Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség

Bevezető:

Gyümölcsoltó Boldogasszony, az Ige megtestesülésének ünnepe nagyböjt 5. vasárnapjára esett, ezért holnap fogjuk megünnepelni. A megtestesüléssel az ember és az Isten kegyelmi kapcsolata, az ember megistenülése kezdődött el.

Európa és az Egyház kapcsolata szintén a feltámadt Jézus Krisztus szavaira vezethető vissza: „Menjetek, tegyétek tanítványommá mind a népeket!” Az apostolok számára fontos volt a küldés szempontja: az emberek Istenhez való elvezetése és lelki közösségé formálása.

A Szentlélek ösztönzésére Pál apostol az első keresztény hithirdető, aki Európa földjére tette lábát, jóllehet a pünkösdöt követő események után a „Rómából való zarándokok” már elvitték Krisztus örömhírét a birodalom fővárosába. A szervezett misszió azonban csak Pál apostol és segítőtársai munkájával kezdődött meg. Az evangélium igehirdetése révén a kereszténység átalakította Európát. A kereszténnyé lett népek a görög és a latin kultúrkincs felhasználásával saját kultúrvilágot teremtettek, a keresztény Európát.

A humanizmus, a felvilágosodás, az iparosodás, és végül a modern technika megjele-nése az embert olyan individuummá formálta, amely azzal áltathatta magát, hogy a saját lábán is meg tud állni. Létrejött egy pszeudovilág, amelyben nemcsak az embert szolgálják ki a technikai eszközök, hanem az ember maga is géppé válik. Kránitz Mihály rámutat, hogy „az Isten-felejtés korszaka, a kicsinyke jólét ideje az embert látszólag naggyá tette, mégis meg kell tapasztalnia törékenységét, és rászorultságát az Élet Urának segítségére, mert Európának nemcsak gazdaságra, hanem lélekre is szüksége van.”

Európa a 20. században két részre szakadt és egymással szemben állt. 1950. május 9-én Robert Schuman, francia külügyminiszter nyilatkozatot tett közzé egy közösség létrehozására Nyugat-Európában, a béke szolgálatára. A schumani kezdeményezés és más keresztény államfők hasonló elgondolása alapján ötven évvel ezelőtt, 1957. március 25-én aláírták az Európai Unió alapjait meghatározó Római Szerződést, amely új korszakot nyitott Európa történelmében. Ezzel egyrészt megtörtént a nyugat európai nemzetek összefogása, és elindult az Európai Unió. Ez a lendület fejlődött tovább és a jóakaratú emberek és nem utolsósorban a római katolikus Egyház kiállása az emberi jogok és a szabadság mellett 1989-re megszüntette Kelet és Nyugat Európa szembenállását. A kibontakozó Európai Uniónak tagjai vagyunk. Az ötvenedik évforduló alkalmával és a múlt tapasztalatával még határozottabban vállalnunk kell az alapító atyák: Schuman, de Gasperi, Adenauer eredeti szándékát, a keresztény alapokra épülő új Európát. Jövőnk a Krisztusnak mondandó mai igenünktől függ. Ki tudjuk-e mondani: Jézusom, bízom benned!

---

Jézus a tékozló fiúról és a szeretetlenül szolgáló nagyobbik fiúról szóló példabeszédében az irgalmas Atyát mutatta be. Aki, hazatérő fiai helyzetét, hogy megkönnyítse, szeretettel elébük megy, és örömlakomára hívja. Istennek nemcsak tékozló fiai vannak, hanem tékozló lányai is – erről szól az evangélium. Mindnyájan, férfiak és nők, Isten irgalmából élünk.

Eve Lavallière (1866-1929) fantasztikus tehetségű színésznő életében megvalósulva látom a mai olvasmányok üzenetét. Harminc évesen elsőrangú tehetségek között van, aki Párizsban győzelmet győzelemre halmozott. Mielőtt elutazna Amerikába, egy vidéki kastélyba ment pihenni. A szomszéd plébános meglátogatta az új lakót, és misére hívta. Az első mise után a pap beszédét kritizálta. A pap csendben meghallgatta, s másnap átnyújtotta neki Lacordaire atya Bűnbánó Magdolná-ját: „Olvassa el ezt a könyvet, meg fogja látni, hogy a jó Isten mit csinálhat az olyan asszonyból, mint amilyen ön.” Eve olvasott, töprengett és két hét után templomba menet kijelentette: „Én is eltemetem bűnös életemet.” A gyóntatószéktől az oltárhoz ment, és ezt mondta társnőjének: „többé nem e világból vagyok.” Felbontotta Amerikai szerződését, végleg szakított a színházzal. Eladta mindenét, majd háromévi vezeklés után 1920. szeptember 19-én a ferencesek harmadrendjé-ben Jézus Szívéről nevezett Eve-Marie nővér lett. Élete ettől kezdve bűneiért való vezeklésben telt. Három évet töltött Tunéziában, ahol kórházi betegeket ápolt. Megkapta a maláriát. Sokat szenved. Háromszor műtik, eltávolítják szemét is. Szenved és imádkozik. „Az imádság az én palotám, itt megtalálom Őt, akit szeretek, és akit kerestem. Miért nem láthatják a dolgokat úgy, ahogyan én látom, most! Miért nem értik, hol van az igazi boldogság, és hogy az ember szolgálhatja Istent minden állapotban. Annyit imádkozom értük!...” Utolsó erejével megcsókolta a feszületet és egy sóhajjal elhagyta ezt a világot. Társnője ferences ruhába öltöztette fel, szívére a kereszt mellé liliomot helyezett, a visszanyert ártatlanság szimbólumát. Sírkeresztjének felirata: „Eve Lavallière 1929. július 10. Teremtőm, könyörülj rajtam.”

Életünk során bármikor elbukhatunk, senki sem tarthatja magát vétkezésre képtelennek. A kísértéssel szemben senki sincs bebiztosítva. Izajás próféta közvetlenül a babiloni fogság megszűnése előtt bátorítja a népet. Isten nemcsak régen vitt véghez nagy tetteket és mutatta meg erejét, hanem mindig hű marad a szövetséghez. Ahogyan segített a múltban, ezután is fog segíteni.

1. Isten új életet sarjaszt, új dolgot visz végbe, amire figyelni kell (Iz 43, 16-21). Az exodus-tradícióra építve jövendöl a próféta. Az új kivonulás alkalmával nem a tengert teszi szárazzá, hanem a sivatagot oázissá. Jótéteménye úgy fog hatni, mint amikor a pusztaság esőt kap, és az élet színeit ölti magára.

Jelentőségében is felülmúlja az új a régit. Mindeddig a kivonulásról szólt Izrael ősi hitvallása. De amit most készül tenni az Úr, amellett eltörpülnek a régiek. Azonban a nemzeti szabadítás nem végcél. Isten magának teremtette népét, magának is váltja meg. A jövendölés a messiási jövőre utal, mikor Isten népe számára új dolgokat művel. Nem anyagi utat nyit, hanem a világért adott Egyszülöttje lesz a szabadulás „útja”, és ő fakasztja a kegyelem „élővizét”, hogy a világot éltesse.

Az utolsó vacsorán Jézus újszövetséget köt vérében, és az új áldozatot Egyházának adja. Így sarjad bennünk a biológiai halál által kikezdhetetlen kegyelmi élet, egy új élet, amely élet Istennel és Istenben. A megszabadult és megújult nép dolga Isten dicsőítése, hogy szenvedése után a legnagyobb ajándékot is megkaphassa.

2. Jézus az összeomlott élet romjain lehetőséget nyújt az újrakezdésre (Jn 8, 1-11). Jézus azért jött, hogy az embert megmentse. Megkeresztelkedésétől kezdve Isten irgalmasságát hirdeti. A népet most a jeruzsálemi templomban tanítja. Tanítása közben az írástudók és a farizeusok megzavarják. Házasságtörésen ért asszonyt visznek eléje. Ítéletet várnak tőle. Biztosak abban, hogy Jézus önellentmondásba fog keveredni: Törvény vagy az irgalmasság. Bármit mond, azzal Jézust tönkre tudják tenni. Vádaskodhatnak ellene.

Jézus nyugodt. Lehajol és az ujjával írni kezdett a földön. Ellenfelei sürgetik a választ. Ekkor hangzik el a senki által nem várt válasz: „Az vesse rá az első követ, aki közületek bűn nélkül van!” Aztán újra lehajolt és tovább írt a földön. Jézus felülmúlhatatlan pedagógiája szerint megszólaltatja a lelkiismeretet azokban, akik erkölcsi tönkretételére törnek. S anélkül, hogy egyetlen szemrehányó szót kaptak volna, a vádlók lassan eloldalogtak.

Jézus maradt ott a középen álló asszonnyal. Ekkor fölegyenesedett és megszólította az asszony lelkiismeretét is: „Asszony, hol vannak, akik vádoltak téged? Senki sem ítélt el?”

Jézus, az Ártatlan úgy szólítja meg a bűnöst, mint édesanyját: Asszony! A megalázott asszonynak visszaadja önbecsülését, talpra állítja. A bűnből kiemelkedve, újjá alkotott élettel válaszol és tesz hitvallást: „Senki, Uram!”

„Én sem ítéllek el: Menj, de többé ne vétkezzél!” Ettől a pillanattól lelke mélyén örök élet sarjadt. Jézus nem ítél el senkit, hanem megtérésre hív. Istennel akar találkoztatni, ezért rólunk szól a történet. Az ítélet és az irgalom ott rejtőzik mindenki döntésében: akar-e találkozni a bűnösök üdvösségéért életét adó Krisztussal, aki felkínálja az áldozatából fakadó szabadságot és a kegyelmet, hogy őt szeresse és „többé ne vétkezzék!”

Isten irgalma végtelen. Ha az asszony a Krisztus adta életre fog figyelni, akkor nem fog bűnbe esni. Még mi sem. Ha a hitvestársak naponta figyelnek egymásnak adott és elfogadott életükre, akkor az a házasság mindennap a szeretet éltető forrása lesz. Ha a keresztények naponta óvják a Krisztus által sarjadt kegyelmet, mint a kertész a friss oltásokat, akkor kibontakozó életük lesz. Sem a múlt szép emléke, sem az eljövendő világ ragyogó látomása nem fog megmenteni a kísértésektől, csak ha látom naponta, hogy Krisztusba vetett hit által Isten szentháromságos élete sarjad bennem. Naponta ápoljuk a Krisztusi, hitvesi, családi, rokoni és közösségi viszonyunkat, hogy erősödjék Istengyermeki életünk.

3. Itt és most Jézus élete sarjad bennünk (Fil 3,8-14). Szent Pál apostol felejti szenvedélyes múltját, mely nem Istenre irányult. Most a keresztség által már benne sarjadó életre figyel, azért igyekszik mindent megtenni Krisztusért. Mindent vállal, mert magában érzi az Úr feltámadásának erejét, ahogy a beléje vetett hit naponta új életet sarjaszt. Most már tudja, hogy Isten Krisztus feltámadásában mutatta meg igazi erejét, s bennünket is biztosított, hogy van örök élet. Ha Vele szenvedünk, akkor Vele meg is fogunk dicsőülni.

Eve Lavallière szakított a világgal és Krisztusnak élt. Övé lett a kereszt és a liliom, a visszanyert ártatlanság! S te, meddig hurcolod „vádlóidat”, bűneidet, amikor Krisztus itt van? Ámen.

Csíkszereda, 2007. március 25. Darvas-Kozma József

vissza a homíliákhoz