Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség

Bevezető:

Húsvét 4. vasárnapja van. Az evangélium a jó Pásztorról szól. E vasárnap kifejezetten a papi és szerzetespapi hívatásokért imádkozunk. A megszentelt életformát vállalók imanapja Gyertyaszentelő Boldogasszonykor van.

XVI. Benedek pápa a Hivatások 44. világnapjára írt üzenetével rávilágít a hivatások fontosságára az Egyház életében és küldetésében. Arra kér, hogy imádkozzunk mindazokért, akik meghallották vagy készek meghallani Jézus hívását, hogy növekedjen számuk és hitelességük.

A híres francia szónok Lacordaire mondta: “Feltétlenül szükséges, hogy az embernek legyen eszményképe, melynek megvalósításáért szenvedélyesen küzd. Hisz nem azért él, hogy csak a csillagokat nézze, vagy éhségét csillapítsa. A fiatalok ösztönösen kívánják az áldozatot, az erőfeszítést és önmaguk odaadását, mivel jóval több életerő van bennük, mint ami a pusztán vegetáló élethez szükséges. S milyen nagy dologra képes az ember, ha Krisztus az eszményképe!” Jézus mondja: “Juhaim hallgatnak szavamra. Ismerem őket, és ők követnek engem.” Fontoljuk meg, hogy Jézus juhai vagyunk-e? Valóban ismerjük és követjük őt?

---

Az üdvtörténet Isten irántunk tanusított szeretetéről szól. A Szentírásban e szeretetről szebbnél szebb képeket találunk. Ezeket a képeket nemcsak a magát kinyilatkoztató Isten használja, hanem a nép is, ahogyan azt a 99. zsoltárban énekeltük: “Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten, övé vagyunk, ő alkotott minket. Az ő népe vagyunk, legelőjének nyája.”

A “nyáj” szó azt sugallja, hogy a juhok olyan csoportjáról van szó, melynek felelős gondozója, pásztora van. A “pásztor” szó is viszonyt fejez ki: a pásztor a nyáj felelős vezetője. Ezek a viszonyszavak jól szemléltetik Isten és a választott nép kölcsönös összetartozását.

Isten egyetemes emberszeretetének bizonysága, hogy hívó szava minden élethelyzetben elhangzik, amire a megszólított személyes módon, természetének megfelelően válaszol. Ez kiviláglik Ábrahám, Mózes és a próféták válaszából. Amikor Isten felhívására válaszolunk, ezt egyszerűen hivatásnak nevezzük. Isten megragad benső hangok, szívbéli vonzalmak, horderejű álmok, külső jelek által, és életünket saját transzcendens természetéhez módosítja. A hívatás elfogadása engedelmes csatlakozás Istenhez, aki jó pásztorként vezeti népét. Isten maga gondoskodik nyájáról, ezt Ezekiel próféta által megígérte (34. fej.). Jézus önmagát nevezi jó pásztornak, aki életét föláldozza, hogy a juhok éljenek. Aki ti. halála által vált meg minket és nyítja meg az örök élet ajtaját a benne hívőknek.

1. Jézus a jó Pásztor, őt az Atya küldte – ezt tanítja a templomszentelés ünnepén (Jn 10,27-30). Ez az ünnep a Makkabeus korban, Kr.e. 165-ben a szíriaiak fölött aratott győzelem után keletkezett a Templom megtisztításának, felszentelésének és az új égőáldozati oltár felállítása emlékére. Jézus az esős évszakban (december közepén) a Templom külső udvarának Salamonról nevezett oszlopcsarnokában oktatta a népet. A zsidó vezetők a megszokáshoz, a hagyományhoz ragaszkodnak, s nem hallgatnak Jézusra, annak ellenére, hogy csodái tanúbizonyságot tesznek igazsága mellett. Nem hisznek Jézusban, nem akarnak juhai közé tartozni, bár örök életet: itt a földön a megváltás kegyelmét, a másvilágon az örök boldogságot adja meg. Hitetlenségük miatt ellentmondásba kerülnek önmagukkal, mivel nem hisznek Jézusban mégis mindegyre Messiás voltáról faggatják.

Jézus válaszában – ez a mai evangéliumi szakasz –, az üdvösség útjában betöltött pásztorszerepét emeli ki. Minden ember úgy tartozik Hozzá, mint juhok a pásztorhoz. Akik hallgatnak Istenre, azok felismerik Jézusban az ő hangját és követik. A hit úgy jön létre, hogy meghalljuk Krisztus szólítását és követjük. A kezdeményezés és a vezetés Jézustól van, ő adja a meghallás képességét, de az ember részéről a meghallással együtt a követés, a meghallott igék életre, tettekre váltása jár.

Jézus pásztorszerepét istenfiúságával világítja meg: örök életet ad és amíg benne bízunk, senki sem szakíthat el tőle, mert hatalma az Atyától származik. A hívők üdvösségének legfőbb biztosítéka Jézus, aki ha egyszer életét adta övéiért, akkor segítő kegyelmét sem sajnálja tőlük.

Jézus a kinyilatkoztató tanítás zárómondatában kimondja az isteni élet legmélyebb titkát: “Én és az Atya egy vagyunk.” Bár az Atya és az emberi természetet felvett Fiú két különböző isteni személy, mégis egy Isten. Mindketten – a Szentlélekkel együtt – ugyanannak az egy isteni természetnek a részesei.

A hivatások világnapján új fényben látjuk papi és szerzetespapi hivatásunkat, mely Krisztustól van, és az apostol utód felszentelése az embertársaink szolgálatára rendel. Aki Krisztus hívására papi szolgálatra vállalkozik, az részesedik Jézus pásztori hatalmában. A Jézus iránti belső kötelék, valamint az adott közösség felelősségteljes elvállalása adja meg e pásztori mivolt koordinátáit (Tarjányi Zoltán).

A felszenteléskor Jézus papja beöltözik pásztori szolgálatába és osztozik Mestere sorsában. Mivel Jézushoz kötődik, sajátosan magányos, mert úgy tartozik a közösség nagy családjához, hogy nem tartozik egyetlen konkrét családhoz sem. Mindez tágas szabadságot biztosít neki: engedelmességi fogadalmával mindig annak a közösségnek gondját engedi szívére, amelyikhez püspöke küldte. Ha tovább küldik, akkor úgy mond le a közösségről, ahogy a szülő házasulandó gyermekéről.

Hivatás, küldetés, engedelmesség hátterében a Jézust küldő Atya üdvözítő szeretete áll, és az újszövetség emberszerető pásztorának mindenkit a beteljesedés útjára, az egyetlen üdvözítő akolba kell térítenie a Szentlélek segítségével.

2. Az evangélium terjedésének semmi sem állja útját (ApCsel 13, 14. 43-52). Szent Pál és Barnabás első missziós útján, Kis-Ázsia Dél-Galácia közigazgatási központjában, a jelentős zsidó telepesnek otthont adó pizidiai Antiochiában hírdetik az evangéliumot. Az apostolok hűek ahhoz az üdvtörténeti tényhez, hogy a Megváltóra vonatkozó ígéreteket a zsidó nép hordozta, azért a teljesedésről szóló hírt elsőször nekik mondják el. A zsidó hitretért pogányok is örömmel hallgatják, hogy Jézus nem nemzeti messiás, hanem a világ Megváltója, és a pogányok is az örömhír részesei. Ez az üzenet lázba hozta az embereket. Második összejövetelük alkalmával “csaknem az egész város összegyűlt, hogy hallgassa az Isten szavát”. A hagyományhoz kötődő zsidókat irigység fogta el, és pozició vesztés miatt rágalmakat szórtak az apostolokra. Ellenállásuk alkalmul szolgált arra, hogy az apostolok most már a pogányokhoz forduljanak.

A jó Pásztor senkit sem zár ki nyájából, hiszen minden emberért adta életét, ellenben az ember zárja ki önmagát, amikor tudatosan elutasítja Krisztus üzenetét. A tanitványokat eltöltötte az öröm és a Szentlélek, mert tudták, hogy Krisztus szeretete erősebb, mint a halál. “A halál és az alvilág van alávetve Krisztus szeretetének, és nem Krisztus szeretete van alávetve a halálnak és az alvilágnak, mert Krisztus valóságos Isten és valóságos ember” – írja P. Barsi Balázs. Az Egyház Krisztus ismeretében mindig nyított marad, azok felé is, akik elutasítják, mert tudja, hogy van szeretet, amely örök. Ebben a nyított magatartásában a Szentlélek vezeti az Egyházat és teszi élővé, termékennyé.

3. A Bárányé és követőié az örök dicsőség (Jel 7,9. 14b-17). A Jelenések könyve képekben utal az Egyház történelmi küzdelmeire. Az Egyháznak sok áldozatot kell hoznia, viszont győzelmét a föltámadt Jézus biztosítja. Bizalmunkat erősíti, hogy a keresztségtől kezdve Isten ereje működik az emberek üdvözítésében. Bármilyen legyen is a látszat, Isten háza megtelik. Minden népből és nyelvből a keresztény hitvallók már itt a földön bekapcsolódnak a mennyei liturgiába. Aki átélte a szentmisét, aki bekapcsolódott az Úr halálon és bűnön aratott győzelmébe, az tudja, hogy a Bárány oltalmat nyújt neki. Az tudja, hogy van odaát, ahol nincs halál, sem gyász, sem éhség, sem szomjúság, mert a Bárány legelteti és az élő vizek forrásához tereli. Ez az örök élet, amit a jó Pásztor megígért juhainak.

Végezetül XVI. Benedek pápa üzenetének záró soraival Máriához fordulunk, hogy “pártfogolja az Egyházat, hogy a mai világban a Szentháromság megjelenítője, az isteni szeretet érzékletes jele legyen minden ember számára. A Szűzanya, aki készségesen válaszolt az Atya hívására – „Az Úr szolgálója vagyok" (Lk 1,38) – járjon közben azért, hogy a keresztény nép körében ne hiányozzanak az isteni öröm szolgálói: olyan papok, akik püspökeikkel közösségben hűségesen hirdetik az evangéliumot és kiszolgáltatják a szentségeket, törődnek Isten népével és készek az egész emberiség evangelizálására. Adja meg, hogy ma is növekedjen az Istennek szentelt emberek száma, akik a szegénység, a tisztaság és az engedelmesség evangéliumi tanácsai szerint élve a korszellemmel szembe haladnak és prófétai módon tesznek tanúságot Krisztusról és a megváltás felszabadító üzenetéről.

Kedves Testvéreim, titeket pedig – akiket az Úr sajátos hivatásokra hív az Egyházban – kiváltképpen szeretnélek Máriára bízni, aki mindenkinél jobban megértette Jézus szavait: „Azok az én anyám és rokonaim, akik hallgatják és tettekre váltják az Isten szavát" (Lk 8, 21), hogy ő tanítsa meg nektek, hogyan hallgassátok isteni Fiát. Segítsen, hogy életetekkel mondjátok: „Nézd, megyek, Istenem, hogy teljesítsem akaratodat" (vö. Zsid 10,7). Ezt kívánva biztosítalak benneteket imáimról, és szívből megáldalak titeket.” Ámen.

Csíkszereda, 2007. április 29. Darvas-Kozma József

vissza a homíliákhoz