Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség

Bevezető:

Urunk megkeresztelkedésére emlékezünk - aki a Jordán folyónál is osztozott sorsunkban -, amikor az Atya és a Szentlélek tanúságot tett a Fiú istenségéről. A magunk keresztségére is emlékezünk, mert akkor az Egyház hitében kereszteltek meg és Krisztusba oltódtunk. A keresztség új létviszonyt teremtett köztünk és az Isten, Krisztus, az emberek, az Egyház és a Szentlélek között. Új viszonyba kerültünk az Egyházzal, amely Krisztus titokzatos teste (melyet Krisztus éltet). Krisztus Egyháza által folytatja üdvözítő munkáját, amint megígérte: „veletek vagyok mindennap a világ végéig”.

Krisztus teremtő igéje (szava) által, az Istenember életét, a kegyelmet magként kaptuk meg. A kegyelmi élet, szentségi folyamat, állandó kibontakozás az Egyházban, amely befogadott tagjai közé. Egyházunk őrzi és hirdeti Krisztus tanítását, szentségeivel megszentel, és törvényeivel, intéseivel Istenhez vezet minket.

Keresztségünk vállalását jelenti a keresztvetés és a házszentelés is. Így jelezzük, hogy közösségben vagyunk Krisztussal és egyházával; hogy felelősséget vállalunk a helyi egyházért, a nemzetünkért és az Egyház minden tagjáért, akik az igaz és egyetemes hitet őrzik és vallják.

Az egyházi év folyamán, de kiváltképpen ma, nyilvános hitvallást teszünk, hogy a közömbösségünkben meg ne vénüljünk. E szentmise elején újítsuk meg keresztségi- és bérmálási ígéreteinket, és kérjük Isten áldását életünkre.

---

Izaiás próféta könyvében négy ének szól Isten Szenvedő Szolgájáról, aki maga a Messiás. Az első éneket, a mai olvasmányt, úgy tekinthetjük, mint az Atya szózatának bővebb kifejtését Jézus megkeresztelkedésekor és színeváltozásakor.

1. Íme az én szolgám, akit támogatok, az ő tanítására vártak a nemzetek (Iz 42,1-4, 6-7). Íme elérkezik az idő, amikor a Messiás megbízatását elkezdi, és minden néphez szól. Ez a titokzatos Szolga Isten Lelkét bírja, ezért tudja létrehozni Isten akarata szerint az egyetemes üdvrendet. E Szolga személye különös, mert egyszerre tartozik Istenhez és az emberekhez. E titok, később lett ismertté, amikor Jézus Krisztus felfedte természetét, vagyis Ő valóságos Isten és valóságos ember egy személyben.

Az igazság, a tanítás, amelyet az Úr szolgája visz a nemezeteknek, elsősorban az igaz Isten helyes ismerete, és ezzel összekapcsolódik az Ő akaratának ránk vonatkozó ismerete. Ez az igazság a világossághoz hasonlít, mert rávilágít arra, hogyan kell egyéni és társadalmi életünket Isten szándékának megfelelően berendezni. „Az az örök élet, hogy ismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust” (Jn 17,3). Isten maga a szeretet, és a Messiás ezt az igazságot fogja kinyilvánítani. Aki majd megismeri a szerető Istent, annak élte erre az örök szeretetre fog irányul.

A Messiás szerényen és békésen teljesíti küldetését. Erénye az lesz, hogy reményt, bátorítást ad, mert a megrokkant nádat nem töri le, hanem felegyenesíti. Az emberekben meglévő parányi jónak, értéknek kis szikráját nem oltja ki, hanem menti, sőt felszítja, hogy mind Istengyermekei legyenek. Szerényen, de lankadatlanul törekszik az igazság megvalósítására. Ő lesz az, aki a távoli országok lakóit is bevonja az „újszövetségbe”. A bűn foglyai az Ő segítségével hagyják el börtönüket és jutnak el a keresztény szabadságra, ahol minden forrása Isten szeretete. A Messiás kegyelme csendben bontakozik ki, a lelkeket ő alakítja át. Így valósul meg Isten üdvözítőterve.

Az apostolok még jobban hittek a Messiás győzelmében, mert tudták, hogy Jézus nem szolga, hanem a Fiú, aki az Atya elismerő nyilatkozatával indult el küldetésének teljesítésére. Ez a rész vezeti be a Jordánnál történt epifániát: Krisztusban Isten megjelent igazi Megváltóként az emberek között.

2. Isten Atyának mutatta magát a Fiú és a Szentlélek eljövetele által (Lk 3,15-16. 21-22). Szent Lukács evangéliumában Keresztelő János, mint útkészítő (Iz 40,3-5) vonul végig a Jordán vidékén bűnbánati keresztségének meghirdetésével és kiszolgáltatásával. Ezzel világossá válik üdvtörténeti szerepe: az ószövetségi kor és Jézus kora között helyezkedik el egész küldetésével.

Az Isten igéjére régóta szomjazó népnek, János igehirdetése prófétai szó volt. A nép feszülten várakozott, Jánosban ösztönösen a megígért Messiást kereste. De János minden félreértést eloszlat akkor, amikor önmagának az Eljövendőhöz való viszonyáról beszél. Ő csak szolga, útkészítő, a teljességet Jézus hozza el: az ő eljövetele teremt tiszta helyzetet népe körében és az emberi világban, amikor Szentlélekkel és tűzzel fogja megkeresztelni. Akkor az alázatosakat beviszi országába, a magukban bízókon végrehajtja az ítéletet. Akik hittek szavában, azok vízzel megkeresztelkedtek, ami csak a bűnbánat jele volt. (János keresztsége még nem a mi szentségünk.)

Amikor egy férfi 30 éves lett, a zsidótörvény szerint akkor teljes jogú személynek számított. Jézus, mint a törvény alattvalója, 30 évesen ment a Jordán folyóhoz megkeresztelkedni, hogy Atyja akaratát teljesítse. Jézus „mivel a törvény alattvalója lett” (Gal 4, 4) a bűnbánó sokaság sorába áll azokért, akikért életét teljesen odaadja, hogy elvegye a világ bűneit. Annyira alázatosan jelentkezik első ízben népe körében, akárcsak születésével, hogy ez a megjelenése már maga is a hit próbájává válik.

Jézus alázatára - miközben imádkozott -, az Atya válaszol látomás és szózat formájában. Megnyílt az ég és a Szentlélek leszállt rá látható alakban, mint egy galamb. Szózat hallatszott az égből: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem.” Így tudta meg János és környezet, hogy Jézus a szeretett Fiú és a Szentlélek felkentje, akinek emberi természete eltelik Szentlélek a lehető legmagasabb fokban.

Jézust nem emberi szempontok vezetik, amikor megkeresztelkedik, hanem a mennyei Atya akarata. Az Atya bemutatásával és a Lélek adományaival Jézus elkezdi Messiási útját, azt az utat, amely csendes alázatban kezdődik, fel nem ismeréssel és megvetéssel folytatódik, szenvedéssel és halállal végződik itt a földön. Jézus a mi terhünket veszi vállára és megmutatja, hogyan lehet az Isten fiainak módján élni.

A megnyílt ég azt is igazolja, hogy Isten a maga szentháromságos életét feltárta Fia által a világ előtt, s mi a krisztusi keresztségben az ő életének részesei lettünk. A Fiú, aki megszabadított a bűntől, segít nekünk úgy élni, hogy a „világ” megismerje általunk mennyei Atyánkat, és Ő kedvét lelje bennünk. A bérmálásban kiteljesített formában kapott adományaival birtokába vett bennünket a Szentlélek. Ő egyszerre ösztönöz és segít, hogy küldetésünket vállaljuk jó kedvvel, jó szívvel népünk és az emberek között.

3. Akik hisznek, azokat a Szentlélek képessé teszi, hogy Isten gyermekeinek hűségével éljenek (ApCsel 10,34-38). Szent Péter apostol Kornéliusz házában hitvallást tesz Isten nemzeti és vallási kereteket áttörő szeretete és Jézus istenfiúsága mellett. Az apostol rámutat Jézus keresztelkedésének igazi értelmére és céljára: ekkor kente fel őt Isten Szentlélekkel és kapott papi, királyi, prófétai megbízatást. Jézusban azért hiszünk, mert az Atya maga igazolta őt jelekkel és csodákkal, s működése Isten irgalmának kiáradását jelezte. Mikor a legmélyebbre jutott, a halálba, az Atya akkor tett mellette a legdicsőségesebben bizonyságot, feltámasztotta. Az Atya azt is igazolta, hogy akik hisznek Fiában, azokra kiárasztja a Szentlelket, s ezzel megadja nekik a képességet, hogy a fogadott gyermekek hűségével éljenek.

Örvendetes, hogy a 2. vatikáni zsinat után nagyon sok lelkiségi mozgalom keletkezett. Tagjaik velünk egyetemben átérzik a keresztségi és a bérmálási kegyelem fontosságát:

- hogy a Szentlélek segítségével mélyebben tudjuk érteni a kinyilatkoztatott igéket;

- hogy öntudatos keresztényekké váljunk, vagyis a kegyelemben szentháromságos életet tudjuk élni;

- hogy felnőtt és a világ felé tanúságtevő keresztényekké váljunk;

- hogy hitünk szerinti élettel, áldássá legyen bennünk mindaz a jó, amit keresztségünk óta szüleink és keresztszüleink, valamint az egyházközösség értünk tettek. (vö. KEK 1303).

Ne feledjük el, hogy Jézus a Krisztus, azaz Szentlélekkel felkent. Mindenkinek hinnie kell benne, mert csak általa jutunk el az Atyához. Keresztségünk óta sorsunk Krisztusba van oltva, és neki számadással tartozunk. Amennyiben befogadjuk Szentlelkét, annyira alakítja át életünket és napjainkat. Csak Vele élhető az istengyermeki élet. Csak Vele építhető Isten országa és csak Benne teljesedik ki. Jézus búcsúbeszédében így szólt: „Aki szeret engem, az megtartja tanításomat, s Atyám is szeretni fogja. Hozzá megyünk és benne fogunk lakni” (Jn 14,23). A. M. Carré ténymegállapító soraival zárom az elmélkedést: „Krisztus közössége nem az írott evangéliumból, hanem a megélt evangéliumból született.” Ámen.

Csíkszereda, 2007. január 7-én. Darvas-Kozma József

vissza a homíliákhoz