Nagycsütörtök

esti szentmise

2007. április 5.

Nagycsütörtök szentmiséje nem egyszerűen az Oltáriszentség alapításának ünnepe, hanem Krisztus kínszenvedésének szent három napját kezdi.

Nagycsütörtök az Oltáriszentség és az egyházi rend alapításának ünnepe. A IV. század végén Jeruzsálemben nagycsütörtökön két misét tartottak: az elsőt a főtemplomban, a másodikat a Kálvária-hegyi sziklánál. A 7. századtól Rómában is két misét mutattak be. Délben a pápa végezte az olajszentelési misét, amelyben az igeliturgia helyett a bűnösök nyilvános visszafogadása történt. A másik a római plébániatemplomban volt.

A 8. századtól már csak egy misét mondtak, amelyen együtt ünnepelték a bűnösök visszafogadását, az olajok megszentelését és az utolsó vacsora emlékezetét. A mai gyakorlat XII. Piusz nagyheti reformja (1955) óta ismét két szentmisét ír elő nagycsütörtökre. Délelőtt olajszentelési misét tartanak a püspöki székesegyházakban. A főpásztor együtt misézik az egyházmegye papjaival, megszenteli a keresztelendők és a betegek olaját, valamint a krizmát. A papság megújítja szenteléskor tett ígéreteit. Este minden templomban szentmisével emlékeznek az utolsó vacsorára, az Oltáriszentség alapítására.

A zsidók az Egyiptomból való szabadulást ünnepelték a húsvéti lakomán. Jézus az utolsó vacsorán megújította a régi áldozatot: ő maga lett a húsvéti bárány. Krisztus vére áldozati vér, amely minden embert megszabadít a bűntől, a halál rabságából, amelyet az emberiség nevében Jézus Krisztus mutat be engesztelő áldozatként az Atyának.

Jézus az utolsó vacsorán elővételezte kereszthalálát: a kenyérrel kezébe vette önmagát és megtörte, majd kiosztotta a tanítványoknak. Jézus meghalt, megtöretett mint a kenyér, hogy szétoszthassa önmagát. Testével és vérével új életre segíti az éhezőket.

Az esti szentmise sajátos szertartása a lábmosás. Ebben a jelképes cselekedetben Jézus szeretetének legnagyobb jelét adja. Az önmagát teljesen kiüresítő úr megmossa a szolgák lábát.

Az utolsó vacsora után Jézust elfogták. Ettől kezdve az egyház nem mutat be szentmisét egészen a nagyszombati feltámadás liturgiáig. Ennek az elfogatásnak és Jézus ruháitól való megfosztásának a szimbóluma a nagycsütörtök esti oltárfosztás, amikor eltávolítják az oltár minden díszét és a hívek csendben, elbocsátás nélkül távoznak a templomból. Ezzel kezdetét veszi a Jézus szenvedésére való emlékezés.

(Forrás: http://husvet.osb.hu/)

 

 

a képeket Lukács László készítette a gyulafehérvári Szent Mihály székesegyházban

olajszentelő szentmise


© Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség

Postacím: Arhiepiscopia Romano-Catolica Alba Iulia, RO-510010 Alba Iulia, str. Mihai Viteazul nr. 21. 
Tel.: +40-258-811.689, +40-258-811.602, Fax: +40-258-811.454  E-mail (Sajtóiroda): albapress@gyrke.uab.ro