Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség

Bevezető:

Egy szegény skót gazdálkodó egy napon, miközben megélhetést próbált szerezni a családjának, segélykiáltást hallott a mocsárból. Eldobta a szerszámait és odaszaladt a láphoz. Egy rémült fiút talált ott, derékig az iszapba süllyedve. Fleming gazda megmentette a fiút a borzalmas haláltól. Másnap díszes hintó gördült a szegényes portára. Egy nemesember szállt ki belőle, és a megmentett fiú apjaként mutatkozott be.

- Szeretném megfizetni neked - mondta -, hogy megmentetted a fiam életét.

- Nem fogadhatok el fizetséget azért, amit tettem - válaszolta a skót gazda. Eközben a családi ház ajtajában megjelent a gazda kisfia.

- Ez a te fiad? - kérdezte a nemesember. - Igen - válaszolta büszkén a gazda.

- Akkor egyezzünk meg. Hadd biztosítsam neki azt az oktatást, amit az én fiam fog kapni. Ha a gyerek olyan, mint az apja, akkor bizonyosan olyan ember lesz belőle, akire mind a ketten büszkék leszünk. Így is lett.

Fleming fia a legjobb iskolákba járt, és mikor eljött az ideje, diplomát szerzett Londonban a St. Mary kórház orvosi karán. Nemsokára az egész világ megismerte a nevét, Alexander Fleming, a penicillin feltalálója. 1944-ben ugyanannak a nemesembernek a fia, aki megmenekült a mocsárból, végzetesnek tűnő tüdőgyulladást kapott, és ekkor a penicillin mentette meg az életét. A másodszor megmenekült nemes fiú, Winston Churchill volt.

Istentől ajándékként kaptuk életünket. Miután a bűn mocsarába és a halál igájába kerültünk, Fiát küldte megmentésünkre. Azért jöttünk a szentmisére, hogy hálát adjunk megmentő Istenünknek. Jézus Lelkétől vezetve építsük a szeretet civilizációját, hogy megújuljon a föld színe. Így cselekedtünk-e? Bánjuk meg bűneinket.

---

A görögök azt gondolták, hogy egyetlen isten nem tudja megoldani a földiek tengernyi problémáit, azért több istent kreáltak. Az eget benépesítették, hogy ki-ki szükségének megfelelően a maga istenéhez forduljon. Később a görög ember nem a filozófusok istenében, hanem a misztériumvallásokban találta meg vágyai részbeni megoldását. Eszerint az élet és a természet elhalása, pusztulása is isteni erő műve. Erről elmélkedve magába a halálba és feltámadásba nyert beavatást. A beavatott lelki vigasza: feltámad, van túlvilági élet, amelynek boldog várományosa. A halál nem egyéb, mint átmenet a régiből az új életbe.

A rómaiak a hatalomfitogtatásban találták meg vágyaik kiteljesedését. A legyőzött népek isteneit is bevették a birodalmi vallásba, és engedték, hogy mindenki áldozzon otthon úgy, ahogy akar - mert ez számukra nem jelentett semmit -, csak istenítse nyilvánosan a birodalmat, akit a császár jelenít meg.

Az első Pünkösdkor nagykorúvá lett krisztushívők a pogány világban arról tanúskodnak, hogy nincsenek istenek, csak egy igaz Isten van, aki Fia által szövetségre lépett az emberiséggel. Aki Jézus Krisztusban, az Isten Fiában hisz és megkeresztelkedik, az beoltódik az Istenember életébe, és annak élete fokozatosan kiteljesedik Istenben.

E hit tudta kielégíteni a szív legmélyebb igényeit, meg tudta válaszolni az emberi lét legégetőbb kérdéseit, és kegyelmi kapcsolatot hozott létre Isten és az emberek között. Ennek a szent közösségnek központja és éltetője az Istenember személye. Tanításából, egyéniségéből áradó vonzerő, és a keresztények többségének átlagon felüli erkölcsi nívója hozzájárult, hogy az emberek egyre nagyobb számban csatlakoztak Krisztus Egyházához. Életük láttán a pogányok ezt mondták: Nézzétek, mennyire szeretik egymást.

Vajon ma így van-e? A gazdasági életben végbement változásokkal felgyorsult az élet. Ügyeket intézünk, rohanunk, s alig marad időnk a családi, rokoni kapcsolatok ápolására. Észre sem vesszük és egymástól eltávolodunk. Igaz, hogy rendelkezésünkre áll a kommunikációs eszközök sokasága, de a személyes kapcsolatot nem pótolja még a maroktelefon sem. A személyek párbeszéde helyett terjed a sajtón keresztüli üzengetés. A jog szerinti eljárások netán valakinek nem tetszik, akkor aláírásgyűjtéssel próbál nyomást gyakorolni feletteseire. Ez a jelenség bizonyítja, hogy kihalóban a párbeszéd, a szeretet, és még csodálkozunk, hogy megszaporodtak ügyes-bajos dolgaink?

Már kezdetben az Istennel megszakított párbeszéd okozta a bűnbeesést, később a bábeli nyelvzavart. Ha nemzetünk történetét tekintjük, elmondhatjuk, hogy minden nemzeti vereségnek az értetlenség, a szeretetlenség volt az oka. Napjainkban sorsfordító időt élünk, ezért mindenkinek el kell gondolkoznia azon, hogy mi szolgálja jobban sorsunkat. Ha ezt nem tesszük, akkor tétlenségünk ácsolta kereszt lesz osztályrészünk. Ellenben, ha megszólítjuk egymást, ha tudunk sérelmeinkről akár közös céljainkról beszélni, ha összefogunk jövőnk érdekében, akkor esélyt kapunk, hogy a végzetesen közeledő ítélet helyett, ismét naggyá legyünk. A veszélytől való szabadulásért, az egyetértésért mindnyájan közbenjárhatunk az irgalmas Istennél. Erre a mai olvasmányok is bátorítanak.

1. Igaz, hogy Isten úr és bíró az egész föld felett, a hívő ember mégis bizalommal fordulhat hozzá (Ter 18,20-32). Isten jóságáról szól a történet, amikor látható alakban megjelent Ábrahámnak két személy kíséretében. Isten a választottját és barátját látogatja meg. A vendégszeretet perceiben megerősíti messiási ígéretét azzal, hogy egy esztendő múlva az éltes korú Sárának gyermeke lesz. Ábrahámnak ez az életet jelentette. Isten megmutatta, hogy ő az életadó.

A vendégül látott Isten, távozásakor barátilag közli vendéglátójával a bűnös városok, Szodoma és Gomorra pusztulását. A városokét, ahol a bűn az eszmény, az erény pedig a megvetés tárgya. Ábrahám tudja, hogy Isten nemcsak hatalmas, hanem igazságos is, aki az igazat nem úgy kezeli, mint a bűnöst. Azt is tudja, hogy bizalommal fordulhat Istenhez nemcsak a maga ügyében, hanem a másokéban is.

A közösség tagjainak a sorsa érdekli Ábrahámot, különösen az, hogy a gonoszak magukkal ragadják-e az igazakat a kárhozatba, vagy pedig megmenekülnek általuk. Ábrahám baráti, megindító, merész imába kezd, mert úgy gondolja, hogy tíz igaz üdvösséget szerez. Könyörgése az Úr irgalmát követi. Az alku fokain úgy halad lefelé, mint a létra fokán, az ötventől a tíz igazig. Szövegünk nem ad végleges választ, de kiemeli Isten irgalmának végleteit. Isten irgalmas, de igazságos is. A várost, a bűnös emberi építményt elpusztítja, de a néhány igazat megmenti. Később Ezekiel (22,30) és Jeremiás (5,1) azt hirdetik, hogy egy igazért is megkegyelmez Isten egy bűnös városnak. Izajás próféta 53. fejezetében azt mondja, hogy „Jahve szenvedő szolgája”, az egyetlen Igaz elegendő arra, hogy nem egy népet, hanem az egész emberiséget megmentse.

2. A bűnös emberiséget Jézus Krisztus menti meg – hirdeti Szent Pál (Kol 2,12-14). Krisztus engedelmessége és kínszenvedése olyan érték, melyre való tekintettel Isten megbocsátotta az emberek minden bűnét, bűnös voltunkat megszüntette: az ellenünk szóló adóslevelet eltörölte és keresztre szegezte. Így a halált és a rosszat javunkra fordította. Teremtő igéi által a keresztségben isteni életét oltja belénk. A keresztséggel vállaljuk a hitből való élet kockázatát, bátran elfogadjuk a jónak és rossznak azt a bonyolult szövevényét, amit életünk jelent és bizalommal ráhagyatkozunk Isten irgalmára.

Pál apostol a megigazulás folyamatát a keresztséggel szemlélteti, amikor a keresztségben alámerült ember meghal a bűnnek, ez jelképezi Krisztus sírba szállását; feltámadását a vízből való felemelkedés jelzi, hogy ezentúl Istennek élünk. Amikor együtt működünk a kegyelemmel, akkor új, istengyermeki életet élünk. Az apostolok Jézus imádságában az ő viszonyát, Atyával való kapcsolatát ismerték meg. Ezt akarták ők is megtanulni.

3. Jézus megtanít „hogyan” imádkozzunk (Lk 11,1-13). Jézus kinyilatkoztatja, hogy akihez fordulunk kéréseinkkel, az Atya, az Ő atyja. Atyánknak nevezi Istent. Ez a név új, gyermeki hangszínt ad imánknak. Ha párbeszédet kezdünk vele, akkor őszintén tárjuk fel szívünket, mint a gyermek szülője előtt. Imánk új értelmet nyert, mert kéréseink általa kifejezzük, hogy szorosabbra akarjuk fűzi kapcsolatunkat az Atyával. Isten családja akarunk lenni, aki Jézusban szentelte meg és nyilvánította ki nevét, főleg Jézus megdicsőülésében és a Szentlélek elküldésében. Nekünk csak a megbocsátás, az irgalom gyakorlása lesz az egyetlen tettünk, amellyel Isten tettét követjük.

Az alkalmatlankodó barátról szóló példabeszéddel Jézus arra tanít, hogy állhatatosan, kitartóan imádkozzunk, mert Istennél mi sohasem alkalmatlankodunk. Ő soha nem bosszankodik gyermekei alázatos és bizakodó imája miatt, sőt kedve telik benne: „Aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak ajtót nyitnak.”

Másodszor a szülő és gyermek viszonyával világítja meg az Atya magatartását, aki minden földit felülmúló szeretetével és jótéteményeivel válaszol. Megadja a Szentlelket és általa mindazokat a természetfeletti javakat, hogy Isten gyermekeivé legyünk. Imánk mindig meghallgatásra talál, de annak módját bízzuk Istenre, mert ő tudja, mi válik javunkra. Ha hűségesek maradunk Hozzá, akkor építjük a szeretet civilizációját, és miénk lesz az örök élet. Ámen.

Csíkszereda, 2007. július 29. Darvas-Kozma József

vissza a homíliákhoz