Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség

Bevezető:

Nagy Sándor (Kr.e. 356-323) a világtörténelembe írta nevét hódító hadjárataival. Egy birodalomba akarta egyesíteni a perzsák gazdagságát és a görög kultúrát. Győzelmeinek titka az a meggyőződése volt, hogy ő a görög istenek dédelgetettje, s így semmi földi hatalom nem árthat neki. Egyik jóshely őt ezért legyőzhetetlennek mondta. Nem volt számára semmi sem túl nagy, túl nehéz. Az istenekbe vetett hitét azonban megingatta egy közönséges eset. Babilon város falai előtt néhány élettelen varjú hullt lábához – és nem sokára azt látta, hogy egy sánta szamár agyon rúg egy oroszlánt. E naptól kezdve nem hitt többé az istenekben, bizalmatlan lett velük és barátaival szemben – de győzelmeinek is vége lett. E nagy embernek hite merő beképzelés és önámítás volt.

De a keresztény ember hitének biztosítéka Jézus Krisztus tanúskodása, mely szerint Isten gyermekei vagyunk, és Ő gondoskodik rólunk. Ezt a legszebben a Szűzanya fejezte ki hálaénekében: „Gondjába vette gyermekét, Izraelt, megemlékezett irgalmáról.” A múlandó dolgok közepette helyezzük minden bizalmunkat Jézusba, aki örök szeretettel szeret minket. Vajon az elmúlt napokban Jézusra bíztuk-e életünket? - Bánjuk meg bűneinket.

---

Nagyon sok gondolat és gond fűződik a kenyérhez. Kenyere javát megette. Kenyeres-pajtás, a kenyér jó útitárs. A hadifogságból hazatértek igazán tudják, hogy mi a kenyér. Szóval a kenyér körül zajlik az élet. Ennek hiánya megmozgatja az embereket. Ha az életszínvonal csökken, akkor az emberek közt nyugtalanság támad, a hatalmasok alatt pedig meginognak a székek.

Akinek nincsen kenyérgondja, annak gondviselői vannak.

A nap liturgikus olvasmányainak témája első hallásra a kenyérről szól. Mégis a történetek mögött a kenyéradó Isten rejtőzködik. Kevesen veszik őt észre, de az édesapák, az édesanyák sokat eltanultak tőle. Többek közt családjuk számára szinte észrevétlenül, zokszó nélkül készítik el a műves- és ünnepnapi betevőt. És mit kapnak érte? Talán jó szót? Nem merem leírni. Ehhez valami hasonlót kaphat Isten is tőlünk, mindazért a jó ért, amivel életünk minden pillanatában megajándékoz. Mink van, amit nem kaptunk? Ha erre őszintén tudunk felelni, akkor meg tudjuk érteni a gondviselő Istent és a gondoskodó szülőket.

1. Isten az élet és a termékenység forrása, s nagylelkűsége végtelen (2Kir 4,42-44). Az Egyiptomból való kivonulástól negyven éven át Isten naponta gondoskodott megmentettjei életéről. Hasonlóan cselekedett, amikor a prófétákon keresztül nemcsak tanítást adott, hanem azt is jelezte, hogy gondviselése kíséri a népet. Az Elizeus csodasorozatából a kenyérszaporítást hallottuk. Isten embere a szárazság idején húsz árpakenyeret kapott ajándékba. Szolgája meg akarta tartani. Ő pedig a reménytelenül kevés ételt Istenbe vetett bizalommal odaadatja a száz éhes embernek, mert hiszi, hogy az Úr előtt a kevés sem kevés, sőt „esztek és még marad is.” Maradt is, ahogy az Úr megmondta. Elizeus kenyérszaporítása egyrészt figyelmeztetés nekünk, hogy emberi fogyatékosságunkat Isten bármikor pótolni tudja. Másrészt rá tereli figyelmünket arra, hogy mindennek elégséges volta az Úrtól van.

2. Jézus nagylelkűsége képes mindazt az éhséget kielégíteni, ami az emberi szívek mélyén lappang (Jn 6,1-15). Elizeus után nyolc évszázaddal megismétlődik a kenyércsoda, de sokkal nagyobb mértékben. Közel volt a Húsvét. Jézus tanítványaival fölment egy hegyre, és látta, hogy nagy tömeg jön felé”. Jézus cselekvően lép fel. Felteszi Fülöpnek a kérdést: „Honnan vegyünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?” Fülöp felméri a tömeget. András körültekint és megállapítja a készletet: „van itt egy fiú, akinél öt kenyér és két hal van, de mi ez ennyinek?” Övéiért mindenre készen mondta: „Telepítsétek le az embereket!” Ő gondoskodik az ötezer emberről kenyérszaporítással. Itt tizenkét kosár maradékot szednek össze apostolai, amit majd ők használnak fel. Jézus tette jel, amelyet az Eucharisztiáról szóló nagy beszéd követ: „Én vagyok az élet kenyere”. Az élet kenyere nem tárgyi ajándék, hanem maga Jézus. A belőle táplálkozókra kimondhatatlan nagy hatással van. Az Úr minden szentmisében szellemi táplálékunkról és égi kenyerünkről is gondoskodik. Megnyitja kezét, s ha lelkünk örömmel kitárul, befogadhatja tápláló és éltető igéjét. A Szentlélek megerősíti Krisztushoz való tartozásunkat, és testvéri egységet hoz létre, melyben mindenünket meg tudjuk osztani testvéreinkkel, nemcsak kenyerünket, hanem szellemi javainkat és békés életünket.

3. Éljünk méltóan ahhoz a hívatáshoz, amit Krisztustól kaptunk – buzdít Szent Pál (Ef 4,1-6). A keresztény Egyház belső életében megnyilvánuló széthúzás helyett sürgeti a lelki egységet, bemutatva azokat az erényeket, amelyeknek gyakorlása az egység szolgálatában szükségesek. A keresztény lelki egység hitből fakadó gyökereit a következőkben jelzi az apostol: Krisztus testének, az Egyháznak tagjai vagyunk; ugyanazt a Szentlelket kaptuk; ugyanaz az örök élet reménysége irányítja életünket. Az Úr Jézus vére árán tisztultunk meg; ugyanabban a tanításban hiszünk; a keresztség szentsége által születtünk újjá; és egy Atyának a gyermekei vagyunk, aki mindnyájunkat üdvözíteni akar. A kölcsönös szeretet, amely a béke kötelékével összekapcsolja, és egymás elviselésére képesíti a keresztényeket, a legfontosabb közösségi életet megteremtő erény.

Krisztustól kapott hivatásához méltóan élt Torino külvárosának papja, Cottolengo Szent József (1786-1842), aki a nyomorékok, gyengék és árvák gondozására szentelte életét. Háza falára ezt a feliratot helyezte: Krisztus szeretete sürget minket. Az Isteni Irgalmasság Kicsiny Házának nevezte otthonát. Minden nyomorúságost befogadott, mert ellátásukról majd az Isten gondoskodik.

Az alapító halálától eltelt 164 év alatt mindent megkaptak, amire szükségük volt. Soha senkitől nem kérnek, gyűjtést nem hirdetnek. Napjainkban 14000 ápoltjuk van. „Az isteni gondviselés sohasem fog cserbenhagyni bennünket, csak hitünk és bizodalmunk ne hagyjon cserbe minket. Istennek ötezer embert táplálni éppen olyan könnyű, mint ötszázat. Ha valamiben hiányt szenvedünk, az csak bizalmunk hiányára vall.”

Ha tőle kérjük a „mindennapi kenyerünket”, akkor megvalósul a lelki egység. És megtapasztaljuk, hogy életünknek Ő a gondviselője.

Csíkszereda, 2006. július 29.                           Darvas-Kozma József



Csak az Ő kezében lenni

                                                                                  Darvas-Kozma József

Két hal és

öt kenyér,

nem kevés,

a Jézus

tenyerén.

Két kéz és

öt érzék,

nem kevés,

hogy teljes

ember légy.

Két haza

öt földrész,

nem kevés,

hogy otthont

teremtsél.

Két úton

öt részre

szétszakadt

nemzetnek

nem kevés

feladat:

jövőnket

kinek a

kezébe

tesszük le.

Csíkszereda, 2005. július 28.

vissza a homíliákhoz