Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség

Bevezető:

Világszerte Jézus Krisztus győzelmét ünnepeljük. Minél nagyobb a minket ért megtiszteltetés, örömünket annál nagyobb és színesebb változatba szoktuk kifejezni. Életünket Jézus feltámadása ragyogja be. Ezért zengjük: Ezt a    napot az Úristen adta, örvendjünk és vigadjunk rajta! (Zsolt 117,24).

Felkészültünk-e az Egyház törvénye szerint a húsvéti szentgyónásra, áldozásra?

Úgy fogadjuk-e a szentáldozásban Jézust, mint örök életünk szerzőjét, létünk megnemesítőjét, az Egyház áldozatát és mindenki Megváltóját?

---

Az ember nagy életfordulóiban, a születésében és a meghalásában, vagy ami a kettő között van, abban sem találkozunk ünnepünk valóságával: a föltámadással. Legfeljebb a megtévedt emberről, aki jófelé fordítja életét szoktuk azt mondani: életre kelt, föltámadt. De ezek a kifejezések is mind Jézusban gyökereznek.

1. A feltámadás teljesen újszerű számunkra. Olyannyira új és nagy ajándék, hogy sokan ma is hihetetlennek tartják. Mások úgy tesznek, mint Dél-Afrika egyik királya, Makaba. Amikor Maffat misszionárius az Üdvözítő feltámadásáról szólt, s kifejtette, hogy lesz feltámadás, Krisztus minket is meghívott a feltámadásra, a király haragra lobbant:

- Micsoda? A halottak fel fognak támadni?

- Igen!

- Apám is, anyám is?

- Igen.

- Azok is, akiket a vadállatok téptek szét?

- Azok is!

- És azok is, akiket én megöltem?

- Igen, azok is. Mindenki!

Erre rettenetes dühvel ordítozta: Nem szabad nekik feltámadniuk! Lehetetlen, hogy feltámadjanak!

Sok ember hitetlensége mögött bűnei húzódnak meg. Nem akarja, hogy legyen Isten! Nem akarja, hogy legyen feltámadás! Akkor az emberek és saját lelkiismerete vádolja őket. Viszont az élő Krisztus lesz a legnagyobb jutalma azoknak, akik Neki éltek. Érte és Vele küzdöttek.

A holtak feltámadását Isten fokozatosan nyilatkoztatta ki. A holtak föltámadásába vetett reménység úgy jelenik meg, mint lényegi követelménye az egész embert (a testet és lelket) teremtő Istenbe vetett hitnek (KEK 992). Ugyanakkor a szövetségre lépő Isten fenntartja szövetségét Ábrahámmal és utódaival. Ebben a kettős perspektívában fogalmazódott meg az ember feltámadásba vetett hite.

A Teremtés történet a lélek Istentől beleleheltségét és ezzel halhatatlanságát hirdeti. Utána fokozottan vallják: A mindenség királya föltámaszt minket az örök életre, mert az ő törvényeiért halunk meg (2Mak 7,9). A föltámadásról csodálatos képet találunk Ezekiel prófétánál, a csontmezőről szóló látomásban. Jézus kortársai, a farizeusok is remélték a föltámadást, ellenben a szadduceusok tagadták.

2. Jézus Krisztus a föltámadást határozottan tanítja. A szadduceusok lehetetlen történetére így válaszolt: Azért tévedtek ugye, mert nem ismeritek sem az Írást, sem Isten   hatalmát? (Mk 12, 24). A feltámadás hitalapja Isten, aki “nem a holtak Istene, hanem az élőké” (Mk 12,27). Jézus azonban tovább megy: összekapcsolja a föltámadásba vetett hitet a sajátszemélyével: “Én vagyok a föltámadás és az élet” (Jn 11, 24). Jézus az, aki majd feltámasztja az utolsó napon azokat, akik hisznek benne és megkeresztelkednek, akik eszik az ő testét és isszák az ő vérét (Jn 5,24; 6,54). Hatalmának jelét és zálogát adta azzal, hogy néhány halottnak visszaadta az életet (naimi ifjú, Jairus lánya, Lázar), ezáltal saját feltámadását is hirdette, ami a természetfeletti rendbe tartozik. Erről az egyedülálló eseményről úgy beszél, mint Jónás vagy a templom jeléről: előre meghirdeti feltámadását a halála utáni harmadik napra.

3. Húsvétvasárnaptól Jézus Krisztus feltámadása valóság (Jn 20,1-9). Jézus, aki a valóságos halálon ment át a valóságos örök életbe, szenvedése és feltámadása által feltárta előttünk életünk főcélját. Ettől kezdve, ha hittel és bizalommal vagyunk iránta, akkor más minőségűvé lett életünkben felfakad az életkedv és az életöröm.

Az apostolok húsvéti hite az üres sír megcsodálásától a föltámadt Krisztussal való találkozásig fokozatosan alakult ki. Mária Magdolna húsvéthajnali híradására, Péter és János a sírhoz szaladtak. Az üres sírban hagyott leplek és az összehajtott kendő látása, nézése más-mást jelentett a két tanítványnak.

Simon Péter látására az emberi objektívitásra törekvő megfigyelés jellemző – írja P. Barsi Balázs. Szent János látása olyan szemlélést jelöl, amely képes a dolgok feszíni megjelenésén keresztül mintegy intuicióval belátni a lényegbe. Ha az ember nem vétkezett volna, akkor ez az objektív látás a férfit állandóan a végső valósághoz, Krisztushoz vezette volna. Ádám vétke után ez a látás beszűkült és az objektívitásra törekvésből ideológia lett, amely így foglalható össze: a külső világ jelenségei nem hordoznak belső üzenetet.

De egy szál virág kedvesednek, a frissen vasalt ing, amit édesanyád kikészített vasárnapra, vajon nem hordoznak üzenetet? De még mennyire! A sírban talált leplek ugyancsak üzenet értékű annak számára, aki nem csak testi szemével lát. Az ember képes Istenre, azaz teljes mértékben képes túllépni önmagán. Ennek példája a szeretett tanítvány, Szent János. Nincs szüksége angyali híradásra, még a Feltámadt megjelenésére sem: “Látta a lepleket és hitt.” A kezdeti csodálkozásból Jézus szeretete által mindent megértett és hitre jutott. Elég volt belátnia a tényekbe azzal a tudattal, hogy végtelenül szeretve van, örökkévaló, isteni szeretettel.

4. A Húsvéti hit elég, hogy ebből a világból a másik világba, az időből az örökkévalóságba, a halálból az életbe vigyen. Ha hisszük és elfogadjuk Húsvét üzenetét - hogy Jézus előbb szeretett bennünket, és szeret ma is, teremtő, halottakat dicsőségre támasztó szeretettel -, akkor Krisztus feltámadása a mi feltámadásunk is.

A keresztség által már beöltöztünk az ő halálába és feltámadásába (Kol 3,1-4). Erről a győzelemről tanúskodtak az apostolok, akik Jézussal jártak, akik őt megfeszítve látták, üres sírját szemlélték és megjelenései alatt meggyőződtek föltámadásáról. Akit tapintottak azt is igazolt, hogy már az Atyánál van és hatalommal rendelkezik, Ő a természet és a természetfeletti világ Ura.

Közösségünk Jézussal arra késztet, hogy az előttünk álló napi pályánkat győzelmesen fussuk végig. A reggeli keresztvetéstől estig, minden gondolatunk, szavunk, tettünk és kötelességünk Vele és az Ő jelenlétében történjék. Így napról-napra megtapasztaljuk a közösen végzett cselekvésből sugárzó békét és életörömet. Azt a belső békét, ami az életünk kiteljesítője, és amit a világ nem adhat.

A feltámadt és a minket feltámasztó Jézust ünnepeljük mindennapi munkánkkal és szentmisénkkel. Ezért a Vele megélt élet és a szentségi módon történő találkozás felkészít a mennyországi boldog találkozásra és megdicsőült életre. Ez a Kegyelemteljes Húsvét, amit mindnyájunknak kívánok. Ámen.

Csíkszereda, 2007. április 8.                             Darvas-Kozma József

vissza a homíliákhoz