Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség

Bevezető:

Fehérvasárnapnak nevezzük Húsvét 2. vasárnapját. A név a keresztségben kapott méltóságunkra emlékeztet. Krisztusi életünkkel úgy kell jelen lennünk a világban, mint a sónak az ételben, s a fénynek az éjszakában.

Cliff Richard a legendás angol énekes „Te, én és Jézus” című könyvében írta: Leonardo da Vinci amikor befejezte az Utolsó vacsora című festményét, megmutatta a barátjának, aki megdicsérte: „Kitűnő, nagyon finom munka, a legapróbb részlet is ki van dolgozva. Nézd, milyen szépen csillog ez a kehely!” A mester a vélemény elhangzása után kézbe vette az ecsetet, s egyetlen mozdulattal lemázolta a kelyhet. „Szeretném – mondta -, ha csak Jézust vennéd észre, és minden más, ami elfordítja Róla tekintetedet, eltűnne.”

Majd így vall önmagáról és zenekaráról: Zenekarom, a Gospel-együttes tagjaival rendszerint összegyűltünk egy rövidke fohászra. Legtöbbször azt kértük Urunktól, hogy a közönség keresztül nézzen rajtam, és a villogó fények mögé összpontosítsa figyelmét: Istenre, akit képviselek. Mindent, ami eltávolít Jézustól, félre kell tolni. És ez vonatkozik magánéletemre is. Az embereket Urunkhoz kell vezetnem, és Cliff Richard nem állhatja el az utat.”

Mindnyájunknak húsvéti feladatunk van, a Feltámadt útját kell készítenünk mások lelkéhez. Nekünk hogyan sikerült? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

---

Isten szolgája II. János Pál pápa 2000 áprilisában avatta szentté a 33 évet élt Fausztina nővért (1905–1938.okt.5.), aki húszévesen lépett be az Irgalmasság Anyjáról nevezett kongregációba, s akit az isteni irgalmasság apostolaként tisztelünk. Naplójában leírta Istennel való bensőséges kapcsolatát, Jézussal való misztikus élményeit, testi-lelki szenvedéseit, az isteni irgalmasság üzenetét, amely az egész világnak szól. Jézus határozott kívánsága volt az irgalmasság ünnepének bevezetése: „Azt kívánom, hogy legyen az irgalmasságnak ünnepe (N. 49.), hogy a húsvét utáni első vasárnap az irgalmasság ünnepe legyen” (N. 299.). Az ünnepnap kiemeli, hogy „egyetlen lélek sem nyerhet megigazulást, amíg nem fordul bizalommal irgalmasságomhoz” (N. 570.). Világszerte ismert az irgalmasság fohásza, amely nekem is állandó imám lett: „Jézusom, bízom benned!” Akár Tamás apostol húsvétját nézzük, akár a magunkét, amíg bizalommal nem fordulunk Krisztushoz, addig nem nyerünk megigazulást.

Jézus a húsvéti föltámadásban már kilépett a földi időből, és átment az örökkévalóságba. Onnan jelenik meg az asszonyoknak, Mária Magdolnának, az apostoloknak. Jézus a feltámadás estéjén, amikor megjelent az utolsó vacsora termében tartózkodó apostoloknak, elsőként a természetfeletti békét sugározza. Ebbe a békébe tartozik az Istennel való kiengesztelődés, az irgalmasság kiáradása és annak állapota.

1. Jézus övéire bízza megváltói küldetését, amit az Atyától kapott (Jn 20, 19-31). „Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket. E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.” Rendkívül jelentős az a tény, hogy Jézus feltámadása napján lehelte apostolaira Lelkét. A Szentlélek Jézus első ajándéka Egyházának, hogy folytassa küldetését a világban. A Szentlélek lehelésével együtt történik a bűnbocsánat szentségének megalapítása, amely a keresztséggel és az Eucharisztiával együtt kimondottan húsvéti szentség. A megváltó Ige hirdetésével egyetemben hatékony jele a bűnök bocsánatának és annak, hogy Krisztus áldozata által Isten kiengesztelődött az emberekkel.

Jézus megjelenése a hit megerősítésének is a jele. Tamás, aki nem volt jelen azon az estén, visszatérve társai tanúságtételét elutasítja, hogy higgyen Jézus feltámadásában. Tamás nemcsak látni akarja Jézust, hanem kezével oldalsebét is tapintani. Nyolc nap múlva az Úr irgalmaz megátalkodott apostolának, enged vakmerő követelésének. Neki is megjelenik a többi előtt. Szó szerint idézi, mintegy szaván fogja, amikor Tamás hitetlensége nagy hitvallásban oldódik fel: „Én Uram, Én Istenem!” Az Úr ekkor hirdeti meg minden kereszténynek a 9. boldogságot: Boldogok, akik nem láttak, mégis hisznek! Ezzel egy szintre helyezte a tanúságtételen nyugvó hitet a jelenéseken nyugvó hittel.

Jézus amilyen türelemmel győzi meg Tamást, ugyanolyan türelemmel adja megvilágosító kegyelmét mindenkinek. A csodák, jelenések, a Tamásnak felkínált bizonyítékok segítik a keresőt, de a végső döntést a hit mellett Isten kegyelmével az Ige (hit) hirdetésének hallásakor hozzák meg.

Húsvét és a rákövetkező vasárnap feszültségében az történik, ami a keresztény életre mindig jellemző: várjuk Krisztus Urunk második eljövetelét. Ez hitünk szilárd alapja és szent titka, ahogy a szentmisében mondjuk: Halálodat hirdetjük Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz. A tanúságtételt elfogadva megtapasztaljuk az Egyházban a Szentlélek életét, Jézus működését, mint egykor tanítványai. Krisztus szentsége, az élő Egyház sebeit tapintva mondjuk naponta: Jézusom bízom Benned! Itt a földön a kegyelmi életben már jelen van a megkezdett örök élet.

2. Az apostolok tanúságtétele nyomán a hívők száma napról napra növekedett (ApCsel 5, 12-16). Krisztus karizmatikus erővel ruházta fel az apostolokat, főleg Pétert, ezért tevékenységük nyomán a jeruzsálemi egyház egyre növekedett. Jézus irgalmas szeretetét hirdették az embereknek, s a hit szerinti élet sokakat vonzott, másokban tiszteletet ébresztett. Péter tekintélye akkora, hogy a betegek attól is gyógyulást várnak, ha az utcán árnyéka rájuk vetődik. A csodatevő Péterben Krisztus jelenik meg hívei előtt.

Az apostoli egyházban sok csoda és gyógyulás volt, amit Isten vitt végbe, hogy terjedjen az egyház Jeruzsálemben és Júdeában. Az apostolok közvetítőknek, az ige szolgáinak tartották magukat. Tevékeny hitük teljesen meghatározta a hívők életét: nemcsak az imában, a tanításban, a kenyértörésben, az apostoli közösségben voltak egyek, hanem érdekeik háttérbe szorításával szolgálták a közösséget. Életük hálaadás volt az Úrnak, mivel irgalma örökkévaló.

3. Még az üldöztetés is az Egyház terjedését szolgálja (Jel 1, 9-11a. 12-13. 17-19). János apostol osztozik a keresztények sorsában, hitéért türelemmel viseli az üldöztetést. Az Égei-tenger Patmosz-szigetére száműzve, az Úr napján, vagyis vasárnap kapja Krisztustól a kinyilatkoztatást. Isten elragadtatásba ejtette, meglátta az Isten Fiának dicsőségét és hatalmát az Egyházban. Az eszkatologikus Krisztus jobb kezét apostolának vállára teszi, s ezzel jelzi, hogy támasza, erőssége, védelmezője lesz. Megszólításában felsorolt címei kifejezik Jézus életének három szakaszát: örök létezését (én vagyok az első és utolsó), halálát a földön (meghaltam), és megdicsőülését a föltámadásban, amivel megszerezte a hatalmat a halál fölött (mégis élek, örökké), ezért adhat kinyilatkoztatást az Egyház életéről és feladatáról. Mivel a halált legyőző Krisztus híveivel van, nem kell félni a haláltól. A keresztény számára a halál már elvesztette „fullánkját”.

Elragadtatva szól Barsi Balázs atya a keresztény életről. Aki hiszi, hogy Krisztus az Isten Fia, aki feltámadt a halálból, végtelenül szeret és örök életre akar vezetni minket, az elragadtatásba esik. Ez a hit teljes kibontakozását jelenti. Az Istenember élete bennünk van és a tudás, amelyet Ő adott nekünk, egy végtelen óceánba zúduló hatalmas folyam. Ha nem kapaszkodunk az evilági dolgokba, és engedjük, hogy elragadjon, akkor megtapasztaljuk a vele való találkozás örömét. Ekkor Jézus Krisztus fönséges ismerete kezdi értelmünket kitágítani a logikai megismerésen túlra, vágyainkat minden földi jón mesze túlra, ahol már egészen vele vagyunk. Ebben a fönséges Jézus-ismeretben látjuk helyes módon a világot, az emberi történelmet és sorsunkat. Milyen boldogító meglátni a pusztulásra ítélt világ mélyén a szívünkbe rejtett örök életet, Jézust. Irgalmas Jézus, bízom benned! Elragadtatva lenni ettől az élettől, a hit normális, természet szerinti állapota. Éljünk ebben. Ámen.

Csíkszereda, 2007. április 15. Darvas-Kozma József

vissza a homíliákhoz