Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség

Bevezető:

Karácsony az öröm születése. Örömünkről szól az evangélium: Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Minden őáltala lett. Az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek.

Hogy emberségünkben kiteljesedjünk, ezt az örömet újra és újra át kell élnünk. Szent Ferenc élő Betlehemet állított fel Greccio egyik barlangjában. Gyermek nagyságú viaszbabát helyezett a jászolba, János földbirtokos pedig ökröt és szamarat adott, a parasztok szalmát szórtak a padlóra. 1223 karácsony éjszakáján így idézte fel - emberek beöltöztetésével, élő állatokkal - Jézus születésének estéjét. A környéken lakó emberek Ferenccel együtt imádkoztak, énekeltek, átélve a szenteste betlehemi pillanatait. Ezzel a Szent minden keresztény számára érzékelhetővé tette a betlehemi csodálatos éjt. A misztérium felelevenítésével szívükbe vésődött, hogy emberré lett az Isten, testvérünk lett az Isten. Ettől kezdve a templomokban elterjedt a betlehemállítás és a betlehemezés.

II. József 1782-ben megtiltotta, hogy betlehemet állítsanak fel a templomokban. Úgy ítélte meg, hogy a betlehemes szokás "nevetséges és gyermekded". A tilalomnak kevés foganatja volt. A betlehem ugyan egy időre eltűnt a templomból, de az egyszerű emberek felállították a ”tisztaszobában”. Miután 1825-ben megszüntették a tilalmat, ismét népszerűvé vált. Az idők folyamán más diktátorok más tilalmakat vezettek be, de őket is túlélte Karácsony, mert a bizonytalan világnak hitet, reményt, szeretetet csak Isten Fia tud adni. A Jézusban kapott megszentelődés olyan nagy horderejű esemény, amely az egyén, a család és a társadalom életét fokozatosan átalakítja.

Alázattal kérjük: Istenünk, te az emberi természet méltóságát csodálatosan megalkottad, és még csodálatosabban megújítottad. Add, kérünk, hogy részesedjünk Fiad istenségében, aki szeretetből magára vette emberi természetünket. Hát ezt köszönjük meg Jézus születése ünnepén.

---

A művészet minden ágában a festészettől az irodalomig megtaláljuk karácsony titkát. Világunk nagyon szegény lenne, ha ezek az alkotások nem lennének. Jézus születése leginkább az emberek lelkét szenteli meg.

Napjaink pénzvilága pióca módra telepszik e szent ünnepre, elhomályosítja Karácsony lényegét, és reklámjaival az emberek zsebéből nemcsak a pénzt szedi ki, hanem a szíveket is kiüresíti.

1. Jézus születése megnemesíti az ember lelkét. Erről szól, Jókai Mór egyik kedves elbeszélése, Melyiket a kilenc közül? Élt egyszer egy szegény csizmadia Pestvárosban, akinek semmije sem volt ezen a mostoha földön, csak kilenc gyermeke. Anyjuk már régen meghalt, s így a csizmadiának egyedül kellett gondoskodnia fenntartásukról és felnevelésükről. Bizony, temérdek gondot okozott ez a szegény vargának, de örömmel tette, mert nagyon szerette családját, árva gyermekeit: az édesanyjuk helyett is szerette őket. A legnagyobb gond akkor szakadt rá, amikor karácsony közeledett. Szeretett volna ő is nagy karácsonyfát állítani, és a fa alá játékokat, ajándékokat rakni. Így szerette volna ő, de szegénységéből erre nem telt. Akkor így szólt gyermekeihez: ma van karácsonyestéje. Ünnep ám ez. Ma este nem dolgozunk semmit, hanem örülünk. Örülünk valamennyien – mondták a gyermekek. Megálljatok csak, megtanítalak arra a szép karácsonyi énekre, amit én tudok – mondta az apa. Nektek tartogattam karácsonyi ajándéknak! Az apróságok nagy zsivajjal kapaszkodtak apjuk ölébe, nyakába, hogy tanítsa már azt a szép éneket. Ha jól viselitek magatokat. Aztán szépen sorba állította, úgy néztek ki, mint az orgonasípok. A két legkisebbet ölébe vette. Levette sapkáját a fejéről és elkezdte a hangzatos éneket, amely így kezdődött: „Krisztus Urunknak áldott születésén…” A népes család boldogan gyakorolta az éneket. Hamar megtanulták. Zengett, harsogott az ének… S amikor a végére értek, kezdték elölről. Bizonyára az angyalok is örültek a mennyben.

Hanem annál kevésbé örült a fölöttük lakó savanyú úr, aki egyedül kilenc szobában lakott. Összemorzsolta kialudt szivarát és lement a csizmadia szállására, mert nem bírta elviselni a többször ismétlődő éneket. Először ajánlatott tett János mesternek, hogy adjon neki egy fiúgyermeket, mert azt úrrá neveli. Szép gondolat, de melyiket a kilenc közül? Ő nem tudott választani. Ekkor majdnem sírva kérdezte gyermekeitől: melyitek akar elmenni, nagyúr lenni, kocsiban járni? Erre mind az apjuk háta mögé húzódtak, és beléje kapaszkodtak.

Az apa így szólt: Nem lehet nagyságos uram, nem lehet. Egyiket sem adhatom senkinek, ha már az Úristen nekem adta őket. A gazdag úr azt mondta rá, hogy legalább annyit tegyen meg a kedvéért, hogy ne énekeljen többet gyermekeivel, s fogadjon el ezért az áldozatért ezer forintot. A csizmadia el is fogadta az ajánlatot, s aztán elcsendesültek, elhalt az ének a kis kórus ajkán. De a csend, a hallgatás nem tartott sokáig. Sem az édesapa, sem a gyermekek nem bírták elviselni, hogy szívük ne ujjongjon az ének szárnyain. Ezért János mester a gazdag úrnak visszavitte a pénzt, a család pedig boldogan énekelte tovább a karácsonyi éneket.

Azt hiszem, mi is így vagyunk, hogy a világ minden kincséért el nem hagynánk ennek a szent éjszakának, Jézus Krisztus születésének ünneplését, s mi sem hagynánk abba a karácsonyi éneket! Énekelnünk kell az angyalok tiszta lelkületével: Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakaratú embereknek (Lk 2,14).

2. A föld minden népének szól az örömhír (Iz 52,7-10). Amit Isten Izajás próféta által mondott a fogságban levő népnek, már az is béke és öröm szózat volt. Isten kijelenti, hogy királya marad népének és gondoskodik róluk. Nem hagyja el, hanem szabadsággal ajándékozza meg. Elképzelhetjük, hogy milyen lázban várta a nép a futárok, az őrszemek bejelentését. Azt az örömet leírni nem lehet, amikor megtudták a hazatérés jóhírét. De a próféta azt is meglátja, hogy Isten minden nép számára készíti az üdvösséget.

Az Egyház a karácsonyi szentmisében örömmel hirdeti meg nekünk: Isten beváltotta azt az ígéretét. Akire az egész emberiség várakozott gyermek alakjában eljött közénk az Isten. Magához emeli mindazokat, akik őt hittel befogadják.

3. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek (Jn 1,1-18). Szent János rámutat, hogy Krisztus a közvetítő Isten és a világ között - aki elhinti az ember szívekben a bölcsességet, az igazság fényét -, de természetét tekintve nem egy köztes valaki az Isten és a világ között, mert ő is Isten. „Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Őbenne élet volt és ez az élet volt az emberek világossága.” Akik befogadták, azoknak megadta az új életet, az istengyermeki életet. A valóságos Isten értünk valóságos ember lett. Az apostolok tanúskodnak róla, hogy látták dicsőségét, felismerhető volt az emberség fátyla mögött az isteni élet gazdagsága és szépsége is.

Aki hisz benne, annak szíve megsejt valamit a lét titkából, sőt beletekint a titokba. Karácsony ajándéka, hogy Jézusban találkozunk önmagunkkal, és Jézusban találkozunk másokkal. Létünk őbenne kapja meg értelmét, amikor eltörli bűneinket, és a kegyelem által isteni létsíkba emel. Ő jelezte tanítása által, és számtalan csodája révén megmutatta nekünk az irgalmas, a gyógyító, a szerető, az életadó Atyát. Általa megigazulva, minden ember hazatalál az atyai házba. Őáltala, Ővele és Őbenne találkozunk másokkal is, akiktől a történelmi és földrajzi koordináták, létsíkok választanak el, akik istengyermekeivé lettek és örökölték az isteni életet is. Őbenne valósul meg a szentek közössége.

4. Krisztusban teljes lett a kinyilatkoztatás (Zsid 1,1-6). Ő tette tapasztalhatóvá Isten rejtett dicsőségét, legyőzte a bűnt és a halált. A mennyei Atya képét úgy jelenítette meg tanításával és csodáival, hogy szeretettel legyünk iránta. Ha szívünkbe fogadjuk őt, akkor értelmet nyer életünk, és nem adjuk fel a küzdelmet; felismerjük embertársainkban a testvért és megnyílik szívünk egymás szeretetére. Már is elkezdődik keresztény küldetésünk: Isten szeretetét jelenítsük meg az emberek között, és vigyük el a világba.

Egy héttel ezelőtt Csíkszentsimonban temettük Virág Ágostont. A 40-es évek végén államellenes vád alapján elítélték. Sok évet töltött a kommunizmus börtöneiben. Püspökökkel, papokkal, civilekkel raboskodott. Felesége két kicsi gyermekkel maradt otthon. Gazdálkodnia kellett, hogy az állami beszolgáltatásnak valahogy eleget tudjon tenni. Gyermekeit nevelte. Beszélt nekik apjukról, és imádkoztak érte, hogy élve hazakerüljön. A gyermekek felnőttek. Amikor apjuk 1960 júliusában amnesztiával kiszabadult, első útja haza vezetett. Fiát és lányát találta otthon, de ők nem ismerték fel apjukat. Amikor bemutatkozott, hogy kicsoda ő, akkor a nyakába borultak. Felesége kint dolgozott a mezőn, vele ott találkozott. Jól emlékszem, hogy azon a késő délután falunkban nagyon sokan örömkönnyeket hullattak. A hűséges feleség a megpróbáltatások közepett is teljesítette hivatását: elevenen tartotta gyermekeiben apjuk képét.

Karácsony az örök szeretetről szól. Aki hisz Jézusban, abban kialakul a szerető Atya képe, és istengyermeke hazatalál az atyai házba, mert akar találkozni mennyei Atyjával.

Horst Orphal teológus karácsonyi kérését imádkozom: „A pásztorok lábát add nekem, hogy Hozzád siessek sebesen. És a napkeleti bölcsek kezét, hogy szívem, kincsem letegyem Eléd. Angyalok hangját, hogy mindenkinek örömhírt és békességet vigyek! S Mária igét-megőrző szívét: Hadd legyek, Jézusom, örökre a tiéd!” Ámen.

Csíkszereda, 2006. december 25. Darvas-Kozma József

vissza a homíliákhoz