Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség

Bevezető:

Egész életünkön át Krisztus hív bennünket. Hív először a keresztségben, de később is, akár követjük, akár nem, hív bennünket szeretettel mégis. Ha elbukunk a keresztség után, akkor bűnbánatra hív; ha törekszünk hívásának eleget tenni, akkor hív bennünket kegyelemről kegyelemre, szentségről szentségre, mindaddig, amíg csak élünk. Szünet nélkül hív mindnyájunkat egyformán egyik dologtól a másikhoz. Nincs maradandó lakhelyünk, hanem folyton emelkedünk fel az örök nyugalom felé, mert amint engedelmeskedtünk az egyik parancsnak, mindjárt követi azt a másik. Hív bennünket szakadatlan, hogy mindig újból és újból megigazuljunk, s ismét és egyre jobban megszenteljen és megdicsőítsen.

Krisztus hívja a benne hívőket, hogy az áldozat vállalás útján kövessék. Október a magyar vértanúság hónapja: 1849, 1956. Hasonlóság a nemzet és az egyház vértanúi között az igazság szolgálata képezi. A vértanúság nem mindenkinek az osztályrésze, de akik naponta az Isten szavát követik, azok a vértanúság útját járják. Így lett vértanú Fekete János gelencei plébánosból is. Háromszék vármegyében Bélafalván született 1885-ben. Pappá szentelte Majláth Gusztáv Károly püspök 1908-ban. Egy ideig petrozsényi káplán, majd Vulkáni plébános. Innen Sepsikőröspatakra került, ahol sokat küzdött a magyar iskoláért. 1936-ban Gelencei plébános, később kerületi főesperes. 1951 februárjában tartoztatták le, és a brassói titkosrendőrség földalatti, levegőtlen, sötét zárkájában tartották fogva, ahol félév alatt 92 kilóról 38 kilóra fogyott. Hűséges maradt Márton Áron püspökhöz és a római pápához. Innen Bukarestbe vitték és elítélték. A Târgu Jiu-i börtönbe szállították, ahol 1952 márc. 25-én vértanúhalált halt (Incze Dénes, Erdély Katolikus Nagyjai 210.o). A Krisztusban gyökerező élet, a nemes irányban megszilárdult akarat tette őt hűségessé, szentté, mint annyi mást. Szentmisénk kezdetén lélekben válaszoljunk arra, hogy Isten hívását hittel követjük-e?

---

Gál Ferenc teológus megállapítása: „Az ószövetségi nép hite abból táplálkozott, hogy időnként visszatekintettek Isten nagy tetteire, s azokból kiolvasták mindenhatóságát, leereszkedését, hűségét és irgalmát. Látták, hogy Isten beváltja ígéreteit, megtartja a szövetséget… Mi csak Isten tetteiből ismerhetjük meg, hogy milyen akar lenni számunkra.” A szövetség népe minden korban megtapasztalta, hogy Jahve az ő életükben jelenlévő és hatékonyan működő Isten. Az egymást követő nemzedékek hittel adták tovább azokat a történeteket, amelyekben Isten segítségét megtapasztalták, hogy bátorságot merítsenek ahhoz, hogy a maguk kockázatos életét Istenbe vetett bizalommal vállalni tudják. Énekek és ünnepek, parancsok és törvények, szóbeli és írott hagyományok ápolása biztosította későbbi korok számára a körükben végbement események hatását, hogy tovább haladjanak a hit útján. Egy-egy istenélményben többet láttak annál, mint amit állandóan képesek voltak látni. A látvány kihunyt, csak a bizonyosság maradt meg. S ez az Isten hűségét igazoló bizonyosság szolgált életük alapjául. A Gondviselés felismerésével egyik pillanatról a másikra képesek lettek „másképpen” látni az életüket. A hitélet ápolásával hűek tudtak maradni az Isten adta látáshoz, mert az ember önmagától nem képes fenntartani ezt a belső világosságot.

1. A próféták tanúságot tettek az igaz világosságról (Jer 31,7-9). Isten a próféták működése által a helyes utat mutatta meg választottainak, akik környezetük hatására gyakran a pogányok útjára tértek. Jeremiás Kr.e. a 6. század elején figyelmeztette Izraelt, hogy Isten számkivetésbe viszi őket, ha meg nem térnek. Hitetlenségük miatt 587. július 9-én a csapás be következett. A fogságban lassan végbement a lelki megtisztulás, amikor könnyek között az Úrhoz fohászkodtak. Isten prófétája által választott népének fiait szólítja meg. Reményteli jövőről beszél, amikor gondoskodó atyaként hazavezeti őket, hogy új életet kezdjenek. Az új kivonuláskor az Úr figyelme kiterjed mindenkire. A segítségre szorulókat: a vakokat, a sántákat, a várandós és kisgyerekes anyákat „sima ösvényeken” vezeti, nehogy elessenek. A pusztában gondoskodik vizükről. Az Úr kigyógyítja őket a lelki vakságból és bénaságból, a jó és a rossz közötti sántikálásból, hogy a helyes úton járva haza találjanak. A jövendölés Kr. e. 538-ban beteljesedett, amikor Cirusz perzsa király rendelettel hazaengedte. A prófécia messiási távlata is beteljesedett Jézus Krisztus megváltása által.

2. Az igazi világosság, amely minden embert megvilágít, a világba jött, mégsem ismerte föl a világ (Mk 10,46-52). Márk evangéliumában Jézus utolsó gyógyítását mondja el, amely akkor játszódik le, amikor Jézus az utolsó húsvétra Jeruzsálembe megy. A vak koldus Jézus működéséről sokat hallhatott. Nem ismerjük, hogy lélekben hányszor gondolt arra, hogy ő mit tenne, ha egyszer Jézussal találkozna. A jerikói vakot testi vaksága nem akadályozta abban, hogy a názáreti Jézusban - tanítása és tettei alapján - felismerje „Dávid fiát”, vagyis a Messiást. Amikor Jézus Kelet-Jordániából Jerikóba érkezett, ennek híre hamar elterjedt. Innen Jézus útja Jeruzsálembe vezet, mert közel a húsvét. Bartimeus a maga számára a legjobb helyet választotta ki, hogy Jézussal találkozzék. Ez pedig a városkapun kívüli útszél. Ide telepszik köntösébe burkolózva. Már garasokért sem esdekel. Nem érdekli az sem, hogy az arra járók adnak-e neki valamit. Ő csak Jézusra vár, mert neki jönnie kell.

Amikor meghallotta, hogy Jézus közeledik elkezdett kiáltozni: „Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!” Ekkor válik Bartimeus az igazi hit főszereplőjévé. Belső látása átsegítette az emberek és dolgok akadályán. Nem törődik azzal, amit az emberek mondanak. Hite sarkallja, hogy ne hallgasson. Az ő célja, hogy Jézussal találkozzék: Dávid fia, könyörülj rajtam! Jézus felfigyel a feléje kiáltó hitre és engedi nyilvánvalóvá lenni személyisége titkát, hogy ő a Messiás. Jézus tisztelettel megállt és így szólt: Hívjátok ide! Szava megváltoztatta az emberek magatartását. Most együtt éreznek a vakkal: Bátorság! Gyere, téged hív! A vak erre eldobta köntösét, meg se nézi, hogy mi van a zsebekben. Számára az igazi kincs, Jézus, aki hívja.

Mit akarsz, mit tegyek veled? – kérdésre, egyszerű a kérése: Mester, hogy lássak! E kérésében – még a látást megelőzően – ott van a hitvallása: Jézust tanítójának, mesterének tekinti. Jézus összegezésében kiemeli, menj, hited megmentett téged. A gyógyult nem tágít, ragaszkodik Jézushoz, akiben megtapasztalta Isten szeretetét és irgalmát. Nem elmegy, hanem követi gyógyítóját, Jézust a húsvét felé haladó úton. Akik felé megy, azok nem fogadják be, mert jobban szeretik a sötétséget, mint a világosságot. De a világosságot, nem tudták eltiporni. Az evangéliumi látást, Szent Pál apostol húsvét fényében így foglalta össze: „Jézus Krisztus győzött a halálon, és az evangéliumban felragyogtatta az örök életet” (2Tim 1,10).

3. Élő hittel kövessük a hűséges és irgalmas Jézust, az örök főpapot, közvetítői feladatában (Zsid 5,1-6). Ő a sötétség órájában ragyogtatta fel végérvényesen világosság-mivoltát. Ezért élő hittel kapcsoljuk mindennapi életünket és munkánkat Jézushoz, főként a szentmisében, hogy erőt kapjunk a Szentlélek sugallatait követni ebben a sötét világban, és földi utunk végén, mint hűséges fiak érkezhessünk az Atya szentjei közé.

Csíkszereda, 2006. október 29. Darvas-Kozma József

vissza a homíliákhoz