Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség

Bevezető:

Iszonyú csata után tartott szemlét az orosz fronton Kéry tábornok. Már le is mondtak a huszárzászlóaljról, amikor a jeges havon vágtatva megérkezett a csoport. Tabódy István (1921. április 1. - 2000. szeptember 25.) főhadnagy jelentette: „Tábornok úr, a többszörös túlerőből kivágtam és visszahoztam a Szűzanya segítségével a zászlóaljamat.” Összeesett a nagy vérveszteségtől. Mások mondták el, hogy a rettenetes helyzetben hangosan fogadta meg a főhadnagy: „Szűzanyám, ha kimented a katonáimat, pap leszek.” A papságig hosszú volt az útja. Varsónál meglőtték az oroszok; 1947-ben bírói ítélet nélkül Kistarcsára internálták, majd a Recski haláltáborba szállították. Nyolc év múlva szabadult ki. Állta a szavát. Elkezdte teológiai tanulmányait, de ez alatt sokat zaklatták. Dolgozott és tanult. Shvoy Lajos püspök titokban pappá szentelte 1958. július 13-án. 1961. februárjában újra letartoztatták és összeesküvés vádjával tizenkét évi börtönre ítélték, amit le is töltött. Később is megszenvedtették, de állta a szavát. Idős fejjel is buzgón gondoskodott híveiről. Utolsó hónapjaiban hívei szeretettel jártak be hozzá a székesfehérvári papi otthonba, hálásan emlékezve arra, amit egészségesen tett értük. 2000. szept. 25-én az örökkévalóságba költözött. Ha a magyarföldnek lesznek ilyen Tabódy lelkei, az ördögi gyűlölet gyűrűjéből kimenti hazánkat Nagyboldogasszonyunk.

Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, hogy a Nagyasszonynak milyen magyarjai vagyunk? Szűzanyánknak tett ígéretünket betartottuk-e?

---

Amikor a német megszálló csapatok elhagyták Szegedet, a tudós Bálint Sándor 1944. október 8-án a következőket jegyezte Naplójába: „A Sátán megszégyenül, a Nibelungok népe visszavonul… Körüljárom városomat, és magammal szeretném oltalmazni a Várost és az országot, amelynek pásztorai csak béresek tudtak lenni, nem merik életüket adni juhaikért. A búcsúzás igézetében révedezem… Bűneim rongyaiban is boldog vagyok: az Angyal menyegzős ruhámat hordozza egész nap mellettem. Szeretném a világra teríteni.” (Breviárium 72.).

Kilencszáz évvel korábban valami hasonlót élt át Szent István király, amikor 1038 Nagyboldogasszony vigíliáján összehívta az ország püspökeit és előkelőit. Megtette ekkor, amit még megtehetett emberileg: figyelmeztette őket, hogy védjék a magyar kereszténységet. Utána teljes bizalommal szeretett övéit a Mennyek Királynőjének oltalmába ajánlotta, miközben kezét és szemét a csillagok felé emelte. Íme a felajánlás szövege: „Mennyek Királynője, a világ nemes megújítója, nagy könyörgéssel a te oltalmadba ajánlom a szent Egyházat a püspökökkel és papokkal, az országot az előkelőkkel és a néppel együtt, s amikor tőlük végbúcsút veszek, lelkemet a te kezedre bízom.” A végrendelkező Szent István részéről a felajánlást visszavonhatatlanná tette a halála. Mária viszont örökké él a mennyben, ezért a felajánlás nem szűnik meg és Mária oltalma fölöttünk örök. Ma ezt is ünnepeljük.

1. Mária a mi reménységünk, mert Istentől kapott feladatát teljesítette és felénk is teljesíti. E napon különös szeretettel adunk hálát Istennek az üdvösségért, utána Máriáért és történelmi küldetésünkért. A kinyilatkoztatásból ismerjük, hogy Isten megváltásunk rendjében az Istenszülő Szüzet különös feladatra választotta ki, alkalmassá tette küldetése teljesítésére és élete végén megdicsőítette. Ő a „bölcsesség széke”, aki tudását a kinyilatkoztatás megértéséből merítette. Hitte, hogy Isten a mindenható és éltető, ezért nála az újjáteremtés sem lehetetlen. Benne teljes volt az istenfélelem, az engedelmesség és Isten gondviselésének tudata (Sir 24, 23-31). Bizalommal fogadta Gábor angyal közlését. A Szentlélek Máriára történő kiáradásával kezdetét vette a föld színének megújítása. Az ő bölcs életének gyümölcse szembetűnő: a szeretet, az élet értékelés és vonzó viselkedés. Aki ezen az úton halad, állandóan vágyódik Isten teljessége után, ehhez megkapja Tőle a segítséget, és el is éri Őt.

A teljes Szentháromság a Szűzanya élete, majd az Egyház által isteni életre serkent. Olyan, mint a rohanó hegyi patak, amely tudásunk csenevész fáját öntözi, és mint a szélvész, mely felszítja szívünk hamvadó zsarátnokát.

2. Isten reménnyel teli jövőt szánt nekünk. Az angyali üdvözlet arról tanúskodik, hogy Isten soha nem látta reménytelennek a gyarló ember helyzetét. Amikor Jeruzsálem már nem ismeri fel Vőlegényét, az Úr nem vonja vissza ígéretét, hanem Szűz Mária személyében új Jeruzsálemet támasztott, aki személy, és aki szabadon közreműködik Istennel és elfogadja feltételeit. Máriában olyan személyt talált, akihez elküldhette üzenetét, és akit Fia anyjául választhatott (Lk 1,26-28). Lukács evangélista, aki szerelmese a Szentírásnak ezt az eseményt az Ige megtestesülésének igézetében mondja el. A megváltás műve először Máriában valósult meg, Isten „el kezdett élni” benne. Ezt jelenti „a kegyelemmel teljes” és „az Úr veled van” kifejezés. Isten vele volt és ő az Istennel, így megszentelődött, áldott lett és számunkra Ő is áldássá lett.

3. Mária istenanyasága is az idők teljességének a kifejezése (Gal 4,4-7). Általa új lehetőség nyílt meg az emberiség előtt: a gyarló ember beléphet az Isten országába. Ahogy a názáreti Mária lehetett Isten anyja, úgy az ember is lehet Isten fogadott gyermeke. Ezt a belső átalakulást szívünkben a Szentlélek viszi végbe.

Nemzeti Máriás ünnepünknek is az a célja, hogy elénk tárja természetfeletti hívatásunkat és kiemeljen földhözragadtságunkból. Ünnepünk a Szentlélek munkálkodásáról is szól, mert Ő az, aki Jézus Szíve szerint belülről alakítja lelkületünket és érzésvilágunkat.

Szent István király megértette, hogy nemzetét és országát csak a kereszténység tarthatja fenn, és a kegyelmi élet által juthatunk el az örök életre. Népét és országát, lelkét és koronáját ezért ajánlotta Szűz Máriának, akinek szívébe és ölébe helyezte Isten az ő egyszülött fiát.

Szent István felajánlását és átadását Mária elfogadta, és ez által Istennek szentelt Máriás-nép lettünk. A történelemben új hivatást és feladatot kaptunk: azt, hogy Mária lelkületével a Szentlélek hatásaiból minél többet vigyünk be egyéni, családi és közösségi életünkbe. Így mutassuk meg a világnak, hogyan kell Isten gyermekeiként élni.

Ezer éve tapasztaljuk Mária anyai pártfogását. Énekeinkkel most is kérjük: „Szent Fiadat, Boldogasszony, kérd e népért!” (SzVU! 287,7). És évente közösségileg is igyekszünk tiszteletünket leróni Csíksomlyón, a nemzeti kegyhelyen, mikor újra védő palástja alá helyezzük magunkat, hogy gyermekeiként és a Szentlélek templomaiként tudjunk élni. Ámen.

Csíkszereda, 2006. október 8. Darvas-Kozma József

vissza a homíliákhoz