Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség

Bevezető:

Európa szerte, főleg a Kárpát-medencében két Árpádházi szent születésének jubileumát üljük 2007-ben. Szent Imre herceg születésének ezredik, Szent Erzsébet születésének 800. évét ünnepeljük. Már Európa több országában megnyitották a Szent Erzsébet-évet. Ma november 19-én, Árpádháti Szent Erzsébet ünnepén mi is ezt tesszük. Szent Erzsébetre, a szeretet művészére emlékezünk. De nem a családunk tagjaira irányul figyelmünk, mint Mikuláskor, hanem azokra, akik körülöttünk élnek és szükséget szenvednek. E vasárnap perselyadományát átadjuk a katolikus Karitásznak, hogy szervezetten segítsük a rászorulókat.

Az alig 24 évet élt kedvenc szentünk, Erzsébet történetét ismerjük. Egykori lelkiatyja ezt írta róla: „Úgy szerette és szolgálta Istenét, mint a férjét szerette és szolgálta”. Szerelme hevét nemcsak házastársára, hanem az Istennel való kapcsolataira is átvitte. És ez a szeretet bontakozott ki az emberek iránt is.

A világhírű Prokop Péter pap-festőnek a délbácskai Mélykút határában fekvő modern templomban van egy hatalmas, háromtagozatú oltárképe. Középen életnagyságban a templom védőszentjének, Szent Erzsébetnek alakja van, amint a koldusnak kenyeret nyújt. A kép igazi mondanivalóját a kép közepén levő két kézben fogalmazta meg. Két kéz, az Erzsébeté, aki ad, és a koldusé, aki kap. A kezek jelbeszédében felcserélődnek az adás és az elfogadás mozdulatai: Erzsébet úgy ad, mintha kapna, a koldus úgy veszi el az adományt, mintha adna. Erzsébet ugyanis fölfelé fordított tenyérrel nyújtja a kenyeret, a koldus pedig lefelé fordított tenyérrel fogja meg a kenyeret.

A lefelé fordított tenyér a lefoglalást, a birtokba vevést, a fölényt és a hatalmat jelzi. Amikor kapunk vagy kérünk valamit, nyitott tenyerünket nyújtjuk. Az általános szemlélet szerint, aki ad valakinek, az mindig fölényben van a másik fölött úgy, mint hogy fölénye van „a van”-nak a „nincs” fölött – írja Belon Gellért püspök.

Szent Erzsébet a szeretet nagy művésze, úgy adott, mint aki kap valamit az adásban, és ettől elvész benne az adakozás fölénye, de betölti lelkét annak a nagy valami elnyerésének (Isten szeretetének) alázata. Ez az evangéliumi lelkület benne. Próbáljunk mi is így adni.

---

Amikor hosszú útról jövök és megesteledem, akkor meg szoktam állni a Hargitán és megcsodálom a csillagos eget. El-eltűnődöm azon, hogy milyen nagy a világ. Meg azon is, hogy milyen kicsi vagyok, és az örökkévalósághoz képest a világ is semmi.

A csillagos ég mindig megihlette az embert. Ma is a csillagos égről olvassuk le az irányokat, és a csillagok mutatják a pontos időt. Az égtől ellesett törvények alapján megizmosodott mechanika a technikánk alapja lett. Az égi mechanikából kinőtt földi mechanika segítségével előre megtervezik egy épület statikáját, egy híd, egy repülőgép teherbírását. E törvények alkalmazása teszi lehetővé az űrkutatást és űrhajózást. Einstein új tanának – amely a modern fizika alapja lett – első bizonyítékait a csillagászati tények szolgáltatták. Azóta is új jelenségeket ismerünk fel, amelyek nemcsak a newtoni, de a kitágult einsteini világba is nehezen illeszthetők bele.

A Világegyetem megfigyelhető lett. Ami megfigyelhető, az már eleve véges. A csillagász Világegyeteme véges és megmérhető világ, mégis elképesztő. A tudomány alapállása szerint a világ 10 milliárd éves. A Föld kora csak 4,6 milliárd év. Az ember 1 millió évvel ezelőtt jelent meg a Földön. A Föld múltját szemléletessé tenni is nehéz. Megszokott időérzékünkkel összehasonlító alapul az esztendő szolgál, és ebbe a leszűkített időbe jelöljük be a Föld és az ember dátumait, hogy az időközök arányát fel tudjuk fogni. A Föld történetének egy évre zsugorított időskálájában december 31-én, 22 óra 6 perckor megjelent az ember. És ma, december 31-én, 23 óra 59 perc és 59 másodpercnél tartunk.

Kulin György csillagász írta: „A világ igazi valósága és szépsége a szemmel látható, és a természetes érzékszerveinkkel felfogható világon túl van. Most még a fény az egyetlen, ami bennünket összeköt az elénk táruló panorámával. A szemünkkel nem látható fényeket és sugárzásokat éppen olyan anyagi valóságoknak ismerte fel a tudomány, mint amilyen valóság a fény vagy a kezünkben tartott kődarab… A Föld lehetőségei korlátozottak. A Világegyetemből szerzett ismeretek azonban megtaníthatnak arra, hogyan kell jobban gazdálkodni a kapott anyagkészlettel... Szegényebbek vagyunk, mint a csillagok, de a szegénység kárpótlása az élet.” (Kulin György, Róka Gedeon, A távcső világa, Bp. 1980, 23-27). A Világegyetem nagysága első látásra megszédíti az embert, pedig az a végesség jegyeit viseli magán. Ezt a parányi ember képes felismerni, mert ő kapta Teremtőjétől azt, ami e világnál is többet ér, a szellemi lelket. Ezzel egy másik világban van jelen. Vajon értékeli-e?

Az egyházi év utolsó előtti vasárnapjának olvasmányai a világ és benne az ember értékét és jövőjét világítják meg.

1. Egyrészt a vajúdó világnak, az idők végének nagy szenvedéseire és félelmetes eseményeire figyelmeztetnek, másrészt örömre hangolnak (Dán 12,1-3). Dániel próféta is a félelem bemutatásával indítja a jövendölést. Az utolsó óra megpróbáltatásai és szenvedései utoljára alkalmat adnak a bűnösök megtérésére és a választottak végtisztulására. Vigasztaló esemény, hogy Isten választottai túlélik a megpróbáltatások idejét, nem vesznek el az igazak. E szentírási szakaszban kifejezetten jelen van a feltámadás és a túlvilági igazságszolgáltatás hite: „sokan feltámadnak, némelyek örök életre, mások gyalázatra, örök kárhozatra.” Azok, akik Isten törvénye szerint éltek, vagyis az igazak „ragyogni fognak, mint a fénylő égbolt.” Akik másokat is elvezettek az igazságra, azok különös dicsőségben (gloriola doctorum) részesülnek: „tündökölnek örökkön-örökké miként a csillagok”. Nagy vigasztalás ez a szülőknek, nagyszülőknek, tanítóknak, papoknak, akik a nevelői munka gondjaiban, küzdelmeiben fáradoznak.

2. A világ átalakulása, a jövő közelsége Jézussal elkezdődött (Mk 13, 24-32). Isten indította útjára a történelmet, és a világ - amit az ember hatalmasnak és stabilnak tart -, pillanatok alatt összeomlik, Krisztus lezárja azt. Jézus utolsó Jeruzsálemi működésekor beszél az utolsó ítéletről és az Emberfia visszatéréséről. Isten hatalmát szemlélteti a világmindenség összeomlásával. De a rettegést sugalló képanyag mögött ott van a bíztatás, hogy Jézus dicsőségesen eljön, a jó véglegesen győzedelmeskedik. Akkor mindenki felismeri az igazságot, és Jézus összegyűjti választottait a világ négy tájáról. Az ember eljut örök céljához.

Jézus a „zöldellő fügefa” hasonlattal jelzi a jövő közelségét, ezért örvendező éberségre int. Ahogyan a kisgyerek várja a Mikulást, az angyalt, vagy a diák a vakációt, ugyanolyan várakozásban kell élni Jézus második eljövetele előtt is. Illyés Gyula 77 évesen írta naplójába ezt a fontos felismerést: „Fiatalon kockáztathatjuk így-úgy a becsületünket is, ösztönünk ilyet súg azzal: lesz esztendő még elég helyreütni az esetleges hibát. Az öregnek erre már nincs ideje; hovatovább egy lépést se, egy percet se becsület nélkül!” Ez is készület.

Minden megpróbáltatás célja, hogy az ember felkészüljön a számadásra és Krisztusban saját megdicsőülésére. A keresztény kötelessége, hogy virrasszon, és készen legyen, mert az Úr biztosan eljön. Az időpont viszont Isten titka: „azt a napot vagy órát senki sem tudja”, s az előjelek sem az időpontot mutatják, hanem csak az ítélet valóságára figyelmeztetnek. Ezért kell a jóban tökéletesedni, az igazság szolgálatában helytállni.

3. Örömteli, hogy Krisztus saját maga készíti fel választottait a méltó találkozásra úgy, hogy állandóan közben jár az emberekért (Zsid10,11-14. 18). Amíg az ószövetségi papság áldozata képtelen volt eltörölni a bűnöket, addig Krisztus megváltó áldozata eltörölte bűneinket és megtörte a gonosz hatalmát.

A szentmisében Krisztus egyetlen áldozatát jelenítjük meg, hogy áldozatába emelje életünket. Általa kegyelmet kapunk a bűn elleni állandó küzdelemben; reménnyel tölt el, hogy méltóképpen fel tudunk készülni a nagy találkozásra, amikor irgalmas Bíróként megjelenik és felemeli életünket isteni, örök dicsőségébe.

Az ég és föld emlékeztessen a vajúdásra, ahol a szenvedés jelen van, de Jézus által egy új élet, új világ születik bennünk. Ezt az új világot szolgálta Árpádházi Szent Erzsébet. Ahogy benne kialakult a krisztusi élet, úgy lesz valósággá bennünk is, ha Jézus el nem múló igéi éltetik szívünket: „Imádkozva virrasszatok szüntelen, hogy az Emberfia elé méltón álljatok!” (Lk 21,36).

Csíkszereda, 2006. november 18. Darvas-Kozma József

vissza a homíliákhoz