Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség

Bevezető:

Amikor belépünk a templomba, ujjunk hegyét épphogy megmártjuk a szenteltvízben, és azzal keresztet rajzolunk magunkra. Keresztvetéskor magunkban mondjuk: az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. A keresztvetésről Szent Ágoston mondja egyik beszédében, hogy amikor kezünket a homlokunktól a mellünkig visszük, ezt valljuk: Isten Fia (az Ige) értünk ember (test) lett. Amikor kezünket a bal vállunktól a jobb vállunkig visszük, akkor ezt hirdetjük: Isten Fia azért lett emberré, hogy minden embert a bűnös állapotból az üdvösségre vezessen.

Semmi sem üres ceremónia, a liturgiában mindennek megvan az értelme és magyarázata. A külső jelek nemcsak a lélek érzelmeit fejezik ki, hanem egyben a lelki összeszedettséget is elősegítik, és így megkönnyítik a léleknek az Istenhez való emelkedését. A keresztvetéssel emlékezünk keresztségünkre és megvalljuk, hogy hiszünk az egy Istenben, aki három személy: Atya, Fiú és Szentlélek. Megvalljuk azt is, hogy Krisztushoz tartozunk, a katolikus keresztény hitben élünk.

A vízszentelés keresztségünkre emlékeztet, melyben a világosság fiai lettünk. Éljünk úgy, hogy a földi élet végén Urunk elé járulhassunk a mennyei hazába.

---

Vízkereszt neve Epiphania, Urunk megjelenése. A karácsonyi időszak főünnepe és az Egyház egyik legrégibb ünnepe. Karácsony felidézi a történelmi esemény örömteli és fájdalmas részletét, amikor Szűz Mária e világra nékünk Szent Fiát hozá”. Vízkereszt Krisztus üdvtörténeti jelentőségét állítja szemünk elé, aki a világ megváltására megjelent közöttünk. Szentmisénk kezdőéneke Jézust királyi fenségében mutatja be: „Megjelent a mi Urunk, Istenünk: ő a Királyunk, övé az erő és a hatalom.”

A Keleti egyház Jézus Krisztus Jordán folyóban való megkeresztelkedését ünnepeli. Kétségtelen, hogy a keleti egyház liturgikus ünnepe már a 11. században hatással volt a magyar liturgiára. Erről tanúskodik Hartvik győri püspök számára írt Agenda pontificalis. Nyugati hatásra Urunk megkeresztelkedését a Háromkirályok tisztelete szorította ki, de megmaradt a vízszentelés, sőt emellett tömjént is szenteltek. E kettős szentelésből fejlődött ki, de most már a Háromkirályok nevében az emberi hajlékok megszentelése és megfüstölése vízkereszt nyolcadán – írja Bálint Sándor néprajztudós. E szentelések formulái már a mi középkori szertartáskönyveinkben is előfordulnak. Győrben már a 11. században a Háromkirályokról szóló csillagjátékot adtak elő nagymise közben, ami hódolattal végződött. Ez a liturgikus hódolat népszokássá, ünnepi reprezentációvá vált. Domokos Pál Péter is közli Bandinus püspök nyomán, hogy a Jászvásáron működő Beke Pál magyar jezsuita és társai 1647 vízkereszt napján Háromkirály hódolata játékot mutattak be Vasile Lupu moldvai vajda tiszteletére. A processzió a plébániáról indult el. Tizenkét angyalnak öltöztetett gyermek előzte meg a papok karát, valamint a Három koronás király, akik az ünnep titkát idézték. A nap és a hold a Szűzanyának szolgált, az ő képét tartották. A Szűzanya a kisded Jézust mutatta a bölcseknek, mögötte a fényes csillag forgott. A menet közeledtére a fejedelem felkelt a trónról és födetlen fővel várta áldásukat, imádságukat, a szentelt vízzel való meghintést, majd pedig a keresztet megcsókolta…(Bálint S. i.m. 146). Ez a szakrális felvonulás a vízkereszti házszentelésbe szívódott fel. Egy 17. századi karácsonyi darabból Menyhért király hitvalló hódolatát idézem: Kisdeden szemléllek, de nagyúrnak hiszlek,

                  Romlandó test alatt Istent s embert nézek.

                  Templom illatjával, mint Istent tisztellek,

                  Ez hitben meghalni minden tagom készek.

A vízkereszti szokás és a mise olvasmányok egyaránt a Krisztus által hozott egyetemes üdvösséget emelik ki. Nemcsak a választott nép, hanem a pogányok is részesülnek a Krisztus által szerzett megváltás kegyelmében, és elindulnak a mennyei dicsőségre.

1. A föld minden népe összegyűl a Messiás országába (Iz 60,1-6). Izajás próféta Jeruzsálem eljövendő dicsőségét hirdeti meg a fogságban lévőknek. A pusztulást és fogságot látott népet, a megszemélyesített Jeruzsálemet gyászoló nőnek képzeli el. A bajbajutott, a gyászoló ember fájdalmak alatt roskad, ezért a földre sújtott nem lát kiutat, nem tud mihez kezdeni és isteni beavatkozást vár. A próféta Isten segítségének közeledéséről szól: „Kelj föl, és tündökölj, Jeruzsálem, mert elérkezett világosságod, és az Úr dicsősége felragyogott fölötted…, és dicsősége megnyilvánul rajtad.” A megpróbáltatás, a sötétség ideje után eljön a világosság, mint a teremtéskor. Új teremtés lesz, amelyben elsőként a választott nép részesül, de ez már előképe Isten jövőbeli nagy tettének, amellyel a többi népeket is összegyűjti. Ez az Istentől jövő fény a pogányokat is vonzza, és önként mennek Jeruzsálembe. A próféta örömhimnuszban hirdeti, hogy Isten előkészítette a Messiás születését Izraelben és a világban, aki minden faj és nemzet üdvösségére jön. Minden népet meghív a hitre, sőt a Messiásban ők is Istenüket ismerik el „és az Úr dicsőségét zengik.” Nem jönnek üres kézzel, hanem lelki ragaszkodásuk mellett gazdag kincsekkel érkeznek. Jézus születésekor már is Kelet bölcsei jelennek meg…

2. Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk előtte (Mt 2,1-12). Az apostoli egyház tudatában van annak, hogy Isten megvilágosító és hívó kegyelme mindenütt, még a pogányok között is működik. Ezt egy valóságos és hétköznapi történet formájában, a napkeleti bölcsek látogatásában mondja el, mielőtt Keresztelő János útkészítő és Jézus messiási munkája megkezdődik. A történet megjelöli Jézus születésének helyét Betlehemet. Jézus születésével egyidőben egy különös esemény kelt nagyobb figyelmet Jeruzsálemben és zavart Heródes királyban. Babiloni mágusok jöttek és keresik az újszülött, megváltó királyt, mert látták felkelni csillagát napkeleten. Meglátták és útra keltek, Jézus csillaga nyomába szegődtek. Sem a hosszú út, sem Jeruzsálemben tapasztalt közömbösség nem ingatta meg őket, mert nagy lelkűek voltak. Kitartottak hitük alapján céljuk mellett annak ellenére, hogy azok, akik sokat tudtak a kinyilatkoztatásból, azok nem indultak el velük.

A Duna tv-ben Karácsony első és másnapján valóság hű alkotást láthattunk: Bernadette élete c. filmet. Gondolom, hogy sokunkat meglepett a látnok egészséges gondolkodása és magatartása. Az igazsághoz hűen nem engedte, hogy bármerre is eltérítsék, vagy szavait kiforgassák. Ilyen igaz hitű lehetett a három napkeleti király, Gáspár, Menyhért és Boldizsár, akik az Istentől adott jel mögötti lényeget, Isten gyermekké lett szeretetét megértették, és az igazsághoz híven cselekedtek. Kitartó utazásuk által részesei lettek az Isten és az ember új szövetségének, kapcsolatának. Hódolatuk mellett kincseiket átadva, az álmukban kapott utasítás után, más úton és másként tértek vissza hazájukba.

Életünk horizontján meg-megjelenik Isten világos, belső sugallata, ami egy nagylelkű tettre, lemondásra, a vele való bensőségesebb életre késztet. Ha nagylelkűen követjük a hívást, akkor találkozni fogunk Istennel. Nekünk is ki kell tartanunk a jóban és Isten hívásának teljesítésében, még akkor is, ha el-elhalványul hivatásunkat megvilágító fény. Ezt a sötétséget csak hittel, Isten hűségébe vetett hittel lehet leküzdeni, mely egyedül Istenre támaszkodik. Erről szól Szent Pál vallomása: Tudom kinek hittem (2Tim 1,12). Isten megvilágosító és hívó kegyelme mindenkiben és mindenütt működik. Elegendő is ahhoz, hogy az emberek megtalálják az Egyházat, a kinyilatkoztatás hordozóját s ott további eligazítást kapjanak.

3. Isten üdvözítő kegyelme mindenki számára ingyenes (Ef 3,2-3a. 5-6). A Szentlélek tárta fel ezt az igazságot Pál apostolnak. A zsidó nép elsősorban magára alkalmazta, és magának tartotta fenn a messiási ország áldásait. A pogányokat megvetették, velük nem törődtek. Krisztus, amikor meghívta Pál apostolt, akkor neki valami rendkívülit, misztériumot nyilatkoztatott ki, éppen a pogányokért. Pál ennek a titoknak lett a hírnöke, amit így összegez: „Jézus Krisztusban a pogányok is társörökösök, tagjai az egy testnek, és az evangélium által részesei az ígéretnek.” Mindenki csak kegyelemből üdvözül, mert Isten Krisztusban felkarolt és országának örökösévé tett. Isten maga kezdeményez és hív, ő segít, hogy meghalljuk szavát és kövessük.

A ma embere felnőtt és mindent lázasan kutat. Kutatja a csillagok világát is, de benne nem az Isten fényeit keresi. Remélem, hogy egy csendes nap majd rátalál. J. K. Huysmans vallomása találóan fejezi ki ezt a fejlődést: „amikor 20 éves voltam, kezdtem kételkedni az Istenben. 30 éves koromban tagadtam. Ma ott térdelek a karácsonyi jászol előtt, amelyben megszületett a világ legnagyobb jósága.” Ez is a modernkor bölcseinek az útja, amelyben ott van a kegyelem. Ezzel a hittel társuljunk a bölcsek nyomába, hogy felépítsük Krisztus testét, az egyházat. Ámen.

Csíkszereda, 2007. január 6.                            Darvas-Kozma József

vissza a homíliákhoz