Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség

Bevezető:

Egy évszázad múltán annak, aki korunk keresztmetszetét szeretné megírni, nem lesz könnyű dolga. Megtörténhet, hogy úgy fognak bemutatni minket, akik nem a jóról, hanem a rosszról beszéltünk, nem az egységre törekedtünk, hanem széthúztunk, nem a megtéréseknek, hanem a rossznak örültünk, sőt a bűnnel parádéztunk. A híradások botrányokkal és pletykákkal törekedtek kíváncsiságunkat felvillanyozni. Az ifjak azt gondolták, hogy ez a normális emberi magatartás, hát ezért lett ilyen e nemzedék, mely nagyon rászolgált a bűnhődésre.

Ha az Egyházat tekintjük, akkor a keresztény időszámítás kezdete óta egyetlen évszázadban sem érte annyi kemény és elmarasztaló kritika az Egyház hithirdető tevékenységét és társadalmi szerepét, mint a huszadikban. Ekkor számos emberben felmerült a kérdés, hogy ennyire idejétmúlt, retrográd és hasznavehetetlen lenne az a hit, amelyben a kegyelem révén részesültünk? Mi az igazság?

Fernand Lelotte S.J., A XX. század konvertitái c. világszerte ismert összeállítása 1958-ban jelent meg, melyben hetvenöt személyiség életrajzát mutatja be, akik az Egyház által hirdetett Krisztusban és tanításában minden igazságok foglalatát ismerték fel. Van köztük író, költő, színész, filozófus, orvos, tudós, főrabbi, katonatiszt, stb. Mind olyan mértékadó személyiségek, akik nélkül nem lehet megérteni a 20. század szellemi történetét. Sorsukban egyetlen közös vonás van. Valahol, valamikor – talán egy koporsó előtt, talán egy felcsendülő karácsonyi kórus hangjaira, talán egyszerű gondolkodás vagy olvasás közben – megszólította őket Jézus: kinek tartotok engem? És ők pillanatok alatt felismerték, mint Péter: „Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia.” És odaadták életüket. Ők azok, akik a lélek útján megtalálták az Istent. Példájuk megerősít, hogy hitünk nem idejétmúlt, hanem maga az élet. Érdemes odafigyelni vallomásaikra, mert e szellemóriásokkal vagyunk egy családban. Korunk keresztmetszetén mégis átragyog a hit fénye. Mindezért áldott legyen Isten, aki végtelen türelmes, aki nem hagy elveszni, és mindig új kezdést és életet kínál.

Most Isten elé jöttünk a szeretet útján. Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy e szentmisében boldog találkozásunk legyen az Úrral.

---
Egy héttel ezelőtt az Istentől kapott szellemi adományról, a bölcsességről elmélkedtünk. Bölcsességre vall, ha életünket és világunkat a kinyilatkoztatás fényében szerzett tudásunk segítségével nézzük. A bölcs ember életében az első hely mindig az Istent illeti, ahogy a tízparancsolatban és utána következik szülő, önmagunk, embertársaink és minden egyéb javunk. Jézus, aki az Atya örök bölcsessége, szavaival és tetteivel példát adott nekünk, hogyan kell az Atya akaratát teljesíteni. A mai olvasmányok által mennyei Atyánk végtelen jóságát, a magunk és embertársaink életét úgy tárja elénk, hogy egész szívvel szolgálhassunk neki. Az ószövetségben Isten jóságának jele volt, hogy kiválasztott egy népet és vele szövetséget kötött és nem szerződést. A szerződés a javak és szolgáltatások cseréjét jelenti (a megrendelő és a kivitelező kapcsolata). A szövetségben személyek közti életadó szeretet csere zajlik (férj és feleség viszonya). A szövetségkötés liturgiája (az áldozatbemutatás) Isten gondoskodó szeretetét közli és megérezteti. A szövetségkötést áldozatbemutatással szentesítették, ami azt jelentette, hogy a szövetség életre-halálra szól (lásd a magyar vérszerződést, az esküvői holtomiglan-holtodiglan). A választott népnek Isten hűsége biztos védelmet, boldogulást jelentett. A választott néptől viszont teljes engedelmességet várt az Úr.

A mai olvasmány az ember esendőségét mutatja be. Az a nép, mely a legnagyobb megtiszteltetésben részesült a földön, rövid idő alatt megfeledkezett az egyetlen és igaz Istennel kötött szövetségről és bálványimádásba esett.

1. Az emberiség örök kísértése marad az „aranyborjú” imádása (Kiv 32, 7-11, 13-14). Imádás, azt jelenti, hogy az ember teljesen meghódol a teremtő és üdvözítő Isten előtt.Vagyis, az ember életének kibontakozását az Istennel közreműködve akarja elérni.

Bálványimádás az, amikor valaki nem az élő Istenre alapozza életét, hanem valami evilági dologban bízik. Sokan úgy élnek, mint akik elhagyták az Istent valamilyen földi előnyért, csillogó kincsért és mulandó értékért.

A Sínai-hegyen az Úr Mózesnek felfedte a nép hűtlenségét: „Öntött borjút csináltak maguknak, azt imádták, áldozatot mutattak be előtte, és így beszéltek: Izrael, ez a te istened, aki kihozott Egyiptomból” (Kiv 32,8). A nép leborult az aranyborjú előtt. Hűtlen lett Istenéhez. Ezért Isten arra gondolt, hogy büntetésképpen hagyja őket elpusztulni, és Mózest teszi naggyá. Mózes azonban közbenjár népéért, könyörögni kezd, mint egykor Ábrahám. Mózes nem tud néhány igazra hivatkozni, mert az egész nép vétkezett, hanem merészen Istennek Izrael iránti szeretetére hivatkozik. „Emlékezz” – ezt mondja Annak, aki tud mindent, aki előtt nincs múlt, jelen és jövő. Aki előtte minden egyszerre van jelen azt mondja: Emlékezz! P. Barsi erről azt írja: „Amikor Istennek azt mondjuk: emlékezz, valójában mi idézzük emlékezetünkbe Isten nagy tetteit a történelemben és saját életünkben. Az emlékezés egészen sajátos módja ez. Mózes Istennel megy vissza a múltba, Isten pedig jelenvalóvá változtatja a múltból azt, ami alkalmas az örök életre: vagyis az ő soha el nem múló tetteit.”

Mózes, amikor ezt mondja Istennek: emlékezz, valójában ő Istennel megy vissza saját életében és felidézi Isten nagy tetteit, és így a jelenben is megtapasztalja Isten bocsánatát.

Az eltévedt hegymászónak is vissza kell fordulnia egészen a jó útig, akkor megmenekül. A civakodó házasoknak is vissza kell menniük emlékezetben a nagy szeretetig, azaz fel kell idézniük a szeretetben megélt napokat, és onnan kell újra elindulniuk.

Így emlékezünk minden vasárnap a szentmisén a Szentlélek erejében, Jézus Krisztus halálára és feltámadására, ezért lesz jelenvalóvá az oltáron a kenyér és bor színe alatt a Feltámadott.

A modern világ bálványimádásból is van felemelkedés és megtérés, ha bűnbánattal Isten felé fordulnak. Az engesztelő lelkek jó szolgálatot tesznek. Ők segítik a népet, hogy Isten irgalmára találni. Nekünk Mózesnél hatalmasabb közbenjárónk van, Jézus Krisztus, az Atya fia.

2. Isten mellettünk áll gyengeségeinkben, segítséget, kegyelmet ad a megtérésünkhöz (Lk 15, 1-32). „A bűnösség elveszettséget jelent, belesüllyedést a mocsárba, amikor már csak rajtunk kívül adódhat remény: az, ha valaki keres bennünket. Csak az menthet meg, ha valaki nekiindult keresésünknek” - írja Bán Endre. Az idők teljességében Jézus azért jött a világba, mint jó pásztor, hogy senki el ne vesszen, hanem üdvözüljön. Létbiztonságukat elveszített szegényeknek segít megkeresni, az elveszett paradicsomot. Jézus példabeszédei - a századik juhot kereső férfiről, a tízedik drachmát kereső asszonyról, és a tékozló fiát hazaváró atyáról - azt sugallják, hogy Istennek öröme telik a megtérő bűnösben, ha az engedi, hogy Jézus rátaláljon. A tékozló fiú életútját bejáró Szent Ágoston mondja: „Akarod, hogy értelmed alkalmas legyen legyőzni szenvedélyeidet? Rendeld alá a nagyobbnak, és legyőzi az alacsonyabbat: és béke lesz benned, valóságos, biztos, rendezett. Mi ennek a békének a rendje? Isten parancsol az értelemnek, az értelem a testnek: nagyobb rend nem lehet.” Isten legnagyobb szeretete éppen az, hogy egyszülött Fiát, aki szelíd és alázatos szívű, őt küldte megmentésünkre. Ő a kezdeményező és benne már megbocsátott mindenkinek. De csak azt tudja megmenteni, aki beengedi őt, örök társként az életébe.

3. Krisztus üdvözíteni akar bennünket (1Tim 1, 12-17). A Sína-hegyi esemény és a példabeszédek hallatán a magunk életét véljük felismerni, akár Szent Pál apostol. A múltjára visszaemlékező Pál, Isten iránta megnyilvánult irgalmát hirdeti, lelkesedéssel és alázattal vallja meg: „Krisztus Jézus azért jött a világba, hogy üdvözítse a bűnösöket, s közöttük én vagyok az első”. Pálnak semmi érdeme nem volt, sőt üldözte Krisztus egyházát, mégis megkönyörült rajta az Úr. Ezért élete végéig dicsőíti Istent: „Az örökkévalóság királyának, Istennek tisztelet és dicsőség mindörökkön-örökké.” Ha a földön így tudott örvendeni Pál, akkor megértjük, hogy milyen ünnep lehetett a mennyben, amikor ez az ember megtért, aki aztán együttműködött a kegyelemmel. És közülünk kiállíthatja, nincs szüksége megtérésre, hogy versenyezzen Szent Pál hűségével.

Az irgalmas Atya haza vár. Testvér, te melyik fiú vagy? A kisebbik, aki mindenét eltékozolta, de van mersze bűnbánattal visszatérni az atyai házba, mivel felismerte, hogy csak a szeretet tesz szabaddá és boldoggá? A nagyobbik fiú vagy, aki otthon tartózkodik, de önzően számítgat? Önmagával és barátaival van elfoglalva. Atyját ő sem szereti. Az öccsével még találkozni sem akar. Sőt, irigyli tőle a kegyelmet. Atyja, amikor ő elébe megy, és szeretetével őt is felszabadítja, akkor az atyai ház boldogságának vendége lesz. Így mindenki részese az atyai szeretetnek. Bárki vagy, ne dideregj a szeretetlenségben, hanem szabadon tárd ki a szíved és lépd át az atyai házküszöbét, hogy az Atya szívére öleljen. Úgy gondolom, hogy akkor te is örülni tudsz minden megtérő testvérnek, akár a mennyeiek. Ámen.

Csíkszereda, 2007. szeptember 16. Darvas-Kozma József

vissza a homíliákhoz