Arany
János Magyar Művelődési Egyesület
Gombos
Vendégségben
Budapesten

(Foto: Magyar Szó)
Vendégség. Kellemes
hangulat, kedves arcok. E szóról ezek az első gondolataink. Július első
napjaiban egy budapesti vendégségről beszélgettünk röviden a gombosi
Arany János Magyar Művelődési Egyesület alelnökével, Klenanc Józseffel.
A gyöngyösbokréta tánccsoport nemrég ért haza a
határon túli fiatalok budapesti, tizenegyedik találkozójáról. A június
25-én kezdődött és július 4-én befejőzött művelődési rendezvények
változatos programjai játékos és komoly programokból tevődtek össze,
akárcsak az élet. Azért voltak olyan vonzóak. Az ismertetett programok
mindegyikének nézői , illetve résztvevői is voltak.
Kedves Olvasóink is
betekintést nyerhetnek a budapesti vendégség hangulatából, folytatásos
képes beszámolónkat olvasva életre kelnek az élmények. Fogadják
szeretettel!
A VISZONTLÁTÁS
NAPJA (Első nap)
- Június 25. -
A Vendégségben
Budapesten találkozó fővédnöke Göncz Árpádné, a Kézenfogva Alapítvány
kuratóriumának elnöke, a védnökök Dr. Schneider Márta, kulturális
szakállamtitkár, Dr. Schiffer János, Budapest főpolgármester -
helyettese, Komlós Attila,a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke és
a Budapest Főváros Önkormányzata és az oktatási és Kulturális
Minisztérium közös rendezvénye volt. A meghívottak közül Vajdaságból az
Apropó együttes Zentáról, az Arany János M.M.E. Gombosról, Csasznyi Imre
mesemondó Péterrévéről, a Neutrino együttes Szabadkáról, a Petőfi Sándor
Művelődési Egyesület Kishegyesről, a Politechnikai Iskola diákcsoportja
Szabadkáról, a Szélrózsa leánykórus Zentáról, a Tisza Művelődési
egyesület és a Zentai Gimnázium diákcsoportja volt jelen a találkozón.
A viszontlátás
örömét, amint a programíró találó kifejezéssel nevezte, csak az tudja
elképzelni, akinek volt része benne.A kora esti órákban világhírű
musicalek slágerei hangzottak el a Piccolo Színház társulatának
előadásában, a József Attila Színházban.
A napot elektronikus
tánczenei parti zárta.
A találkozón való
részvétel a gombosi M.E. számára csak elérhetetlen álom lett volna, ha
nem támogatják minden téren a gombosi egyesületet az Ifjúsági Szigeten
szerzett ismerősök és barátok.
A HIVATALOS
MEGNYITÓ NAPJA(Második nap)
-Június 26.-
"Mindennapi
kenyerünket add meg nekünk ma és holnap is. Add, hogy búzánkat
anyaföldünkbe vethessük, kenyerünket anyanyelvünkön nevezhessük."
Szöllősy Tibor, Kárpátalji Miatyánk
(Idézet a
programfüzetből)
A délelőtt a
népművészeti, gasztronómiai és fotókiállítás rendezése jegyében telt el.
A régi és az új ismerősök a kiállítások tárgyaiban ízelítőt nyújtottak
szülőföldjük társadalmi, gazdasági és művészeti világából. A kiállítások
délután öt órakor nyíltak.A tavalyi év emllkezetes pillanatai sem
vesztek el a feledés homályában, fényképek keltették életre őket. Egy
társadalom életéről először a népművészetből, a gasztronómiából és a
turisztikai nevezetességekből tájékozódhatunk. A fotókiállítás Bartók
Béla emlékére nyílt meg. A találkozó résztvevőit, támogatóit és a sajtó
képviselőit dr. Hiller István, oktatási és kulturális miniszter és dr.
Schiffer János, Budapest főpolgármester helyettese, a rendezvény
fővédnöke köszöntötte.
Ünnepi
táncösszeállítással "Harangozó" címmel a péterrévei Tisza néptánccsoport
és a kishegyesi Rizgetős táncegyüttes színes műsorral emlékezett meg
nándorfehérvári győzelemről.
A határon túli
régiók gasztronómiai különlegességei kóstolása után a lendvai
Kéttannyelvű Középiskola Diáxínpadának előadását láthatta a közönség,
Dusan Kovacevic:A maratonfutók tiszteletkört futnak. Az előadást Mess
Attila rendezte.
SZABADTÉRI
PROGRAMOK(Harmadik nap)
-Június 27-
"Vándor, ki elhaladsz
mellettem, ne emelj rám kezet!Én vagyok tűzhelyed melege hideg téli
éjszakákon, én vagyok tornácod barátságos fele, melynek árnyékába
menekülsz a tűző nap elől. S gyümölcsöm oltja szomjadat. Én vagyok a
gerenda, mely házadat tartja, én vagyok asztalod lapja, én vagyok az ágy
amelyben fekszel, a deszka, amelyből csónakodat építed. Én vagyok házad
ajtaja, bölcsőd fája, koporsód fedele. Vándor, ki elmégy mellettem,
hallgasd a kérésem:Ne bánts!"
A fa fohásza
(Idézet a
programfüzetből)
A találkozó
résztvevői egész napos program keretében ismerkedtek a Budai-hegység
szépségével.Délelőtt gyalogtúra keretében fedezték a budai tájat
Normafától Hűvösvölgyig. A gyermekvasúttal való utazás valódi élményt
jelentett az utasoknak.
A délutáni órákban a
Csillebérci Ifjúsági és Szabadidő Központban az egyéni és
csapatversenyeké volt a főszerep különféle játékokban.
A napot tábortűz
zárta. Az éjszakában az emberek is közelebb kerültek egymáshoz, ének,
zene és tánccal búcsúztak a naptól.
RÉGIÓK NAPJA-
TÖRTÉNELEM IDÉZÉS ÉS HAGYOMÁNYŐRZÉS(Negyedik nap)
-Június 28-
"Talán egy emléktábla
jelezhetné:Egykoron itt jöttek be őseink, mint ahogy a Tisza parton a
Turulmadár most rám tekint."Imre Sándor, Vereckei gondolatok
(Idézet a
programfüzetből)
Bizonyára kedves
Olvasóink is emlékeznek azokra a téli estékre, amikor nagyapáink
meséltek nekünk, hogy hol van az a hely, ahonnan elődeink származnak.
Távoli, kies vidékekről jöttek ide, a Duna-menti vidékekre, a boldogabb
élet reményében. Elhagyták családi otthonukat, remélvén a biztosabb
jövőt. De a biztos jövőben bízni nem helyes dolog, tudták ezt
nagyapáink, amikor a szikár földet művelték, s kevés termést
takarítottak be. A távoli tájakról csak az emlékek és az emléktárgyak
maradtak meg, ahol nagyapáink szülei születtek. Anyakönyvek megsárgult
lapjai mesélnek arról, hogy valaha élt egy kedves, szép lány és egy
jóképű fiú, a mai Magyarország területén, akik együtt folytatták
életútjukat, s elköltöztek a mai Vajdaságba.
Most, a találkozón,
fiúk és lányok találkoztak, kiket ezekben a napokban nem választott el
határ. Biztosan szó volt a régmúlt időkröl is, amikor dédszüleink és
nagyszüleink úgy döntöttek, hogy a Vajdaságba költöznek.
Kovács Sándor
előadásában a Kárpátalja mutatkozott be. A honfoglalás kori
történelemidézőben a Vereckei-hágón való átkelés kelt életre.A
filmvetítések vizuális módszerrel vezették a nézőket Lettországba,
Észtországba. A könyvbemutatók néhány értékes kiadványre hívták fel a
figyelmet. Kiemelkedő jelentőségűek :Baranyi András-Munkács, Ahogy
nagyszüleink látták, Kovács Sándor- Kárpátaljai útravaló, Kárpátalja
kincsi, Ahol a Tisza születik, Verecke.A címer és fotókiállítás mellett
a szalókai iskola hagyományőrző csoportja tollfosztást és disznótorost
mutatott be. A résztvevők népi mesterségekkel is megismerkedhettek,
bepillanthattak a beregi szőttes készítésébe, a csuhéfonásba és a
tojásfestésbe. Megismerkedhettek a Rákóczy - szabadságharc első győztes
csatájának történelmével is, amely Tiszaújlakon történt.
Az esti órákban "E
föld bölcsőm és eredőm" címmel színvonalas művelődési műsorral mutatott
be a közönségnek a Ritmus néptáncegyüttes, a Ludovika táncegyüttes, a
csapi zeneiskola, a zéchenyi István középiskola énekegyüttese, valamint
a Hoissassaa néptánccsoport.
ORSZÁGJÁRÓ
BARANGOLÁS NAPJA
A HABSBURGOK
MAGYARORSZÁGON (Ötödik nap)
-Június 29-
"Itt dobbant a szíved
elsőt, itt indult el, itt látta meg az arcocskádat Szülőanyád. Itt
ringott bölcsőd, itt ébredtél fel, Itt láttad meg hű anyád mosolyát. Ne
költözz el!"
Nagy Jenő , Maradj
itthon
(Idézet a
programfüzetből)
A nap országjáró
barangolás jegyében telt el.Az úticél Gödöllő volt. A fiatalokat Dr.
Fábián Zsolt, Gödöllő alpolgármestere és Dr. Révész T.Mihály, a Királyi
Kastély igazgatója köszöntötte. Dr. Varga Kálmán, a Kulturális
Örökségvédelmi Hivatal elnöke a kastély történetét és Mária Terézia
gödöllői látogatását ismertette. A délután és az este is a gödöllői
kastély felfedezésében telt el. A látogatók alig tíz éve látogathatják a
kastélyt . a programfüzetből megtudtuk, hogy az emeleten, a múzeum
állandó kiállításaként, a kastély két fénykorát ismerheti meg a
látogató,az építtető Grassalkovich családot bemutató termek mellett
Ferenc József és Erzsébet királyné hűen rekonstruált lakosztályait
tekinthetik meg az érdeklődők. A kastély kertjét mát a XVIII. században
kialakították. A kastély mögötti Felsőkert területe közel huszonnyolc
hektár, a természetvédelmi területté nyilvánított rész kellemes
pihenőhelyként is ismert.
Az est fénypontja a barokk bál és a művelődési műsor volt.
A NEMZETI
EMLÉKEZET ÉS BUDAPEST NAPJA (Hatodik nap)
-Június 30.-
"Az én
zeneszerzői munkásságom, háromféle(magyar,román és szlovák)
forrásból fakad.. Az én igazi vezéreszmém azonban, amelynek amióta
csak mint zeneszerző magamra találtam, tökéletesen tudatában
vagyok.:a népek testvérré válásának eszméje, a testvérré válásé,
minden háborúság és minden viszály ellenére.Ezt az eszmét igyekszem
- amennyire erőmből telik - szolgálni zenémben, ezért nem vonom ki
magam semmiféle hatás alól, eredjen az szlovák, román, arab vagy
bármiféle más forrásból. Csak tiszta, friss és egészséges legyen az
a forrás!"
Bartók Béla
levele (Idézet a programfüzetből)
A délelőtti
ünnepi műsor Bartók Bélára való emlékezés jegyében telt el. Bartók
Béla 125 éve született. A "Csak tiszta forrásból "című műsorban
népdalok, népdalfeldolgozások, népzenék, néptáncok, népmesék,
mondák, balladák, kórusművek, színpadi, zenekari művel és versek a
zeneszerzőről hangzottak el és voltak láthatók. Délután a barokk
Budapestet ismerhették meg a résztvevő vendégek. Közkívánatra a
Művészetek Palotája is szerepelt a programban. Az épület 205.
tavaszán nyitotta meg kapuit, a világ vezető koncerttermei közé
sorolható hangversenytermet, a legmodernebb technikável felszerelt
színháztermet és a kortárs képzőművészeti kiállításoknak helyt adó
Ludwig Múzeumot magában foglaló kultutális központot, amely az
FIABCI Prix d, Excellence 2006. évi díját, az építészeti szakma
legkiemelkedőbb nyerte el.
A nap a
Vidámprkban való szórakozással zárult.
Gombos, 2006. 07. 06.
-
2006. 07. 12.
Ibolya