Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség

Bevezető:

Pünkösdöt követő vasárnap a háromszemélyű egy igaz Istent, a Szentháromságot ünnepeljük. Tudjuk, hogy mennyei Atyánk a világba küldte Fiát, az igazság Igéjét és a megszentelő Szentlelket, s ezzel kinyilatkoztatta benső életének csodálatos titkát. Jézus azért jött, hogy „életük legyen, és bőségben legyen” (Jn 10,10). Az emberiség számára a Szentháromság élete jelenti a bőséges, vagyis az isteni minőségű életet. Mi erre kell építsük egyéni, családi és társadalmi életünket. Csak – egymással és egymásért – ez szolgálja életgazdagságunkat.

A múlt század közepe táján érdekes virágot fedeztek fel Mexikóban. Különleges tulajdonsága miatt „Hibiscus mutabilisnak”, változó mályvának nevezték. Ennek a virágnak az a különös tulajdonsága, hogy minden reggel, amikor a nap felkel, kitárja szirmait, amelyek fehér színben tündökölnek. Délben pirosra, naplementekor kékre változnak. A virág változó színeivel a szentháromságos egy Istenre emlékeztet. A fehér szín, a teremtés kezdetére emlékeztet, amikor Isten a szeretet fényébe öltöztette gyermekei életét. Az emberi életbe betört a bűn sötétje és ezt mi nem tudtuk kiűzni. Jézus a keresztfán azért ontotta szent vérét, hogy tisztára mossa lelkünket. A Megváltó halálba-menő szeretetére emlékeztet a mályva pirosra változó virága. A nap alkonyán kékre változik nemcsak az ég, hanem ez a virág is. Arra emlékeztet, hogy a Szentlélek pünkösd reggelén a kéklő égből szállt le az apostolokra. Íme, így segíthet a természet egy virága a Szentháromság megközelítésében.

Nem rendkívüli, nem is véletlen, hogy a teremtő Isten titka teremtményeiben visszatükröződik. Keresztségünk alkalmával új viszonyba kerültünk a Szentháromsággal, és a Szentlélek temploma lettünk. Törekedjünk életünket a Szentháromság életstílusához alakítani és benne élni. Mert a beteljesedéskor övéinek fog ismer.

Vajon meglátszik-e rajtunk, hogy Isten temploma vagyunk? Bánjuk meg bűneinket…

---

Az általunk megtapasztalt világot évezredek óta jobbára háromdimenziósnak tartjuk: a tárgyaknak szélessége, hosszúsága és magassága van. Az első dimenzió a vonal. A sík kétdimenziós. Van hossza és szélessége, de nincs vastagsága – nagyjából úgy, mint egy papírnak (bár annak is van valamelyes vastagsága). Az általunk érzékelt tér háromdimenziós. A három dimenzióban a három lehetséges irány: szélesség, hosszúság (vagy mélység) és magasság, melyekre a hétköznapi nyelvben a fel/le, balra/jobbra és előre/hátra fogalmakkal hivatkozunk. Milyen nagy áldás, hogy szemünk segítségével környezetünket térben láthatjuk, és így jól tudunk tájékozódni. Az időben szintén megkülönböztetünk múltat, jelent és jövőt.

Ma a keresztény hit központi misztériumát, a Szentháromságot ünnepeljük.

1. Az újszövetségi kinyilatkoztatás fényében már az Ószövetségben is felfedezhetjük Isten háromságos létének nyomait, hogy az ő létéhez hozzátartozik a bölcsesség éppúgy, mint a szentség és a hatalom (Péld 8,22-31). A megszemélyesített Bölcsességben könnyen felismerni a második isteni Személyt, az örök Igét, aki által minden lett. „Ott voltam, amikor az eget teremtette, … amikor lerakta a föld szilárd alapjait. Ott játszottam az egész földkerekségen, s örömmel voltam az emberek fiai között.”

Isten a teremtett világban kifejezésre juttatta szeretetét, ezért a létező dolgokban is felismerhetünk olyan hármas tagoltságot, amelyek a háromszemélyű egy Istenre utalnak. Vegyünk szemügyre az élőfát. Annak három különböző része van: gyökere, törzse és koronája. Három különböző rész, más-más feladattal, mégis együtt alkotják az élő fát. Vessünk egy pillantást a családra. Az egész család: férj-apa, feleség-anya és gyerekek szeretet közössége. Eggyé a családot nem az asztal, nem az ágy, sem a ház, hanem a kölcsönös szeretet és a szeretetben való egység teszi, amit teljes szeretetnek hívunk. Egy a család, de több személy van benne. Az emberi munkán, a levél megírásán is rajta van a hármasság bélyege: bevezetés, tárgyalás és befejezés.

Szent János első levelében írja: „Istent soha senki nem látta. Ha szeretjük egymást, bennünk marad az Isten, és a szeretete tökéletes lesz bennünk. Abból tudjuk, hogy benne élünk, ő meg bennünk, hogy a Lelkéből adott nekünk. Láttuk és tanúságot teszünk róla, hogy az Atya elküldte a Fiút a világ Üdvözítőjéül. Aki vallja, hogy Jézus az Isten Fia, abban benne marad az Isten, és ő is az Istenben. Megismertük és hittünk a szeretetben, amellyel Isten van irántunk.” (1Jn 4,12-16). A Szentháromság belső élete a puszta emberi értelem számára megközelíthetetlen. Ezt a misztériumot Jézus Krisztus nyilatkoztatta ki, és ez a forrása minden további misztériumnak.

2. Jézus búcsúbeszédében bepillantást enged a Szentháromság titkába, ami nem más, mint az Atya, a Fiú és a Szentlélek kapcsolata, a kölcsönös szeretet és a szeretetben való egység (Jn 16,12-15). Ez az élet teljessége, s mi a kinyilatkoztatásban ennek kicsordulását kaptuk, s majd a színelátásban tárul fel egészen előttünk.

Nemeshegyi Péter teológus írja: „Isten egy, de nem magányos. Léte önátadó szeretet közösség. Ez a Szentháromság titka: az Isten Atya, Fiú és Szentlélek. A kereszténynek arra kell törekedniük, hogy legyenek az Isten keresztrefeszített szeretetének visszfénye a világban. Szeressék még ellenségeiket is, bocsássanak meg az ellenük vétkezőknek, és győzzék le jóval a rosszat, míg csak el nem jön a nap, amikor a Szentháromság lesz minden mindenben. Így vezet el Isten emberré válása az ember Istenhez jutásáig.”

A világ legcsodálatosabb valósága, hogy Isten, mint Háromság lép kapcsolatba az emberrel: Isten Atya, aki Fiában és a Szentlélek közösségében gyermekeiként szereti az embereket. Ezt a kiváltságot kiterjeszti mindazokra, akik elfogadják Jézus Krisztus üzenetét.          A mennybement Krisztus, az Atyától elküldte a Szentlelket, aki vezeti az Egyházat, hogy „megismerje a teljes igazságot (Jn 13,13). A teljes igazság: Isten a szeretet.

A Jézus személyében és tanításában levő legmélyebb és legizgalmasabb, de rejtett valóságot a Szentlélek hozza a felszínre, az Atya és a Fiú kapcsolatát, amely őbenne áll fönn; a jézusi kinyilatkoztatás mélyszerkezetét; a szentháromságos életet és a három isteni személy egymáshoz és hozzánk való viszonyát mindabban, amit Jézus mondott és cselekedett.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében megkeresztelt ember kapcsolatba kerül a Szentháromsággal, ezáltal újjá születik és lesz az Atya gyermeke, a Fiú testvére és a Szentlélek temploma.            Egy új életközösségben kezd élni: a Szentháromság személyeivel.

Jézus Nikodémusnak mondta, hogy a „szél ott fúj, ahol akar”, ezzel kiemelte, hogy nem a szélről kell részletes ismereteket tudni, hanem örüljünk annak, hogy a nyári hőségben a szél felüdít, felfrissít. Így vagyunk a Szentháromsággal is, nem az ismeret a fontos, hanem tapasztaljam, hogy szeretet az Isten, és az Istentől meg vagyunk szeretve!

3. A Szentlélek a személyes kapcsolatok felragyogtatója, mert ő maga a szeretet (Róm 5,1-5). Az isteni élet lényege a szeretetben való egység, ezért az emberi életben is ez a törvény: a tökéletes önátadás és a tökéletes elfogadás, szeretetáramlás. Szentháromságos keresztény életet kell élnünk: legyünk a jó kezdeményezői, mint az Atya; tudjunk befogadók lenni, mint a Fiú és éljünk szeretőviszonyban, közösségben, mint a Szentlélek az Atyával és Fiúval.

Az Isten Fia azért jött a földre, hogy bevezesse az embert ebbe a csodálatos szeretetközösségbe, képessé téve őt arra, hogy a hit és a szeretet által a benne lakozó Szentháromság társaságában éljen.

A krisztusi közösség nem elméleten alapszik, hanem a szentháromságos életen. Ez a kegyelem által az élet teljessége, a kölcsönös szeretet és szeretetben való egység Istennel és emberrel. Itt teljes a szeretetáramlás, ettől gazdag és szép az élet.

A Szentháromság megismerése majd az örök életben történik. Addig is az Isten szeretetének a megtapasztalása és életünk kibontakozása legyen fontos. Ahogy a Hibiscus mutabilis változó színeivel a szentháromság egy Istenre emlékeztet, úgy keresztény életünk is tükrözze a Szentháromság személyeinek szeretetét. Legyen mindezért „dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.” (Vö. Jel 1,8). Ámen.

Csíkszereda, 2007. június 3.                                         Darvas-Kozma József

vissza a homíliákhoz