Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség

            Bevezető: Egy kínai mondás szerint, mikor a régiek rendet akartak teremteni az országban, előbb a tartományokat hozták rendbe; mielőtt a tartományokat rendbe hozták volna, előbb a községeiket szedték rendbe, és ezt megelőzően a családjaikat. Mielőtt azonban a családjaik rendjét helyre tudták volna állítani, előbb saját szívüket kellett rendbe szedniük.

            Függetlenül a kínai mondástól, való igazság, hogy minden találkozás és kapcsolat a szív rendezettségétől, tisztaságától függ. Szentmisére jöttünk, hogy szentségi módon találkozhassunk Urunkkal, Istenünkkel. Azért, hogy méltóképpen vegyünk részt Jézus lakomáján, szedjük rendbe szívünket. Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket: Jézus szeretetében éltünk-e ezen a héten, és bánjuk meg bűneinket, hogy még mindig nem szerettük eléggé az egyedül elég Valakit, aki kimondhatatlanul szeret minket.

            ---

            Merici Szent Angéla mondogatta munkatársainak: „előbb magadat alakítsd azzá, akivé a másikat formálni akarod.” A mai szentírási szakaszok és az iskolai kicsengetések nyomán az „anyaság” gondolata más-más megvilágításban kerül előtérbe: először mint édesanya, utána mint alma mater (iskola) és mint anyaszentegyház. Mindhárom „anya” szívében legerősebb az élet tisztelete és szeretete.

            1. Isten irgalmát és szeretetét mindig megtapasztaljuk (Lk 7,11-17). Közismert a mondás: az anya az élet szűlője, a gyermek az élet jövője! Az édesanya gondoskodó szeretete védi-óvja az elindult életet. A szüléstől kezdve ez a szeretetet egyre jobban felerősödik és sok színűvé válik. A beszélni és járni tanító szakaszból szinte észrevétlenül követi és segíti gyermekét a nevelő-oktató szakaszba. Ezalatt előcsalja gyermekéből mindazokat a képességeket, amelyeket a Teremtő beléje oltott, bele programozott. A szülők szeretete úgy hat a gyermekre, mint a tavaszi nap egyre fokozodó melege, fénye a növényekre: előbb előcsalogatja a rügyeket, kivirágoztatja és gyümölccsé érleli.

            A gyermek első számú nevelői a szülők. Ezt a jogot Istentől kapták. Az is igaz, hogy rohanó korunkban a szülők kevés időt tudnak gyerekeik nevelésére szentelni. Ezen úgy próbálnak segíteni, hogy gyermekeiket napközibe, óvodába viszik, iskolába íratják. Nevelőkre, tanítókra bízzák őket, mert nekik dolgozniok kell. A szülők szava és szeretete kíséri a gyerekeket és segíti a nagykorúvá érésben, hogy a szabadsággal felelősen, helyesen és jól tudjanak élni. Így felnőttségre segítik őket, valamint gondoskodásukkal, vigasztalásukkal és bátorításukkal Isten szeretetét megéreztetik velük, és az élet ígéretét tárják fel előttük. Ha pedig eljön a családalapítás ideje, akkor elszakadnak tőlük és szeretettel útjukra engedik.

            Egy özvegy édesanya írta házasulandó fiának: „Ugye tudod, gyermekem, milyen boldogságban éltem édesapáddal, s milyen elevenen él lelkemben ennek a boldogságnak az emléke. Apád emléke annyira élő bennem, hogy más férfi sohasem léphetett volna az életembe őutána. Csak arra az órára vágyom, amikor ismét megláthatom őt, hogy azután már örökre velem maradjon. Ezt a boldogságot azonban nem kaptuk készen az Istentől, hanem közös életünk minden egyes napján megújuló szeretettel építgettük fel. Már kisgyermek korodban is arra tanítottalak, hogy ne sajnátmagadra gondolj elsősorban, hanem másokra, és arra, hogy másoknak is adj a magadéból. Mindez most hozza meg gyümölcsét: szíved kész a szerelemre és az önfeláldozásra.” (C. Souvenance).

            Dicsőség és tisztelet a fiatal özvegyeknek, akik legyőzik magukban az új házasság vágyát, hogy egészen a gyermekeiknek szenteljék magukat. Az élet keserű sorsokat is mutat: felnőtt gyermekektől elfelejtett szülőket, akiknek ajtaját alig vagy egyáltalán nem nyítják meg. Ezeket a siránkozó szülőket is meglátogatja és megvigasztalja Jézus, akárcsak a naimi özvegyet: ne sírj! Számodra is van hely Atyám házában. S a lelkileg halott gyermekeidet is megérintem és szavam erejével életre tudom kelteni. Az ilyen szintű „feltámadások” tanújaként, mindenki felismeri, hogy velünk az Isten, „Isten meglátogatta népét.”

            2. Isten és az ifjak szolgálata az Alma Mater-ban (1 Kir 17,17-24). A választott nép élete a királyság keretében haladt, egyszer jó, máskor rossz irányba. Ebben a korban Isten és nép szövetsége, szeretet viszonya fölött a próféták őrködtek. Illés próféta Mózes mellett az ószövetség legkiemelkedőbb alakja, aki Kr.e. a 9. század közepén elszánt bátorsággal száll szembe a király és a nép bálványimádásával. Elhívatottsága folytán egész élete Isten ügyének szolgálatában telt, aki lelki erejét és bizalmát Isten jelenlétéből merítette. Ezért működése eredményes volt, és imája meghallgatást nyert.

            A gyermekek kibontakozásának keretéül ma az iskola szolgál. Latin neve alma mater. Az almus, a, um szó jelentése nevelő, tápláló, gondviselő. Az iskola tehát nevelő, tápláló, gondviselő anya. Igaz, hogy amikor „alma mater”-nak nevezték, akkor csak egyházi iskolák léteztek. Az egyházi iskolák célkitűzése: krisztusi embert nevelni. A szülők gyerekeik nevelését és oktatását az iskolaév alatt a pedagógusokra bizták, hogy gyermekeik hazafis szellemben és a keresztény hit-erkölcsi szerinti nevelésben megerősödjenek és felkészüljenek az életre. Az iskola korábban segítette a tanulókat testi, lelki, érzelmi és szellemi fejlődésükben. A 19. és a 20. században végbement társadalmi változások nyomán Erdélyben a magyar állam fokozatosan átvette az Egyháztól a nevelést és az oktatást. Trianon után a román állam pedig teljesen megszűntette az anyanyelvű állami iskolát. A két világháború között csak az Egyház biztosította nagy áldozatok árán az anyanyelvű oktatást, majd 1948-ban ettől a jogától is megfosztották.

            Az iskolai oktatás és nevelés a 21. század Romániájában a padlón hever, mert velejében rossz az oktatási rendszer. Az iskolák működését a gyerekek számától tették függővé. A tanárok számát és fizetését szintén a gyermekek száma hordozza. Az iskola belső szabályzatát a gyereklétszám miatt kevésbé vagy egyáltalán nem tartják tiszteletben. Emiatt fellazult a fegyelem. Oktatásról, nevelésről már csak az 1-4. osztályban beszélhetünk. Ott még családias a szellem. Az 5. osztálytól felfelé a tantárgyakat más-más tanár tanítja, ezért közöttük személyes kapcsolat nem tud kialakulni. A gyerekek érzelmi fejlődése ekkor derékba törik. Egyes tanárok a középiskolai óráról mennek tanítani az 5-8. osztályba. Minden tanárnak más-más „stílusa” van, és a gyermeknek kell a „stílushoz” alkalmazkodnia és nem a tanárnak a gyermek lelkivilágához és felfogó képességéhez. Ez is súlyos probléma. A tanulók lelki sérülésének orvoslására pszichológusok sokaságát alkalmazzák, akik a gyermekeket „kezelésbe” veszik vagy máshová irányítják. Mindezt rá erőszakolják a gyerekekre ahelyett, hogy gyökerében változtatnák az oktatási rendszeren!

            A pedagógusokkal alig törődnek, jogaikban korlátozták, a tananyag mennyiségének leadását megkövetelik, munkájukat gyengén fizetik. Fegyelmezni nem lehet, buktatni nem lehet, mert veszélybe kerül a katedrájuk, és oda lesz a megélhetésük. Hát a rossz oktatási rendszer miatt nem hatékony a tanítás és a nevelés. A tanárok egészen a 8. osztály végéig elviszik a gyerekeket, és a kisérettségin halomra buknak. Így inasiskolába kerülnek, amikor belátják, hogy elfecsérelték éveiket, és esélytelenné váltak. Értük és a következő generációért felelősek vagyunk. Mivel a társadalomnak tagjai vagyunk, hassunk oda, hogy az oktatási rendszeren változtassanak és az iskola legyen újra Alma Mater!

            Gyógymód jelenleg az lehet, ha szülők és tanárok, egyházi és világi vezetők, és mindenki - akiket aggaszt a tanulóifjúság helyzete és sorsa - bátran követeljék az egészségtelen és megnyomorító oktatási rendszer megváltoztatását. Addig is, amíg a helyzet jobbra változnék, merítsen mindenki lelki erőt és bizalmat Istentől, és szeretettel közelítsen a tanulókhoz, mert akkor minden szó és példa termékeny talajba hull. Fáradozásuk nyomán viruló élet támad, s később az egykori diákok részéről a legszebb erényvirágot, a hálát kapják. És beteljesül életükön Isten ígérete is: „akik igazságra oktattak sokakat, tündökölnek örökkön-örökké, miként a csillagok.” (Dán 12,3).

            3. A harmadik anya a feltámadt Krisztus arája, az anyaszentegyház (Gal 1,11-19). Ő szeretetével mindenkit átölel. A világon egyedül ő véd fogantatásunktól kezdve és imádkozik értünk halálunk után is a világ végéig. A feltámadással boldogságunk irányát mutatja, hogy annak fényében lássuk az életet egésznek és szépnek. A tudós Saul saját megtérésében igazolva látta a tételt, hogy a megigazulás egyedül a Krisztusba vetett hitből fakad. A feltámadt Krisztus megjelenése új irányt szabott életének, s tőle kapta azt a világosságot is, amellyel az újszövetségi kinyilatkoztatást megértette.

            Krisztus Egyháza minden akadályoztatása ellenére, megalkuvás nélkül hirdeti az üdvösséget és felkínálja a kegyelem eszközeit mindazoknak, akik hisznek benne. Hisztek-e az egy, szent, katolikus és apostoli Anyaszentegyházában? Szívünk válaszában itt van a jövőnk.

            Három „anyáról” szóltam, akik szeretnek és óvnak, nevelnek és oktatnak, közben tágra nyitják a kapukat és szabadságot adnak, hogy felnőjjünk és a jót, helyeset válasszuk; ott állnak a parton és figyelnek; gyönyörködnek és búslakodnak a gyermekkel, ki ott úszik messze kint, az élet tengerén. És szent lángot élesztenek, hogy fényéhez az el-eltévedt gyermekek egykor visszataláljanak. Kívánom, hogy az Úr igéje és a kicsengetés nyomán váljék áldássá az a sok jó, amit szüleinktől, tanítóinktól és egyházunktól kaptunk; de az is, amit másoknak adtunk. Ámen.

            Csíkszereda, 2007. június 10.               Darvas-Kozma József

vissza a homíliákhoz