Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség

Bevezető:

Ezelőtt 908 évvel, 1099. július 15-én foglalták vissza a keresztes hadak Jeruzsálemet, majd a seregek vezére, Bouillon Gottfried megalapította a jeruzsálemi királyságot. Az egykori krónikás Tírusi Vilmos írja: „Letették fegyverüket, megmosták kezüket, alázatos és töredelmes szívvel, sírással és sóhajtozással járták körül a szent helyeket és nagy áhítattal csókolták azokat.” Gottfried nemcsak hősiességével vált híressé, hanem alázatáról is, amikor a templomban letette uralkodói jelvényeit azzal a gondolattal, hogy nem lehet ő királyi díszben ott, ahol az ég és föld királya, Krisztus töviskoronát viselt. Ezért csak a „Szentsír védőjének” nevezte magát.

Szent Pál a kolosszeieket arra oktatja, hogy „Jézus Krisztus a láthatatlan Isten képmása, minden teremtmény elsőszülötte. Mert benne teremtett mindent a mennyben és a földön.” Krisztus isteni dicsőségét elrejtette, amikor emberi természetünket, életünket magára vette, és így szerzett üdvösséget. Mi is törekedjünk szeretetére válaszolni, tegyük le bűneinket, hogy szeretete által istengyermeki méltóságunkat élhessük.

---

Egy közismert dal szövege szerint is „mindenkinek van egy álma.” Mindnyájunknak van egy álma, egy terve az életről. Ha megkérdeznének most mindnyájunkat, hogy milyennek szeretnénk látni életünket, környezetünket és a nagyvilágot – minden nehézség nélkül tudnánk válaszolni. Bizonyára a válaszok különfélék lennének és mégis egyetemesek, mert ilyenkor mindenki a szívéből beszél, és szeretetben élő közösségre gondol. Isten viszont azt mondaná erre, a szádból ítéllek meg, mert nem az eszedre, hanem a szívedre bíztam és oda írtam akaratomat és mindazt, amit meg kell tenned, hogy az üdvösség útján járj. Isten nemcsak szívünkbe írta törvényét, hanem szólt is hozzánk, meghívott, hogy üdvözítő akaratának véghezvitelében részt vegyünk. Istentől kapott kegyelem ez is, hogy mások üdvösségének mi is oka lehessünk. A teremtő hűséges és kinyilatkoztató Isten, aki szól hozzánk.

1. Isten szólt hozzánk (MTörv 30,10-14). Erre az ószövetség egyik legnagyobb alakja, Mózes utolsó beszédében is int: „Engedelmeskedj az Úr, a te Istened szavának”.

Tudjuk, hogy a szó csak akkor válik beszéddé, hogyha megrezegteti dobhártyánkat és átjárja szívünket. De ez a hang csak akkor lesz bennünk Isten szavává, ha engedelmeskedünk neki. A teljes lélekből fakadó engedelmesség beteljesíti Isten szavát, ezért értéke nagy.

Mit is szoktunk mondani, amikor egy-egy igehirdetés vagy ünnepi beszéd megérinti szívünket és elménket, amikor megrendít bennünket? Azt, hogy ez már beszéd, ennek van teteje, ezt követnünk kell. A teremtő szó átalakít, felemel, nemes tettekre késztet.

Isten szól hozzánk, hogy szava, törvényei által magához emeljen. „Térj meg szíved, lelked mélyéből az Úrhoz, a te Istenedhez” – mondja Mózes. Ez az Istenhez térés az engedelmesség, ami azt jelenti, hogy az Istennel fennálló szövetségnek semmit se helyezünk elébe. Ha Isten központúvá leszünk, akkor lelkiismeretünk segít, hogy az üdvösség útján járjunk.

2. Az élet értelmét megérti az, aki Isten szeretetére szeretettel válaszol (Lk 10,25-37). Szent Lukács Jézus nyilvános működésének utolsó szakaszát úgy mutatja be, mint egyetlen hosszú utazást Jeruzsálem felé. Útközben egy törvénytudó az örök élet elnyeréséről kérdezi a Mestert. Mire Jézus a Törvényből kérdezi a törvénytudót. A helyes felelet hallatán ezt mondta neki: „Tedd ezt, és élni fogsz.”

Mindaz, aki csak egyetemes szabályokat, különféle paragrafusokat lát az Istentől kapott törvényben, mint az evangéliumi törvénytudó, annak kicsúszik az élet a kezéből. De aki embersége legmélyén, az elméjében (elmélyülés) - ahol az ember végső dolgait illetően nem hagyatkozik csupán a rációra, a mindennapokban használt értelemre, hanem - az örökkévaló Isten szavát hallja és azt cselekszi, az megtalálja az örök életet. Aki meghallja az Úr szavát a személyes kapcsolatban, az átéli saját és mások élete mélységeit. Az megtartja az Isten és a felebaráti szeretet törvényét.

A törvénytudó meg akarja határozni a „felebarát” fogalmát, hogy elnyerhesse az örök életet, ezért megkérdezte: „De hát ki az én felebarátom?” Az irgalmas szamaritánus példabeszéde által Jézus arra ösztönöz, hogy a felületes szintről szálljunk le szívünk mélyére és siessünk minden kiszolgáltatott ember megsegítésére, mert ő a mi felebarátunk. A keresztény lét ilyen gyakorlati helyzetben bontakozik ki, és lesz szeretet közösség. Ez a szeretet civilizációja - mondta istenszolgája II. János Pál pápa.

Jézus példabeszédében szembeállítja Isten szolgáinak nemtörődömségét a gyűlölt idegen önzetlenségével, jóllehet nem rendelkezett a törvénytudó tudásával, sem a papi méltósággal. Jézus kiemelte beszédében, hogy ez az idegen, aki a szívére hallgatott megértette az örök élet titkát. A szamaritánus szeretete önzetlen, felebarátja javát keresi, nem törődik esetleges egyéni hátránnyal (tisztátalanság) sem.

Ma jól látjuk, hogy Erdélyben népünk, minden szervezettség, vallásosság és jószándék ellenére, még mindig megvetettként, itt-ott eltaposva, útszélre szorult. Felemelkedésünk útja a főparancsban adva van, ahogy a zsoltárossal imádkozzuk: „Az Úr végzése igaz, megvidámítja a szívet. Az Úr parancsa világos, fényt nyújt a szemnek” (18,9). Csak akkor tudunk felemelkedni elesettségünkből, ha szívünk mélyén meghalljuk Krisztus szavát, és az örök élet titkát megismerve, egymás szeretetére támaszkodva igyekszünk élni. Látni, hallani, az elesettet felsegíteni, vele közösséget vállalni – ez Isten szava. Aki meghallja és cselekszik, az Krisztus szeretetét is megkapja. S az Istenember szeretete minden akadályt legyőz, még azt is, ha az elesett, aki ránk szorul, ellenségünk. A szeretet az örök életet szerzi meg, mert a szeretet maga Krisztus, aki mindenkit elér és összetart.

3. Krisztus a világegyetem és az Egyház középpontja (Kol 1,15-20). Szent Pál a Kolosszei levél első részében kiemeli Krisztus isteni méltóságát, hogy csak Krisztusban van meg Isten bölcsességének teljessége. Mindezt a tévtanítókkal szemben hangoztatja, akik az ember üdvösségét valamilyen kozmikus hatalmak és szellemi teremtmények ismeretétől és tiszteletétől tették függővé (gnózis). Az apostol rámutat, hogy Krisztus az egyetlen közvetítő, Ő a második isteni személy, aki öröktől fogva létezik, de időben testet öltött. Az Atya általa és érte teremtette a világot, s minden kegyelemnek ő a forrása. Ezért Jézus Krisztus a mindenség középpontja.

Krisztus a kereszten kiontott vérével megszerezte a bűnök bocsánatát és az örök életet. Szeretetáldozatával helyre állította a rendet, amelyet a bűn megzavart. Létre hozta a kiengesztelődést az ég és a föld, az ember és ember, ember és a teremtett világ között. Ő az emberiség elsőszülöttje, akihez tartozunk. Ő az egyetlen közvetítő, aki az Isten felé vezető utunkat egyengeti, szent közösségünket erősíti. Ő az, aki az Ádámnak adott és elveszített világfölötti uralmat összhangban gyakorolja.

Egyedül Jézus támadt fel és született újjá a halálból, s ezért csak Általa születhetik meg az új emberiség, s léphet be a történelemnek egy egészen új szakaszába, ahol élete fokozatosan kiteljesedik.

Uram, tanításod lélek és élet. Örök életet adó igéid által segíts bennünket, hogy teljes szívünkkel, elménkkel és erőnkkel a te tanításod szerint éljünk. Ámen.

Csíkszereda, 2007. július 15. Darvas-Kozma József

vissza a homíliákhoz