Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség

Bevezető:

Korunkban nagy ereje van a divatnak, még nagyobb az emberi gondolkodásban megindult vallástalanság felé sodró áramlásoknak. Hatással van ránk, senki alóluk egészen ki nem vonhatja magát. Érezzük magunkban is a kor sodró erejét, ilyenkor nem elég a sodródás még Isten felé sem, hanem döntenünk kell: kinek akarunk szolgálni?

Életünk a folyamatos döntések sorozatában bontakozik ki. Nem az a döntés: Isten vagy nem Isten. Arról kell határozni, hogy ki vagy mi legyen fölöttünk való. Mert arra születtünk, hogy szolgáljunk (odaajándékozzuk magunkat), de nem kényszerből, hanem szabadon, szeretetből. Szolgáljuk családunkat, népünket, hazánkat, javára akarunk lenni embertársainknak.

Istenem, nekem nem köztük és közted kell választanom. Nem ők az Isten. Bennük is téged szolgállak, örök Úr! És érzem, minden szolgálatom odaadóbb és boldogítóbb, ha téged szeretlek minden felett.

Hogy az idő rostáján Istennel maradok-e, ez már a mostani döntésemtől is függ.

-----------

A szeretet gesztusok által történt megtapasztaláson alapul. Az ember igényli, hogy visszatekintsen bizonyos időközönként (születésnap, névnap, ünnepek alkalmával) és helyzetét felmérve, élete értelmét újra kifejezze.

Az Ígéret földjének elfoglalása után Józsue szükségét érzi annak, hogy a Sinai-szövetséget megújítsa, mivel az emberek hamar elfelejtik a jótéteményeket, amelyekkel Isten kihozta őket Egyiptomból. Izrael tizekét törzsének Szichemi összejövetele új fejezetet nyit a zsidók néppé válásának történetében.

1. Józsue döntés elé állítja népét: Kit szolgáljunk és hogyan? (Józs 24,1-2a. 15-17,18b). A negyven éves pusztai vándorlás alatt bizonyos mértékig összeszoktak, egymás iránt figyelemmel voltak. Az Ígéret földjének elfoglalása idején közösen küzdöttek, majd annak felosztása törzsi alapon történt. A honfoglalást követő országgyűlés célja, hogy egységes szervezetet adjanak népüknek, és ha a körülmények úgy kívánják, kölcsönös segítséget nyújtsanak egymásnak. Ennek az egységnek a köteléke az őket meghívó és a Sinai hegyen velük szövetséget kötő Istenben való hit. E nép rendkívüli küldetése előzmények nélkül jött létre, mivel ez az egység sem politikai, sem nemzeti, hanem hitbeli és vallásos jellegű.

Az új hazájukban viszont sok kihívással találkoznak: széttelepülve nem érzik a közösség megtartó erejét, nehézséget jelent az életmódváltás, a pásztorkodó életformáról részben át kell térjenek a helyhez kötött, földműves életmódra. Kísérti az Istennel megélt gazdag múlt, a jövő életvitele szokatlan, és az átmenet nem szembetűnő. Környezetükben új népekkel, vallásokkal és bálványimádással találkoztak.

Az első országgyűlés fő témája: Kit szolgáljunk és hogyan?

Józsue világosan tudja, hogy a nép igazi feladata Isten szolgálat kell, hogy legyen. Mindezt egyedül tudni és eszerint élni neki nem elég, hanem ezt a jövőképet - víziót - mindenkinek ismernie és vállalnia kell. (Nagykorúvá kell érni az Isten mellett is, mint a kisgyerek a szülők mellett.) Vízió, jövőkép nélkül elvész a nép! – hirdette Salamon. Ha Istenhez igazítják életüket, akkor mindennapjuk Istenszolgálat lesz, és rendre kibontakoznak és beteljesednek az Úr ígéretei. Ezért a nép véneit, vezéreit, bíráit, tisztségviselőit az Úr színe előtt felszólítja: Ha nem akartok az Úrnak szolgálni, válasszatok most, kinek akartok szolgálni: az ősmúltat jelentő Mezopotámiai isteneknek vagy a még itt lakó amoriták isteneinek?

Mielőtt válaszolnának, azelőtt családja nevében hitvallást tesz: „Mi, én és házam népe az Úrnak szolgálunk.” A nép józanságára jellemző, hogy távol tartja magát a hűtlenségtől. Hűsége tényeken nyugszik. Felemlegetik a hit alapjait: az Úristen volt az, aki kivezette Egyiptomból, csodákat művelt, oltalmazta az egész úton, ahol átvonultak. A nép megújítja szövetségét: „Mi is az Úrnak akarunk hát szolgálni, ő a mi Istenünk.” E hitvallás tudatosítása hozzájárult a mindennapi állhatatossághoz és alapja lett Izrael elkövetkező évszázadainak. Isten az emberi fejlődés bizonyos szintjén újabb döntés elé állítja népét. Ez az idők teljében történt, amikor Isten a világba küldte Szent Fiát.

2. Jézus az új választott néphez szól, őket radikális döntés elé állítja (Jn 6,60-69). Mindig nagy kérdés, hogy kivel járjunk, és kihez menjünk? A Jézussal járás fontos állomása, amolyan vízválasztó hely lett a kenyérszaporítást követő eukarisztikus beszéd. Jézus a percnyi emberek kenyeres gondját elsöpri, s a természetfeletti, vagyis az örök dimenzióra mutat, önmagára. Minden allegóriát kizáróan mondja, hogy „én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér.” Teste étel, vére ital. Az ő személye, mint az étel és ital, minden embert életben tart. Aki isteni, örök életet akar, annak hinnie kell őbenne és szavaiban. Hinnie kell, hogy Isten több mint a világ, s ő többet nyújthat nekünk, mint amit a természetből megértünk.

Aki hittel elfogadja, hogy Isten örök Igéje emberré lett, az megérti, hogy Jézus magasabb szellemi életet hirdet és képvisel. Aki Jézusban hisz, az kilép az Isten valamiféle megsejtésének, megtapasztalásának keretéből és személyes kapcsolatra lép vele. Engedi, hogy Isten hatalmába és szeretetébe szövődjön élete. Itt kezdődik a keresztény hit, ami személyes, szerető viszony az önmagát nekünk adó Fiúistennel.

Aki isteni, örök életet akar, annak hinnie kell Őbenne és szavaiban. Ő az isteni élet, a kegyelem foglalata. Vele szemben nem lehet személytelenül, műkedvelőként viselkedni. Jézus radikalizmusa az, amire a hallgatók közül többen azt mondták: „Kemény beszéd ez. Ugyan ki hallgatja?

Jézus, mint jó nevelő, határozottan megmondja tanítványainak, ha titeket ez most megbotránkoztat, akkor mi lesz később, mikor a nagy megpróbáltatást kiváltó keresztre feszítés bekövetkezik? Vajon meg fogják-e érteni, hogy csak a kínszenvedés által juthat el mennyei dicsőségébe? A hit nem csak elkötelezettséget jelent, hanem vállalnunk is kell érte a kockázatot. Kinek kötelezhetnénk el magunkat, ha nem annak, aki megváltásunkra szeretetből leszállott az égből?

Hogy tanítványait megerősítse, Jézus ősszentség voltához fűzi életének szentháromságos hátterét: „Hát ha majd azt látjátok, hogy az Emberfia fölmegy oda, ahol azelőtt volt!” Jézus az Isten Fia, a szavak, amelyeket mond Lélek és élet annak, aki befogadja. Kegyelmet ad, Jézus szeretetét, a Szentháromság életét, az örök életet.

Jézus eukarisztikus szavai után minden szentmisében kijelenti a pap: Íme hitünk szent titka! Hiszed vagy nem, hogy Jézus végtelen szeretete, áldozata, élete van szentségi módon jelen? A szeretetre tudsz-e szeretettel válaszolni? Mert szeretetre csak szeretettel lehet méltó módon válaszolni.

Jézus ekkor a tizenkettőt is választás elé állítja: „Ti is el akartok menni?” A válasz ekkorra ki volt hegyezve: igen vagy nem? Péter társai nevében is válaszol, és ebben nem az értés, inkább a ragaszkodás van: „Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak.” Benne van a válaszban, hogy mindent nem értünk, de te hiteles személy vagy, mi megbízunk benned, mint kisgyerek a szüleiben, hogy te vagy az isteni dolgok informátora és közlője.

Péter válaszában jövőnk is benne van. Ebben a személyes, lelkes kapcsolatban Isten gondviselésére bízzuk magunkat, és igen válaszunk lesz az elkövetkező misztériumok befogadásának és kibontakozásunknak az alapja.

Jézus nekünk is felteszi a kérdést: Ti is el akartok menni? A nagy rostálás folyamatos, amely a Jézusba vetett hiten épül. Akik hajlandóak magasabb dimenzióba kerülni Istennel, Jézus azokkal tovább foglalkozik, és az Egyházzá téve, elvezeti az Atyához.

3. A Krisztussal járás életszövetség Istennel (Ef 5,21-32). Minden szeretet az Isten szeretetéből forrásozik és kapja fényét és erejét. Itt a földön csak a házastársi szeretet képes ezt az Isten-ember személyes szeretetet valamiképpen megjeleníteni. Szent Pál Krisztus és az Egyház életét olyan személyes kapcsolatnak látja, mint a házastársak szeretetszövetségét. Amit a kis családban a kegyelem által láttunk, tapasztaltunk, azt kell a nagycsaládban, az egyházban is a kegyelem segítségével megélnünk. Krisztus nekünk adta önmagát és keresztségünk óta mi Krisztusé vagyunk. Így az emberszeretet az Istenszeretet révén még mélyebbé és bensőségesebbé vált.

Választás előtt állunk: Kísért bennünket egyfelől a divatos pogány múlt személytelen, táltos, ezotériká világa. Másfelől napjainkban mesterségesen gerjesztett élvhajhász, kényelemszerető életvitel. És itt van Krisztus, aki a világ világossága.

Döntenünk kell: Kinek akarunk szolgálni? Kivel akarunk járni? Hová és földi életünk végén kihez vagy mihez akarunk eljutni?

Kinek akartok szolgálni Testvéreim? Amíg megfeleltek, addig megvallom, hogy egyházam és én Krisztusnak akarunk szolgálni, mert igazi jövőképet mutatott, és isteni életét adta nekünk. Ámen.

Csíkszereda, 2006. augusztus 26. Darvas-Kozma József

vissza a homíliákhoz