Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség

Bevezető:

Az emberiséget érintő nagy problémát állít szemünk elé a mai liturgia. A II. Vatikáni Zsinat - Egyház a mai világban - záróokmányában korunk égető kérdéseit mélyrehatóan tárgyalja és azok megoldásban akar segítséget nyújtani. Mindez a konstitúció nyitó mondatából kiviláglik: „Az öröm és remény, a gyász és szorongás, mely a mai emberekben, főként a szegényekben és a szorongást szenvedőkben él, Krisztus tanítványainak is öröme és reménye, gyásza és szorongása, és nincs olyan igazán emberi dolog, amely visszhangra nem találna szívükben. A tanítványok közössége ugyanis emberekből, sőt Krisztusban egységet alkotó emberekből áll, akiket a Szentlélek irányít az Atya országa felé vezető zarándokúton, és megkapták az üdvösség hírét, hogy mindenkinek elmondják. Ezért e közösség az egész emberi nemmel és annak történelmével valóban bensőséges kapcsolatban érzi magát.”

Az Egyház az üdvösség hírének birtokában mondja, hogy „az igazság halhatatlan”, vagyis a halhatatlanság biztosított azok számára, akik erényesen, Isten szerint élnek.

Tartsunk önvizsgálatot, hogy a múlt héten, hogyan figyeltünk Jézusra, aki megfékezte a természet erőit, és megmentette tanítványait a háborgó tengeren?

---

Különösnek tűnik számomra, hogy örvendünk az élet fejlődésének, ugyanakkor nyugtalanság fog el bennünket a sorsfordító változások előtt. A visszaszámlálás óráiban, perceiben belső szorongás jelentkezik. Íme egy időszerűségi sorrend, ahol mindezt megtapasztaljuk: Iskolás – kicsengetik, képesítőzik. Munkahelyet kap – dolgozni kezd. Jegybe lép – házasságot köt. Várandós - vajúdik. Munkálkodik – nyugdíjazzák. Egészséges – beteg. Elgyengül – meghal, átköltözik? Megmarad-e kapcsolata az élet forrásával? Az emberi lét a halál színe előtt válik a legnagyobb talánnyá. Az embert nemcsak a fájdalom és a test előrehaladó szétesése gyötri, hanem, s még inkább az örök megsemmisüléstől való félelem is. Szívébe kitörölhetetlenül hordott örökkévalóság vágyát, a testi élet meghosszabbítása sem elégítheti ki, miközben a halál színe előtt semmivé válik minden elképzelés.

1. Az ószövetségi bölcs a kinyilatkoztatás alapján állítja, hogy Isten az embert a földi nyomorúság határain túli, boldog célra teremtette (Bölcs 1, 13-15; 2,23-24). Isten maga igaz és jó, ezért amit teremt, céllal teremti és az is jó. Isten halhatatlanságra teremtette az embert, a saját örökkévalóságának képmásává tette. Ő maga nem akarja a rosszat, főleg a halált, ami az ember számára a legnagyobb rossz, ami a sátán irigysége révén jött a világba. A véges léttel járó testi halálon kívül van a második halál, a lélek halála, ami a teremtő Istentől való végleges elszakadás. A halál orvoslását csak Istentől lehet várni. És ez megtörtént.

Keresztény hitünkből tudjuk, hogy a testi halál vereséget fog szenvedni, amikor a mindenható és könyörületes Üdvözítő föltámasztja az embert. Isten ugyanis arra hívta és hívja az embert, hogy egész természetével kapcsolódjék hozzá a romolhatatlan isteni élet közösségében. E győzelmet a föltámadott Krisztus vívta ki, aki halálával megszabadította az embert a haláltól (GS 18). Krisztus feltámadása a mi feltámadásunk nyitánya és záloga. Ez a hit minden gondolkodó embernek megadja a választ jövendő sorsát illető aggodalmára; egyúttal lehetőséget nyújt, hogy lelki közösségben legyen Krisztusban azokkal a szeretett hozzátartozóival, akiket a halál már elragadott; a hit ugyanis megadja a reményt, hogy ők Istennél megtalálták már az igazi életet. Erről a folyamatról tömören fogalmaz Szalézi Szent Ferenc: „Isten keresésének ideje az élet, megtalálásának ideje a halál, birtoklásának ideje az örökkévalóság.”

2. Jézus diadalmaskodik, semmi sem képes az élet útját állni (Mk 5,2143). Szent Márk evangélista két csoda leírásánál képet ad Jézus mozgalmas életéről. Jézus a Galileai tenger észak-keleti részén tartózkodott, amikor a gadarai megszállottból kiűzte az ördögöket. Az elpusztult konda tulajdonosai elcsodálkoztak a történteken, és arra kérték Jézust, hogy távozzék el a határukból. Ekkor tanítványaival átkelt a túlsó partra. A kafarnaumi parton nagy tömeg sereglett köréje. Eközben odajött Jairus, a helyi zsinagóga elöljárója és haldokló kislányáért így rimánkodott: „Jöjj, tedd rá a kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen!” Jézus átéli és maga is megtapasztalja a kétségbeejtő helyzetek vigasztalanságát. Ezért az elöljáróval elindul. Útközben, a nagy tolongásban egy új epizód játszódik le. A tizenkét éve vérfolyásban szenvedő asszony Jézus közelébe férkőzik. Már sok pénzét költött orvosokra, de hiába. Nem tudtak rajta segíteni. Amikor meghallotta, amit Jézusról beszéltek, eljött és a sokaságban hátulról megérintette a ruháját, mert így gondolkodott: „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” Különös hite miatt azon nyomban meggyógyult. A Megváltó megérezte, hogy valaki reménnyel telve érintette meg ruháját, mert „erő ment ki belőle”. A kegyelem pillanata ez, amit mások nem vesznek észre. Jézus viszont napfényre hozza kérdésével: „Ki érintette meg a ruhámat?” Ezt igazán nem értik az apostolok. Az asszony félve odaborult Jézus elé és bevallotta az igazságot. Ezt a bizalmat Jézus hitnek mondja: „Leányom, hited meggyógyított téged.” Az asszonynak Jézusba vetett közvetett hite (nem Jézus, csak ruhája érintése) nyomán nemcsak testi egészségét adta vissza, hanem a személyes találkozás hatása alatt átsegítette őt minden félelmen és szorongáson. Egy szempillantás alatt megsemmisült töredékes élete: Jézus által valóban újjáteremtődött.

A 90-es évek elején Nagytusnádon Beöthy Tamás atyával cursillot vezettünk. A nagyszámú részvevő között volt egy olyan valaki, akinek volt valami fogalma a vallásról, de nem hitt a személyes Istenben, sem Jézusban. Közeli barátja bíztatására jött a háromnapos keresztény kurzusra. Az első és a második nap előadásai nagyon felkavarták. Dúlt-fúlt magában. A kurzus rektora észlelte, hogy ennél a személynél valami nincs a rendjén. Szóba állt vele, és akkor megtudta jelöltünk állapotát és elutazási szándékát. A rektor csak arra kérte, hogy maradjon legalább estig velünk, és valamelyik atyával álljon szóba, mielőtt elmenne. Az előadók ilyen esetben közösen és külön-külön is szüntelen imádkoznak a hit kegyelméért. Hát ezt tették egész nap. A vacsora után felkeresett az illető személy. Ez idő alatt munkatársaim az Oltáriszentség előtt imádkoztak érte. Előre nehezen indult a beszélgetés, majd beszélt és beszélt. Három és félórás beszéde életgyónás volt. Sírt, megrendült, minden volt ebben. Amikor a hitetlenkedő Tamás apostol módjára elfogadta Jézust Megváltójának, akkor feloldoztam. Mintha kicserélték volna, alig lehetett rá ismerni. Fölkeltem székemről, hogy kísérjem el az ajtóig, de nem volt erőm. Valahogy a szoba falának támaszkodva értem az ajtóig. Ilyen erőtlenséget életemben soha nem tapasztaltam, ezért megkérdeztem Tamás atyát. Válasza rövid volt: emlékezzél arra, amikor a beteg asszony megérintette Jézus ruháját „erő ment ki belőle”. Ehhez hasonló a te eseted is. Másnap a vasárnapi nagymisén az illető könnyezve, boldogan tett tanúságot hitéről. Isten ilyen nagy irgalma láttán, mindnyájan, akik a templomban voltunk, vele együtt sírtunk.

Az evangélista leírja, hogy Jézus még beszélt, amikor közölték a zsinagóga elöljárójával: „Meghalt a lányod. Miért fárasztanád a Mestert?” Jézus Jairustól megkívánta, hogy a reménytelenség ellenére is higgyen. Csak három apostolának engedte meg, hogy vele menjenek. Az elöljáró házánál a siratókat leintette: „mit lármáztok itt, miért sírtok? A gyermek nem halt meg, csak alszik.” Ezután életre kelti a kislányt, aki szemük láttára járni kezdett. Az elbeszélésből az is kiderül, hogy amilyen könnyű nekünk az alvó embert felkölteni, olyan könnyű Jézusnak a testi halált - amelyet alvásnak nevez - életté változtatni. A csoda hatását maga Jézus töri meg: egyrészt azzal, hogy adjanak enni a kislánynak; másrészt „ő szigorúan meghagyta, hogy ezt a dolgot senki meg ne tudja.” Ne híresztelésbe kezdjenek, hanem gondolkodjanak el az esemény felett és ismerjék fel annak üzenetét.

A két csoda nyomán mi is beláthatjuk, hogy a Jézusba gyökerező hitnek és bizalomnak milyen nagy ereje van. Jézusból mindig erő árad a mi megigazulásunkra és üdvösségünkre. Életünk általa teljesen meg tud újulni.

3. Ha eljutottunk Krisztus gazdagságára, kövessük példáját (2Kor 8,7.9. 13-15). Jézus az isteni gazdagság helyett vállalta az emberi szegénységet, hogy elvezessen bennünket az örök élet gazdagságára. Nem mindenhatóságának latba vetésével gyűrte le a halál hatalmát, hanem a halál vállalásával. Ha értünk alászállását lelkületben követjük, akkor a testvéri szeretet, a szolidaritás, a segítőkészség is a hit egyik megjelenési formájává válik. A tettek a hitre utalnak.

A hitből fakadó tettek gyarapítani tudják bennünk az isteni életet. Mások felemelése, megsegítése tanúságtétel Krisztus mellett. Isten útjai vezethetnek sötétségbe, de mindig világosságba torkollnak. Ez életünk optimizmusa. Ámen.

Csíkszereda, 2006. július 2.                                        Darvas-Kozma József

vissza a homíliákhoz