Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség

Bevezető:

Szoktuk mondani, ha valami egyszerű, akkor tökéletes; ha összetett, akkor bonyolult. Mindaz, ami az életben tökéletes és egyszerű, azt hitünk által Istentől tanultuk.

Ha társadalmunkban érvényesülő személyi- és közösségi jogokat tekintjük, akkor Istené az elsőbbség. Ő isteni szavával teremt és tart fenn mindent. Megszentelésünket szintén teremtő igéje és szentségi jelek által, míg üdvösségünket Fia és Egyháza által szelíden végzi.

Tőle méltóságot kaptunk: az ősszüleinkben megáldott, termékenységgel ruházott fel és a világ meghódítására rendelt, s ezzel az élet és a világ szolgálatában társuralkodóvá tett.

Kettős állampolgárságot adott: földit és mennyeit azzal, hogy a maga képére és hasonlatosságára teremtett, és megadta a boldogító Isten-látás kegyelmét. Ennek mintájára a világ számos országában elfogadott gyakorlat lett a kettős állampolgárság.

A világ megszentelését - mai szóhasználattal – globálisan, csapatmunkával, közösségben gondolta el: család, nemzetség, nemzet, világ, még egyházi vonalon is így van: család, helyi egyház, egyházmegye és világ egyház.

Az autonómiát, a szubszidiaritást, decentralizációt szintén Istentől és Fiától tanuljuk. Úgy a kibontakozásban, mint az üdvözülésben szabadságot adott. Megváltó művét decentralizálva - apostoloknak, püspököknek, papoknak, diakónusoknak és híveknek adott lelki adományok által - a világvégéig folytatja. Választottait a nép köréből és a népért hívja. Minden gyermekének a keresztségétől kezdve a többi szentség révén kegyelmet és hatalmat ad a Titokzatos Test, az Egyház építésére.

A hit fényében meglátjuk-e az Istentől kapott adományokat és teljesítjük-e feladatainkat? Mert önmagunk és a világ megszentelése, valamint a közjó szolgálata hivatásunk megélésével kezdődik. Tartsunk önvizsgálatot.

---

„Egy a kérdés: változhatatlanok-e az emberek, átalakíthatatlanok, javíthatatlanok? Vagy ellenkezőleg: megemberiesülhet, megszentülhet, megistenülhet-e az ember? A felelet félelmetesen fontos. Egész sorsunk ebben a kérdésben van” – mondja Giovanni Papini. Mindnyájan félünk attól, hogy kiszakadjunk megszokott világunkból. Előre borzadunk attól, hogy a sors egyszer „kifog” minket is a családból, iskolából, munkahelyről, lakóhelyről. Ez nem baj, ha Isten fog ki, mert a hivatás által új, teljesebb életbe emel át. Az önmagunkból kilépésre, ezáltal az önmagunkra találásra hív a kinyilatkoztató Isten. A hivatásról szóló jelenetek a Biblia leghatásosabb jelenetei, melyek szemünk elé állítják Istent a maga fönségében és kiismerhetetlenségében, úgyszintén az embert egész valóságában: félelmével és nemes lelkűségével, azzal a lehetőséggel, hogy elfogadja a hívást, vagy ellenálljon annak. Isten örök tervében ott van a kiválasztott, aki időben megkapja a meghívást. Isten szólítására mindenki személyes módon, természetének megfelelően válaszol. Isten ettől fogva alkalmassá teszi választottját a feladatra, aki nem botorkál a féligazságok között, hanem az Igazság jelenlétében él és a rábízott titkot képviseli, amely nagyobb ugyan nála, mégis általa akar eljutni másokhoz.

Mindenki életében felhangzik az Úr hívó hangja, mint Mózesnek a soha sem sejtett égőcsipkebokorból és követésre szólít. Magatartásában mindenki egyféle választ tükröz. Isten ma is szólít bennünket. Válaszunk megkönnyítése végett a mai igeliturgia három ember hivatását mutatja be: Izajásét, Péterét és Pálét. Az isteni meghívást mindháromnál teofánia – Isten-jelenés, istenélmény – előzi meg: Isten, mielőtt az embernek sajátos küldetést adna, kinyilatkoztatja magát, megismerteti dicsőségét és hatalmát. Sokféleképpen lehet látni az Urat: – látomásban, mint Izajás próféta; – csodatetteinek megtapasztalásában, mint Péter apostol; – és Jézus feltámadásában vetett hitben, mint a korintusi hívek. Tévedés volna azt hinni, hogy a hitben való látás halványabb és bizonytalanabb lenne a másik kettőnél. Ellenkezőleg, teljesebb és biztosabb.

Izajás maga beszéli el meghívását. Kr.e. 740-ben, pontosan Uzija, Juda királya halála évében, amikor az ország gazdasági helyzete katasztrofális volt, amikor a társadalom felkapaszkodottjai eltiporták a szegényeket, és az asszír hatalom az ország elpusztításával fenyegetőzött, akkor kapta Izajás meghívását a jeruzsálemi templomban.

1. Istentől kapja küldetését, aki előtt az égi hatalmak is hódolnak (Iz 6,1-2a, 3-8). Nagyszabású látomásban néhány jellemző vonását ismeri meg az egészen szent Istennek, s azt is csupán képekben, hasonlatokban, mert ember másként föl nem foghatja. A háromszor szent Isten, a mindent felülmúló Létező, a világ Alkotója és Királya láttán, Izajás bűnösnek érzi magát, és méltatlannak arra, hogy a szeráfokkal együtt dicsérje Istent és hirdesse üzenetét az embereknek. Az angyal jelképesen megtisztítja ajkát az oltárról vett parázzsal, és bocsánatot nyert bűne. Amikor az Úr hozzá intézett szavát hallja, habozás nélkül válaszol: „Íme, itt vagyok, engem küldj el!” Amikor Isten hív, akkor méltatlanságunk nem ok arra, hogy visszahúzódjunk, hanem kérjük: tisztítsd meg szívemet, ajkamat és hallásomat, hogy méltóképpen hirdessem és hallgassam szent evangéliumodat.

2. Jézus üdvözítő hatalmát és küldetését Egyházának adta (Lk 5,1-11). Egészen más körülmények között megy végbe Simon Péter végleges meghívása arra, hogy „ember halász” legyen. Hétköznapi eset, hogy Simon és társai a sikertelen halászat után a parton hálóikat mosták. Jézus, ahogy feléjük ment, a Genezáret tó partján nagy tömeg sereglett köréje, hogy hallgassák az Isten szavát. Jézus beszállt Simon bárkájába, s megkérte, hogy vigye kissé beljebb a parttól. Különös, hogy a názáreti zsinagógából kivezetett Jézus, most a szabadban tart igeliturgiát. Leült és a bárkából tanította a népet. Mivel a víz felszíne kitűnően vezeti a hangot, így Jézus szavát mindenki hallotta. (A második világháború alatt Esztergom és Párkány között a „Mária Valéria” Duna-hidat felrobbantották. Az új határok miatt is a két város lakói között megszakadt a kapcsolat, de az emberek le-lementek a Duna-partra és a vízre hajolva mondták el egymásnak üzeneteiket, mert a víz jó hangvezető.)

Amikor Jézus befejezte tanítását, így szólt Simonhoz: „Evezz a mélyre és vessék ki a hálótokat halfogásra.” A halász ember tudja, hogy ilyenkor hasztalan minden fáradozás, mégis Jézus szavára engedelmeskedik. A csodás halfogásban belátja bűnös voltát és szabadkozik: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok!” Jézusnak ez a válasza: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.” Péter és társai megtapasztalták, hogy Jézus elég hatalmas ahhoz, hogy a gyarló embert is eszközzé tegye az üdvösség megvalósításában. Ezért hittek benne és mindenüket elhagyva követték Jézust.

3. Az Egyház hitét olyan tanúk hirdetik, akiket maga Krisztus hívott (1Kor 15,1-11). Pál apostol a saját küldetését a feltámadt Krisztussal való találkozásra vezeti vissza. A damaszkuszi úton történt kinyilatkoztatásban meggyőződött arról, hogy Krisztus él és hatalommal rendelkezik. Miután Péter apostollal „egyeztetett” és megbízatást kapott, attól kezdve a pogányok közt hirdetette Krisztust. Pál szavaiból kiviláglik, hogy a kereszténység az, hogy Jézus él! S a vallásosság lényege, hogy a keresztény ember Krisztusnak él. Szent Pál igehirdetése nyomán, a korintusiak közül sokan hívők lettek, mert olyan tanúk hirdették az evangéliumot, akiket Krisztus hívott meg, és akikért Krisztus vállalt felelősséget.

Az apostoloktól ránk hagyományozott húsvéti-pünkösdi hitben mérhetetlenül többet tudunk meg az Atyáról, a Fiúról és a Szentlélekről, mint Izajás látomásában, vagy a csodálatos halfogásban. A húsvéti hit Isten belső, szentháromságos életének csodálatos misztériumába is bepillantást enged. Jézus Krisztus, aki egylényegű az Atyaistennel értünk emberré lett, meghalt és feltámadt. Megváltó halálával és feltámadásával megszerezte számunkra a bűnbocsánatot, és megnyitotta nekünk a mennyek országát, ahol nemcsak lelkünkre, hanem testünkre is örök élet vár. Giovanni Papini író kérdésére ez a boldogító válasz: az ember megszentülhet, megistenülhet.

„A Jézus Krisztusba vett hit Isten belső életének csodálatos misztériumába is bepillantást enged. Ez a minden látomásnál fönségesebb és igazibb ismeret a Szentháromság boldog közösségéről az Egyház történelme folyamán mind teljesebben bontakozik ki és tárul föl előttünk. A kép egyre gazdagabb, színesebb és árnyaltabb lesz, ahogy tudós elmék zseniális megsejtései, szent misztikusok kegyelmi tapasztalatai új meg új részletekkel, megközelítésekkel egészítik ki. Ezt az ismeretet örököljük és adjuk tovább, hozzátéve a magunk belső látomását és tapasztalatát is.

Mert nekünk is részünk van olykor olyasféle látomásban, mint Izajás prófétának, és mi is időről időre megtapasztaljuk életünkben Isten csodáit. De itt a földön nem láthatjuk őt tisztábban és teljesebben, mint abban a hitben, melyet az apostoloktól kezdve évszázadokon át adtak tovább nekünk keresztény őseink.” (Barsi Balázs – Telek Péter-Pál, Magasság és mélység 2., 129.).

Krisztus hívására akkor válaszolunk helyesen, ha a francia író, Georges Bernanos 1926-ban megjelent híres könyvében - A sátán árnyékában - szereplő idős papnak tanácsát komolyan vesszük: „Isten ítéletének, fiam, munka közben kell meglepnie bennünket.” Ámen.

Csíkszereda, 2007. február 4. Darvas-Kozma József

vissza a homíliákhoz