Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség

Bevezető:

Augusztus 5. Havas Boldogasszony napja. Róma legnagyobb Mária-templomának, és a római hét főtemplom egyikének búcsúja. A templomot Liberius pápa az Esquilinus dombon építette. A hagyomány szerint egy idős gyermektelen házaspár Szűz Máriát tette meg vagyona örökösének. Azért imádkoztak, hogy Mária adja tudtukra, hogy miképpen akarja azt felhasználni. Erre egyszer álmukban megjelent és kifejezte azt az óhaját, hogy építsenek tiszteletére templomot azon a helyen, melyet másnap reggel (aug. 5-én) hóval födve találnak. Ugyan ilyen álma volt a pápának is. Másnap mindenki csodálkozására az Esquilinuson egy telek be volt havazva. Ezen épült fel a Havas Boldogasszony temploma, amelyet III. Szixtusz pápa a 431-ben megtartott efezusi zsinat után, mely Jézus anyját Istenszülőnek nyilvánította, Szűz Mária tiszteletére szentelt és falába vésette Nesztoriusszal szemben a katolikus hitigazságot: Szűz Mária Istenanya. Ez Nyugaton a Boldogságos Szent Szűz tiszteletére szentelt legősibb templom, amit Santa Maria Maggiore bazilikának neveznek.

Kérjük, teremtő és gondviselő Urunkat, újítsa meg bennünk kegyelmi adományait, és megújult életünket őrizze meg jóságosan, hogy Megváltónk Szentanyja segítségével mindig az örök értékeket keressük. Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket és bánjuk meg bűneinket.

---

A Himnusz költője, Kölcsey Ferenc is eltűnődött az ember fáradozása és a mulandó dolgok fölött. Vanitatum vanitas c. versét a Prédikátor könyve ihlette:

Itt az írás, forgassátok
Érett ésszel, józanon,
S benne feltalálhatjátok
Mit tanít bölcs Salamon:
Miképp széles e világon
Minden épűl hitványságon,
Nyár és harmat, tél és hó
Mind csak hiábavaló!

1. Az ember fáradozása igazi értelme nem a földi dolgokban keresendők (Préd 1,2; 21-23). A Prédikátor az egész Biblia legtitokzatosabb könyve, amelyet Kr. e. a negyedik század végén vagy a harmadik elején írtak. Szerzője egyenesen kiábrándult emberként jelenik meg előttünk: „minden hiábavalóság, csupa hiábavalóság”. Nagy Sándor hódítása nyomán a görög bölcselők keserű cinizmusának szelleme Izraelbe is behatolt, és először homályosítja el a zsidók optimizmusának fényét, amelyet a messiási reménység táplál. A névtelen bölcs mohón magába szívja ezeket az új tanításokat, mint ahogy a ma kereszténye is foglalkozik a modern irodalom és filozófia pesszimista irányzataival, amelyeknek már semmi közük sincs a hagyományos bölcselethez.

De vajon sikerül-e nekünk is, mint a névtelen gyülekezeti szónoknak, hitünket e modern tanításokkal összeegyeztetnünk és az isteni igazságokban megerősödni? Az ószövetségi tanítás csak a kinyilatkoztatás kezdete volt, ezért érthető, hogy a töprengő bölcs akkor is megkérdezte: mi az ember, miért él, hova tart, mit ér a gazdagság, a hatalom, ha a halál mindent elnyel, és át kell engednie szerzeményét olyannak, aki mit sem fáradt érte? Míg ezen tűnődik a Prédikátor, mégis általános reményt ad: a földön minden hiábavaló, az élő Istennél van a megoldás, benne kell bízni. Ez a könyv benne van a Bibliában, hogy megtanuljuk, hitünknek át kell mennie egy tisztító próbán, hogy a csupán önmagáért leélt, Istentől és egy magasabb rendű céltól elszakadt élet csak csalódást okoz.

2. A teljes eligazítást Krisztus tanítása és feltámadása hozta: minden földi valóságnak csak Istennel kapcsolatban van értéke és olyan mértékben, amennyire azokat az általa akart rend szerint használjuk fel. Erre utal Szent Pál e mondattal: „Krisztussal együtt ti is feltámadtatok. Keressétek tehát azt, ami odafönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján” (Kol 3,1-5. 9-11). A keresztény jól tudja, hogy életét nem zárja le a földi horizont, és bár jól el kell látnia a jelen élet kötelességeit, szívével a végső cél felé kell fordulnia. Ez a cél pedig az örök élet az Istennel való örök életközösségben. A megváltás az életünket kibővítette a természetfeletti renddel. A keresztségben már osztozunk Krisztus feltámadásában, és tudatosan törekedünk az örök javak megszerzésére, melyeket egyénileg és közösen Krisztus követésével érhetünk el.

Krisztussal való új életünk már elkezdődött a jelenben, amiből keveset látunk, mint Krisztus maga, úgy mi is „Istenben rejtve” vagyunk. Azért, hogy életünk benne kibontakozzék, küszöböljünk ki minden tisztátalanságot, kapzsiságot, hazugságot, és közösségi életünket tisztítsuk meg minden görcsös ragaszkodástól és előítélettől. Határozott életirányunkkal egyszerre készítjük elő Krisztus eljövetelét, aki egyedül képes az emberiség elveszített és óhajtott egységét újra helyreállítani.

3. Jézus megvilágítja, hogy a földi élet út az örök haza felé, s meg is adta az eszközöket annak eléréséhez (Lk 12,13-21). Szent Lukács egy csokorba gyűjtve közli Jézus tanítását a szegénységre és gazdagságra vonatkozólag. Útban Jeruzsálem felé Jézus az Atya akaratát teljesíti, Isten országának megvalósításán fárad, amikor az örök életet hirdeti. Hallgatóságának egy részét az anyagiak érdeklik. Disszonáns a helyzet. Az evangélista bemutatja, hogy milyen méltatlan az örök életet hirdető Jézust arra kérni, hogy örökösödési ügyben ő legyen a döntőbíró. Mivel Jézus küldetése nem ez, ezért Jézus elutasítja a kérelmet, minthogy elutasít mindenkit, aki szentségtörő módon saját anyagi érdekeit és evilági elgondolásait az evangéliummal akarja igazolni.

Ezt követően Jézus az élet igazi értelmét emeli ki, ami nem függ az anyagi javak bőségétől, hanem az Isten- és felebarát szeretetétől. Az ember örökölhet vagyont, kereshet többet, mint amit költeni illik, de akkor fordítsa jó célra. Ez alaptörvény. Mindenki helyesli, jónak tartja, de ez állandó erkölcsi küzdelmet jelent. És ezt kevesen vállalják.

Jézus nem azért jött, hogy az emberi jogrendet vagy a gazdasági életet felforgassa, hanem rávilágít arra, hogy a földi élet út az örök haza felé, s meg is adta az eszközöket annak eléréséhez. Az esztelen gazdagról szóló példabeszédben figyelmeztet, hogy a kapzsiság, az ellenségeskedés, az anyagiasság bennünket akadályoz végső célunk elérésében.

A földi javakkal foglalatoskodó gazda bőséges termést takarított be. Új terveken töri a fejét, hogy aztán élvezhesse az életet. Úgy beszél, mint a falu- vagy városnapok söröző polgára: egyél, igyál és élvezd az életet! A kapzsi ember elveszíti a jelent, mert a gazdagság felhalmozásának egyetlen célját ismeri csak, az önző élvezetet. Ugyanakkor elveszíti a jövőt is, mert a vagyon elenyészik, csupán a jóság és a szeretet maradandó! Jézus figyelmeztet: „Még az éjjel számon kérik tőled lelkedet.” A legnagyobb csalódást az fogja okozni, hogy a számadáskor nem boldogítja sem vagyona, sem önző élete. Az örökkévalóság szempontjából értékes tettek nélkül áll az Isten elé.

A világhódító Nagy Sándorról (Kr.e. 356-323) jegyezték fel, hogy végakarata szerint úgy temették el, hogy üres keze kilógott a koporsóból. Így mindenki láthatta, hogy Sándor nem visz magával semmit.

Mi keresztények tudjuk, hogy a földön is vannak értékek és lehet olyan kincseket szerezni, amely megmarad örökre. Ezt a kincset a tolvaj el nem lophatja, a moly nem tudja megrágni, s a rozsda sem emészti el. Ez egy magasabb rendű célért, Isten iránti szeretetből, Krisztussal egyesülten megélt élet. Lehet így élni, ez a keresztény magatartás. Ezt szemléljük a Szűzanya életében és megdicsőülésében. Kérjük anyai oltalmát, hogy Ő mutasson utat nekünk, és egykor Ő mutasson be minket Szent Fiának. Ámen.

Csíkszereda, 2007. augusztus 5. Darvas-Kozma József

vissza a homíliákhoz