Tisztelt Látogatónk, Tisztelt Olvasónk!
Amikor a romániai politikai életben valaki fontos döntést hoz, vagy részt vállal egy nagyszabású kezdeményezésben, minden alkalommal a nemzeti érdekekre hivatkozik. Ez tulajdonképpen természetes: ugyanis aki szenátori vagy képviselôi tisztséget vállalt, és általában politikai tisztséget, nyilván azzal a szándékkal tette, hogy ezeket az érdekeket képviseli. Az ellenzék ezen érdek nevében tevékenykedik, és a kormány is ugyanezen érdek nevében védi álláspontját. Az elmúlt napokban a miniszterelnök azt nyilatkozta, hogy ha az RMDSZ szavazatai és a nemzeti érdek között kellene választania, természetesen a nemzeti érdeket választaná. Miután meghallgattam ezt a nyilatkozatot, elkezdtem olvasni az ellenzék bizalmatlansági indítványát, és már az elsô mondatból világossá vált hogy az aláírók, a PRM-s, PD-s és PNL-s kollegák is a nemzeti érdek megvédése érdekében szövetkeztek. Mivel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség egy nagyon sajátságos szervezet, egy külön nemzeti közösség képviselôje, természetesen mi szerényebbek vagyunk az effajta nyilatkozatokban. Ennek ellenére mi többször is kinyilvánítottuk, hogy szeretnénk hozzájárulni az egész romániai társadalom jólétéhez, és mind 1996-ban, amikor kormányra léptünk, mind most egy éve, amikor megállapodást írtunk alá a választásokat megnyerô párttal, nemcsak aomániai magyarok érdekeire gondoltunk, hanem az ország minden állampolgárának igényeire és törekvéseire.
Meg voltunk gyôzôdve arról, hogy a megállapodás által közösen politikai stabilitást teremtünk, tisztelt PSD-s kollégák, hogy azáltal sikerüljön közelednünk Európához, és erôsítsük integrációs esélyeinket.Tehát ezek szerint mindenki Románia érdekeinek nevében cselekszik csakhogy következtetéseink mégis különböznek számos alapvetô pontban. Az indítvány aláírói szerint Románia érdeke az lenne, hogy bukjon meg a kormány.
A hatalmon lévôk szerint a kormány megtette feladatát, tehát az ország érdeke az lenne, hogy folytassa tevékenységét. A felelôsségfelvállalással tulajdonképpen maga a miniszterelnök ajánlotta fel a bizalmatlansági szavazás lehetôségét, valószínûleg azzal a meggyôzôdéssel, hogy nincs oka aggodalomra.
A bizalmatlansági indítvány kapcsán alkalmunk adódott a PSD, PRM, PD vagy PNL igazságához csatlakozni. Valószínûleg meg fogják érteni, hogy nekünk is megvan a saját igazságunk, és hogy döntéseinket saját programunkra alapozzuk, saját elképzelésünkre az ország jövôjérôl és saját prognózisunkra a következô év prioritásairól.
Számos dologban mi is elégedetlenek vagyunk, de ez nem téveszthetô össze az indítványt aláíró ultranacionalista párt elégedetlenségével, sem a liberálisokéval vagy a demokratákéval. Több dologgal mi is elégedettek vagyunk, de valószínûleg ezek sem azonosak a kormányzók elégtételeivel. Megkaptuk a lehetôséget, hogy rövid mérleget készítsünk az elmúlt évrôl, és engedjék meg, hogy vázoljak fel én is egy ilyen visszapillantást. Két évvel ezelôtt a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek világos választási lehetôsége volt: várni vagy cselekedni. Bírálni vagy segíteni. Szemlélni vagy hozzájárulni. A kritikának, bármilyen durva is legyen az, természetesen fontos szerepe van a politikában. Akik visszautasítják a kritikát, vagy akik elfojtják azt, nagyot tévednek. De mi akkor is úgy véltük, hogy ha nem a várakozást, hanem a cselekvést választjuk, hozzájárulhatunk a politikai stabilitáshoz, és ezáltal a Romániával szembeni bizalom növeléséhez az európai és euro-atlanti intézmények részérôl.
A vízumkényszer eltörlése bizonyítja, hogy választásunk helyes volt. Nemcsak a döntés kézzelfogható hatásaira gondolok, hanem szimbolikus velejáróira is, amelyek egyáltalán nem lényegtelenek..
Mert, szenátor és képviselô hölgyek és urak, látszólag mindenki a nemzeti érdek nevében tevékenykedik, csak teljesen másképp értelmezzük ezt a fogalmat.
Véleményünk szerint vagy sikerülni fog Románia integrációját felgyorsítanunk, vagy Európa ezen térségének kullogói leszünk, és nem ideiglenesen, hanem véglegesen. Igen, létezik szegénység, és a korrupció még mindig teljébe van. Igen, számos bírálat jogos, és még én is hozzátehetnék néhány problémát: a decentralizáció deklaratív jellege, a privatizáció lassú üteme, az államosított javak visszaszolgáltatásának késleltetése, egy jól meghatározott koncepció hiánya az infrastrukturális fejlesztés területén.
Mégis, ha becsületesek vagyunk, el kell ismernünk, hogy ezek nem a 2001-es év rendellenességei, hanem az 1989 utáni kormányok által felhalmozott problémák. Igaz, hogy természetesen mielôbb le kell rónunk ezeket a saját magunkkal és az egész társadalommal szemben adósságokat. Mielôbb véget kell vetnünk a halasztgatásoknak és visszalépéseknek a nemzeti kérdés megközelítése esetében is. Vitathatatlan, hogy a mi esetünkben az együttmûködés mellett szóló egyik érv a kisebbségi problémához való pozitív viszonyulás volt, a szolidaritás és nem a szembenállás ezen a téren, egyes megoldások gyakorlatba ültetése részvétellel, és nem elszigetelôdéssel. Szolidaritás és nem összeütközés! Részvétel, és nem elszigetelôdés!
Ezek az elvek jellemezték az RMDSZ minden lépését. Nem hiszem, hogy valóban megértettek minket. Mit szerettünk volna elérni?
A nemzeti probléma egy másfajta megközelítését, tisztelt kollegák.
A politikai eszközök természetesen ezen a területen is fontosak. De érthetetlen számunkra az, hogy valaki csak választási érdekbôl támogassa a kisebbségek számára kedvezô megoldásokat, és hogy ezeket megtorpedózza, esetleg ugyancsak választási érdekekbôl. Mi azt szeretnénk, tisztelt kormányzók és tisztelt ellenzékiek, hogy az interetnikus együttélés problémája kikerüljön a politikai harc kontextusából, és hogy a megoldásokat együtt keressük azon nemzeti érdek nevében, amelyre mindenki hivatkozik. Ebben az esztendôben, erre vonatkozóan fontos rendelkezéseket fogadtak el, elsôsorban az anyanyelv közigazgatásban való használata terén, és mi értékeljük ezt a valós elôrehaladást. De ezen rendelkezésekkel egyidejûleg érthetetlen számunkra az újra és újra a régi megosztási eljáráshoz való folyamodás, az úgynevezett Hargita-Kovászna jelentéssel, vagy más hasonló megnyilvánulásokkal.
Nem hiszem, hogy nekem kell itt a nemzeti érdek filozófiáját megfogalmazni. Én egyetlen dolgot tudok: minden hamis látszat ellenére, a magyarok érdekei azonosak a románok érdekeivel: hogy közeledjünk Európához, és hogy legyen meg az esélyünk egy méltó életre szülôföldünkön. Hogy megôrizhessük nyelvünket, hagyományainkat, kultúránkat, és hogy kölcsönösen elismerjük egymásnak ezt a jogát.
A kormány iránti bizalmi szavazás pillanatában vagyunk. Az idén volt okunk a bizalomra, de a bizalmatlanságra is. Voltak eredményeink, és kudarcaink is. Erre a mérlegre és a jövô évi közös tevékenységi programra alapozva fogunk dönteni néhány hét múlva, jelenlegi partnereinkkel való együttmûködés esetleges folytatásáról. Biztosítom önöket, hogy a mi döntésünkben is a társadalom érdeke lesz a meghatározó tényezô.
Stabilitást akartunk és akarunk a továbbiakban is, és természetesen együttmûködést, de csak abban az esetben, ha mindannyiunk számára biztosíték lesz a valós reformra minden létfontosságú területen.
Ma természetesen nem csatlakozhatunk a bizalmatlansági indítványhoz, mert, amint azt már elmondtam, nem értünk egyet a dokumentum aláíróinak diagnózisával, és ugyanakkor, nem képzelhetjük el jelenlétünket egy olyan politikai táborban, ahol a húzóerô szerepét egy ultranacionalista párt tölti be.
A karácsonyi ünnepek idején a Közmûvek ivóvízrészlegén dolgozóknak akadt a legtöbb munkájuk, a szatmárnémetiek közel hatvan esetben szorultak rá a karbantartók munkájára. Hétfôn csôrepedés miatt víz nélkül maradtak a Régi Központban lévô Fehér- ház lakói, de bajok voltak több helyen a hideg és melegvízvezetékekkel is. A szolgáltató pénztárai ma és holnap a megszokott órarend szerint tartanak nyitva, tájékoztatta lapunkat a szolgáltató szerdai ügyeletese. A távolsági közszállítás január másodikáig szünetel, ám a városi járatok közlekednek, mégpedig a vasárnapi menetrend szerint. Január elsején egyetlen autóbusz sem hajt majd ki a garázsból, a szolgáltató tegnapi ügyeletese szerint a viszonylag enyhe idô miatt nem történt fennakadás a hét eleji közlekedésben.
A Florisalnál egész héten dolgoztak az utak szórásán, a havat is seperték egyes helyeken a városban: a köztisztasági vállalatnál mintha nem is lett volna karácsony. Szokásos idôben érkeztek a házak elé a szemétszállítók is, ahová esetleg mégsem értek el ma, holnap, de még hétfôn is kiszállnak majd a narancssárga autók. A köztisztasági vállalat pénztára csütörtökön és pénteken lesz nyitva utoljára ebben az évben, legközelebb január harmadikán lehet a pénztárnál befizetni a köztisztasági illetéket.
Belefeledkeztek a "karácsonyozásba" a Conel és a Romgaz alkalmazottai, de nem lehetett senkit telefonvégre kapni a helyi adóhivatalban sem. Aki eddig nem fizette ki ezeket a szolgáltatásokat vagy adókat, ne kockáztassa meg az utat a pénztárakig, elôfordulhat, hogy ezekben a hivatalokban ebben az évben már nem is fognak dolgozni. A városi közhivatalokban, üzletekben, szolgáltatóknál várhatóan jövô csütörtökön, január harmadikán áll vissza minden a régi kerékvágásba, tehát egy hét múlva várhatóan minden helyen felveszik a munkaköpenyt a dolgozók.
(princz)
"A valóság nem más, mint egy nagy mese" ezekkel a szavakkal foglalja össze az anconai polgár a fordulatos komédia eszmei mondanivalóját az Anconai szerelmesek címû elôadásban. Így karácsony után, farsang elôtt, talán sokan hajlamosak lesznek hinni neki, fôleg ha andalító olasz zenét is tálalnak hozzá! A szatmárnémeti színtársulat a fenti biztos recept alapján készül a szilveszteri bemutatóra egy igazi olasz zenés komédiával. Kicsit nosztalgikus, kicsit ironikus ez a mediterrán szerelmi bonyadalom. Az elôadásban megtalálunk mindent, ami egy hamisítatlan olasz hangulathoz kell: tengerparti üdülôhelyet, kávézót, pizzát, összegabalyított szerelmi szálakat és slágert sláger hátán.
A 70-es évek népszerû olasz slágerei hangzanak el: Ciao Bambina, Volare, Felicita, LItaliano, szóval sok-sok slágeren kell túljutni az anconai szerelmeseknek, amíg eljuthatnak a hepiendhez.
Az Anconai szerelmesek címû zenés komédia ôsbemutatója 1997ben volt Budapesten a Radnóti Színházban. A sikeres prózai elôadásairól híres színház mûvészei kérték, hogy zenés elôadást is játsszanak, ezért Valló Péter rendezô ötletébôl Vajda Katalin írt meg egy napjainkban játszódó vígjátékot, amit a 70es évek olasz slágerei fûszereznek. A bemutató óta folyamatosan játsszák a darabot, decemberben volt a 175. elôadás Budapesten.
Szatmárnémetiben a Harag György Társulat Andrei Mihalache rendezô ( a román társulat igazgatója) segítségével varázsolják a vérbô olasz komédia hangulatát a színpadra elôször szilveszter estén.
Szatmárnémetiben december 28án, pénteken 17 órai kezdettel a Szent Alajos Konviktusban (Vasile Conta utca 1/A. szám, a Hildegárda templom mögött) Hám János Véndiáktalálkozót rendeznek. A találkozóra szeretettel várják mindazokat, akik a Hám János Szemináriumi Líceum diákjai voltak, valamint tanáraikat. Érdeklôdni a 096541611es telefonszámon lehet.
baranyai I.
Mínusz kilenc fokot jelzett a repülôtér környékén a hômérô tegnap hajnalban. A Vízügyi Hivataltól kapott tájékoztatás szerint a kolozsvári meteorológiai labor prognózisa alapján enyhe melegedésre lehet számítani a következô napokban. A megye területén nem történnek különösebb események az ünnepek alatt. Továbbra is nagyon vékony, és nem összefüggô a vizeken a jég, nem ajánlatos, sôt kifejezetten veszélyes rálépni. A Nagyváradon történt tragikus baleset után (egy gyermek elmerült a jeges vízben) különösen óvni kell a gyermekeket az ilyen kalandtól.
A megyei utak mindenhol járhatóak, kevés helyen kellett hóekét használni, sóztak és homokot szórtak ott, ahol szükséges volt. Nagyobb mennyiségû hó az Avasban és Bükkalja térségében hullott, hóakadály sehol nincs. A Megyei Útigazgatóság alkalmazottai készenlétben várják a következô napokra várható esetleges havazást és az ünnepek alatt is fokozottan vigyázzák az utakat.
A vasúti közlekedés akadálytalannak mondható, a tegnapi bukaresti gyors húsz percet késett ugyan, de ez nem rendkívüli, mondta a tudakozó. Nem jeleztek az elkövetkezô napokban sem számottevô akadályt a fôbb utakon.
b.i.
Majdnem telt házat vonzott a szatmárnémeti színházban a karácsony elôtt, december 22én délután két részben elôadott misztériumjáték, amely mûfaja, amatôr elôadói gárdája miatt rendhagyó bemutatónak tekinthetô a "profi" színteren. Jótékonysági jellege is a rendhagyó rendezvény kategóriába utalja
A kétórás elôadás megszervezése, felhasznált szöveg és zeneanyagának, valamint jelmezeinek összeállítása, nagyobb részének saját kezû megvarrása is (!) Varga Mária munkája, aki a Mûvészeti Iskola balettoktatója. A színház Kovács Éva rendezôi tapasztalatait, valamint a helyszínt és a szükséges mûszaki feltételeket biztosította. Az együttmunkálkodás eredménye pedig mintegy 40 amatôrt (nagydiákot, kisiskolást, sôt nagycsoportos napközist) megmozgató "profi" elôadás lett.
Ugyanúgy megmozgatta a közönség (amelynek soraiban természetesen a kis "mûvészekhez" tartozó szülô, testvér, rokon és ismerôs foglat helyet) lelkét, a szívvellélekkel elôadott játék egyszerû (de nagyszerûen érvényesített) üzenetével: az egymás szeretetére való felhívással.
Nincs módunkban minden nevet felsorolni, bár az elôadás minden kis részletében munkát vállalók is kétségtelenül megérdemelnék a széles nyilvánosságot.
Annyi biztos, hogy valami újszerût nyújtott maga a színház intézménye is, azzal, hogy befogadta az elôadást, megtéve ezzel a mostanában többek által sürgetett változás felé egy kicsiny lépést. És ez mindenképpen a színház nyitottságát bizonyítja.
b.a
Karácsony elôtti utolsó ülésén külföldre irányuló munkaközvetítéssel foglalkozó hivatal létrehozásáról döntött a Nãstasekabinet.
A kormány közvetlen alárendeltségében, önálló jogi személyiséggel bíró intézmény létrehozásáról és mûködésérôl rendelkezô jogszabály rövidesen megjelenik a Monitorul Oficialban.
Az országban jelenleg tizennyolc magáncég kapott külföldi munkalehetôség közvetítéséhez jogot a munkaügyi tárcától, egy ebben az évben megjelent, szintén kormányhatározat alapján.
Ezen cégek köre fog bôvülni a jövô évtôl, ráadásul egy hivatalos állami intézménnyel.
(bódi)
A Szatmár Megyei Munkaügyi és Társadalomvédelmi Igazgatóság jogi osztályának ellenôrei a 2001es év folyamán 60 gazdasági egységnél ellenôrizték a kollektív munkaszerzôdések 130/1996os számú törvényének alkalmazását és egyetlen- egy nem akadt közöttük, ahol ne találtak volna kisebbnagyobb szabálytalanságokat. A 36 szatmárnémeti, 19 nagykárolyi és 5 tasnádi vállalatnál lefolytatott vizsgálat nyomán 46 kihágási jegyzôkönyvet állítottak ki, további 14 munkáltatót pedig írásban szólítottak fel az észlelt hibák kiküszöbölésére, a törvény maradéktalan betartására.
B. É.
Amíg a lakosság nagy része ünnepelt, a Megyei Kórház sürgôsségi osztályán megerôsített személyzettel várták a bajba jutottakat. Abban az osztály mindhárom részlegének a munkatársai megegyezôen nyilatkoztak, hogy ez az ünnep csendesen telt, s senkit nem szállítottak be különleges esettel. A belgyógyászaton két orvos két rendelôben várta a betegeket. December 24tôl 26a délig több mint száz esetet kezeltek a két belgyógyászati sürgôsségi rendelésen. Komolyabb alkohol és élelmiszermérgezés nem fordult elô, azonban itt is voltak gyomorrontások és kéthárom részeget is elláttak. Az esetek közül feltûnôen magas volt a szívbetegek száma, elsôsorban a hideg miatt, nyilatkozta lapunknak a részleg munkatársa.
A sürgôsségi osztály pediátriai részlegén ezen idôszakban több mint hatvan kisbeteget láttak el. Elsôsorban gyomorrontással, allergiás, valamint légúti panaszokkal kerültek a gyermekek a sürgôsségre. A panaszok nagy része, fôleg az allergiás tünetek az ünnepek alatti túlzott evés, illetve az elkészített ételek miatt keletkezett.
Közúti baleset nem történt, s többnyire törésekkel és sebekkel fordultak a páciensek a sürgôsségi osztály sebészeti részlegének az orvosaihoz. A törések többsége leesésbôl keletkezett, a csúszós utak és járdák miatt, s jellemzôen lábtörések fordultak elô. Itt összesen százkét beteget láttak el huszonnegyedikétôl huszonhatodikán délig.
A szatmári mentôsöknek összesen kilencvenegyszer kellett kiszállniuk a helyszínekre. Néhány részeghez, szívbetegekhez, valamint lábtöréshez hívták ki ôket. Különleges esetrôl ôk sem tudtak beszámolni lapunknak.
bodnár
December folyamán is folytatódtak a munkajogi ellenôrzések a megye magán vagy állami tôkével mûködô kereskedelmi társaságainál, illetve a helyi közhasznú társaságoknál, azt követôen, hogy a Munkaügyi és Társadalomvédelmi minisztérium folyó év júniusi körlevele értelmében a Megyei Munkaügyi és Társadalomvédelmi Vezérigazgatóság Munkajogellenôrzési irodája húsz kereskedelmi társaságban végzett hasonló ellenôrzést november végéig.
Az ellenôrök elsôsorban az államilag garantált minimálbér biztosítására, az állami költségvetésbe és különbözô társadalombiztosítási alapokba történô befizetések mértékére, továbbá a kollektív munkaszerzôdésekrôl rendelkezô törvény elôírásainak betartására voltak kíváncsiak.
Az e havi ellenôrzések mérlege egyelôre nem készült el, az azt megelôzôek szerint viszont megállapítást nyert, hogy a munkáltatók többsége eleget tesz az egyéni és a kollektív munkaszerzôdésre vonatkozó kötelezettségének, biztosítja a törvényileg garantált minimálbért, s a bérek egyetlen társaságban sem haladják meg az államtitkári mintegy harmincmillió lejes fizetéseket.
(bs)
Jövô év január 4én a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Fôgimnáziumban beindul az RMGE Szatmár megyei fiókja által szervezett Ezüstkalászos Gazdatanfolyam. A 10 órakor kezdôdô megnyitóra a szervezôk azokat az érdeklôdôket is elvárják, akik ez ideig valamilyen oknál fogva nem tudtak bejelentkezni.
Az Ausztráliai Magyar Kisebbségi Alap 1996 óta támogatja a Romániában beindult református oktatási intézményekben tanuló diákokat. Józsa Erika nagyváradi színésznô kezdeményezésére a magyar nyelvterületrôl elszármazott emberek ösztöndíjat ajánlottak fel a Romániában tanuló, tehetséges, de anyagilag is rászoruló diákoknak. A Szatmárnémeti Református Gimnázium két diákja: Varga Beáta XII. A és Német András XII. B osztályos tanulók negyedik éve részesülnek az ausztráliai ösztöndíjban. A tanulókat tanulmányi eredmény, anyagi helyzet alapján, osztályfônöki és igazgatói ajánlással választották ki. Az ösztöndíjban részesülô diákok tartják a kapcsolatot támogatóikkal, sôt olyan is volt már, hogy érettségi után is segítették a diák továbbtanulását.
Milyen kritérium alapján történik a kiválasztás, milyen értékû ösztöndíjról van szó és mire fordították és fordítják a pénzt a tanulók?
Varga Beáta a Református Gimnázium XII. A osztályos tanulója: Kilencedikben pályázat révén nekem ítélték az ösztöndíjat, ami akkor nagyon jól jött, mert hárman vagyunk testvérek és csak édesapám dolgozik. Szilágyszéri vagyok, azért, hogy tovább tanulhassak, bentlakásba kellett költöznöm, ugyanakkor minden hétvégén hazamegyek a szüleimhez, ami jelentôs kiadást jelent. Az ösztöndíjat mindig növekedett, legutóbb 200 ausztráliai dollárt kaptam mindig odaadtam a szüleimnek, most a legutóbbit félretettem. Érettségi után a Tanítóképzô Fôiskolára jelentkezem, óvónôtanítóképzô szakra. Nagyon szeretem a gyerekeket, minden vágyam az, hogy velük foglalkozzam.
Hogy karácsony közeledtével jute az ösztöndíjból valami kis figyelmesség a családtagoknak, Beáta válasza egyszerû és szívszorító volt:
Nálunk az ilyesmi nincs divatban, megelégszünk annyival, hogy a család együtt ünnepelhet.
Német András XII. B osztályos tanuló: Én az ösztöndíjamat eddig ingázásra fordítottam. Van egy ikertestvérem, akivel egy osztályba járok, és mindennap Szatmárhegyrôl ingázunk, sôt édesapám is. A havi autóbuszbérlet 600 ezer lejbe kerül, úgyhogy édesapám fizetése szinte elmegy az ingázásra. Az ösztöndíj ilyen körülmények között nagyon jól jön. Amúgy nem vagyok egy nagy költekezô, szívem szerint könyveket vennék, csakhát azok nagyon drágák, ezért aztán inkább kölcsönveszem a könyvtárból. Nem költök magamra, de így karácsony közeledtével szeretek másokat megajándékozni. A családtagoknak már megvettem az ajándékokat. Érettségi után teológiára felvételizek, gyerekkori álmom az, hogy lelkész legyek. Elhivatottságot érzek a papi hivatáshoz.
Lejegyezte: Elek Anikó
Teremlabdarúgás
Az FC Olimpia több volt és jelenlegi játékosát magába tömörítô Coopertiva együttese nyerte az idei Karácsony Kupa Teremlabdarúgó Tornát, amelyet szombaton és vasárnap rendeztek meg a szatmárnémeti Sportlíceum tornacsarnokában. A "szövetkezeti csapat" kapuját Suciu és Martin Tudor, az Olimpia Aosztályos szereplésének hôse védte, és Dulcea, Zahariuc, Rosoagã is pályára lépett.
A két nap programja igen zsúfolt volt, hiszen nem kevesebb mint 75 mérkôzésre került sor, több csapatban is feltûntek ismert szatmári futballisták. A trófeát is az Olimpia volt és jelenlegi játékosaiból verbuvált Cooperativa együttese nyerte el, a döntôben 51es vereséget mért az FC Bud csapatára, amely szintén hemzsegett a leigazolt játékosoktól.
A "selejzetôk" után az alábbi két csoport alakult ki, amelynek elsô helyezettjei mérkôzhettek meg a bajnoki címért:
A csoport:
Cooperativa Sportul 20
Calato Sportul 10
Cooperativa Calato 10
Bcsoport
Alcorom Carpati 10
FC Bud Carpati 31
FC Bud Alcorom 21
A "kisdöntôben" (Calato Alcorom) 11es rendes játékidô után a tizenegyesrúgások döntöttek, 21re a Calato nyert.
A döntôben: Cooperativa FC Bud 51 (30).
gólszerzôk: Zahariuc (2), Tuturas, Dulcea (2), illetve Batin.
Cooperativa: Suciu, Tudor, Zahariuc, Tuturas, Rosoagã, Dulcea, Ratiu, Rat.
FC Bud: Sima, Tãtãran, Blaga, Bud, Mihovici, Pasca, Batin, Lup, Lazar.
A gyôztes csapat 7,5 millió lejes díjazásban részesült, amely pénzösszeget fel kíván ajánlani jótékonysági célokra: egyelôre még nem dôlt el, hogy árvaháznak, öregotthonnak vagy egyéb szociális intézménynek ajánlják fel a pénzt.
Piskolt
Amint azt lapunkban olvashatták, a Megyei Labdarúgó Bajnokságban szereplô Piskolti Unirea edzôje, Veres László Aosztályos, illetve szuperligás rögbijátékos volt, illetve a magyar rögbiválogatott szövetségi kapitányi feladatait is ellátta hat hónapon keresztül. Lemondását követôen hazakerült szülôfalujába, ahol állandó munkahelyet ajánlottak fel a számára. A fiatalok, ismerve eddigi sportkarrierjét, akkor hét évvel ezelôtt felkérték, legyen a helyi focicsapat edzôje.
Eleinte nehéz volt, mert egyáltaltán nem volt fegyelem. Az elsô edzésrôl haza is mentem mérgemben, mert csak három játékos jelent meg a megbeszélt idôpontban. Aztán, amikor látták, hogy mennyire komolyan veszem a dolgot, a fiúk is megemberelték magukat. A piskolti focicsapat vezetése eléggé idegölô munka, hiszen az elmúlt idényben az is elôfordult néhányszor, hogy nem tudtunk idegenbe elmenni játszani, mert nem volt mivel legtöbbször így is saját kocsival jutunk el más községekbe, a jelenlegi polgármester, Dobos József segített, ahogy tudott, adott egy kis motorinát.
Az idei ôszi idényrôl az edzô elmondta: elégedett a teljesítménnyel, hiszen a negyedik helyen áll az együttes. A legnagyobb sikernek azt tartja, hogy Tasnádszántót és Csomaközt idegenben meg tudták verni. Ami a keretet illeti, fôként egy jó kapusra volna szükség Piskolton. Az eddigi hálóôr, Andreica Lucian ugyanis jelenleg Halmiban játszik, ôt egy 16 éves ifi helyettesíti. Veres László elmondása szerint egy jó középhátvéd, és egy ügyes csatár is elkelne a csapatban.
Van egy pár nagyon rutinos és ügyes fiú, ôk húzzák maguk után a csapatot: Nuna Cristian, Chereji Vasile, Simon Claudiu. Aztán vannak a fiatal tehetségek: Beres Claudiu, Angyal Dãnut, Turoti Gheorghe, akik jól kiegészítik a fenti hármast.
Erôsítés tavasszal érkezni fog, mert három mezôteremi futballista kifejezte szándékát, hogy szívesen kergetné a labdát a piskolti együttesben, hiszen falujukban nem kapnak semmit a játékukért. A Piskolti Unirea játékosai sem részesülnek különösebb juttatásban, játékukért fejenként 25 ár szántóföldet kapnak, a meccsek utáni üveg üdítôn/sörön kívül.
Az idei idényben nem feltétlenül hajt arra a csapat, hogy feljebb jusson Dosztályba. Veres László szerint azért nem, mert ehhez egyelôre nincsenek meg a feltételek. Piskolton tavasztól kezdik el a zuhanyzóval ellátott öltözô építését, a pálya megfelelô körbekerítését, és aztán jövôre jöhet a felsôbb divízió: az elsô négyben viszont most is ott szeretnének lenni. Veres Lászlót arról is kifaggattuk, mi mindent tud felhasználni a labdarúgócsapat felkészítése során abból, amit a rögbiben megtapasztalt. Érdekes dolgokat osztott meg velünk.
Természetesen nagyon sok olyan fogást alkalmazok az edzéseken, amelyek a rögbihez tartoznak a fiúk ezt észre sem veszik. Rendkívül nagy hangsúlyt fektetek a erônlétre, a keménységre, ami mindkét sportágban igen lényeges. Például: szembeállítok egymással két játékost, és vállal ütköztetem ôket, mert a beadásoknál az fejeli el a labdát, aki erôsebb, olyan kondícióban kell lenni, hogy az ellenfél ne tudjon eltolni, felborítani. Mi a legtöbb meccsünket éppen a fizikai állóképességünk miatt a második félidôben tudtuk megnyerni.
A Piskolti Unirea játékoskerete: Uifalusi Vasile, Hiri Attila, Chereji Vasile, Lazãr Nicolae, Veres Flaviu, Simon Claudiu, Maxi Radu, Récsei Róbert, Rák Péter, Truczkai Alexandru, Angyal Dãnut, Nuna Cristian, Gârbovan Sorin, Negrea Vasile, Turoti Gheorghe, Slepca Marius, Oláh Alexandru, Robotin Vasile.
Edzô: Veres László. Elnök: Kovács Endre. Intézô: Erdei Marcel.
Copyright © Szatmári Friss Újság - 2001