Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség

Bevezető:

Isten az emberiséget gyökerében akarta megújítani. És az emberiség gyökere a család. Valahányszor egy nép magának jövőt akar teremteni, a családokat kell testben-lélekben egészséges életközösségekké formálnia. És miből épül fel az egészséges család? Szeretetből, lemondásból és megértésből.

1873. január 2-án született Alençonban, Lisieuxi Szent Teréz a Martin család kilencedik gyermekeként. A családban megtanulta Isten szeretetét. Négy éves volt, amikor meghalt az édesanyja. Ekkor átköltöztek Lisieuxbe. Teréz mindennap szentmisére ment édesapjával. Amikor 14 éves lett édesapja neki is megengedte, hogy két nővére után ő is a Kármelbe lépjen. 1886 karácsonyán élte át ,,megtérését''. Felfogta, hogy Isten a felebaráti szeretetre hívja őt. „A szeretetben föltaláltam szent hivatásom kulcsát… megértettem, hogy a szeretet mindennél magasztosabb… édesanyánknak, az egyháznak szívében én a szeretet leszek.” Így élt 24 évet és így búcsúzott e világból 1897. szeptember 30-án: „Istenem, szeretlek!”

A keresztény szülők és nagyszülők, a keresztény nevelésnek is ez a lényege: megtanítani a gyermeket isteni módon szeretni. Az nem minden, ha a gyermek tudja az imádságokat, az ünnepeket és a bibliai történeteket. De ha felfedezik, hogy Krisztus által a szeretet birodalma várja őket, s ők kedvet kapnak e birodalomba belépni: ez minden.

Így cselekszünk-e? Bánjuk meg bűneinket.

---

Bolberitz Pál professzor mondta egy interjúban: „Az ateizmushoz vezető út három nagy lépést jelent: az egyház elvetését, Jézus Krisztus elvetését és végül Isten elvetését. Ez a történelem során is pontosan így történt. Három évszámra hívnám fel a figyelmet. 1517-ben Luther Márton kitűzi a wittenbergi vártemplom kapujára a maga reformszándékú téziseit: Isten van, Jézus Krisztus a második isteni személy, de a katolikus egyházat elveti. Kétszáz évvel később, 1717-ben Londonban megnyílik az első szabadkőműves páholy. Azt vallják: Isten van, Jézus Krisztus nem volt Isten fia, lehet, hogy nem is élt, az egyház pedig reakciós. Újabb kétszáz év múlva, 1917-ben Szentpéterváron – a későbbi Leningrádban – összehívják az első ateista világkongresszust. Azt mondják: Isten nem kell, Jézus nem kell, és az egyház sem kell. Minden egyéni életben is ebben a sorrendben következik be az Istentől való elfordulás.” (Bolberitz Pál – Eperjes Károly, Thália és Teológia, Bp, 2003, 100.).

Félévezredet tömören összefoglalva látjuk Európát. És belátjuk, hogy azért ilyen, mert elveszítette azt az objektív értékrendet, amely Európává tette, és amely föléje helyezte minden más kontinensnek. A szellemi értékek (igazság, jóság, szépség, szentség) iránti fogékonyságát veszítette el. A szellemi értékekhez nemcsak a racionális értékek tartoznak, hanem az erkölcsi értékek, a vallási értékek is. Európának gyönyörű múltja van, de nincs jövője, ha nem tér vissza klasszikus és keresztény gyökereihez. A kultúra az ember értékek iránti fogékonyságát jelenti. Az európai ember értékrendszerét gyengítette meg a liberális gondolkodás és a fogyasztói társadalom. Önmaga olyan állapotba került, hogy a reklám és a média annyira motiválja, hogy „szabadon” mit válasszon, hogy már kényszerként cselekszik. (Amerikai üdítő, cigaretta, farmer, cipő, stb. A gyermeknek sem kell az édesanyja csomagolta tízórai, hanem hamburger, stb.). Az individualista embernek - aki csak önmagát tekinti a világ közepének - nem kell a közvetítő egyház, nem tud azonosulni Jézussal, mert szent, és nem kell Isten, aki mindenható. Az ilyen ember élete hasonlít a fészekből kiesett madárfióka sorsához. Hogyan gyógyulhat ki ebből az önközpontúságból, szellemi betegségből?

1. Az ember első kötelessége, ha semmit sem helyez Isten szeretete elé (MTörv 6,2-6). Az Ígéretföldjének határán Mózes a nép lelkére köti a leglényegesebbet: Tartsd meg Istened törvényét, amelyeket meghagyok neked, fiaidnak és unokáidnak is, - hogy sokáig élj! Mózes összegez. Rámutat, hogy az egyiptomi szabadulástól, a tisztító vándorláson át a célba érésig, Isten mindvégig megmutatta szeretetét, és ez a legfontosabb, amire az új hazában föl kell építeni az életet. „Halld, Izrael! Az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr! Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és minden erődből.” Választottjától a szövetség Istene, teljes neki szenteltséget vár. Ezért belső hozzáállást, magatartást kér: „Ezeket a parancsokat, amelyeket ma szabok neked, őrizd meg szívedben.” Ez a törvény, később annyira általános lett, hogy beépült a szertatásokba, a napi kétszeri imába, sőt csak egy lett a 613 mózesi parancs közül.

2. Jézus a törvényt kiemeli a parancsok dzsungeléből, és kiteljesíti a felebaráti szeretetet kötelezettségével (Mk 12,28b-34). Egy írástudó azon töprengett, hogy melyik az első az összes parancs közül. Hát Jézust kérdezi. Jézus megválaszolja: „Szeresd a te Uradat, Istenedet teljes szívedből…” és kiemeli, hogy ez az első parancsolat. Nyomban hozzáfűzi a másodikat is: „szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.”

Isten szeret téged, gondolom megtapasztaltad. E szeretetre méltó válaszod csak ez lehet, ha fenntartás nélkül, szeretettel neki adod magadat. E szeretetből, a második parancs, az emberszeretet forrásozik, amit úgy kell tekinteni, mint Istennek szóló áldozatbemutatást. (Ha szeretsz engem, akkor értem szeressed az embereket, akik a te testvéreid). Így az önfeláldozás magát a személyt, az embert teszi kultikus áldozattá. Vagyis Isten szereti az embert, önmagát adja neki. Az ember, aki szellemi lény, felismeri ezt a szeretetet, és ő is önmagát adja (nem helyettesítő valamit) Istennek az embereken keresztül. Az Isten kiválasztásából kiinduló gondolatsor ilyenformán érkezik vissza eredetéhez, a mindenható és létbeszólító Istenhez.

A két parancs annyira összetartozik, hogy egyiket a másik nélkül nem lehet megtartani. Aki ezt megtartja, többet ér minden égő- vagy véres áldozatnál. Az írástudó ezt a belső logikát fedezte fel Jézus válaszában. Szeresd önmagadat helyes módon, mint istengyermeket, hogy szerethesd felebarátodat Istenért.

Jézus a főparanccsal hadat üzen egyrészt a fanatizmusnak (hogy Isten nevében bántsák az embert), másrészt a globalizmusnak, melynek összetevője: szeresd önmagadat, a felebarátodat felejtsd el, sőt a többieket taposd el, ha kell (ld. ahogyan a hazai privatizációt végbevitték).

Az újszövetségben az Isten- és emberszeretet együttese az önfeláldozás, az életáldozat megvalósítása.

3. Legyen a kereszténynek minden izmus közepett, Jézus a törvény (Zsid 7,23-28). Ő az örökre tökéletes Fiú, az Atyától jött, és az Atya iránti hódolatból, az emberekért mutatta be keresztáldozatát. Mivel a feltámadással örökre az Atyánál marad, ezért szüntelen közben jár értünk, s üdvözíti azokat, akik általa járulnak Isten elé.

Ilyen főpap kellett nekünk, aki szent, ártatlan, aki nem állatokat áldozott fel, hanem önmagát áldozta Isten dicsőítésére és üdvösségünkért. Mivel véglegesen eltörli a bűnt, benne új üdvrend jelent meg, hogy aki neki szenteli magát, az is Istennek kedves áldozattá váljék. „Aki szeret engem, megfogadja szavamat. Atyám is szeretni fogja, és hozzá költözünk.” (Jn 14,23). Mindenki, aki hisz a Fiúban, Benne életét ajándékozza Istennek és az embereknek. Így Vele eljut örök céljához, az Istenhez. Ő a Szeretet. Ámen.

Csíkszereda, 2006. november 5. Darvas-Kozma József

vissza a homíliákhoz