Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség

Bevezető:

Ebben az évben az évközi 18. vasárnap augusztus 6.-ra, Urunk színeváltozása ünnepére esik. A liturgiában az Úr ünnepei mindig megelőzik az évközi vasárnapokat, ezért Urunk színeváltozásáról végezzük a szentmisét. E nap nemcsak Jézus istenségének a kinyilatkoztatását szemléljük, hanem az 550 éve lezajlott nándorfehérvári diadalra is emlékezünk. III. Kallixtusz pápa 1456. jún. 29.-én Imabullát, pápai rendelkezést adott ki, hogy a kereszténységben minden délkor háromszor harangozzanak, imádkozzanak, és böjtöljenek. Imádkozzanak, hogy Isten Magyarországot a török veszélytől mentse meg. A szultán jól felszerelt hada június végén körülfogta Magyarország déli végvárát, Nándorfehérvárt (ma Belgrád), amelyet Hunyadi sógora, Szilágyi Mihály védelmezett 7000 főnyi őrség élén. Az ostrom július 4.-én elkezdődött. Tíz nappal az ostrom kezdete után, július 14-én Hunyadi véres hajócsatában lángba borította a dunai török hajóhadat, és bejutott az ostromlott várba. A folyamatos ágyúzástól romhalmazzá változott Nándorfehérvár ellen a szultán július 21-én általános rohamot indított, bevenni azonban nem tudta. Másnap vívott döntő ütközetbe a magyar népi felkelők hadát is bevetették. A véres öldöklésben a tízszeres török túlerő olyan súlyos veszteségeket szenvedett, hogy az éjszaka folyamán minden felszerelését hátrahagyva, menekülésszerűen visszavonult. A török üldözésére nem került sor, mert a táborban pestisjárvány tört ki, amelynek aug.11-én Hunyadi is áldozatul esett. Kapisztrán Szent János pedig két hónappal később. A pápa aug. 6-án értesült a nándorfehérvári diadalról, és Urunk színeváltozása napját ünneppé nyilvánította a keresztény világban.

Jézus a Tábor-hegyi színeváltozásban „a kiválasztott tanúk előtt isteni dicsőségét feltárta, és ragyogó fénybe öltöztette a miénkhez hasonló testét, hogy a tanítványok szívét a kereszt botrányától megóvja, és önmagában, mint az Egyház Fejében mutassa meg a dicsőségnek azt a Fényét, amely majd egyszer beragyogja az Egyház egész testét.” Addig is nekünk zarándokoknak egy-egy esemény által jelzi, hogy velünk van a világ végéig. Nemzetünk lelki megújulásában döntően fontos, hogy felismerjük-e Jézust az igehirdetésben és az Eukarisztiában? Bánjuk meg bűneinket.

---

A hetvenes években kispap társaimmal szívesen dolgoztunk a nyári szünidőben, hogy részben tudjuk fedezni szükségleteinket. Ez jól is jött, mert betekinthettünk a munkás emberek hétköznapjaiba és megismertük mentalitásukat. Az egyik kispap, aki építőtelepen dolgozott a következő esetet mondta el. Frissen nősült munkatárasa a lakodalom utáni napokban megjelent feleségével és megtisztelte munkatársait. Minden az alkalomhoz illően történt. Csak mihelyt munkába ment az új ember, akkor kérdezték meg tőle: hol volt a szemed, amikor megkérted? Azért kérdezték ezt, mert felesége kancsal volt. Az ifjúember határozottan válaszolt: Ha őt az én szememmel látnátok, nem beszélnétek így! Ezzel a csipkelődés véget ért. Vajon meglátjuk-e a külső ellenére mindenkiben az értéket?

Ha azt mondjuk valamire, hogy emberi, elsősorban emberi gyengeséget értünk alatta, amit számba kell venni és megbocsátani. Ilyen kicsinyre becsüljük az embert! Pedig Isten kinyilatkoztatta, hogy mit akar az embertől, mit akar adni neki, hogyan akarja magáévá fogadni. Krisztus által érthetővé lett, hogy mi valóban az ember és mivé lehet, mivé kell lennie Teremtője akaratából.

1. Isten garantálja az ember földi és mennyei megdicsőülését (Dán 7,9-10.13-14). Dániel próféta látomása a Makkabeus Júdás vezette szabadságharc idején, Kr.e. a II. sz.-ban történt, jóslata is akkor hangzott el. Dániel látomásában a világtörténelmet négy vadállat testesíti meg, mely démoni erővel küzd Isten országával. Dániel szemében a vadállat már le van győzve, mert az Örökkévaló Isten elveszi a világ hatalmasaitól a hatalmat, és mint győztes állítja fel trónját, aki előtt mindenki meghódol. Ekkor az egek felhőin eljön az Emberfia, a Messiás, akinek személyisége meghaladja az emberi létsíkot. Az Örökkévaló „hatalmat, méltóságot és országot adott neki, hogy minden nép, törzs és nyelv neki szolgáljon, és hatalma örök hatalom legyen, amely meg nem szűnik, és országa olyan, amely el nem pusztul.” Jézus szívesen vonatkoztatja önmagára az Emberfia elnevezést, mivel ez isteni és emberi mivoltának kettősségét fejezi ki a második isteni Személy egységében. Ő egy az emberek közül, de „megtestesülése előtti örök létével” (Jn 10,36) meghaladja emberi létünk színvonalát. A Messiás személyében megkezdődik az Isten ország részleges diadala és végleges győzelme. Ezt világítja meg Jézus Tábor hegyi színeváltozása.

2. Jézusban van az üdvösség, ezt a Mindenható tanúsítja: ”Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok” (Mk 9,2-10). A színeváltozás története az első három evangélistánál központi helyet foglal el. Ezt megelőzően Jézus sok csodát tett már, tanította az embereket, oktatta tanítványait, hogy Őbenne az Atya gyermekeivé fogad és társörökösei lehettünk. Elhangzott Péter vallomása az Ő messiási voltáról. Hat nappal ezután, Jézus fellebbenti a fátylat igazi kilétéről. Miközben Jézus az imádságban találkozott az Atyával „teljesen átváltozott”. E csodálatos látomásban Jézus három kiváltságos tanítványa betekintést nyert életének és küldetésének igazi, mélyebb titkaiba. Ők, akik Jairus lányának feltámasztásának tanúi voltak, most látják Jézus isteni dicsőségét, és vele kapcsolatban megtudják Isten tervét, hogy Jézus szenvedése és halála általa válik teljessé mindaz, amit Isten az ószövetségben törvényei (Mózes) és prófétái (Illés) révén elkezdett ebben a világban. Szent Lukácstól tudjuk, hogy Jézus kínszenvedéséről beszéltek. Péter, Jakab és János ezt elsőként hallották, és ők lesznek azok, akik majd látni fogják az utolsó éjszakán, az Olajfák hegyén Jézus „emberi arcát”. Ekkor fényes felhő borult rájuk, az a fátyol, amellyel Isten mindig elfedi magát, amikor megjelenik a földön. És miként a Jordánnál Keresztelő János tanúságtételét az égből megdördülő szózat követte, úgy hallják most a tanítványok Jézus halálának megjövendölése után az égből a választ: ”Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” Aztán ebből a nagyszerű látomásból, istenélményből nem marad vissza más, mint Jézus egyedül. Mert egyedül ő a fontos, őt kell követni, bármi következzen is.

II. JÁNOS PÁL pápa, ROSARIUM VIRGINIS MARIAE kezdetű apostoli levelében (2002. október 16.) írja: „Az isteni dicsőség fölragyog Krisztus arcán, s közben az Atya az elragadtatásban lévő apostoloknak megparancsolja, hogy Őt hallgassák, s legyenek készen vele együtt átélni a szenvedés fájdalmas óráját, hogy vele együtt eljussanak a föltámadás örömére és a Szentlélektől átformált életre.”

A tanítványok „hallgattak, és senkinek sem szóltak mindarról, amit láttak”, mindaddig, amíg az Emberfia fel nem támadt a halálból. Feltámadása után értették meg, hogy voltaképpen ki Ő, és akkor képesek lettek szólni Őróla és mindenről, ami történt, és amit hallottak. Tudniillik, hogy az üdvösség Jézusban van. Mi is az apostoli egyház tanúságtétele nyomán hiszünk Jézus Krisztusban, Urunkban és Megváltónkban.

3. Urunk Jézus Krisztus hatalma és eljövetele, az apostoli igehirdetés tárgya (2Pét 1,16-19). Nem mesterségesen kiagyalt mesén alapul az evangélium, hanem szemtanúk elbeszélésén. Szent Péter írja: „Mi hallottuk ezt az égből jövő szózatot, amikor vele voltunk a szent hegyen. És súlyos prófétai beszéd birtokában vagyunk, amelyre jól teszitek, ha figyeltek, mint sötét helyen világító lámpásra, amíg a nap fel nem virrad, és a hajnalcsillag fel nem kél szívetekben.”

A szent hegyen való „megdicsőülés” volt azon nap első felragyogása, amikor Jézus megmutatta dicsőségét, és az „eljövendő napon” végleges dicsőségét ragyogtatja majd ránk. E két élmény közé esik az üdvösség, az Istennel való együttlét, amit a hitben megkaptunk, és ami a jövőben lesz nyilvánvalóvá és teljessé. Addig is – akik követjük Jézust: részt veszünk a szentmise átváltozásában és áldozunk – az Ő jelenléte és igéje nekünk lámpás, mely utat jelez, és az eljövendő örök nappalig világít. Ámen.

Csíkszereda, 2006. augusztus 3. Darvas-Kozma József

vissza a homíliákhoz