Bevezető:
A Szentlélek kiáradásának és az Egyház születésének
ünnepe van. Ha emberségünk oldaláról tekintjük, akkor nevezhetjük
teremtés- és újjáteremtés ünnepének is. A bibliai második
teremtéstörténetben olvassuk, hogy „az Úristen megalkotta az embert
a föld porából és orrába lehelte az élet leheletét. Így lett az
ember élőlénnyé. (Ter 2,7). Isten a szellemi lélek lehelésével
lényegi változást hozott létre az anyagi testben, és ez az ember.
A következő nagy változást, az ember bűnbeesése
okozta, ami a Teremtőhöz kapcsoló kegyelem megszakadása és az élet
halálba szenderülését jelentette. Ebből a siralomvölgyi állapotból
az Isten Fia húsvéti misztériumával és a Szentlélek elküldésével
keltett új életre. A Szentlélek kiáradása bennünk valami lényegi
változást idézett elő, valami újat, többet adott nekünk, mint a
teremtéskor.
A pünkösdi Lélek áradása igét formált az addig néma
ajkakon, hogy isteni szó újítsa meg a világot. Péter apostol
Szentlélektől átformált szívéből feltörő szó már az első nap 3000
ember világát újította meg, mert szavában benne volt az Isten.
Korunkban, mintha hitelét vesztené a szó: mi azt
szeretjük, ha a tettek beszélnek. Minden szó üres, ha nincs benne az
ember és az Isten. Kérjük Urunkat, adja meg nekünk, hogy mindenkor
Szentlélekkel eltelt és általa újjáteremtett szívünk bőségéből
szóljon a szánk.
---
1. Az életvágy korunkban soha nem látott
méreteket öltött (Zsolt 103). A
civilizáció minden téren megkönnyítette hétköznapi életünket,
ugyanakkor kínálatainak tömkelegével szinte mindenkit behálóz,
gúzsba köt. Istenünk azért oltotta belénk az élet szeretetét, hogy
ez az örökké dinamikus életvágy utat keressen és találjon a
végtelenbe, a Szentháromság egy Isten világába.
Tudjuk, hogy az ember nem képes életének a célját
önmaga megalkotni, de képes a célt felismerni és keresni. Az ember
alkotta célok amolyan zártkörű labirintusok, sohasem vezetnek túl
önmagunk korlátain, megrekednek az önzés zsákutcáiban és az
önmegváltónak vélt emberi okoskodásokban. Az emberi szív a
végtelenre irányul, ezért nem tud megállni talmi céloknál, hanem
végső boldogságát kutatja és keresi. Keresi Istent, hogy megismerje
és Vele legyen közösségben.
2. Jézus részesít a Szentháromság életében
(Jn 20,19-23). Az idők teljességében közénk jött
Jézus, már Húsvétkor beöltözött istenfiúi hatalmába, azért részesít
a Szentlélek erejében. Már föltámadásakor jelzi apostolainak,
hogy küldetésük az övének folytatása lesz, amit ő az Atyától kapott:
„Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot
nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.” Az
Egyház nagy feladata marad az emberi gyarlóság ellenére
állandósítani a kegyelmet a világban: az Isten szeretetének
hirdetése és a kiengesztelődés szolgálata által.
Nekünk, akik hiszünk Istenben és az ő Fiában, jobban
kell szeretnünk az életet, mint bárki másnak, lobogjon bár benne az
alkotásnak vagy az élvezésnek égig érő lángja.
Hogyan szerethetjük jól az életet, és hogyan lehet
részünk az elképzelhetetlenül teljes életben, az Isten
szentháromságos életében? Hogyan érhetjük el a keresztény
nagykorúságot? – erre a kérdésre kerestünk és kaptunk feleletet,
akár csak első Pünkösdkor a Jeruzsálemben tartózkodó vallásos
emberek.
3. Pünkösd fényében az apostolok meglátták az
emberi élet célját, hogy Krisztus feltámadásában újjá teremtődött az
élet (ApCsel 2,1-11). Péter beszéde
világosan ecseteli a krisztusi műben a múltat és a jövőt.
Mindazokat, akik hittek Jézusban megkeresztelték és megbérmálták,
hogy a Szentlélek erejében egy közösséggé, egyházzá legyenek.
Akik Jézus halálában és feltámadásában újjászülettek, életüket a
Lélek iskolájában, az apostolok irányításával és a Szentlélek belső
vezetése alatt folytatják, hogy a történelemben megteremjék a Lélek
gyümölcseit.
4. A Krisztusba vetett hit, a Szentlélek
megvilágosító hatására jön létre (1Kor
12,3b-7. 12-13). Ahhoz, hogy nagykorúvá érjünk, Lélek szerint kell
élnünk. Jóakarattal törekedtünk megismerni Jézust, aki az út,
igazság és élet, azaz a kinyilatkoztatás teljessége. Tudjuk, hogy
Őbenne Istenünk gazdagon megajándékozott minket, hogy mint Krisztus
testének tagjai, építsük az egyházat. Általa megtaláltuk
életcélunkat, boldogságunkat.
Most elevenítsük fel a mi pünkösdünket, amikor
megbérmálkoztunk. Azért bérmálkoztunk: - hogy a Lélek segítségével
mélyebben tudjuk érteni a kinyilatkoztatott igéket (elmélyülés);
- hogy öntudatos keresztényekké váljunk, vagyis a
kegyelemben gyökerező szentháromságos életet tudjuk élni
(vallásosság);
- hogy felnőtt és
tanúságtevő keresztényekké váljunk (apostolkodás);
- hogy hitünk szerinti élettel, áldássá
legyen bennünk mindaz a jó, amit keresztségünk óta szüleink és
keresztszüleink, valamint az egyházközösség értünk tettek
(tanúságtevés).
Habár nem egyszerre bérmálkoztunk, mégis tekintsük
át ma, hogy bérmálásunk óta, hogyan is életünk a Lélek vezetése
alatt? Az is jusson eszünkbe, hogy a keresztény élet a Jézussal
történő tudatos és folytonos találkozásban bontakozik ki. A
szentségek vétele meg lépten-nyomon fokozzák bennünk az
életgazdagságot, mivel Krisztusban minden kegyelem a mienk, nemcsak
a jelenvalók, hanem az eljövendők is. Életvágyunk csak Őáltala,
Ővele és Őbenne találja meg otthonát, az örök Szeretetet.
Sík Sándorral vallom:
Hiszem a Krisztus gyújtotta tüzet:
A Szellemet, aki a Szeretet.
Aki Szent Péter ajakán rivall,
Hegyeket bont, szíveket áthidal,
És hét csatornán csorgatja beléd
Az élesztő kegyelem kútfejét.
Ki tüzet gyújt az embergondolatnak,
Kiből fölébe nőhetsz tenmagadnak
És mosolyoghatsz, alkothatsz, ölelhetsz.
Hiszek Istenben, hiszem a Szentlelket.
Hiszek, és tudom, honnan a hitem.
Házamat én kőszirtre építem.
Négy élőlény az erős alapok:
Ember, oroszlán, sas, tulok.
Hallottam a piacon szólni Pált,
Hallottam Ágostont és Ottokárt,
Látom a szirten Péter kulcsait,
S bennem a mélyben, hallom döbbenettel:
Kimondhatatlan gerjedezésekkel
A Szentlélek sóhajtozik.
Ó tudom kinek, ó tudom kinek:
Én az eleven Istennek hiszek. (Hiszek)
Csíkszereda, 2007. május
27. Darvas-Kozma József
vissza a homíliákhoz