Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség

Bevezető:

Virágvasárnapján ünnepljük Krisztus Urunk Jeruzsálembe való bevonulását a húsvéti misztérium beteljesítésére. Kezünkben a tavasz első virágával, a barka ággal jöttünk szentmisére, amit megszentelve hazavisszük. Az ágakat lakásunkban olyan helyre szoktuk tenni, hogy mindig láthassuk és emlékeztessenek bennünket Krisztus követésére és ígéreteire. A körmenet nyilvános hitvallás és annál hitelesebb, minél inkább Jézushoz kapcsoljuk életünket.

Minden korban vannak emberek, akik az igaz, a jó, a szép és a szent értékeket képviselik, de akadnak olyanok is, akik ezeket erkölcsileg, fizikailag tönkre akarják tenni. Ha az írókat, tudósokat tekintjük, akkor műveiket cenzúrázzák, megcsonkítják. Már egy évszázada, hogy Nicolae Bălcescunak, a románok legkitűnőbb történetírójának, Mihály vajdáról írt könyvéből a záró sorokat, hogy „megérdemelte bukását”, szándékosan kihagyják.

Charles Darwin, A fajok eredete című művének utószavával is hasonlóan bánt az elvakult ateista rendszer. Kivágták belőle a Teremtő dicséretéről, és az Egyház iránti tiszteletéről szóló vallomását. Tőle van ez a megállapítás, hogy „éppen az kényszerít Isten elfogadására, hogy nem tudom elhinni, hogy ez a csodálatos világ véletlenül keletkezett.”

Elvakult az a nemzedék is, amely Jézus Krisztus szavai és csodái mögött nem látta meg az Istent, és nem ismerte fel benne a Messiást (Lk 19,28-40).

A nagyhét Jézus diadalmas jeruzsálemi bevonulásának emlékével kezdődik. Ez az esemény kínszenvedése előtti vasárnapon történt. Jézus, aki ellenezte, hogy királlyá tegyék, ma hagyja, hogy diadalmenetben, mint sajátos jellemvonásokkal rendelkező királyt kísérjék. A szelíd és alázatos király szamárháton vonul be a szent városba (Iz 50,4-7). A nép földies lelkesedése csodáinak szól: „Áldott a király, aki jön az Úr nevében! Békesség a mennyben, és dicsőség a magasságban!” Ez nem a betlehemi angyalok éneke, még nem is hit, de Jézus annyira igazolta magát, hogy most a kövek is megszólalnának, ha az emberek hallgatnának. Búcsúbeszédében végrendelkezik; az utolsó vacsorán szintézisbe rakja minden tanítását a lábmosás szertartásában; minden csoda összefoglalódik az átváltoztatásban: Jézus újmiséje mindeneket összeköt. Összeköt a teremtett világgal, egymással és Istennel. Nagypénteken az Atya hazahívó szava célba ér, és az Élet Kenyere általi útravaló adása is. Királyságát a világ felé a római törvényszék előtt hirdeti meg. Elfogadja, hogy keresztje fölé írják az INRI-t, s a főtanács tagjai kigúnyolják. Ezt tehetik vele, de csak a feltámadásig. Nagypénteken mindenki megrettent és elhallgatott, Húsvétvasárnap megszólalt a sziklasír.

Aki elrejtette istenségét, s ennyire semmivé tette önmagát, annak egyetlen oka a szeretet, az Atya iránti szeretet, akit meg akar dicsőíteni; és szeretet az emberek iránt, akiket össze akar békíteni az Atyával. Testvérünk lett, megosztotta velünk halálát is, hogy részesedjünk isteni természetében. Így a legteljesebb önkiüresítésből, a legteljesebb felmagasztalás fakadt (Fil 2,6-11). Krisztus minden teremtmény uraként gyakorolja hatalmát: megbékéltet Istennel, megszabadít a bűntől és közli velünk isteni dicsőségét.

Ezt teszi Jézus, és mit teszel te? Befogadtad-e az „élet fájának” gyümölcsét, a kegyelmet, ami „békességedre szolgál”? Most „Megváltó királyunk elébe megyünk, Méltó tisztelettel Urunkhoz legyünk, Hozsannát kiáltson néki minden hív, Dicsérettel áldást mondjon nyelv és szív.”

Ha életünk folyamán hűségesen követjük Jézust, akkor örök dicsőségének is részesei leszünk. Ámen.

Csíkszereda, 2007.04.01. Darvas-Kozma József

vissza a homíliákhoz