Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség

Bevezető:

Ha egy kristálygömböt szemlélünk, mindig csak a felénk eső részét látjuk. Felületét egyszerre látni nem vagyunk képesek. Hasonlóan a kristálygömbhöz, Jézus személyét is megjelenése ünnepétől kezdve, minden vasárnap más helyzetben szemléljük. A Jordán folyónál az alázatos Jézust látjuk, aki szolidaritást vállal a bűnösökkel. A kánai menyegzőn olyannak, aki nemcsak osztozik az ifjú házasok örömében, hanem mellettük áll és értük cselekszik. A názáreti zsinagógában úgy lép fel, mint Isten igéjének hiteles tanítója és beteljesítője. A mai evangéliumban az Atya és az emberek iránti szeretetből teljességre és döntésre viszi a prófétai küldetést. Magát Messiásként nyilatkoztatja ki a názáretieknek. A megátalkodottak így nem akarják felismerni a Messiást, mert a jól ismert ács fiának tekintik, aki nem járt iskolába sem.

Vajon én hitemmel felismerem-e Jézust, amikor sokféleképpen találkozom vele: a Szentírásban, az Eucharisztiában, a pap személyében, az emberekben? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket és bánjunk meg minden olyan bűnt, amit az Isten- és emberszeretet ellen elkövettünk.

---

Egy arab közmondás szerint: „Hogy egy fejet meghajlítsunk, kard kell hozzá. Hogy egy szívet meghajlítsunk, szív kell hozzá.” Középiskolás ifjainktól szoktam kérdezni, melyik az a szentírási szakasz, amelyre életedet akarod alapozni? Többségük a Szeretethimnuszt említi. Ennek csak örülök, mert szeretni csak az tanul meg, akit gyermekkorában jóság vesz körül. Keresztény módon mindenkit szeretni csak az képes, aki átérezte Isten atyai szeretetét. Tudom, hogy minden jó, ami bennem van az az Isten szeretetének jele, de be kell vallanom, hogy néha elgyengül bennem Isten jóságának élményszerű tudata. Nem mindig sikerül Isten jóságát megtapasztalnom az emberekben, és olyankor kihez fordulhatnék éhező szívemmel, mint Istenhez, kérve szeretetének átélését. Lehet, hogy mennyei Atyánk csak ajkunkra adja Lelkének szavát, aminek nem tudnak ellenállni, ami elnémítja a szeretetlenséget, és így megérezteti védelmét.

A szeretetet néha megbéníthatja a sokféle félelem: a mások nyelvétől, hatalmától, rossz természetétől, erejétől való félelem, vagy ellenkezőleg a mások ragaszkodásától, bizalmasságától való félelem. A szentek arra tanítanak, hogy ilyenkor Istenbe vetett bizalomra kell hangolni szívünket, hogy másokat is szeretetre segítsünk. Ilyen példaképünk Jeremiás.

1. Isten prófétája, amíg bízik meghívójában, erőt is nyer tőle (Jer 1, 4-5. 17-19). A Szentírás tanúskodik arról, hogy akiket Isten meghívott szolgálatára, azoknak szembe kellett nézniük minden kockázattal, még életük feláldozásával is. A választott népnek abban a tragikus korszakában, amikor Juda királysága a végéhez közeledett, Isten azzal a küldetéssel bízta meg a fiatal Jeremiást, aki még 30 éves sem volt, hogy Istenbe vetett bizalomra hangolja a népet. A próféta elhivatásának történetét mondja el könyve elején, mert mind a maga, mind a hallgatói számára ez az egész tevékenységének a fundamentuma. Ő nem vallási újító, hanem az Istentől rá bízott üzenet tolmácsolója. A széthulló társadalom bűnét mindenki szemébe mondja, és hirdeti, hogy Isten már nem fogja pártját népének. Ez igehirdetése miatt még a legközelebbi hozzátartozói is ellene fordulnak.

Az ország összeomlása előtt világossá vált kiválasztottsága. Mivel egyedül maradt mindenki ellen, és megsejti kockázatos életét, ekkor szeretné visszautasítani a meghívást. Istentől is elhagyatva érzi magát, és milyen különös, hogy ekkor kapja a legszebb üzenetet az Úrtól: „Mielőtt megalkottalak anyád méhében, már ismertelek, … megszenteltelek, és prófétául rendeltelek a nemzetek javára…. Harcolni fognak ellened, de nem győznek le, mert veled vagyok és megszabadítalak – mondja az Úr.” Ady költőien írja: „Mikor elhagytak, mikor lelkem roskadozva vittem, csendesen és váratlanul átölelt az Isten.” (Az Úr érkezése).

Azzal, hogy Isten prófétává tette, olyan összefüggésbe állítja Jeremiás életét, amely túlmutat földi létének határain, és szolgálatát Isten üdvösségtervével hozza kapcsolatba. Ez a tudat a próféta életében egyszerre lesz az erő és az alázat forrása. Ezért az egymásután következő királyok, udvari tisztviselők, befolyásos papok, vidéki elöljárók támadásainak úgy tud ellenállni, mint egy jól megerősített vár az ostromnak. Igaz ugyan, hogy Isten szeretete nem óvja meg a rossztól, de védelmezi a rosszban. Isten nem fölényes győzelmet ígér választottjának, de számíthat az isteni kegyelemre, amelyet már megkapott, és amely kísérni fogja minden élethelyzetében. Ellenségei nem vesznek erőt rajta, ebben ismeri fel Isten mindig jelenvaló segítségét. A hirdetett ige, megrendíti az ingatag vezetők hamis illúziókban gyökerező bizalmát, akik felismerik, hogy Isten szól általa, s mégis üldözik, mert az emberi megfontolások letérítik őket a helyes útról. Ez az üldözött, de bátor ember már Jézus előképe.

2. A Messiás is szembe találja magát a szeretetlenséggel (Lk 4,21-30). Jézus beszédét a názáreti zsinagóga hívei kezdetben csodálattal fogadták. Hiszen Jézus az önző világgal megismerteti és közli Isten irgalmas szeretetét. E szeretet Benne van jelen és mindenki életének ő ad értéket. A zsinagóga híveiben Jézus beszéde nyomán felülkerekedik az emberi kíváncsiság, irigység és más emberi megfontolás. Honnan van Jézus tudása és csodatevő ereje? Vajon a Krisztus nem olyan ember, mint ők? Sőt, egyszerű munkás család tagja! Miért nem művel hazájában is olyan csodákat, mint Kafarnaumban? Őket miért nem tájékoztatta erről? És erkölcsi felháborodást éreznek Krisztus személye miatt, azaz megbotránkoznak benne.

Jézus ismeri szívük minden gondolatát, és válaszában kevélységüket kritizálja: „Bizony mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában.” Nyomban a „honnan” kérdésükre meg is adja a feleletet Isten adományainak osztogatásában teljesen szabad, nincs lekötelezve senki iránt. Ő nem egy településnek, városnak vagy egy népnek hozta meg az üdvösséget, hanem minden embernek. Ahogy a múltban Isten jóságát a pogányokkal is éreztette, úgy tesz ő is, mivel Isten kegyelme ingyenes mindenki számára.

Jézus két esetet emel ki az ószövetségből, amikor Isten jóságát a benne hívőknek tárta fel. Illés az éhínség idején a szidoni Szareptában élő özvegyet segíti meg, és Elizeus a szíriai Namánt gyógyítja meg leprájából. A hivő pogányságra történt utalás, felbőszítette az elbizakodott názáretieket, mint ma is azokat, akik azt hiszik, hogy ők a földi javak kizárólagos birtokosai. A helyhez és nemzethez kötődő és személyi érdemekre hivatkozó kevély hallgatóságot sérti a kimondott isteni igazság, és zúgolódásuk gyűlöletbe, erőszakosságba megy át. A gyűlölet és erőszakosság a szeretetet, magát Krisztust utasítja el. Ez az emberiség csődje. Jézus osztozott a halálra szánt próféták sorsában. És erre a tapasztalatra neki szüksége volt. Mert ez is a golgotai esemény újabb „előjátéka”. A názáreti szakadék szélén megkapta a lelki erősítést: az Atya vele van. Jézus „áthaladt közöttük, és eltávozott.” Mindnyájunknak szükségünk van hasonló tapasztalatra, hogy belássuk: a messiási hivatás elismertetése se volt könnyű, akár az Egyháznak adott legnagyobb lelki adományé.

3. Az ember nemes pozitívuma a szeretet (1Kor 12,31-13,13). Az újszövetség gyöngyszemét, a Szeretet himnuszt Szent Pálnak a korintusiakhoz címzett első leveléből olvastuk. A Szeretet himnusz nem más, mint Krisztusról mintázott szellemi portré, a bölcsőtől a keresztfáig, s onnan az örökkévalóságig.

A különböző karizmákat, lelki adományokat a kelleténél többre értékelő korintusiakat Szent Pál a szeretetre figyelmezteti, ami nélkül a többi adomány nem ér semmit. Három szakaszban mutatja be a szeretet fontosságát.

Először összehasonlítja más emberi erényekkel és adományokkal: a nyelvek ismeretével, a tanító munkával, az áldozatos tettekkel, és megállapítja, hogy szeretet nélkül ezek semmit sem érnek. Olyanok, mint a test lélek nélkül. A cimbalom sem azért van, hogy néha egy-egy hangot megpendítsenek rajta, hanem a zeneműveket kell életre kelteni általa. Az erényeket is az emberben levő szeretet kelti életre.

A második részben jellemzést ad a szeretetről: milyen, mit tesz és mit nem tesz a szeretet. Kiemeli a szeretetben megnyilatkozó alázatosságot, türelmet, önzetlen jóságot, anélkül, hogy a teljességre törekednék. Bízik Isten kegyelmének erejében, és a megrögzött bűnösök megtéréséről sem mond le. Ha ez nem következik be, akkor türelemmel elviseli.

A harmadik részben a szeretet örökkévalóságát hirdeti, kiemelve, hogy a többi adománynak csak átmeneti jelentősége van. A szeretet örök érték, mert a hit látássá válik, a remény birtoklássá, de a szeretet megmarad, mert lényege az örök boldogságnak is.

Ne feledjük, hogy a karizmákat, az Istentől adott rendkívüli képességeket mások javára kaptuk és használjuk, de csak a szeretet részeltet Isten legbensőbb éltébe. Törekedjünk mindent a szívünkbe adott isteni szeretettel összefüggésbe hozni, és szeressünk úgy, ahogyan Jézus szeretett. Legyünk a szeretet prófétái környezetünkben, akkor mások is megérzik, mi már az elővételezett örökkévalóságban élünk. Feladatunk, hogy a hit szellemében hallgassuk és kövessük Krisztust, és ne engedjük, hogy az emberi számítások, hajlamok letérítsenek a helyes útról. Szalézi Szent Ferenc így tanúskodik: „33 éve prédikálok már, s mindig ugyanarra a tapasztalatra jutottam: csak akkor lehet az embereket megtéríteni, ha szívüknél fogjuk meg őket.” A zsoltárossal kérjük: „Te vagy, Uram, én reményem, ne hagyj soha szégyent érnem.” (Zsolt 70,1). Ámen.

Csíkszereda, 2007. január 27. Darvas-Kozma József

vissza a homíliákhoz