Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség

Bevezető:

Romain Rolland az első világháború idején, 1915-ben, negyvenegy évesen kapta meg a Nobel-díjat, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy hosszú lesz a háború, s amikorra megszakadt minden kapcsolat a katonák és családtagjaik között. A hozzátartozók egyetlen országban sem tudták, hogy mi történt fiúkkal, testvérükkel, apjukkal, férjükkel: elesett-e, vagy fogságba került, esetleg megsebesült? Ekkor az író, aki Svájcban élt, Genfbe ment és a háború végéig a Vöröskereszt keretében a levélválaszoló ezerkétszáz önkéntes között dolgozott. Ennek az alapítványnak ajándékozta a díj összegét. A genfi szervezet naponta félszázezer levelet osztályozott, továbbított, megválaszolt, hogy a hozzátartozók valamit megtudhassanak szeretteik sorsáról. Stefan Zweig meghatóan méltatta: „közöttük dolgozott, ahelyett, hogy egoista módon saját műveinek szentelte volna magát, az írók legnemesebbje: Romain Rolland.”

Gondolom, tisztelettel tekintünk mindazokra, akik a bajban önzetlenül szolgálják mások javát. Ugyanakkor értékeljük-e azt, hogy a történelemben Isten értünk jött közénk, hogy jelenlétével és kegyelmével kiszabadítson múltunk szakadékaiból, hogy elszakadjunk attól az életünktől, amelyet bűnös önzésből építettünk ki szívünkben. Éljünk a Jézus adta újrakezdés lehetőségével, mert „irgalmas a mi Urunk, Istenünk: könyörületre hajlik szíve.” Nagyböjti feladatunk a megtérés, az Istenhez fordulás, amit Jézus kínál a szentgyónásban. Ez a Nobel-díjnál is nagyobb érték, csak el kell indulni. Mi tart vissza?

---

C. S. Lewis (1898-1963) huszadik századi író, irodalomtörténész, gondolkodó, teológiai művek írója, a modernkori gyermek-fantasy megalkotója írta: „Hogyan érhetjük el, és hogyan kerülhetjük el Istent? Kikerülni őt? - a mi korunkban rendkívül egyszerű. Kerüld a csendet, kerüld a magányt, kerülj minden töprengést, amely elkanyarodna a kitaposott csapástól. De figyelj jól oda a pénzre, sexre, karrierre, egészségre – mindenekelőtt – saját panaszaidra. Bömböltesd rádiódat. Sodródj a tömeggel. Használj sok nyugtatót. Könyveidet megfelelőképp válogasd. Biztosabb azonban, ha megmaradsz az újságoknál, ott is elsősorban a hirdetések tanulmányozásánál, főleg azoknál, amik a sexet és sznobságot csiklandozzák. Elérni Istent? - ehhez sokkal kevésbé tudok kész recepteket ajánlani. Ennek oka, hogy én sohasem kerestem Istent. Fordítva történt. Ő volt a vadász – legalábbis nekem úgy tűnt – én pedig a szarvas. Becserkelt, mint egy indián, célzott és tüzelt. És én örökre hálás leszek azért, hogy így esett meg első – tudatos – találkozásunk.” Olyan valaki mondja ezt, aki 15 évesen elhagyta gyermeki keresztény hitét. Megtérését J. R. R. Tolkiennel és egy másik barátjával folytatott beszélgetésről szóló munkájában – Az öröm vonzásában – így ecsetelte: „1929 húsvét utáni időszakában beadtam a derekam, s talán mint olyan valaki, aki egész Angliában a legkedvetlenebbül és a leginkább vonakodva tért meg, elismertem, hogy az Isten – Isten.”

Sok-sok millió ember járt és jár az Isten-keresés útján. Igaz, hogy ezek sajátos, személyes utak, amelyen rátaláltak és rátalálnak a személyes Istenre. Ezt az utat és boldogságot találóan József Attila fogalmazta meg: „Az Isten itt állt a hátam mögött,/ S én megkerültem érte a világot.”

Az Istennel való találkozás története, miként „minden keresztény hivatásé is, egy Isten és ember közötti elmondhatatlan dialógus története, a meghívó Isten szeretete és az Istennek válaszoló ember szabadsága közti dialógusé.” (II. János Pál, PDV 36) A meghívás két, egymástól elválaszthatatlan mozzanata: a szabad embernek felkínált ingyenes isteni ajándék, és a szabad ember csatlakozása Istenhez.

1. Isten a kinyilatkoztatásban megismerteti magát velünk (Kiv 3,1-8a. 13-15). Az ószövetségi választott nép vallásosságára döntő hatással volt Mózes találkozása Istennel az égő, de el nem hamvadó csipkebokornál a Hóreb hegyén. Nem új istenség nyilatkozik meg a vizsgálódó Mózes előtt, hanem az atyák Istene, aki ismeri Mózest, és nevén szólítja, mint szülő a gyermekét. Mózes megértette, hogy „szent földön” áll, amelyet Isten jelenléte megszentelt, amely Isten és ember találkozó helye, ahová csak illő testi-lelki tisztaságban lehet közeledni. Ezért lehúzta saruját és eltakarta arcát. Isten a kinyilatkoztatásban közli, hogy Ő meg akarja szabadítani népét, mert látja sorsukat, hallja jajkiáltásukat. Mindez kifejezi, hogy az Ábrahám, Izsák és Jákob Istene élő Isten, aki lát, hall és cselekszik.

Isten azonban embereken keresztül cselekszik és a jelen esetben népe megszabadításának az eszközéül Mózest szemelte ki. Őt küldi. Mózes magától nem akar elindulni, megpróbál kibújni a ráterhelt küldetés alól, de végül is a vállalkozás élére áll. A párbeszéd legfontosabb részlete, amikor Mózes megkérdezi, hogy mi az ő neve. Isten megismerteti magát: Ő Jahvé, „Aki Van”, aki létrehoz mindent, ami létezni kezd, és jelen van népe körében. A bemutatkozás Isten hűségét tárja fel népéhez, hasonlóan a szülők és gyermekek viszonyához. Szüleinket nem nevükön szólítjuk, hanem így: édesanyám, édesapám. Ebben a megnevezésben több van, mintha csak egy nevet mondanánk, mert benne van az, hogy ők életadónk és gondviselőnk. Jézus lényegében ugyanezt mondja tanítványainak, barátainak, amikor rájuk bízza tanításának hirdetését és az üdvösség kegyelmeinek szétosztását: „Íme, én veletek vagyok mindennap a világ végéig.”

2. Isten Jézus Krisztusban jelen van közöttünk és mindnyájunkat megtérésre hív (Lk 13,1-9). Valaki Pilátus politikai bűntető akciójáról és az áldozatokról számolt be Jézusnak. Jézus a hallott eseményt igehirdetésének fényébe állítja. Sőt a nem sokkal azelőtt történt Siloám-i katasztrófát is megemlíti, és mindkettőhöz hozzá fűzi: „ha nem tartotok bűnbánatot, épp úgy elvesztek ti is mindnyájan.” Kiemelte, hogy Isten a megtérésre az élet eseményei által is figyelmeztet. Kijelentette, hogy minden ember bűnös, mindenki Isten ítélete alá esik, ezért senki sincs felmentve a bűnbánattartás alól. Ugyanakkor Jézus feltárta a bűnbánat útját, a bűnbocsánat szent földjét, ahol Vele mindenki találkozhat, ahol a megigazulás ajándékában részesíti az embert.

Urunk a terméketlen fügefa példázatával kiemeli, hogy a bűnös embert különös gondozásba veszi, felajánlja neki keresztáldozata érdemeit, hogy gyümölcstermővé legyen. Jézus az általa kiválasztott emberek közvetítésével ma is üdvösségünkön fáradozik. Ki akar szabadítani múltunk szakadékaiból, hogy elszakadjunk attól az élettől, amelyet bűnös önzésből építettünk szívünkben. Időt ad, de számon is kér. Most van az alkalmas idő, ne halogassuk megtérésünket.

3. Ha csatlakoztunk az Úrhoz, akkor legyünk hűségesek (1Kor 10,1-6. 10-12). Szent Pál arra figyelmeztet, hogy a megszabadult zsidók mindazoknak a csodajeleknek ellenére, amelyeknek tanúi voltak, mégsem maradtak hűségesek Istenhez. Legtöbbjükben nem telt kedve Istennek, ezért odavesztek a pusztában. Ez volt a hűtlenség és a törvényszegés szomorú epilógusa.

Az a tény, hogy a keresztény Isten népéhez tartozik - a keresztség által Krisztusba van oltva, rendelkezik a kegyelem élő vízével, az Eucharisztiával és a többi szentséggel -, még nem biztosítja üdvösségét, ha személyesen nem kötelezi el magát a megtérésben, és nem ragaszkodik minden erejéből Isten Fiához.

Senki sem tudhatja magát biztonságban, bármilyen helyet foglaljon is el az Egyházban, bármilyen erényekkel rendelkezzék is, vagy bármilyen jó szolgálatokat tett is: „Aki azt hiszi, hogy áll, ügyeljen, hogy el ne essék.”

Jézus mindenkinek felajánlja kegyelmét, aminek elfogadása rajtunk múlik. Ha elfogadjuk jótéteményeit, akkor az igazi keresztény élet méltó gyümölcseit tudjuk teremni. Ez az állandó mellette-levés, készenlét. Ámen.

Csíkszereda, 2007. március 11. Darvas-Kozma József

vissza a homíliákhoz