Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség

Bevezető:

A hét közepén két kisiskolás testvér örvendeztetett meg azzal, hogy meglátogattak és boldog ünnepeket kívántak. A kis csomagban csokoládé Mikulás, egy kis kávésdoboz, és mellette lapult egy boríték. Rajta az ábécével nem rég megismerkedett Bernadett jókívánsága: boldog ünnepeket kívánok! Kíváncsi lettem a levélre és felbontottam. A jókívánság értékét növelte a saját grafikája, melyre legfelül felírta: Advent. A lap közepén lila színű égő gyertya, melynek két oldalán a négy adventi vasárnapot, mint tulipán szirmokat rajzolta meg. A harmadik vasárnapot narancssárga színnel ábrázolta, mert ez az öröm vasárnapja. A kisiskolás „műalkotása” Isten és az ember szeretetéről szól. Az evangéliumi tanítást az értelem számára ilyen egyszerű módon teszi felfoghatóvá. A két gyerek látogatása örömet szerzett nekem. Sőt ők voltak az öröm.

Boldog Kalkuttai Teréz anya írta: „Az öröm az ima, az öröm erő, az öröm szeretet, az öröm olyan szeretetháló, amellyel lelkeket foghatunk.”

A két gyermek szeretetével az öröm rám talált.

Örömünk alapja, hogy Krisztus szeret. Szeretete úgy vesz körül, mint a levegő óceán, s általa az egyház liturgiája bekapcsolódik a mennyei liturgiába, az angyalok dicsőítő énekébe. Jézus olyan találkozásra képesít a szentmisében, amely egyszerre Isten öröme és az egész teremtés öröme.

Testvér, ha neked éppen nincs örömed, van Jézusnak. Megossza veled. Ha neked van, mondd el te is. A mások öröme a tiéd is lehet. Népénekünkkel hívlak az örömre:

Örvendezzünk, jertek, áhítatos lelkek,

Istenünk oltáránál!

Nyissuk ki a lelkünk, vidám dalra keljünk:

Mi Urunk, mireánk vár.

---

Advent készületi idő. Bűnbánati idő, melyben jelen van az öröm. Ezt nyomatékozza a liturgia színe, a rózsaszín és ezt fejeztük ki adventi koszorúnkon a rózsaszínű gyertyával.

Mácz István, Örülj velem! c lírai könyvében olvastam: „Az ember örömre született. Erről beszél minden mosoly, minden kacagás, minden nevetés. Ha mégis kevés az öröm, arról nem az örömben gazdag világ tehet, hanem egyedül az emberi szív, mely az örömet észre nem veszi, át nem éli. Az örömre szükségünk van, mert kiolthatatlan ösztönnel a boldogságot keressük. A boldogság pedig örömökben lép elénk. Amint az életünk ’egészét’ a pillanatok, a percek töredékében éljük meg, hasonlóképpen az ’egész’ boldogság egyszerre nem birtokolható csak az örömben élhető át.”

A boldogságot keresem én is, mint te. Nem találom én sem, amint te sem leltél rá teljesen. Most tarts velem, kérlek. Nem vagyok tudós, sem bölcs. Csak ember vagyok, akire az öröm rátalált. Advent 3. vasárnapján az öröm hangsúlyosan rám köszöntött. Most boldog vagyok, mert átélem, megtapasztalom, ahogy te is tapasztalod, hogy az öröm mindig felemel, gazdagít, erősít, lelkesít. Amikor nehéz napjaim vannak, akkor a szomorúság lesújt, fáradttá, gyengévé tesz.

1. Isten örül majd neked nagy örömmel, újjáéleszt szeretetével (Szof 3,14-18a). A szentmise olvasmányai az örömről beszélnek. Szofoniás próféta a babiloni fogság előtt tudta ostorozni a népet, a vezetőket, de a fogság idején tudta hirdetni a megbocsátást és a vigasztalást is

Foglalkoztat, hogy a nép milyen lépéseket tett, hogy egy új élet boldog várományosává vált? Milyen út vezetett addig, hogy Isten az új életet, az örömet ígéri nekik?           A nép nem tett mást Babilon vizei mellett csak sírt és bánkódott. Mélységes bizalommal kimondták őszintén elrontott bűnös életüket, bűnös önmagukat. Mivel Isten iránti szeretetből tették, a bűnbánattal bekapcsolódtak az Isten által kezdettől felkínált párbeszédbe. És ott Isten erőt adott nekik a folytatáshoz, ami nem volt más, mint a bűnös önmaguktól való elszakadás. Isten útján, az igazi jótettek által megjelent életükben az öröm. Ekkor képesek lettek meghallani a fényes jövő dicshimnuszát, amely nem naiv derűlátás, hanem az eszményi jövő ragyogó képe, de amely kárpótlást nyújt majd minden könnyért, küzdelemért és gyötrelemért: Dalolj, Sion leánya, zengj éneket, Izrael! Örülj és ujjongj egész szívedből Jeruzsálem leánya, mert veled van az Úr, a te Istened, az erős Szabadító! A próféta kiolvassa a nép buzgalmából népe jövendő üdvösségét, örömét, Istenbe vetett megingathatatlan hitét és szeretetét, aminek meg lesz a jutalma. Hazatérnek, mindent felépítenek, meg lesz az otthonuk és öröm tölti el szívüket. A megbocsátás és az öröm valóság lesz a Messiás kegyelmi adományaival. Erről már az ószövetség utolsó prófétája, Keresztelő János beszél.

2. Bűnbánattal és a tevékeny szeretetet gyakorolásával készüljünk fel a Messiás fogadására (Lk 3,10-18). Keresztelő János fellépése nagy feltűnést keltett, mert évszázadokon át nem mutatkozott igazi próféta. János a Messiás eljöveteléről beszél, aki igazságot szolgáltat. Nem politikai mozgalmat jelent be, hanem bűnbánatra és a tevékeny szeretet gyakorlására szólít fel, mert csak ez lehet méltó felkészülés a Messiás fogadására. A nép belátta, hogy életükben valami nincs rendben és változtatni kellene magatartásukon. Akik hittel hallgatták és lelkületük önkéntes megváltoztatásának szerény jeleit adták, mindazokat János vízzel megkeresztelte.

Keresztelő János nem kívánt feltűnő tetteket hallgatóitól, csupán a szűkölködők iránti nagylelkűséget, a kötelességteljesítésben becsületességet és a hatalom gyakorlásában igazságosságot. Amikor maga előtt látta a jól öltözött farizeusokat és a nélkülöző szegényeket, ezért így szól: Akinek két ruhája van, az egyiket ossza meg azzal, akinek egy sincs. Az adóbehajtó vámosoktól a törvényes keretek betartására kéri, a katonákat arra inti, hogy elégedjenek meg zsoldjukkal. A Jézusra várás nem a foglalkozás feladásában mutatkozik meg, hanem a nagylelkűségben. Akik ezt komolyan veszik, azok valamiképpen eleget tesznek a szeretet parancsának. Életükre majd a végső választ a Messiástól fogják megkapni.

Keresztelő János igehirdetése és élete annyira összhangban volt, hogy az emberek már-már azon töprengtek, hogy ő a Krisztus. Ekkor így szól: Én csak vízzel keresztellek titeket. De eljön majd, aki hatalmasabb, akinek saruszíját sem vagyok méltó megoldani. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel fog titeket megkeresztelni. Ezzel nyitotta meg az evangélium új korszakát.

Adventi készületünkben, ha az Isten-szeretettel egyesül testvéri szeretetünk, ez boldoggá tesz minket. Ha ezt az utat járjuk, mások tőlünk fogják megkérdezni: mit tegyünk? Akkor Keresztelővel rámutathatunk a boldogság forrására és birtokosára, aki itt van, és aki eljövend: Jézusra.

3. Az Úr második eljövetelére készülve az örömmel együtt gyakoroljuk a jóságot (Fil 4,4-7). Szent Pál a filippieknek és nekünk ajánlja, hogy akik Krisztusban újjá születtünk, akikből a Szentlélek tüze kiégette a bűnt, és betölt a kegyelem, örüljünk, mert az Úr közel van, velünk van. Majd így folytatja: Emberszerető jóságotokat ismerje meg mindenki! Ne aggódjatok semmiért.

Az evangéliumban meghirdetett első boldogság a lelki szegénység. Mihelyt meglátjuk, hogy az anyagi javaknak csak relatív értékük van, az igaz érték maga Isten, akkor megtaláljuk benső függetlenségünket, bizalmunkat, békénket. Sőt kéréseinket is imádságban terjeszthetjük Isten elé, aki meghallgat, és üdvösségünk szerint teljesíti azt.

Jézus Krisztus az Olajfák-hegyén azért könyörgött, hogyha lehet, múljék el a szenvedés kelyhe, de úgy legyen, ahogy az Atya akarja. Az Atya meghallgatta Fia kérését. Igaz, nem a szenvedést vette el, hanem a szenvedésre a feltámadást adta. Ez az, ami mindent értelmet meghalad. Ebből a bölcsességből fakad a másik erény: a békülékenység, a megbocsátó isteni érzület. Ez egyszerre az Isten útja és az öröm útja az emberhez.

Csíkszereda, 2006. december 17.                               Darvas-Kozma József

vissza a homíliákhoz