Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség

Bevezető:

Kedves Elsőáldozók! Három éven keresztül készültetek az első szentgyónásra és szentáldozásra. Segítettek szüleitek, hittanárok és a közvetlen felkészülésben a plébániai közösség. Minden szentmise életünk jelentős eseménye, de nektek ez életetek elindítója. Mielőtt elkezdenénk a szentmisét, hallgassuk meg szüleitekhez szóló kéréseteket.

(Egy elsőáldozó:) Kedves Szüleink! Hittanból tanultuk, hogy az édesanyák Jézushoz vitték gyermekeiket, hogy tegye rájuk a kezét és áldja meg őket. Mi is most arra kérünk benneteket, mielőtt elkezdjük a szentmisét, amelyen első szentáldozáshoz járulunk, áldjatok meg bennünket, imádkozzatok értünk és velünk, hogy Jézust mindig szeressük és mindig jó gyermekei legyünk.

(Pap:) Arra kérem a kedves szülőket, hogy ismételjék utánam az áldás szavait.

ÖRÖK ATYAISTEN, - TE ADTAD NEKEM GYERMEKEMET, - HOGY A TE SZENT AKARATOD SZERINT FELNEVELJEM. - TE FELHATALMAZTÁL ENGEM, - HOGY A TE SZENT NEVEDBEN MEGÁLDJAM ŐT - EBBEN A SZENT ÓRÁBAN. SZÜLŐI ÁLDÁSOMAT ADOM GYERMEKEMRE - ÁLDÁS SZÁLLJON FEJÉRE - ÉS KÍSÉRJE LÉPTEIT. - ÁLDJON MEG KEDVES GYERMEKEM - A MINDENHATÓ ISTEN - AZ ATYA, A FIÚ ÉS A SZENTLÉLEK. - SZÁLLJON RÁD AZ Ő ÁLDÁSA - MOST ÉS EGÉSZ ÉLETEDEN KERESZTÜL. ÁMEN.

---

Kedves elsőáldozók! Kedves szülők, testvérek, keresztszülők, rokonok és hívek!

Szerdán lent a játszóházban tanultunk, s néhányan titokban az óvodások játékát vették kezükbe, és örömmel nézegették. Akkor azt találtam mondani, hogy mindnyájatokat visszaviszlek az óvodába. Erre mind ujjongani kezdtetek. Tudom, hogy sok-sok élmény fűz az óvodához, és ott könnyebb volt, mint az iskolában. Ott nemcsak játszottatok, hanem sok-sok tanítómesét is hallottatok.

Most a keresztény tanítást, a prédikációt egy nagyon kedves székely népmesével kezdem. Ebből sikeres mesefilm is készült, címe: A kicsi dió. Úgy kezdődik, hogy élt egyszer egy szegény ember, s annak annyi volt a gyermeke, mint a hangyaboly. A gyermekek sokszor harmadnapig sem kaptak egy falat kenyeret, olyan nagy szükség volt a háznál. A szegény ember azért elindult, hogy valami kevés ennivalót keressen a gyermekei számára. Amikor egy nagyerdőn ment keresztül, eleibe áll az ördög ember képében, s azt kérdi tőle: - Hova mész, te szegény ember? - Én megyek, hogy egy kis élelmet szerezzek a gyermekeimnek, ha valamihez nem fogok, mind meghalnak étlen - feleli a szegény ember. Arra azt mondja az ördög: - Azért egy tapodtat se menj tovább, majd én adok neked egy olyan portékát, amit ha okosan használsz, gazdag leszel, s nem lesz soha szükség a házadnál. Nesze ez a kicsi dió, ennek az a tulajdonsága, hogy akármit parancsolsz neki, mindjárt meglesz egyszeribe. - De hát én azért neked mit adjak? - azt kérdi a szegény ember. - Én nem kérek sokat - feleli az ördög -, csak azt add nekem, amit te nem tudsz a házadnál.

A szegény ember gondolkodik, hogy mi volna az, amit ő nem tud. De semmi eszébe nem jutott, s minthogy erősen meg volt szorulva, odaígérte. Akkor az ördög átadta a diót a szegény embernek, s elváltak egymástól.

Hazaérkezik a szegény ember a dióval, s kérdi a felesége: - Hát hoztál-e valami ennivalót? Mert szinte halunk éhen, úgy oda vagyunk! - Én, hallod-e, semmi ételfélét nem hoztam - azt mondja a szegény ember -, hanem hoztam egy ritka diót. Ezt pedig adta nekem egy ember, s az azt mondta, hogy ennek a diónak akármit parancsoljak, minden éppen úgy lesz. - S ezt miért adta neked, mert tudom, hogy ingyen csak nem adta - kérdi a felesége. Azt mondja rá a szegény ember: - Nekem egyebet nem mondott, csak annyit, hogy amit én a házamnál nem tudok, azt adjam neki a dióért. Én gondolkodtam, de semmit se tudtam olyat, oda is ígértem. Erre fellobban a felesége, s azt mondja: - No, te pogány, mit tettél, látod-e, én most várok gyermeket, s te azt nem tudtad eddig, s eladtad előre a gyermekünket.

Már, feleség arról én nem tehetek, ennek most már úgy kell lenni - azt mondja az ember, s parancsol a diónak: - No, te kicsi dió, az én házam népének velem együtt étel, ital, ruházat s minden bőven legyen! S arra meglett minden, amit az ember mondott, s a háznép olyan jóllakott a legfinomabb ételekkel, ahogy többször sohasem. A gazda aztán parancsolt a diónak, hogy neki a kicsi háza helyett legyen egy szép kőháza, körülötte szép kertek. A mezőn, közel a faluhoz, az ő számára szép kaszálók s szántóföldek, azonkívül mindenféle marhák, majorságok. Meg is lett minden, éppen az ő kívánsága szerint.

Gazdag ember lett a szegény emberből, s közben a feleségének is megszületett a gyermeke. Mikor a legderekasabban folytatnák a gazdaságot, egyszer egy estefelé hozzá megy két öreg ember, s szállást kérnek tőle éjszakára. Ő adott is szállást örömmel s jó vacsorát. Este, ahogy vacsorálnak, azt mondja a két öreg a beszéd között a gazdának: - Tudjuk mi, hogy az ördög eljön az éjjel, hogy ha lehet, elvigye a te legkisebb gyermekedet, akit te nem tudva, szorultságból odaígértél neki. Mi azért jöttünk, hogy az ártatlant megmentsük, hogy ne essék az ördög kezébe. Fogadd meg a szónkat: mikor lefekszünk, tegyél az asztalra az ablak mellé egy egész kenyeret, hadd legyen az ott az éjjel.

A gazda az asztalra teszi a kenyeret, s azzal lefeküsznek, s elalusznak mind, ahányan voltak. Mikor legmélyebben aludnának, egyszer tova éjfél felé kinn az ablak alatt megszólal az ördög, s azt mondja: - Hallod-e, házigazda, tudod, mit ígértél nekem, mikor az erdőben találkoztunk? Add ki most, én azért jöttem.

E szavakat a háziak közül senki sem hallotta, mivel mind aludtak, de a kenyér megszólalt az asztalon, s azt mondta: - Csak ülj veszteg odakint, várakozzál egy keveset, tűrj te is, mert én is eleget tűrtem s várakoztam. Engem még az elmúlt esztendőben ősszel elvetettek a földbe, egész télen ott ültem s várakoztam, várakozzál te is. Mikor kitavaszult az idő, akkor nőni kezdtem lassanként, s vártam, hogy nagyra nőjek, várj te is. Mikor az aratás eljött, valami horgas vassal nekem estek, levagdaltak, csomóba kötöttek, de tűrnöm kellett, tűrj te is. Azután szekérre raktak, egy rúddal lenyomtattak, a faluba vittek, s várakoztam, várakozzál te is. Ott asztagba raktak, rám tapodtak, hogy ropogtam bele, s tűrnöm kellett, tűrj te is. Onnan behánytak a csűrbe, valami összebogozott két darab fával agyba-főbe s két oldalba is jól megvertek, de tűrnöm kellett, tűrj te is. Onnan zsákba gyúrtak, malomba vittek, két keringő kő közé öntöttek, hogy egészen összeromlottam. De el kellett tűrnöm, tűrj te is. Onnan hazavittek, tekenőbe tettek, rám töltöttek valami sós vizet, s az öklükkel két óra hosszat dömöcköltek, gyúrtak, kínoztak engem. S akkor, ami legnagyobb kín a világon, egy behevített égő tüzes kemencébe behánytak egy nagy falapáttal, de tűrnöm kellett, tűrj te is. Ott jól megsütöttek, még meg is égettek, onnét kivettek és egy fával verni kezdtek, hogy pattogzott le a héjam, tűrtem, tűrj te is. Aztán behoztak, egy nagy vaskéssel darabokra hasogattak. No, látod már, hogy én mennyit tűrtem, szenvedtem s várakoztam, tűrj s szenvedj, s várakozzál te is.

Az ördög erősen bízott, hogy mihelyt a beszédnek vége lesz, övé lesz a gyermek, de abban bizony megcsalatkozott, mert éppen a beszéd végével megszólalt a kakas, s azontúl nem lehet neki hatalma az emberek között. Azért hát elfutott a maga országába. Így maradott meg a gazdának a kicsiny gyermeke.

Kedves Elsőáldozók! Kedves Testvérek! Úgy gondolom, hogy mindannyian felismertük a székely népmese szentírási gyökereit. Az eredeti bűnnel elveszítettük Isten barátságát, az örök életet és a gonoszlélek fogságába estünk. Istenünk nem hagyott a bűn és a halál hatalmában, hanem újra meg újra szövetséget is ajánlott nekünk, és tanított a próféták által, hogy várjuk az üdvösséget.

Istenünk úgy szeretett minket, hogy amikor elérkezett az idők teljessége Üdvözítőt küldött nekünk, egyszülött Fiát, Jézus Krisztust. Ő örömhírt hozott: üdvösséget a szegényeknek, szabadulást a foglyoknak, vigasztalást a szomorkodóknak.

Tanítása és tettei maga volt az örömhír. Emlékezzünk csak arra, hogy a csodálatos kenyérszaporítás után az örök életet adó kenyérről beszélt: Kerestek engem, mert ettetek a kenyérből és jóllaktatok. Ne olyan kenyér után fussatok, amellyel ha jóllaktok, újból megéheztek. Olyan kenyeret keressetek, amelyet ha esztek, örökké élni fogtok. Majd tanítását így folytatta: mennyei kenyeret adok nektek. „Én vagyok az élet kenyere… aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, melyet adok, az én testem a világ életéért…. Az én testem valóban étel, az én vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, általam él. Aki ezt a kenyeret eszi, az örökké él.”

Hogy üdvözítsen minket, halálra adta önmagát, majd feltámadásával legyőzte a halált és újjá teremtette az életet. Ezt a húsvéti misztériumot, vagyis halálát, föltámadását és megdicsőülését elővételezte az utolsó vacsorán és szentségi formában apostolainak adta. Beváltotta ígéretét, valóságos testét és vérét adta nekünk a kenyér és a bor színében. És így vigasztalt: „Ne legyen nyugtalan a szívetek! Higgyetek az Istenben és bennem is higgyetek! Atyám házában sok hely van, ha nem így volna, megmondtam volna nektek. Azért megyek el, hogy helyet készítsek nektek. Ha aztán elmegyek, és helyet készítek nektek, újra eljövök, és magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok” (Jn 14,1-3).

Jézus meghagyta, hogy ugyanazt cselekedjük, amit Ő tett az utolsó vacsorán: változtassák át a kenyeret és a bort az Ő testévé és vérévé, és egyesüljenek Ővele az Oltáriszentségben. A szentmisében a feltámadott Jézus jön el közénk, Ővele találkozunk, Ő tanít minket, és Ővele egyesülünk a szentáldozásban, aki a Szentháromság életébe kapcsol minket. Így Istennel és egymással egyek leszünk, s Isten családjának megmentett tagjaiként élünk itt a földön és megdicsőülten a mennyországban.

Amit eddig mondtam, ugyanazt világítják meg a szentmise olvasmányai is. Tekintsünk életünk végső céljára, a mennyországra, a Szentlélek eljövetelére, a tanítványok tanúságtételére, a hívek egységére, és Krisztus végső visszatérésére.

A Jelenések könyvének befejezése (22,12-14. 16-17.20) nemcsak az üdvösség boldogságát vázolja fel, hanem azzal bátorít, hogy Jézus ezt az üdvösséget nekünk szánta. Ő a kezdet és a vég, minden jó tőle indul ki, és mindent ő fejez be. A végítéletkor mindenkinek megfizet tettei szerint. Eljövetele az érdemek jutalmazása is lesz, ezért jogunk van őt várni. Addig igyekezzünk Krisztushoz hasonló lelkülettel dolgozni és áldozatot vállalni úgy, hogy Krisztus keresztáldozatába kapcsolódjunk, mivel Krisztus testének és vérének áldozata megtisztít, megszentel és megerősít.

Ezt látjuk István első vértanú győzelmében, kinek életét drámai képben mutatja be az Apostolok Cselekedetei (7,55-60). István diakónus bírái előtt tartott tanúságtételének végén már bepillantást nyer az égbe: „Látom a megnyílt eget és az Emberfiát, ahogy az Isten jobbján áll!” E történetben Jézus jelet ad Egyházának, mutatja a jövőt. Ő ad erőt a tanúságtételre, az igehirdetésre és az állhatatosságra. Legnagyobb kegyelme, hogy lehetővé teszi számunkra erényeinek követését, a megbocsátást és az ellenségért való imát. Sok ember számára ezek a legfőbb problémák.

Jézus imádkozott és biztosította a kegyelmi egységet a szentmisével is, hogy hitben és szeretetben egyek legyünk (Jn 17,20-26). Ezért küldte Szentlelkét, hogy általa törekedjünk egységben lenni Istennel és egymással, mely tökéletesen csak a mennyben valósul meg. E cél felé haladva kérjük: „Jöjj el, Uram, Jézus!” Jézus e szentmisében, szentségi ruhában jön, hogy örök életünk táplálója, földi zarándoklatunkon át társunk legyen, és örüljön a szívünk, addig is, amíg színről színre meglátjuk. Ámen.

Csíkszereda, 2007. május 20. Darvas-Kozma József

vissza a homíliákhoz