Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség

Bevezető:

Egyik perzsa királyról mesélik, hogy egyszer magához hívatott három bölcs embert, és megkérdezte tőlük, mi a legnagyobb nyomorúság a földön. Az első azt felelte: „A legnagyobb nyomorúság a betegség.” A második így szólt: „A legnagyobb nyomorúság a megöregedés.” De a harmadik válaszolt a legtalálóbban: A legnagyobb nyomorúság látni a közeledő halált, és visszatekinteni az eltékozolt életre.” Valóban az a legnagyobb nyomorúság, ha valaki rabja lett az evésnek-ivásnak, a földi szenvedélyeknek, akit megszédített az aranyborjú és a hatalom; aki a kísértésekkel szemben nem tudja kimondani, hogy csak Istent imádom és neki szolgálok.

Istenünk kegyesen megadta, hogy a megtisztult lélek örömével várjuk Húsvét szent titkának ünnepét: most többet imádkozzunk, buzgóbban gyakoroljuk az irgalmasság tetteit, s az újjászületés szentségei által az istengyermekség teljességére jussunk. Hogy az örök húsvétra is eljussunk, bánjuk meg bűneinket.

---

A modern India megálmodója és létrehozója pogány létére felismerte a keresztény böjtben rejlő mérhetetlen kincset, melyet egyes keresztények nem értékelnek. Mahátma Gandhi (+1948.I.30) a következőt mondta a böjtről: „Aki böjtöl, fogékonnyá lesz mások fájdalmai és szenvedései iránt. Önmagát kiüresítve mintegy rezonáló szekrénnyé válik. A böjtölés bizonyos fajta jótékony lázzal jár, ami gyakran álmatlansággal párosul. S ezek az álmatlanságok rendszerint ötletekkel, sugalmazásokkal gazdagítanak. Az eszmék, amik előbb foglalkoztatták az embert, hótisztán ragyognak föl. Értelmi földolgozásuk mintha magától menne. Attól tartok, hogy a keresztények, amikor elhanyagolják ezt az eszközt, mérhetetlen kincsektől fosztják meg magukat.”

Az Egyház minden évben üdvös böjtöt hirdet. Hamvazószerdán el is kezdtük a negyvennapos nagyböjti szent időt. Nekünk nem egyszerűen egészségmegőrző vagy aszketikus eszköz, hanem szentségi böjt, melynek végén részesülünk a szabadság és szeretet Húsvéti misztériumában.

1. Az igazi áldozat az Isten iránti szeretetet tükrözi (MTörv 26,4-10). A böjt akárcsak az imádság, az áldozat és az alamizsna külsőleg, testben vállalt jel, mely az élő Istennek szóló odaadás megnyilvánulása. Isten iránti hűségnek vagy hitvallásnak is mondhatjuk.

A régi választott nép az ígéret földjére érve, a föld termésének legjavából Istennek ünnepélyesen hála- és engesztelő áldozatot mutatott be. Az áldozatbemutatásban első helyen az Isten iránti ragaszkodás állt, mert így tudták kifejezni azt, hogy Istent akarják szolgálni, akinek mindent köszönhetnek. Az oltár elé tétel szimbolikus cselekménye után következett a szóbeli „hitvallás”, amelyben összefoglalták Izrael üdvtörténetét. Felelevenítették atyáik Istenébe vetett hitet azzal, hogy Izrael múltját három nagy történeti pillérre helyezték: a pátriárkák meghívására, az Egyiptomi tartózkodás-kivonulásra, végül Kánaán földjének birtokbavételére. A hitvallást egyéni formában mondja el az áldozat bemutató, de közösségi értékű, mert a választott nép hálás örömét tárja Isten elé.

2. Jézus győzedelmeskedik a gonosz felett (Lk 4,1-13). Jézus, miután megkapta az Atya tanúskodását, amelyben őt szeretett fiának mondta, attól kezdve egész működése arra irányult, hogy az Atya szeretetét viszonozza. A Lélek ösztönzésére kiment a pusztába negyven napra, ami a teljesség szent száma.

Szent Lukács evangéliumában a negyven napos időszakkal kezdi Jézus három évet felölelő messiási működését, és Húsvéti feltámadása utáni jelenéseket a negyvenedik nappal, a menybemenetellel fejezi be. Az Isten Fia megváltó áldozatának gyümölcse az ember célba érése, megistenülése.

Jézus pusztai tartózkodását Szent Lukács úgy mutatja be, mint a föld termésének zsengéjét, Istennek szóló ünnepélyes hála- és engesztelő áldozatot. Az adomány maga Jézus bűntelen személye, és „hitvallása” maga az új üdvtörténet három mozzanatának kiemelése: Jézus, az Atya szeretett Fia, az Isten Lelkének hordozója a pusztába megy, ahol negyvennapos böjtjével jelzi, hogy Istennek szentelte önmagát és vállalja messiási küldetését. Ezt az Atyának és az embereknek szóló önátadást a kísértő próbatétele teszi teljessé. Harmadik történelmi mozzanat, hogy Jézus a Lélekerejében övéihez megy, akiket az Atya neki adott.

Jézus háromszori megkísértésében a sátán elgondolása szerint diadalmas és dicsőséges karriert kínál, amivel Jézust, s utána a történelemben zarándokló Egyházat és tagjait letérítheti Istentől kapott küldetése egyenes útjáról. A kísértő még nem tudja, hogy kivel van dolga, ezért puhatolózva mondja: ha Isten Fia vagy.

Először azt ajánlja, hogy ne éljen nyomorult, éhezőként, hanem mindent, még csodatevő erejét is testi igényeinek kielégítésére használja és adja fel mások szolgálatát. Jézus feleletében a nagyobb értékre utal: „Írva van, nemcsak kenyérrel él az ember!”

A második kísértés a hegyen, a földi hatalomról és dicsőségről szóló hazugság. „Én kaptam meg” – mondja a kísértő, de hogyan? Az első emberpár Istentől áldásként a növekedést, a sokasodást és a világ urává levést kapta. A sátán a kezdeti kísértéskor ezt rabolta el az embertől. S mint orvgazda ezzel próbál magának alattvalókat keríteni. Ha Jézus behódolna a világi hatalomért, elárulná prófétai küldetését és fellázadna Isten ellen. Jézus feletet világos: Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj!

A harmadik kísértés, ha leveti magát a templom párkányáról, akkor angyalok fogják fenntartani. Jézus, aki az Atya által él nem adja fel messiási küldetését, hanem rendre utasítja a kísértőt és feltárja kilétét: Ne kísértsd a te Uradat, Istenedet!

Jézus messiási feladata kezdetén már legyőzte a sátánt. Elutasította az álmessiások útját, a földi jólétet és a dicsőséget. Az Atya akaratát teszi, ami „írva van”. Jézus a küzdelmes tanítás, példaadás és vezeklés útjára lépve, dicsőítette meg az Atyát és szerzett nekünk üdvösséget.

A magunk számára egy-két tanulságot jegyezzünk meg Barsi Balázs atya nyomán: Számoljunk azzal, hogy ahová Isten hív ott fognak érni a leghevesebb sátáni támadások. A sátán éppen akkor támad, amikor meghozzuk a nagy döntést, és rálépünk a keskeny útra, legyen az akármilyen életforma: papság, szerzetesség vagy házasság. Miért is kísértene akkor, mikor még nincs honnan letérítenie? Miért ne hagyná, hogy romantikus álmokat szőjünk arról, hogyan fogjuk Isten dicsőségét szolgálni? Miért ne hagyná, hogy az ifjú házasok belekábuljanak a mézes hetekbe, s higgyék azt, hogy ez örökké így fog tartani? Majd csak ezután kezdi offenzíváját, még mielőtt önátadásban egészen megszilárdulna a lélek.

Három fronton támad: a test kívánságát, a szemek kívánságát és az élet kevélységét próbálja felébreszteni bennünk, mint Jézusban, csak más szavakkal és eszközökkel. Fokozásként is felfoghatjuk a kísértés hármas szintjét. Előbb az elterelő hadművelet a test körül, majd a bírvággyal folytatja, a fő csapást Istenben vetett bizalmunkra készül mérni. Igazi célja nem az, hogy itt-ott megmutassa, hogy mennyire gyengék és esendők vagyunk, hanem hogy kihúzza hitünk alól a talajt, s ezzel kétségbeesésbe vagy a vakmerő bizakodásba kergessen.

Ezért ennek megfelelően kell kidolgozni védekezési stratégiánkat: minden próbálkozás mögött leleplezni ezt a hátsó szándékot, és újra meg újra megerősíteni bizalmunkat Istenben. Nem fogcsikorgatva kell böjtölnünk és küszködnünk, hanem szüntelenül Isten arcát kell keresnünk.

Lehet, hogy egyszer-egyszer mégis elbotlunk, de a lényeg, hogy a harmadik fajta kísértésben ne győzhessen a sátán. Ha a hit és a bizalom belegyökerezik akaratunkba, gondolatainkba, életvitelünkbe, látszólag rángathat ide vagy oda, vihet a hegy tetejére vagy a templom párkányára, valójában nem tudd helyünkről kimozdítani, s kénytelen megszégyenülten eltakarodni.

3. A világon győzedelmeskedik, aki hisz a feltámadt Jézusban (Róm 10,8-13). A keresztény hit alaptétele Krisztus feltámadása, amelyben igazolódott, hogy ő számunkra az Úr, az üdvösség szerzője. A Krisztusi hit, ha áthatja szívünket és értelmünket, akkor a megigazulunk és üdvözülünk. A hitet ugyanakkor külsőleg is meg kell vallani – a liturgikus imától Krisztus nyilvános megvallásáig terjedhet -, hogy a világ tudomást szerezzen róla. Isten ugyanis mindenkit üdvözíteni akar a Jézusba vetett hit által.

Akik közösségre léptünk Krisztussal, mélyítsük el hitünket, bizalmunkat benne, hogy a sátán minden kísértésének ellen tudjunk állni. Ezt tesszük, ha a kiengesztelődésben, az eucharisztikus áldozatban és életünk felajánlása által barátságunkat ápoljuk. Aki Jézussal jár, vele fog győzni és élni. Ámen.

Csíkszereda, 2007. február 25. Darvas-Kozma József

vissza a homíliákhoz