Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség

Bevezető:

A Székelyföldön még él a hagyomány, hogy a szülőasszony negyven napig nem megy ki a kapun, csak amikor megkeresztelik a gyermekét és „kiszabadul”. A szülőanya kímélete olyan széleskörű volt, hogy a kiszabadulásig semmiféle munkát nem végezhetett. Még a létfontosságú vizet sem volt szabad kimerítenie a kútból, mert akkor – úgy tartották – a víz megférgesedik, és új kutat kell ásni! Ilyenkor a rokonság és a szomszédság segít a szülőanyának. E hagyományban visszatükröződik az a szolidaritás, mely a legnagyobb szeretettel veszi körül a család misztériumát, az édesanyát és a gyermeket.

Egyházunk e nap a Madonnára tekint. A Szűzanya karján szemléli Jézust, a „világ világosságát”. Mi is a Szűzanyát követjük, amikor gyertyát tartunk a kezünkben. Így is megvalljuk azt, hogy befogadjuk Jézust, és vele akarunk élni.

A mai liturgiát ünnepélyes és örvendező hangnem jellemzi: Krisztus első templomi bevonulását ünnepeljük. Nem hiányzik az áldozati vonás sem, hiszen szülei felajánlották Istennek. A mai nap tulajdonképpen az örvendetes rózsafüzér negyedik titkáról szól.

1. A kezdő hangot Malakiás próféta jövendölése adja meg (Mal 3,1-4), aki az istentisztelet és a papság megújulását sürgette. Ezért szólítja fel őket a megtérésre, és figyelmezteti az ítéletre, mert „hamarosan belép szentélyébe az Úr, akit kerestek, és a szövetség angyala, aki után vágyakoztok. Lám már jön is!” Könnyű ezt a szöveget a mai ünnep gondolatával összekapcsolni. Mert Jézus születése után a negyvenedik nap Szűz Mária és Szent József, a mózesi törvény előírása szerint őt az Istennek mutatják be.

2. A megtestesült Fiú minden tekintetben hasonlóvá akart válni testvéreihez (Zsid 2, 14-18). Isteni mivoltában igaz ember akart lenni az emberek között, beilleszkedett történelmünkbe. Mindenben meg akarta osztani életünket, alávetette magát a törvénynek, beleértve a bűnös ember számára előírt törvény megtartását is. Annyira sorstársunk lett, hogy a halált is vállalta. Ezáltal fokozta bizalmunkat Ő, aki megért és a bűntől megszabadít.

3. A törvény teljesítése alkalmul szolgált arra, hogy Jézus a templomban találkozzék azokkal az emberekkel, akik hitben várakoztak rá (Lk 2,22-40). Ennek a rejtett találkozónak megrendezője maga a Szentlélek. Mivel már ismerjük Szűz Máriát, Szent Józsefet és Jézust, vessünk egy pillantást a találkozó másik két kevésbé ismert szereplőjére, a hitben Simeonra és Annára.

Simeon „igaz és istenfélő ember” volt, aki Izrael vigaszára várt és a Szentlélek lakott benne – így jellemzi Szent Lukács evangélista. A Szentlélektől azt a kinyilatkoztatást kapta, hogy nem hal meg addig, amíg meg nem látja a Messiást. Most a Lélekindítására a templomba ment, és felismerte a megígért Üdvözítőt a kis gyermekben, akit egy fiatal anya a szegények alázatos áldozatával mutat be. Szűz Mária e felajánlással, első alkalommal szakad el Jézustól és átengedi Fiát az Ég teljes jogainak. Szüleink is hasonlóan tettek, amikor minket megkereszteltettek. Életünket összekötődött a Szentháromság életével és ettől a pillanattól neki lettünk szentelve. Megindító kép, amikor az agg Simeon karjaiba vette a kicsiny Gyermeket és búcsúzik megáldott életétől. Olyan magasztaló imát zeng élete nagy reményéről, ami naponta visszhangzik az egyház befejező zsolozsmájában. Simeon tisztán látja, érti és fogalmazza a pillanat jelentőségét: az jött el, aki Izraelnek meghozza a dicsőséget, az emberiségnek a szabadítást, a bűn sötétségében járóknak a kinyilatkoztatást és ezzel a világosságot hozta le a mennyből a földre. Jézus személyének távlatát mondja a szent szülőknek. Jézus jel lesz, de nem térdre kényszerítő jel, hanem vitatható és vitatott jel. Aki találkozni fognak Jézussal, azok szívének titkai ő fogja feltárni. Mária dicsősége, hogy a Megváltó mellett anyjaként állhat, de sorsa keserves fájdalmat fog jelenteni neki mindvégig: „még a te lelkedet is tőr járja át”. Mária megértette, hogy az ő méhének gyümölcse és életének egyetlenje, Jézus, áldozat lesz az emberiség üdvösségéért, ugyanakkor saját magát is felajánlotta Jézussal.

A második szereplő egy szentéletű özvegyasszony, a templom hűséges őrzője, Anna prófétanő. Ő is a Szentlélek választottja, aki Istennek szentelte egészen magát. Ezt fejezi ki: a templomot nem hagyta el soha, böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal. Imában és vezeklésben tölti életét, és várja a nagy ígéret beteljesedését. És a megváltásra várók körében Simeonhoz hasonlóan tett tanúságot. Lukács nem ismétli Anna tanúságát, de ez elég nekünk, hogy a kezdet kezdetén így hangzik el a beteljesedés hitelességének alátámasztására a két egymással egyező tanúvallomás.

A szent kötelezettségük elvégzése után mindenki visszatért otthonába, ahol Isten kegyelme tovább formálta testi-lelki fejlődésüknek teljes harmóniáját..

A Szűzanya hitével fogadjuk el az üdvösségre szóló meghívást, és az élet megpróbáltatásai között kövessük Jézust, mert örök boldogságunk útján Ő vezet.

A megszentelt gyertyát hazavisszük, hogy otthon az igazi fényben, Jézusban úgy éljünk és égjünk, mint a gyertya, mely „másnak világít, s önmagát emészti el”.

Értelmünk homályát tisztogassuk a hit fényével. Ragadjuk meg azokat az alkalmakat, amelyekben Isten szeretetét, igazságát ismerjük fel. Olvassuk a Szentírást, a keresztény irodalmat, hallgassuk Isten igéjét, imádkozzunk és tegyünk tanúságot Krisztusról.

Tisztogassuk akaratunkat, teljesítsük Isten és az Egyház parancsait. Vasárnap és ünnepnap vegyünk részt a szentmisén, hogy ennek áldása segítsen a mennyország felé vezető szűk ösvényen.

Útbaigazítónk legyen a Szűzanya, az Úr szolgálóleánya és vezetőnk Jézus Krisztus, aki a Lélektől vezetve mindig és mindenben azt tette, ami a mennyei Atya akarata. Erőfeszítésünk kevés ahhoz, hogy méltóképpen felkészüljünk az Úr fogadására, ezért látogatása mindegyre tegye tisztává és árassza el fénnyel a mi szegényes lelkünket. Nekünk is az a hivatásunk, hogy fény legyünk mások számára. Nem hirtelen fellobbanó, ideiglenes láng, hanem szelíd, de kitartó fény: örökmécs. Ezt kérjük, amikor a szentolvasó e titkát imádkozzuk: Akit te, Szent Szűz a templomban bemutattál. Ámen.

Csíkszereda, 2007. január 31. Darvas-Kozma József

vissza a homíliákhoz