Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség

Bevezető:

Minden szentmisében, mikor az evangéliumi szakaszt felolvassa a diakónus vagy a pap, nyomban felmutatja a Szentírást e szavak kíséretében: Ezek az evangélium igéi. A hívek így válaszolnak: Áldunk téged Krisztus! Áldjuk Krisztust, mert elevenen jelen van elnyűhetetlen szavában. Ezért az evangélium szavai, Krisztus hozzánk szóló igéi. A felolvasó felszentelt személy a könyvet felmutatja, és tisztelettel megcsókolja. Miért csókolja meg? Azért mert a Szentírás Isten hozzánk intézett szerelmes levele.

Egyházunk minden évben Úrnapján az Eukarisztia szerzését körmenetben ünnepeli, mert jelentőségét ezzel is kiemelni akarja, hasonlóképpen tesz Isten hozzánk intézett és leírt szavával, a Szentírással, amikor ennek külön ünnepet szentel. Indítsuk fel szándékunkat, hogy figyelmesen hallgatjuk Isten hozzánk szóló üzenetét.

Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, hogyan viszonyultunk eddig Isten szavához, amely egyedül képes életünket gazdagítani és irányítani? Mulasztásunkra úgy tekintsünk, mint a népdal kesergő gyermeke: „Édesanyám sok szép szava,/ Kit fogadtam, kit nem soha,/ De most bezzeg megfogadnám,/ Kezit, lábát megcsókolnám.” Bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen vehessünk részt az Ige és az áldozat liturgián.

---

Szentírás vasárnapja van. E nap két személyre emlékezünk, bár más korban életek és más-más módon, de a Bibliával foglalkoztak. Az egyik Szent Jeromos áldozópap és egyháztanító. A fordítók fejedelme. A dalmáciai Stridonban született 340 körül. Rómában tanult, ott is keresztelkedett meg. Aszkéta életet élt. 373-ban Jeruzsálembe indult, de Antiochiában megbetegedett. A chalkiszi sivatagban a remeték életét élte. A latin és görög mellett a héber nyelvet is elsajátította. 379-ben pappá szentelték. Rómába visszatérve Szent Damazusz pápa titkára lett, itt kezdte latinra fordítani a Szentírás könyveit, és előmozdította a szerzetesi életet. Évtizedes munkájának gyümölcse a Vulgata. 385-ben elhagyta Rómát, Betlehemben telepedett le, azonban továbbra is tevékenyen kivette részét az Egyház gondjaiból. Sok művet írt, főként Szentírás-magyarázatokat. Betlehemben halt meg 420. szeptember 30-án. Ő írta: „a Szentírást nem ismerni annyi, mint Krisztust nem ismerni” (Bev. Iz. komm. 58,9).

A másik, akiről megemlékezünk Johannes Gutenberg (1400 k. – 1468) a mozgatható betűelemekkel való könyvnyomtatás európai feltalálója. 1430. táján elhagyta szülővárosát és Strasbourgba költözött. Ebben az időben már a könyvnyomtatással kísérletezett. 1447-ben visszatért Mainzba, és 1448-ban néhány naptár és röpirat kinyomtatása után, nekilátott főművének, a 641 lapot, oldalanként 42 sort tartalmazó, két hasábban szedett Biblia elkészítéséhez. A munka 5 éven keresztül tartott. 1452. szeptember 30-án megjelent az első könyv, a Gutenberg Biblia. 555 éve! A feltalálót mindenéből kiforgatták a haszonlesők. Elkészített egy 36 soros Bibliát is. Még három könyvet adott ki 1460-ig, ezzel befejezte nyomdászi tevékenységét. Viszontagságok között élt. Mainzban halt meg 1468 elején. Találmányával jó szolgálatot tett a tudománynak és elősegítette a Szentírás olvasását.

Hogyan olvassam a Szentírást? Kezdjem azzal, hogy Isten jelenlétébe helyezem magamat. Ezután egyszerűen tanulni akarok és nem kritizálni. A szentolvasmányok gazdagságából a nekem szóló üzenetet meg akarom hallani. Jeromosból is úgy lett szent, hogy komolyan vette az evangéliumot.

Az ószövetségi olvasmány a kényelmes, szabados és élvezetekre beállított élet félelmetes következményeire figyelmeztet.

1. A kényelmet hajszolók erkölcsi hanyatlása az élet összeomlásának jele (Ám 6, 1a. 4-7). Az emberiség hármas életfeladatát áldás kíséretében határozta meg a Teremtő: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá” (Ter 1, 28). Erre a tobzódók nem figyelnek, csak a maguk kényelmét keresik. Az ilyen életmód, pusztulást jelent az idő és az örökkévalóság szempontjából.

II. János Pál pápa 2003. január 13-án a diplomáciai testület tagjaihoz intézett üzenetében felvázolta elvárásait, amelyekkel szembe kell néznünk, ha nem akarjuk, hogy az emberek, sőt talán az emberiség egészen mélyre süllyedjenek. Amikor az emberiség jövője forog kockán, „Igen”-t kell mondani az életre, a törvénytiszteletre és a szolidaritás kötelességére. A föld minden emberének, különösen a vezetőknek bátran kell mondani „Nem”-et a halálra, az önzésre, a széthúzásra meg a háborúra. Ezért magatartásukkal elháríthatják, ha van bennük jóakarat, a társadalmi és politikai összeomlást, a hit megtagadását, a mások szükséglete iránti közönyt.

2. A kapott kinyilatkoztatás elegendő az örök életre vezető életmód kialakításához (Lk 16, 19-31). Az emberiségnek adott egyetemes kinyilatkoztatás elegendő az erkölcsi kötelességek tisztázásához, hogy magasabb rendű javakat keressen, és Istenbe helyezze minden reményét. A közösség tagjai nem várhatják el, hogy Isten egyéni üzenetekkel figyelmeztesse őket. Jézus a példabeszéd által sokkal nagyobb és fontosabb eseményről beszél, mint amilyen a dúsgazdag és szegény Lázár gondolatainak és sorsának a felvázolása. Az Istent megszemélyesítő Ábrahámnak, az elkárhozott gazdag kijelenti, hogy Mózesre és a prófétákra, az általuk szóló Istenre testvérei sem hallgatnak. „De ha valaki, a halottak közül elmenne hozzájuk, bűnbánatot tartanának.” A végső kicsengés ez: „Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, még ha a halottak közül támad is fel valaki, annak sem hisznek.” Mózesnél arról olvasunk, hogy Isten teremtő, aki teremtő igéjével létezésbe szólította a világot. Közbülső eszközül választotta ki Ábrahámot, hogy egy utódjában majd a föld valamennyi népét megáldja. A próféták által az ő igazságosságára figyelmeztette. A mai olvasmányban arról hallottunk, hogy a dőzsölők és a henyélők tobzódásának vége lesz: „a száműzöttek élén mennek a fogságba”. Az igazak ragyogni fognak atyjuk országában.

Mindaz, aki a Mózes és a próféták által adott kinyilatkoztatásból ismerte meg Istent és úgy él, annak számára van mondanivalója egy halott test szerinti megjelenésének, mert ő valóban megrendülne, és még inkább úgy élne, ahogy Isten kinyilatkoztatta. Az istenhívők a halott feltámasztást megkapták Jairus leányában, a naimi ifjúban és Lázárban. A betániai Mária és Márta hite elmélyült testvérük viszontlátására, olyannyira, hogy a hiteles zsidó hitből átléptek a Jézusba vetett hitbe. Megértették, hogy mindaz, aki Jézusban hisz, Jézus dicsőségében részesül. Mária, Márta és Lázár Mózes és a próféták igaz gyermekeiként folytatták ezután is Izrael igazainak alázatos, bölcs, lemondó és megbocsátó életét, szívükben azonban már egy új, örök élet csíráját hordozva.

A főpapok viszont - akik a prófétákat el nem fogadták, és Mózest sem tartották meg -, amikor hallottak Lázár feltámasztásáról, nemhogy hittek volna, de őt is meg akarták ölni, mert kényelmetlen volt számukra az élő bizonyíték a Mózest és a prófétákat beteljesítő Krisztus mellett (Barsi-Telek).

Vajon ma Mózes és a próféták, azaz a Szentírás olvasása, és Jézus szavainak hallgatása lángra tudja-e lobbantani szívünket, mint egykor az emmauszi tanítványokét? Bárcsak hatással lenne Szent Pál élete és buzdítása, hogy mi is szárnyalni tudjunk, és el ne kényelmesedjünk, mint a példabeszéd gazdagja, akinek horizontja csak az ételig-italig terjedt.

3. Az Isten embere törekedjen igazságos lelkületre (1 Tim 6,11-16). „Minden baj gyökere a pénz utáni sóvárgás” (1Tim 6,9) – mondta Szent Pál, majd így folytatta: ”Te azonban, Isten embere, menekülj ezektől! Törekedj inkább igazságos lelkületre, életszentségre, hitre, szeretetre…” A „hit harcát” kell megvívni naponta, hogy örök életünk legyen.

Victor Hugo, A kísértés folyosója c. elbeszélése arról szól, hogy a pénzügyminiszter kincstárnoki állást hirdetett meg. A megadott órára nagyon sokan jelentkeztek, és mindnyájukat egy nagy terembe tessékelték. Innen kellett egyenkint átmenniük egy hosszú és széles kivilágított folyóson a pompásabb terembe, ahol mindnyájukat a miniszter fogadta. Igen ám, de a kísértés folyosójának két oldalán drága kincsekkel megrakott asztalok voltak. Az ott áthaladó jelöltek azt gondolták, itt a jó alkalom, hogy meggazdagodjunk és zsebükbe rejtettek a kincsekből. Mikor az utolsó jelentkező is átment a kísértés folyosóján, a miniszter táncra szólított őket. Gyors és ugrándozó táncot kellett járniuk. A jelöltek majdnem mindegy szálig nagyon óvatosan, kimérten táncoltak. Csak egy valaki akadt a sok jelentkező között, aki felszabadultan és boldogan táncolt. Ő volt az, aki nem rejtett semmit a zsebébe. A miniszter őt alkalmazta.

Mindnyájan a világ „kísértés folyosóján” haladunk keresztül a megígért örök hajlék felé, ahol Istenünk vár reánk. A folyosón idejében álljunk ellen a földi kincsek gyűjtésének, a kényelmes, szabados és élvezetekre csalogató életfelfogásnak. Kérjük Urunkat: Világosítsa meg értelmünket és gyújtsd lángra szívünket, hogy megértsük mindazt, amit kinyilatkoztatott, és az élet néha sötét útján az Ő fényében haladjunk a mennyei Jeruzsálem felé.

Szent Gellért (+ 1046. 09. 24.) írta: A Szentírásból szerzi meg az ember az üdvösség ismeretét, akik hisznek, és maga a Szentírás mindazokat, akik hisznek, és hitük szerint cselekednek, el is vezeti az örök életre.” Ez az örök élet iskolája. Ámen.

Csíkszereda, 2007. szeptember 30.

Darvas-Kozma József

vissza a homíliákhoz