Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség

Bevezető:

Ma évközi 6. vasárnap van és február 11-e, amikor Egyházunk ünnepi liturgiával emlékezik meg a lourdes-i Boldogasszonyról. 1858. február 11-én Soubirous Bernadettnek először jelent meg a Szűzanya. Lourdes-ban számtalan csoda, testi-lelki gyógyulás történt. II. János Pál pápa e napot a Betegek Világnapjává tette. Egyházunk 1993 óta a 15. alkalommal irányítja figyelmünket a szenvedőkre és a gyógyíthatatlan betegekre, akik között a betegség végső fázisában sokan közel vannak a halálhoz. XVI. Benedek pápa üzenetében írja: „Ők minden kontinensen jelen vannak, főleg azokon a helyeken, ahol a szegénység és más nehézségek nyomort és óriási fájdalmakat okoznak. Majd így folytatja: A betegség elkerülhetetlenül magával hozza a krízis pillanatát is, és arra hív minket, hogy áttekintsük saját helyzetünket. Az orvostudomány fejlődése sok esetben felkínálja a szükséges eszközöket, hogy szembe tudjunk nézni ezzel a kihívással, amennyire fizikailag lehetséges. Az emberi életnek belső korlátai vannak, és előbb vagy utóbb halállal fejeződik be. Minden ember erre a tapasztalatra hivatott, és fel kell rá készülnie… Több olyan központot kell létrehozni, ahol fájdalomcsillapító kezeléseket és teljes egészségügyi ellátást nyújtanak, megadva a betegeknek a szükséges emberi segítséget és lelki vezetést. E jog minden embert megillet, és mindannyian el kell köteleznünk magunkat ennek védelmére.”

Testvéreim, meglátjuk-e Jézust a szenvedőkben? Szolgáljuk őt a beteg rokonainkban, ismerőseinkben és minden szenvedőben.

---

„Kik nagy csatákban estek el, mind boldogok,/ Úgy fekszenek: szemük az Úr felé ragyog,/ És kiket a halál az őrtoronyban ér,/ Övék a legnagyobb, fénylő gyászünnepély” - írta

Charles Péguy francia költő. A nyomort már egész fiatalon megismerte. Özvegy édesanyja gyermekeit katolikus hitben nevelte, tanította és taníttatta. Húsz évesen került Párizsba, ahol a nagyváros légköre lassan kiölte hitét. Új eszmékért lelkesedett, de erkölcsös maradt. Öt év telt el, amikor harminc évesen célratörően veti pappírra: „Megtaláltam a hitemet, katolikus vagyok.” 1902-ben írja barátjának, amikor a Sollesmes-i szerzeteseket eltávolították kolostorukból: „Katolikusok, örvendezzetek! Az üldözések tagadhatatlanul a katolikus hit reneszánszát készítik elő Franciaországban.” Ettől kezdve ő is a hit reneszánszát éli, erről tanúskodnak alkotásai és hagyományteremtő pünkösdi zarándoklata, amikor három megkereszteletlen gyermekét „Szűz Máriának adta”. Péguy zarándoklatának emlékére minden évben, pünkösdkor, a párizsi tanulók ezrei háromnapos menetet tartanak Chartres-ba (144 km), imádkozva és elmélkedve. Azt írták róla, hogy „Dosztojevszkij óta, nincs olyan ember, aki ennyire világosan Isten embere lenne.” Az első világháború kitörésekor, 1914. július 31-én gyalogsági főhadnagyként, tiszta szívvel hagyta el Párizst. Feleségétől így búcsúzott: „Ha nem jövök vissza, kérlek, zarándokolj el minden évben Chartres-ba.” Öt hét múlva, szeptember 4-én, Péguy és katonái a Saint-Witz közelében levő régi kápolna Szűz Mária szobrához virágot tesznek és imádkoznak. Másnap reggel elolvassa övéi egyik levelét, és úgy indul az ütközetbe. Távcsővel a kezében osztja parancsait. Így esik el a marne-i csata előestéjén. Olyan halállal halt meg, amilyent megénekelt. A napi olvasmányokhoz kötődik Péguy következő gondolata: „Mindenki érzi, hogy Isten országában az első hely a szegényeké és szürkéké. Ez csaknem igazságtalanság lenne, ha a szegénység kapuja nem állana mindenki számára nyitva.” Nyitva áll a kapu, de belépni azon csak az önmagára talált, szabad ember képes, aki elszakad önzésétől és a földi javaktól.

1. A hívő ember az igazságos Istenben bízik (Jer 17,5-8). Jeremiás próféta a sivárság és üdeség, a sivatag és a termékeny föld, az átok és az áldás ellentétének népi képeit használva, válaszút elé állítja hallgatóit. A bölcsességi irodalomban használt „két útról” beszél: átkozott, aki emberekben bízik, mert annak élete olyan, mint a sivatagi cserje; áldott, aki Istenben bízik, mert az nem csalatkozik. Jeremiásnak ez az üzenete, amit Jézus teljesített be, arra késztet, hogy kilépjünk múló reménységeink köréből, és ez a boldogság ára, mert aki teremtett, csak Ő tud bennünket boldoggá tenni.

2. A keresztény boldogság forrása Krisztus (Lk 6,17. 20-26). Aki az Úrban bízik, az túllép a földi élet határain és belekapaszkodik az örök életbe, mivel hiszi, hogy a feltámadt Krisztus megadta neki a jogot, hogy egy napon majd részesedjék az ő feltámadásában. Csak a meghalt és feltámadt Krisztusban érthetjük helyesen a boldogságokat és a jajokat. Különben a legnagyobb gúnyolódás lenne boldognak hirdetni a szegényt, az éhezőt, a sírót, az üldözöttet, ha elfeledjük Krisztust.

A Lukács-féle „mezei prédikációban” Jézus ellentét párokat használ, szembe állítja a földi és mennyei életet. A sok tanítvány - akik Jeruzsálemből, Judeából, a Földközi-tenger mellékéről érkeztek a sík terepre -, a Jézus által elérkezett Isten országát keresi, ezért hoznak áldozatot, és az Emberfiáért az írástudók haragját is vállalják. Jézus boldogság mondása elsőként rájuk, és a későbbi követőre vonatkozik. A tanítványok életsorsa olyan lelki magatartást érlelt meg, amely fogékonnyá tette őket Krisztus ajándékainak óhajtására és elfogadására. Itt boldogok, mert ők Krisztuséi, aki vigasztalást és örömöt ad nekik; a kitaszítottakból jutalmazottakká, a próféták társaivá és Isten országának örökösévé teszi őket. Mivel az igazi boldogság egy olyan emberi alapmagatartásból fakad, amely a jelenből megnyílik a jövő felé.

Ezzel szemben áll azoknak a negatív példája, akik a földi gazdagságban, anyagi jólétben, evilági örömök hajszolásában, és az emberek előtti népszerűségben keresik életük célját. Az önelégülteknek a földi világ annyira elég, hogy félúton megállnak, s az Isten országa nekik már nem jelent célt. A bűnös vágyak követői mindent a jelenben akarnak megélni, s ez által - anélkül, hogy észrevennék -, valójában a múltba láncolják magukat, és sorsuk visszájára fordul. Az Isten igazságossága értelmében elvetés lesz osztályrészük. Krisztus ítélete, a rájuk mondott négyszeres „jajjal” - helyzetük veszélyességére figyelmezteti. E sötét háttér után, Jézus még nagyobb fényben ragyogtatja fel előttünk az áldottak boldogságát.

3. Ha csak evilági életünkre vonatkozóan remélünk Krisztusban, egész életformánk szánalmas lenne (1Kor 15,12; 16-20). Szent Pál az előző részben a feltámadás pozitív bizonyságait sorolta fel, hogy Krisztus feltámadt a halálból! Most az ellenfelek érveit veszi bonckés alá. Azt tárja a korintusi hívek elé, hogy milyen következménnyel járna az, ha Krisztus feltámadásáról szóló evangélium hamis volna.

Kiindulópontja egy ténymegállapítás: az igehirdetés Krisztus feltámadásának hírüladása. És minden prédikációnak erről kell szólnia. Ha valaki azt állítja, hogy nincs feltámadás a halottak közül, akkor tagadnia kell Krisztus feltámadását is, mert ez és az egyház hite egy és ugyanaz. A halottak feltámadása következménye Krisztus feltámadásának. Aki tehát tagad, az egyben vádol is. Azzal vádolja a feltámadás hirdetőit, hogy hamisan tanúskodnak. S aki ilyeneknek hisz, azok hite erőtlen, hogy a bűnökből megszabadítson. Ha erőtlen, akkor a korintusiak még a halál rabjai. Tehát szánalmasak, nevetségesek.

„De Krisztus feltámadt a halálból, elsőként a halottak közül” – hirdeti Szent Pál. Jézus az új Ádám, aki által az Atya nemet mondott a halálra és igent az életre. Ezért a boldogságok egyszerű logikáját csak az értheti meg, aki hisz a feltámadt Krisztusban, és Ővele fáradozik a mennyek országáért, ami eljön.

A boldogság a jövőre irányul. Ezért van az, hogy a boldogságokról szólva Jézus a jelen állapot nehézségeit a jövendő fényébe állítja, és így is megkönnyíti számunkra: „Örüljetek és vigadjatok, mert nagy lesz a mennyben jutalmatok.”

A betegek világnapján és életünk mindennapján, nekünk és a betegeknek, a szenvedésben és a halálos betegségben egyaránt legyen örömforrásunk: Krisztus feltámadt, mi is feltámadunk! A dolgok értékét a jövendő és örök boldogság adja. S mindaz, aki a jövőre megnyílik, örökkön ifjú marad, mert Krisztust hordozza szívében.

Péguy költőtársa, Paul Claudel a boldogságot Jézusban látta: „Nem azért jött el Isten, hogy eltörölje a szenvedést, nem is azért, hogy azt megmagyarázza nekünk. De eljött, hogy jelenlétével megtöltse azt.” Boldogok, akiknek életében Ő jelen van. Ámen.

Csíkszereda, 2007. február 11. Darvas-Kozma József

vissza a homíliákhoz