Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség

Bevezető:

Órigenész a keresztény ókor legnagyobb tudósa Alexandriában született 185 körül. Művei igazolják, hogy az emberiség legnagyobb szellemei közé tartozik. Kiváló neveltetésben részesült. 17 éves volt, amikor apját, Leonidászt hitéért börtönbe vetették és halálra ítélték. Anyja kénytelen volt elrejteni fia ruháit, hogy ne követhesse apját. Ekkor Órigenész levelet ír apjának: „Ne engedj, ne lágyulj meg miattunk!” Ellenben végignézte atyja vértanúhalálát, amely lelkébe ívódott. Egész életén keresztül apja bátorsága lelkesítette. Olyan akart lenni, amilyen édesapja volt: jó és teljesen Krisztusé. Amikor családját vagyonelkobzással is sújtották, magániskolát nyitott és óráinak tiszteletdíjából gondoskodott édesanyjáról és hat testvéréről. Később hitoktató papként léte értelméről és céljáról, a minket szerető jó Istenről tanított és írt. Mindig vértanú szeretett volna lenni, de az emberek szemében mégsem lett az. A Décius-féle üldözés alatt a legsötétebb börtönben, kalodába zárva kínozták, ahol társait hősies helytállásra buzdította. Amikor véget ért az üldözés már alig volt élet benne. Szabadon bocsátották, de a börtönben elszenvedett kínjaiba belehalt. Tiruszban temették el 254-ben.

Az élő hit lényeges vonása, hogy az ember együtt él az Istennel, ráhagyatkozik az Ő gondviselésére és kész a hősies tanúságtételre. Vajon mi képesek lennénk-e Jézus Krisztusért ilyen hősiesen élni?

---

Az ókori egyiptomiaktól a görög bölcsekig az emberi szellem megfeneklett az élet egy-egy szeleténél. Az egyik a tudásról, a másik a test szépségéről zengett dicsőítő éneket. Azonban mit ér mindez a világ átfogó, egyetemes szemlélete nélkül? Elmélyült szemlélődés nélkül nincs értelme a létnek, mert az élet puszta mechanizmussá válik a születés és a halál sorozatában. Igazi bölcsesség nélkül a legkívánatosabb értékek is elvesztik vonzásukat. Szent Ágoston mondta: „Hogy az ember valamivé legyen, ahhoz fordul, aki teremtette. Mert ha tőle távolodik, elhidegül; ha hozzá közeledik, felhevül; tőle távolodva elsötétül, hozzá közeledve megvilágosodik. Akitől van ugyanis a léte, annál van jóléte is.” Ezért egyetlen igaz bölcsesség létezik: az Istennel való élet.

1. Az igazi bölcsesség eligazít az Istennel és a világgal való kapcsolatunkban (Bölcs 7,7-11). A helyes életszemlélet, a lét íze, a személyes küldetés, az elhivatottság az a bölcsesség, amely Isten kegyelmi ajándéka, és amit nem lehet megszerezni, kiérdemelni. Ezzel az adománnyal semmi nem ér fel, csak Isten adhatja meg, amiért imádkozni kell.

Olvasmányunk a bölcsesség értékét, kiválóságát Salamon király szavaival adja elő három hasonlatban és a személyhez begyűrűző fokozásban. Elsőként a királyi jelvényeket sorolja fel: a jogart, amely a legfőbb államhatalom jele; a trónt, amely az uralkodói hatalom és méltóság jele, és a vele járó gazdagságot. A bölcs ember hamar belátja, hogy a királyi hatalom és méltóság is mulandó, így vagy úgy megszűnik.

A második képben a bölcsességet összeveti a drágakővel, az arannyal és az ezüsttel, vagyis olyan értékekkel, amit szorgalmas munkával bárki megszerezhet, de ami könnyen megsemmisül, homokká és sárrá válik.

A harmadik hasonlatban személyi értékeinket teszi mérlegre. Ilyen az egészség, a szépség és szemünk világa. De ezeknél is fontosabb a helyes életszemlélet, a bölcs belátás, amellyel betegen, barázdált arccal és vakon is rendelkezhetünk. Salamon hármas hasonlatában minden teremtett jónál értékesebbnek tartotta a bölcsességet, mely által a teremtett földi javakat mulandó értékük szerint tudta használni. A bölcs király így összegez: esdekeltem és leszállt rám a bölcsesség lelke. A bölcsességgel együtt a többi javak is mind hozzám jöttek. Ez a letisztult salamoni gondolkodás, amely közel áll az evangéliumhoz, mégis megváltásra szorult, mert a lelki szegénység, az igazi függetlenség tartalma (a szeretet) csak Jézus által valósult meg. Mi már tudjuk, hogy aki Istent keresi, az a nem keresett földi javakat is – bár áldozatok közepette - megkaphatja.

2. Jézus Krisztus az Isten megtestesült Igéje, követésre szólít, hogy az örök életre vezessen (Mk 10,17-30). Jézusban Isten önmagát mutatta meg. Ezért tanításának elfogadása a hívő ember számára a legnagyobb bölcsességet és életörömet jelenti. Jézusban Isten tulajdonságai tükröződnek: jóság, kedvesség, szentség és hősies szeretet. Akik hallgattak szavára, felismerték, hogy Istentől jött valaki és bizalommal fordultak hozzá. Jézus mindenegyes alkalommal jelét adta bölcsességének, annak, hogy ő mindent lát, és mindent áthat. Erről tanúskodik a mai evangéliumi szakaszunk is.

Egy névtelen fiatalember, az ún. gazdag ifjú – akiről az evangélisták semmilyen közelebbit nem közölnek - nem látja léte értelmét és célját. Lelki konfliktusával Jézushoz megy, hogy adjon számára valami új parancsot, aminek megtételével elnyerheti az örök életet. Jó Mesternek szólítja, melyből felismerhető, hogy ő az ószövetségi törvényt tisztelők, vagyis a farizeusok csoportjához tartozik. Jézus először Istenre mutat, aki egyedül jó, és aki minden jónak a forrása, majd a szokványos parancsolatokra utal. A „régi törvény” teljesítésének módját illetően utasítja a kérdezőt, aki azt hiszi, hogy a törvény formai (külső) megtartása igazságának alapja. Jézus viszont tartalmi próba elé állítja. Ha valóban megtartotta a törvényt, akkor élőkapcsolatban van a törvény tartalmával, a szeretettel. Akkor viszont mindent félre tud tenni, ami akadályozza a szeretet megtestesítésének, Jézusnak a követésében.

Jézus látja az ifjú hiányosságát. Mivel gazdag, ez az akadály nyilván éppen a gazdagsága. Ezért tanácsolja: Add el, amid van, hogy feltétel nélkül, belém vetett hittel az igazi szabadságra juthass. A gazdag ifjú a jézusi követelmény hallatán nem állja ki a próbát, meghátrál. Jézus szomorúan nézi küzdelmét: azt, ahogyan minden jó szándéka ellenére csődöt mond ebben a kérdésben.

Jézus ezek után kiszélesíti a problémát, tanítványainak arról kezd beszélni, hogy milyen nehezen jut be a gazdag az Isten országába! Jézus szemében Isten barátságába nehezen bejutó gazdag az, aki Istenhez és emberhez fűződő kapcsolatait valamilyen földi érték függvényévé teszi. Akiben nincs meg az érte mindent feláldozó lelkület, az nem üdvözülhet. A teve és a tű foka hasonlat rávilágít arra, hogy mindent nem lehet összeegyeztetni, mert egyedül csak Isten jó és a földi javak szeretete alig hagy helyet az örök igazság számára. Az Isten országába való bemenetel olyan lehetőség, amit egyedül Isten adhat meg annak, aki közreműködik szeretetével.

Péter apostol kérdésére Jézus tovább viszi a tanítást. Kifejti, hogy a tőle érkező isteni hívásra adott „igen” válasz az áldozatos követésben testesül meg. És minden áldozat, amit érte és az evangéliumért hoznak, más formában ugyan megkapja százszoros jutalmát itt a földön, az eljövendő világban pedig örök életet. Jézus távlatából tekintve az apostolok és nyomukban minden krisztushívő nem világmegvető, bolyongó, hajléktalan lélek, hanem az Isten ország új rendjének a zarándoka, akit a „Szeretet lángoló tűzhelye” a földi önfeladásnak az útján vezet a kiteljesedő életre.

Azok, akik Jézust a kereszt titkának útján követték, vagyis üldözések, elkobzások közepette, nem érezték magukat kifosztottnak, mert az isteni élet részesei lettek, amelyért igazán érdemes élni és meghalni. Így mindennapjaikat Isten Országának gazdagsága ragyogta be. Ellenben, akiket megkísértett a több pénz és a vagyon, akik a fukarság és kapzsiság bűnébe estek, ugyanazt tették, mint a gazdag ifjú: nem ismerték fel az életre vezető bölcsességet.

3. Jézus Krisztus Isten megtestesült Igéje, aki személyesen szólít minket, s kérlelhetetlenül leleplezi „kifogásainkat” és behatol a tudatalattink mélyére (Zsid 4,12-13). Isten után vágyó szívünk logikája által felszínre segíti jobbik énünket. Igéje most is felébreszt: Valami még hiányzik belőled! Mi? A bölcsességből fakadó teljes önátadás!

Szenteljük életünket Jézusnak:

- akkor minket felemel, felszabadít;

- akkor Isten és emberek iránti kötelességünk teljesítése örömmel tölt el;

- akkor Lelkétől vezetve nem adjuk el az élet egészét a földi részért, hanem el tudjuk hagyni a mulandót az örökért. Ámen.

Csíkszereda, 2006. október 14. Darvas-Kozma József

vissza a homíliákhoz