Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség

Bevezető:

A betegség és a halál olyan valóság, amelyre egészséges és életerős fiatalok nem szívesen gondolnak. A halál olyan számukra, mint egy távoli sziget, amelyen életük hajója csak késő öregségben köt ki. Ám, amikor hirtelen beteg lesz valaki, azonnal orvoshoz fordul, de ezzel együtt megjelenik a halálfélelem, sok-sok kétely és az Isten előtti számadás gondolata. Ha az orvos azt mondja a betegnek: „Nem fog meghalni” – természetesen csak azt érti, hogy „nem ebben a bajban”, nem most hal meg. A beteg ezért is hálás, és gyógyulása reményében kész mindenét feláldozni, amit eddig megtakarított. A beteg azt is átérzi, hogy az orvosi segítség mellett Istenre szorul.

Jézus mondja: „Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, mégis meghaltak. Ez az a kenyér, amely az égből szállott alá, hogy aki ebből eszik, meg ne haljon.” Jézus ezzel a testi halált nem szüntette meg, még csak nem is csökkentette fájdalmait. Biológiailag az ember, ez a mostani ember, így ahogy van, nem számíthat örök jövőre. De az ember, akire Isten rátekint, akihez Ő szólott, az akinek élete eggyé vált az emberré lett Istenfia életével, az bejutott az Életbe, és megmarad örökre. Mindez csak azért lehetséges, mert a halálba Krisztus ment előttünk, föltámadásával elsőként ragyogtatta fel az örök életet.

A betegséget Jézusba vetett hittel viseljük-e? Készek vagyunk-e szentségi módon találkozni Ővele, akiben istengyermekek vagyunk? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket és bánjuk meg bűneinket.

---

A múlt vasárnap a Kivonulás könyvéből vett olvasmány a pusztában vándorló zsidók elégedetlenségéről szólt. Mivel nem volt se vizük, se élelmük, visszasírták az egyiptomi húsos fazekakat. Isten így is meghallgatta őket: estére fürjek lepték el a tábort, és jól lakhattak hússal reggel meg mannával.

Az evangéliumi részben Jézus figyelmeztette a megsokasított kenyérből evett népet, hogy ne romlandó eledelért fáradozzanak, hanem olyanért, amely megmarad örökre. Szent Ágoston a János evangélium magyarázatában mondja: „Milyen sokan keresik Jézust ideig tartó előnyökért!... Nehéz Jézust csak Jézusért keresni.” Isten önzetlen keresése hitet feltételez. Ha hiszünk benne, felfogjuk azt is, hogy mennyire szeret minket, amikor gondot visel reánk. Isten adományai folyamatosan elvezetnek arra, hogy felismerjük, amikor Ő ad, akkor önmagát akarja adni. A Fiú megtestesülésével és jelenlétével jobban megerősít minket, mint amit mi tőle elvárunk. Egész üzenete, adománya már nem tanítás vagy parancs, hanem egy élő Valaki, Jézus Krisztus. Ő szentségi módon, valóságosan képes önmagát nekünk adni, hogy elvezessen az örök életre. Ha hittel befogadjuk Őt, akkor isteni módon megerősít.

1. Kimerültségünkben Isten mellénk szegődik és megerősít (1Kir 19,4-8). Megkapó Eucharisztia-előképet találunk Illés próféta életében. Miután késhegyre menő harcot vívott Kármel hegyén az igaz Isten tiszteletéért, nyomban a pusztába menekül Izebel királyné haragja elől. Olyan nehéz órákat élt át, amelyben megtapasztalta, hogy próféta voltában is olyan egyszerű szegény ember, mint mindenki más. Ellenségei miatt megtörik és félelem, kishitűség szállja meg. Erkölcsi és fizikai ereje kimerült és elkeseredésében meg akar halni. Belátja, hogy önmagában elégtelen. Azonban maga az Isten erősítette meg őt, megmutatva, hogy ott is vele van. Az isteni étel Illésnek utólagos igazolást és a jövőre vonatkozólag testi-lelki erőt adott, hogy ezzel az Isten hegyéig meneteljen. Olyan eledelt kapott, amely a sivatag mannájára emlékeztet és így a menekvés útja Istenhez vezető úttá vált. Illés étele előképe az Eucharisztiának, az örökkévalóság felé vándorló keresztény útravalójának.

Harsányi Lajos, Üzenet a Napkirálytól versében Jézus hozta istengyermekséget és örökséget így hirdette meg:

„Könnyek és csüggedt bánatok közt

csillanjon fel a szemetek,

szent rejtelmek legszentebb titka:

egy darab ég van bennetek.

Ezer arany ablakja néz le

reátok a rejtelmes Arany-várnak.

Hírt hozok én a Napkirálytól:

a titokvárban – tudjátok-e – várnak!”

E költői formában kifejezett prófétai üzenetnél lényegesen magasztosabb Jézus szava és tette, mert ezekben a maga isteni életét, a kegyelmet adja.

2. Jézus természetfeletti célra akar elvezetni bennünket: a feltámadásra és az örök életre (Jn 6, 41-51). Ehhez neki van ereje, és csodái, a kenyérszaporítás is a benne való bizalmat, hitet készítik elő. A hitetlen zsidók ott tévednek, hogy nem ismerik Krisztus preexisztenciáját az Atyánál, csak a köztük töltött engedelmes valakit nézik. De arra nem gondolnak, hogyan lehet Istentől küldött mennyei ajándék? Valakit megismerni nem elég annyi, hogy az apjára, anyjára utalunk. Egy személy Isten adta képességeit felismerni vezet el annak jobb megismerésére. A zúgolódók elutasítják Jézust, az Isten igéjét, és azt az életet, amely általa jutott el hozzájuk:„Én vagyok az égből alászállott élő kenyér.” Jézus az Atyára irányítja a jelenlévők figyelmét, mert az Atyát illene, hogy ismerjék. Jézus kiemeli, hogy az Atyát egyedül ő képes bemutatni, mert tőle jött.

Ezért Krisztus az Atya szentsége. Az Atya nem látható, az ő emberszeretetét csak a megtestesült Fiú jeleníti meg. Aki hisz a Fiúban az mehet az Atyához. A szentségek elfogadásával kifejezzük engedelmességünket és felébresztjük a vágyat az égi javak után. A keresztelésnél kezdődik az új titok: a kegyelem egy csodája. Isten életéből számunkra is új élet fakadt: az istengyermeki élet. Ebben az életben megmaradtunk annak, akik voltunk, de úgy, hogy már Krisztusban vagyunk. „Ő él bennünk, éppen ezáltal érjük el lényünk legigazibb megvalósulását: a feltámadást és az örök életet” – írja R, Guardini. Az Oltáriszentség, mint a hit titka egyre szorosabbra fűzi kapcsolatunkat Krisztussal és alakítja lelkületünket.

A zsidók, akiket a manna táplált, eljutottak az Ígéret földjére és meghaltak. Illés az Isten adta ételtől eljutott a Hórebig, ahol az Úr kinyilatkoztatta magát neki. Az istenszeretet megjelenésével, a tökéletes önfeláldozással szűnt meg a halál hatalma az ember fölött. Nekünk, akik a „mennyből alászállott kenyeret”, Krisztust vesszük és esszük, számunkra az Ő szeretete a garancia arra, hogy eljutunk a feltámadásra, és látni fogjuk az Atyát.

3. Krisztus követői ezért eukarisztikus szeretetközösségben élnek (Ef 4,30-5,2). Szent Pál a keresztényeket kötelező programot röviden így összegezi: a szeretet megélése csak tartalmának kibontakoztatásával lehet hiteles. Ezért utánozzuk Isten szeretetét, aki jóindulatú, könyörületes és megbocsát. Utánozzuk Krisztus szeretetét, aki halálra adta önmagát és „mint Isten kedves gyermekeit” saját testével táplál.

Mi meghallgattuk Urunkat és egyházénekünk szövegével teszünk vallomást:

Kihez menjünk, Uram Jézus?

Igazság s út csak te vagy.

Benned bízunk és reménylünk;

Soha, soha el ne hagyj! (SZVU 226,4).

Ha hittel befogadjuk az Atya küldöttét, Jézust, akkor Egyháza eukarisztikus közösségében istengyermekként tudunk élni. Szentségei által szeretettől duzzadó viszonyt hoz létre, mely erőforrásunk, hogy az örök haza felé tartó vándorlásunk során, testvéreink szolgálatába ne fáradunk bele. Ámen.

Csíkszereda, 2006. augusztus 13. Darvas-Kozma József

vissza a homíliákhoz