V. Családpasztorációs Konferencia Marosvásárhelyen

A gyulafehérvári főegyházmegyei Pasztorációs Iroda (GYEPI) keretében működő családpasztorációs munkacsoport ötödik alkalommal szervezi meg őszi konferenciáját. A pasztorális terv 2008-as témáját választva, a rendezvényt Családi életünk a szenvedő Krisztussal, családok a hűség útján gondolatkörben szeptember 21―23 között a marosvásárhelyi Deus Providebit Tanulmányi Házban tartják.

A családpasztorációs magcsoport minden évben három nagy rendezvényt tart: tavasszal jegyesoktatók továbbképzőjét, nyáron családos tábort, ősszel konferenciát. A konferencia helyszíne Marosvásárhely és Csíksomlyó, hogy az utazás ne terhelje a családi költségvetést; egyik évben Székelyföldről, másikban – így idén is – a szórványból juthatnak el könnyebben a legkisebb közösség felnőtt tagjai. A táborba a teljes család, a konferenciára inkább a párok érkeznek. Utóbbi célja, hogy lehetőség szerint minél jobban egymásra és az adott témára fokuszálhassanak a résztvevők. Gyerekügyelet és foglalkozás az őszi program kínálatában is szerepel, mert marad igény erre is a legkisebbek érdekében.

A konferencia témaválasztása évről-évre követi a pasztorális terv tematikáját, és azt a lelki ívet, amelyet a családpasztorációs munkacsoport családos tagjai kínálnak a főegyházmegye ezeréves évfordulójának ünneplésére készülve.

Módszertani felkészítése is a rendezvény mindazoknak, akik otthoni családos közösségeikben a soron következő év során a téma havonkénti megbeszélésével, tovább viszik az adott év – jelesül most a szenvedés, közte a családi szenvedések – tartalmi, szentírási, lélektani vonatkozásainak feldolgozását.

Az idei rendezvény előadói lelkipásztorok és tanúságtevő párok, akik családos közösségek tagjai, vezetői, és egy-egy téma legszakavatottabb ismerői. Jelentkezések alapján 130 fős részvételre számítanak

A családi szenvedésekről nagyobb fórumokon nem túl gyakran esik szó. Mentalitás és hagyománytisztelő okai - a szemérmes hallgatás, elhallgatás sok fájdalom gyökere, amelyek a család fizikai és lelki egységének veszélyforrása.

A családkonferencia szervezői szeretnék minél szélesebb körben népszerűsíteni mindazt, ami segítség és előremutató lehetőség családjaink épségének megőrzésére: állandó értékek felmutatásával a változó mindennapokban – a szenvedések, fájdalmak-nehezítette létben is. Önsegítő csoportok, családos közösségek vagy szakemberek bevonásával a családi fájdalmak, megbeszélhetőségének, feldolgozhatóságának lehetőségét.

Ehhez kérik segítségét, hogy a médiumok lehetőségét is bevonva, minél több felé eljusson a konferencia tovamutató üzenete.

Információ: Szénégető István – 0740-138-345

Sajtóegyeztetés: Molnár Melinda – 0745-322-434

A rendezvény előtt sajtótájékoztatót tartunk a konferencia helyszínén.

Tisztelettel várjuk szeptember 21-én, pénteken fél 3-kor Marosvásárhelyen a Deus Providebit Tanulmányi Házban.

Molnár Melinda/ a családkonferencia sajtószolgálata

 

PROGRAM:

Péntek:

15.30 – érkezés

16.00 - 17.00 – köszöntés, meghívás, ráhangolódás

18.00Szenvedés a bibliában Ft.Csapai Árpád

20.00 – vacsora

21.00 – 22.00 szentségimádás

Szombat:

7.30 - reggeli ima

8. 00 - reggeli

9.00 – 13.00 Szenvedés a családban Ft. Takó István

1. hűtlenség -

2. gyermeknélküliség - Pál Ferenc és Etelka, Illyefalva

3. veszteség (kisbaba, fiatal családok)

- szünet

4. beteg családtag Simon Ágnes, Marosszentgyörgy

5. gyász ... Réka, Sepsiszentgyörgy

6 . veszteség szülő, Ilyés Erika sa., Marosvásárhely

- Kiscsoport:

13.30 – ebéd

15.00Tisztán a házasságig, hűséggel a halálig - Ft. Szenes István

18.00 –mise, vacsora

Este : - szabad, borozos, beszélgetős est, vagy közös séta, a főtéren

Vasárnap:

9.00 – fórum és visszatekintés

- Gyepi munkájának bemutatása - kiértékelő

11.00hálaadó szentmise

13.00 - ebéd

 



© Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség
Postacím: Arhiepiscopia Romano-Catolica Alba Iulia, RO-510010 Alba Iulia, str. Mihai Viteazul nr. 21. 
Tel.: +40-258-811.689, +40-258-811.602, Fax: +40-258-811.454 
E-mail (Sajtóiroda): albapress@gyrke.uab.ro