Romániai látogatásának második napját II. János Pál pápa a fôvárosi katolikus Belu temetôben kezdte, ahová fohászkodni ment a kommunista üldözés áldozatául esett katolikus érsekek sírhantjához.

Ezt követôen útját a forradalom hôseinek temetôjében szakította meg, ahol az 1989 decemberében elesettek emlékezete iránti hódolatát nyilvánította ki, és lelki üdvükért imádkozott.

A továbbiakban a Szentatya bizánci rítusú szentmisét celebrált a fôvárosi Szent József székesegyházban. Az ez alkalomból elhangzott homíliában a pápa rámutatott, azért jött Romániába, hogy hódolatát nyilvánítsa a román nép elôtt, amelyben a római civilizáció követôjét, emlékének és kultúrájának megôrzôjét látja Európa e részében.

Szombat délután II. János Pál pápa a Mitropolia dombi palotában találkozott Teoctist pátriárkával, a román ortodox egyház zsinatának tagjaival. Az itt elhangzott szónoklatában a pápa rámutatott, zarándokként jött hazánkba, hogy érzékeltesse, mennyire közel állnak a katolikus egyház érzelmei az ortodox klérus és hívôk törekvéseihez.

Az egyházi méltóságokon kívül a pátriárkia palotájában jelen volt Emil Constantinescu államfô, Radu Vasile miniszterelnök, kormánytagok, honatyák, a diplomáciai testület tagjai, politikai és kulturális személyiségek.

A szombati nap a Szentatya tiszteletére adott hivatalos fogadással ért véget, amelyen a két egyházi fôméltóság közös nyilatkozatot fogadott el. A Krisztus feltámadásából eredô testvériségben és könyörületben egyesülve, szeretetteljes gondolatunk az oly nehéz megpróbáltatásnak és szenvedésnek kitett jugoszláviai testvérek felé irányul. Emberi és szellemi szolidaritást vállalunk mindazokkal, akik házukból, földjükrôl elûzve, szeretteiktôl elszakítva a menekülés kegyetlen valóságát élik, akárcsak a gyilkos bombázások áldozataival és mindazon népességgel, amely nem élhet nyugodt békességben. Isten nevében fordulunk mindazokhoz, akik valamilyen formában felelôsök a jelenlegi tragédiáért, legyen bátorságuk felújítani a párbeszédet, megteremteni a feltételeket egy igazságos és tartós béke meghonosításáért, amely lehetôvé tegye a menekültek hazatérését, vessen véget a Jugoszláviában élô valamennyi szerb, albán és más nemzetiség szenvedésének, alapozza meg a jugoszláv szövetség összes népe közti újszerû egymás mellett élést. Arra ösztönözzük a nemzetközi közösséget és ennek intézményeit, hogy minden jogos eszközét használja fel, hozzásegítve a konfliktusban álló feleket nézeteltéréseik, fôként az alapvetô emberi jogokra és a szuverén államok közti együttmûködésre vonatkozóak megoldásához, az érvényben lévô konvenciókkal összhangban.

Az Isten nevében nyomatékosan kérjük a konfliktusban álló felektôl: szüntessenek végleg tüzet és állhatatosan ajánljuk, kövessenek el minden tôlük telhetôt az együttélés új, a mindenki iránti tisztelettôl, testvériségtôl és békétôl fémjelzett mûvészetének balkáni meghonosításáért. Erôteljes jele lenne ez annak, hogy Jugoszlávia Szövetségi Köztársaság, egész Európával együtt, a béke, a szabadság és az egyetértés helye mindenki számára — áll egyebek között a közös nyilatkozatban.

Vasárnap délelôtt, a fôvárosi Unirea téren mintegy 30 ezer ortodox és katolikus hívô várta a Teoctist pátriárka és az ortodox zsinat tagjai celebrálta szentmise kezdetét, amelyen jelen volt II. János Pál pápa is. A pátriárka testvérien összeölelkezett a pápával, ama kereszt elôtt, amely a Nemzet Megváltása katedrálisnak leendô helyét jelzi, majd pedig a két egyházi fôméltóság, harangszó közepette fellépett a külön erre az alkalomra a téren emelt oltárra. Említésre méltó, hogy elôször fordul elô, hogy a Szentatya megtisztel egy másik egyházfôt, mint ahogy az is elsô ízben történt meg, hogy a pápa egy másik egyházvezetô kíséretében foglalt helyet a pápai gépkocsiban.

Teoctist pátriárkát és II. János Pál pápát Emil Constantinescu államfô köszöntötte. A Teoctist pátriárka által celebrált szentmisét követô szónoklatában II. János Pál pápa aláhúzta, hogy a román nép sosem szûnt meg az Atyát, a Fiút és a Szentlelket dicsôíteni, a történelem legsötétebb korszakában sem vesztette el hitét Istenben. Utalt megannyi illusztris vagy névtelen keresztény példamutató magatartására, aki nem rendült meg hitében és hirdette az Úr szavát, olykor saját életének feláldozása árán is. A román földön Krisztust hirdetô számos személyiség közül a pápa megemlítette a rohiai szerzetest, Nicolae Steinhardt–ot, aki hívôként és kultúremberként egészen rendkívüli módon fogta fel a keresztény egyházak közös kincsének különleges gazdagságát. Ama reményének adott hangot, hogy a katolikus és ortodox egyház, illetve a görög katolikus és ortodox egyház viszonya egyre inkább letisztul bármely félelemtôl és kételytôl, és bebizonyítja, hogy a mindenkori pásztori akció rendeltetése hozzásegíteni az egyént ahhoz, hogy az egyetlen Istennel szembeni hûségben növekedjék. A 2000. év nagy jubileuma arra készteti a keresztényeket, hogy tudatosabban tekintsenek az új millenniummal érkezô jövôbeli kihívások felé — zárta szavait a Szentatya.

A pápa vasárnap reggel, a pápai követség székházában magánkihallgatáson fogadta Radu Vasile kormányfôt és családját.

A találkozót követôen a miniszterelnök kijelentette az újságíróknak, hogy a megbeszélés a hazai régebbi és jelenkori történelmi fejleményekre összpontosult. Ez ismételten kidomborította, mily fontos számunkra, általában az országra nézve a korszakalkotó vizit. A román nép megérdemelt egy ilyen látogatást — fogalmazott a kormányfô.

Tegnap délután hatalmas tömeg elôtt celebrált román nyelvû szentmisét a Szentatya az Izvor parkban, amely alkalommal magyar nyelvû leckeolvasás is volt. Az esti órákban a pápa visszarepült Rómába.

Az autonómiáról is szó esett a fiatal demokraták kongresszusán.

— Igenis, minden körülmények között jogos, és kell beszélni a kisebbségek autonómiájáról, beleértve a Vajdaságot is — jelentette ki Kövér László, titkosszolgálati miniszter szombaton Budapesten, a FIDESZ–MPP XI. kongresszusán. Az ügyvezetô alelnök szerint a jugoszláviai háború utáni átfogó rendezés egyik kiindulópontja a Vajdaság autonómiája kell hogy legyen.

Tôkés László beszédében megköszönte Kövér László fent említett szavait, mint mondta: a határon túli elbizonytalanodott helyzetben bárorítólag hatott ez az elvszerû, politikailag és erkölcsileg egyaránt tiszta beszéd. Az RMDSZ tiszteletbeli elnöke ugyanakkor figyelmeztetett: "Miközben ebben az esztendôben az erdélyi magyarság közösségi és politikai újjászervezôdésének 10. évfordulóját ünnepelheti, aggodalommal kell arra gondolnunk, hogy belsô önrendelkezésen alapuló autonómia- politikánk a többségi hatalommal megalkuvó kisebbségi politikának eshet áldozatul." A koszovói válság kapcsán a püspök arra kérte a FIDESZ–t, hogy az európai integráció kínálta kedvezô lehetôségeket kihasználva, valamint a térség országaival, így Romániával való alapvetô érdekazonosságát érvényesítve a nemzetek közötti megbékélés és Kelet–Közép–Európa stabilitásának érdekében az eddiginél is határozottabban támogassa Vajdaság mellett Erdély és a többi határon túli magyar nemzetrészek helyzetének végérvényes, megnyugtató, a túlélésre és felemelkedésre lehetôséget adó rendezését.

Markó Béla a Magyar Állandó Értekezlet néven intézményesített magyar–magyar kapcsolattartás fontosságát hangsúlyozta. "Meg kell találnunk azokat a megoldásokat, amelyek Európának ebben a még mindig földrengéses részében nem eltávolítanak minket egymástól, hanem minél szorosabban összekötnek" — vélekedett a szövetségi elnök. Az RMDSZ elsô embere elmondta: bízunk abban, hogy az új évezredet úgy kezdi a nyugati világ, hogy elismeri, Közép–Kelet–Európa és a Balkán etnikai, nemzeti kisebbségi problémáit meg kell oldani, hiszen nekünk ez létkérdés.

Orbán Viktor miniszterelnök, akit tegnap ismét megválasztottak a FIDESZ–MPP elnökévé, beszédében kiemelte, hogy egy évvel a választások után elmondható: a FIDESZ—MPP nem csupán szavazatokat gyûjtött, hanem egységet is teremtett az országban.

A FIDESZ újraválasztott elnökség tagjai: Kövér László, Áder János, Pokorni Zoltán, Szájer József, Varga Mihály, Deutsch Tamás, Illés Zoltán és Németh Zsolt.

Amint azt szombati lapszámunkban közöltük, péntek este a magyar nyelvû oktatásról szervezett tanácskozás színhelyén, a szatmárnémeti strand melletti gyermektábor fôépületének nagytermében lehallgatókészüléket találtak. Azóta nem csak azt sikerült megtudnunk egy beavatottól, hogy valóban minden kétséget kizáróan lehallgatóról van szó, hanem azt is, hogy az ilyen típusú készülék neve a "szakmában": "léc". Olyan, s körülbelül akkora is, mint az évtizedekkel ezelôtt használatos, kihúzható fedelû tolltartók voltak. Lécnek pedig azért nevezik, mert általában a parkettet szegô léc toldásaként, vagy ha a helyiségben függönykarnis van, annak alkatrészeként, ha pedig ilyen nincs, az asztal aljára erôsítik, mint annak alkatrészét. Ez történt esetünkben is.

A szerkentyû, amely ebben a léchez hasonló dobozban van, nem más, mint egy rádió–adókészülék, amely egy kisebb–nagyobb távolságban üzemeltetett vevô számára közvetíti mindazt, ami a megfigyelt helyiségben elhangzik. A vevô egy magnóval van összekötve, amely szalagra rögzít mindent.

Az, hogy a szóban forgó "léc" leesett az asztal lapjának aljáról, kontármunkáról árulkodik. De így legalább mi is kezünkbe vehettük.

Két matematika–informatika és egy humán szakos osztályt indít a szatmárnémeti Német Líceum az ôszi tanévkezdéskor, tudtuk meg Forstenheizler Johann iskolaigazgatótól, amit már a Nevelés– és Oktatásügyi Minisztérium is engedélyezett. A két reál szakos osztályból az egyik kizárólag a más megyebeli diákok számára van fenntartva, mivel — ahogy az az április 26–i Nyitott Kapuk program keretében kiderült —, felsôvisóiak és nagybányaiak is érdeklôdtek az iskola iránt. A megyébôl a legtöbb vidéki felvételizôre Nagykárolyból, Béltekrôl és Petribôl számítanak.

Az osztályok harmincas létszámúak lesznek, és amennyiben a jelentkezôk száma túllépi ezt a keretet, a matematika–informatika szakra felvételizôk esetében a nyolcadikos képességfelmérô vizsga és az azon belüli matematika, a humán szakosok esetében pedig a képességfelmérô és az abban szereplô román nyelv vizsgajegyének átlaga dönt majd. Az iskolában minden tárgyat németül tanulnak majd a diákok, még a Románia történelme tantárgyat is. A négy év elvégzését követôen olyan felsôfokú nyelvismeretet igazoló diplomát kapnak a végzôsök, amelyet nemcsak az országban, de külföldön is elismernek.

A líceum jó számítógépes felszereltséggel rendelkezik és opcionális órák is szerepelnek a tantervben, amelyek vélhetôen az idegen nyelv és az informatika tárgyakból kerülnek majd ki.

Szombaton 10 órakor, a szatmárnémeti hídon túli római katolikus temetôben megkoszorúzták Jakabffy Elemér sírját. Az ünnepélyes aktusnál jelen volt Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke, Bálint–Pataky József ugyane hivatal részérôl, Göncz László, a szlovéniai Magyar Nemzetiségi Mûvelôdési Intézet igazgatója, Varga Attila és Kabai István az RMDSZ Szatmár megyei, illetve szatmárnémeti szervezete képviseletében, Muzsnay Árpád az EMKE és a szatmárnémeti Kölcsey Kör, Csirák Csaba a Szent–Györgyi Albert Társaság, Illés István a Bocskay Szövetség részérôl, valamint hazai és külföldi értelmiségiek, sajtóemberek, rokonok, ismerôsök, Jakabffy emlékének és példájának tisztelôi.

A sírnál Varga Attila, az RMDSZ parlamenti frakciójának vezetôje mondott emlékbeszédet. Hangsúlyozta: Jakabffy Elemér ritka lelkesedéssel, munkabírással, szakértelemmel és hivatástudattal formálta a közvéleményt és alakította az eseményeket. Szelleme ma is él, elevenen hat, tudományos és közéleti tevékenységre, helytállásra ösztönöz. Nekünk, Szatmár megyei és erdélyi magyaroknak az áldozatkészségnek és a céltudatos munkálkodásnak eme felemelô példájához feltétlenül igazodnunk kell.

Muzsnay Árpád, a Jakabffy Napok rendezvényeinek fô szervezôje zárszavában elmondta: a hagyományteremtô rendezvény az elkövetkezô években folytatódik, feltehetôleg az eddiginél szélesebb körben, hiszen remény van arra, hogy eseményeibe Lugos is újra bekapcsolódjék.

Parlamenti tudósítás 

A balkáni válság, a balkáni háború jelentôsen felértékelte Románia külpolitikai szerepét mind a térségben, mind a vezetô NATO–nagyhatalmak szemében.

A román diplomácia és külön az államelnök sikerének lehet elkönyvelni, hogy a washingtoni csúcstalálkozó során meg tudta gyôzni a brit miniszterelnököt egy bukaresti látogatásra. Természetes, hogy a Románia iránti fokozottabb érdeklôdés nem a Kormányzatnak szól, illetve nem neki köszönhetô, hanem a térségben kialakult válságnak és ezzel szoros összefüggésben Románia geopolitikai, katonai–stratégiai helyzetének.

A látogatás rövid, de annál tartalmasabb, üzenetében pedig rendkívül lényeges volt. (Zárójelben jegyzem meg, hogy román politikusok egy része, illetve politikai elemzôk, újságírók fanyalogtak a rövidre, mintegy négy–öt órára szabott látogatás miatt, figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy a mindenkori brit miniszterelnök bármilyen rövid megjelenése egy országban nem udvariassági gesztus, hanem mélyebb politikai tartalmú.)

Tony Blair miniszterelnök szólt a Parlament két háza elôtt.

Kivételes szónoki képességgel és kiváló politikusi érzékkel és céltudatossággal érvelt a NATO katonai akciója mellett és emelte fel Romániát a partnerség, az egyenjogúság, a közös értékek megvallásából adódó morális együvé tartozás szintjére.

Elmondta, hogy Koszovóban nem egy hagyományos katonai konfliktus zajlik, hanem egy embertelen, diktatórikus rezsim (mely százezreket üldöz el lakóhelyeikrôl, kínoztat meg, vagy éppen mészárol le) katonai eszközökkel történô megfékezésérôl van szó.

A beszéd rendkívül tudatos volt, nem légüres térben hangzott el, volt címzettje és a szónok ismerte azokat, akikhez szólt, de legalábbis tudta, mit kell a hallgatóságnak mondani.

A hidegvérû angol úriember latinos lendülettel hangsúlyozta Románia és Nagy–Britannia érdek– és értékközösségét, dicsérte meg a román politika bölcs döntéseit a NATO–kérések vonatkozásában, és tartásos elkötelezettségét, az Európa Uniós és az euroatlanti törekvések mellett. Sztereotip klisék sem hiányoztak, mint a bukaresti kis Párizs vagy a kétezer éves történelmi múlt.

Ami fontosabb, az a rendkívül konkrét ígéretek elhangzása volt, nevezetesen, hogy a NATO–csatlakozás folyamatát felgyorsítani kívánják és erre személyes garanciákat vállal; hogy a Románia által a háború miatt elszenvedett gazdasági károk kiegyenlítése érdekében közbelépnek az Európa Unióval és a Nemzetközi Valutaalapnál, illetve hogy országa és személy szerint ô is kezdeményezni fogja, hogy az ez év decemberében sorra kerülô Európa Uniós csúcstalálkozón Románia meghívást kapjon az EU–csatlakozást elôkészítô tárgyalásokra.

Súlyos, komoly és rendkívül jelentôs ígéretek és az utóbbi években megszokhattuk, hogy a nyugati vezetôk ígéreteiket megtartották. Ha keveset is ígértek, akkor azt, vagy ha nem biztattak, akkor is ugyanúgy állták szavukat.

Tony Blair brit miniszterelnök a szabadság, demokrácia, az emberi méltóság, az európai értékközösség üzenetét hozta és hitelesen is közvetítette a román politikai közélet és a román közvélemény felé.

A történelmi esély üzenete, a kinyújtott kéz gesztusa, amelyhez még rendkívül sokat kell tenni Romániának is.

Ebben a felkínált történelmi esélyben pedig ott van a mi, az erdélyi, a romániai magyarság esélye is, hogy végre a világ jobbik feléhez tartozzon, ahol védik az egyént és a közösséget az önkény pusztító tombolása ellen, ahol védik a nemzeti, nyelvi, vallási másságot az intoleráns, nemzeti agresszivitás ellenében.

Az érettségi vizsgák évrôl évre szigorúbbak lesznek. Az elmúlt évi tapasztalatok is azt mutatják, hogy a dolgok kezdenek komollyá válni. A Tanügyminisztérium a diákok életét könnyíti meg a tanügyi reformmal. Ezt maga a minisztérium hangoztatja. Az idén vizsgáznak elôször a diákok Románia történelmébôl és idegen nyelvbôl. Az érettségi vizsgák június 28. és július 6. között zajlanak majd.

A Kölcsey Ferenc Kollégiumban 204 maturandus készül az idén érettségizni, a tavaly sikertelenül vizsgázó diákok közül eddig csak egy iratkozott be. A tananyag óriási, a vizsgákra sokat kell tanulni, de a diákok és a tanárok is remélik, hogy a tavalyi események nem ismétlôdnek meg.

Dr. Székely József igazgatóval, Ványi Emese tanárnôvel és diákokkal beszélgettünk az idei érettségirôl.

Dr. Székely József:

— A XX. században elengedhetetlen az idegennyelv–tudás. Érvényesülni is könnyebb valakinek, ha beszél egy világnyelvet. Egy éve tudjuk, hogy az idén idegen nyelvbôl lesz érettségi. Ez tehát nem annyira meglepô, mint az elmúlt évi szigorúság az érettségin. Egyébként jó, hogy megszigorították az érettségi vizsgákat, mert így annak követelményei közelítenek az egyetemi felvételi vizsgákéihoz. Azzal, hogy az érettségi átlagot beleszámolják az egyetemeken a bejutási jegybe, segítettek a diákokon, ösztönzik ôket, hogy jobban készüljenek.

Ványi Emese, osztályfônök:

— Matematikatanára és osztályfônöke is vagyok egy XII.–es osztálynak, és elmondhatom, hogy eddig nem nehezedett ennyi anyag a diákokra. A tananyag "szellôsebbé tétele" csak elméleti, gyakorlatban ugyanannyit tanul a diák, mint eddig. Az idegen nyelv–vizsgát nem most kellett volna bevezetni. A IX. osztályban kellett volna közöljék velünk, hogy idegen nyelvbôl is lesz érettségi. Négy év alatt jobban fel tudnak készülni a diákok, és itt nem az a lényeg, hogy sikeresen vizsgázzon a tanuló, hanem az, hogy tudjon. Igazságtalannak tartom, hogy a reál szakos diákok csak egy–két reál tantárgyból vizsgáznak, a többi érettségi tantárgy humán tananyag. Ily módon nem kellene szakosítani a diákokat. Nehezíti a helyzetet, hogy az egyetemen figyelembe veszik az érettségi átlagát.

Szilágyi Izabella, kémia–biológia osztály:

— Nem volt jó ötlet ezt a két tantárgyat bevezetni. Történelembôl pontosan kellene mindent tudni, dátumokat és neveket. Én ezt így nem tudom megtanulni, próbálom megérteni, és összefüggéseket keresek az események között. Lehet, hogy ez nem jó módszer, de én ebben látom a történelem lényegét. Ha ki akarnak szúrni velünk, akkor mindent aprólékosan akarnak majd a vizsgán visszahallani a tankönyvbôl. Az idegen nyelvet, azt hiszem, meg lehet tanulni, a nyelvtannal vannak gondjaim, de remélem, a szókincsünkre lesznek majd kíváncsiak. Ha óráról órára készülünk, fel lehet készülni az érettségire, legyen az bármilyen nehéz. A tételek ugyan nehezek és nem egyértelmûek, mindenki úgy értelmezi ôket, ahogy akarja, így aztán a vizsgáztató tanártól is függ majd, hogyan szerepelünk a megmérettetésen. (mali)

Az elmúlt héten megjelent cikkemben a hatodikos MATEMATIKA tankönyv elfogadhatatlan voltáról írtam. Több matematikatanár tolmácsolta helyeslését, de megkérdezte: most ôk mit csináljanak. Szülôk is említették: ôk a matematikát együtt tanulják gyermekükkel, pontosabban próbálják megérteni (és megértetni) a sok helytelenül fordított, számos esetben matematikailag is rossz házi feladatot. (De mit csinál az a szülô, akinek a fentiekhez szükséges ismerete hiányos?)

Mindenekelôtt el kell mondanom, hogy a tankönyvet bíráló cikket már régebben megírtam, viszont terjedelme miatt a napilap jellegéhez és méreteihez kissé terjedelmes. Ezért is késett a megjelenése. Azt is tudnunk kell, hogy a tankönyv ellen nemcsak az Anyanyelvápolók szövetsége lépett fel, hanem mások, matematikus szakemberek. Az Oktatásügyi Minisztérium ez esetben is intézkedett, a tankönyvet kevéssel megjelenése után bevonta.

Az a tény viszont, hogy a rendelkezés hosszú idôn át sem jutott el a tanfelügyelôségekre és az iskolákba, sajátos rendszerünkre és a bürokráciára jellemzô.

Mit tehet az iskolákban tanító tanár? Erre a kérdésre a minisztérium államtitkára tömören a címül adott mondattal válaszolt. Két dologra hívta fel a figyelmet. Mindenekelôtt azt észrevételezte, hogy láthatóan kevesen olvassák a központi lapokat (ez esetben a Romániai Magyar Szóra és a Közoktatás címû tanügyi lapra gondolt), ezekben ugyanis közölték a tankönyv visszavonásának a tényét. (És a többi visszavont tankönyv címét is!) A másik észrevétel: ideje, hogy tanáraink eléggé felnôttek legyenek annak megállapítására, hogy a valótlan/tudománytalan tankönyveket ne tiszteljék a totalitárius rendszerbôl örökölt szolgai szellemben. Ez nem olyan autonómia hirdetése, amely anarchiához vezet, de annak a megállapítása, hogy a múltbeli káros jelenségek továbbélésének megakadályozásához nem elégségesek rendeletek, az építô/alkotó munka mindannyiunk (vagyis a társadalom kis közösségeiben dolgozók) felelôsségteljes közremûködését is megkívánja. A matematika–tankönyv esetében ez azt is jelenti, hogy magától értetôdôen azonnal mellôzhették volna a hibás tankönyvet, használhatták volna a matematika ismert és elfogadott terminologiáját, meghatározásait, feladhatták volna a korábbi (egyébként valóban javításra szoruló) tankönyv házi feladatait. (Magától értetôdôen ez nagyon sok többletmunkát jelent, de a tanulók egy nemzedékének képzésérôl, jövôjérôl van szó. A matematika- tankönyvek e szörnyszülöttje nem csak nyelvhelyességi probléma. Számos más súlyos következményt is elômozdít!)

Tanulságaink közé tartozik viszont az is, hogy a helyi sajtó tanüggyel foglalkozó írásai közt a helyi/megyei vonatkozású hírek mellett módot kell találni a tanügyet érintô fontosabb központi intézkedések közlésének, márcsak azért is, mert az olvasók jelentôs többsége (elsôsorban gazdasági okokból) nemigen olvassa a központi lapokat.

A tankönyvet kiadó vállalatot kötelezték, hogy a nemzetközi anyagi támogatással megjelent tankönyvet szakszerû fordításban saját költségén újra adja ki.

Április folyamán két Szatmár megyei mezôgépészeti állomás, két mezôgazdasági és egy áruszállítási profilú társaság árverésének a meghirdetésére került sor.

Nem volt jelentkezô a 456 millió lejes társasági tôkével rendelkezô avasfelsôfalui Volanul Rt. áruszállítási vállalat még állami tulajdonban lévô 89 százalékot kitevô részvénycsomagjának árverésén. A társaság 330 millió lejes veszteséggel zárta az elmúlt évet.

A halmi Fragus Rt.–t az Alkalmazottak Részvényesi Társulása vásárolta meg, a kikiáltási ár egyötödéért, azaz 144 millió, részvényenként 5500 lejért. A teljes mértékben állami tulajdonban lévô társaság tôkéje és egyben kikiáltási ára 656 millió lej volt. A céggel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy egyrészt csak a halmi polgármesteri hivatalnak 21 millió lejjel tartozik, másrészt évek óta alig van alkalmazottja. Hogy az Alkalmazottak Részvényesi Társulásának kik is a tagjai, kik is vásárolták meg valójában a cég halmi telephelyét, amely a három hektár ipari hasznosítású terület mellett mintegy ötszázmillió lej értékû épületcsoporttal rendelkezik, egyelôre homály fedi. Tény viszont, hogy más vásárló nem jelentkezett az árverésre.

A szamosdobi–csengerbagosi Agromec Rt. 40 százalékos részvénycsomagja részvényenként 1000 lejért, összértékben 226 millió lejért került kikiáltásra. Az egyetlen jelentkezô (nagykárolyi illetôségû magánszemély) részvényenkénti 100 lejes, összesen 22,6 millió lejes áron vásárolta meg.

A sárközújlaki Agromec Rt. még állami tulajdonban lévô 39,99 százalékos részvénycsomagját szintén természetes személy (Vámfaluból) vásárolta meg, részvényenként 400 lejes áron. A 2 milliárd 640 millió lejes társasági tôkével rendelkezô társaság árverésre kerülô részvénycsomagját részvényenként 1400 lejes, összértékben 1 milliárd 478 millió lejért hirdette meg az Állami Tulajdonalap.

Az információk az ÁTA Szatmárnémeti Területi Kirendeltségének elnökétôl, Bebe Bobeanutól származnak.

A nagykárolyi Agrozootehnica ianculeºti–i állattenyésztési farmját a társaság aktíva formájában próbálta eladni, mintegy 4 milliárd lejes áron, de az árverésre egyetlen jelentkezô sem akadt.

Hetedik hetébe lépett a NATO által viselt háború Jugoszlávia ellen, s Európa — de az egész világ is — egyre mélyülô aggodalommal kérdezi: vajon meddig tart még, hol van az a "végsô határ", amelyre a fô döntéshozók: Javier Solana NATO–fôtitkár és Bill Clinton amerikai elnök hivatkoznak? Mert, legyünk ôszinték, a hetedik hete folytatott légitámadások — legalábbis egyelôre — még nem hozták meg a kívánt hatást, amelyet elindítói szerettek volna elérni: nem omlott össze Milosevics rendszere, nem bukott meg a "kis bolseviknek" nevezett posztkommunista diktátor, nem roppant össze a jugoszláv hadsereg. Sôt! Ahogy telnek a napok, ahogy szaporodnak az információk a bombázások hatásairól, az okozott károkról, a polgári lakosság veszélyeztetettségérôl, egyre több emberben ébrednek, ha nem is kimondottan "filoszerb" érzelmek, de bizonyos ellenérzések a háború, és a hadviselôk iránt. És ez bizony olyan igazság, amellyel szembe kell nézniük a felelôs tényezôknek. A rokonszenvvesztés a legnagyobb veszély, amely jelenleg a NATO–t és elsôsorban az Egyesült Államokat, de leginkább és legtragikusabban ennek a háborúnak a legnagyobb veszteseit: a koszovói albán népet fenyegeti.

És erre játszik rá Milosevics. A légicsapások során valóban történtek "melléfogások", valóban voltak "eltévedt rakéták", eltájolódott bombák. A NATO brüsszeli fôhadiszállása is beismert hat ilyen "melléfogást". Ezek egyike volt a május 1–én, a Pristinától 20 kilométernyire levô Luzane település hídja ellen indított rakéta, amely nem az építményt, hanem a rajta éppen áthaladó, civilekkel telt autóbuszt találta telibe. A találatot kapott autóbusz képe bejárta a világsajtót, s a jugoszláv állami rádió– és tévéállomások 34–tôl 60–ig terjedô számban beszéltek az életüket vesztettekrôl. Ám Belgrádnak ez is kevés volt, ezt a "kártyát" meg akarta még egyszer játszani. Felröppentette hát a hírt, hogy a koszovói Pecs városát Montenegróval összekötô úton, május 3–án Savine Vode falu közelében egy rakéta civilekkel telt autóbuszt talált el ismét! Az eset hírére azonnal kiszállt Pristinából (!) egy szerb vizsgálóbíró és 17 áldozatról, valamint 20 sebesültrôl nyilatkozott. A tévé pedig "vérbô" képeket közölt a halottakról, vérrôl, leszakított végtagokról. Csakhogy a találatot kapott autóbuszt figyelmesebben nézegetve, még a laikusnak is feltûnhetett, hogy a találatnyomok nemigen származhattak rakétától, valószínûbb, hogy tüzérségi lövedék repeszdarabjai okozták a busz oldalán látható tucatnyi sérülést. A NATO épp erre alapozva elhárította magától a felelôsséget, ennek ellenére az orosz védelmi miniszter, Igor Szergejev már "riogató" hangot ütött meg, s az egész kontinenst fenyegetô háborús veszélyrôl szónokolt. Igaz, ôt leintették a Kremlben, sôt, Igor Ivanov külügyminiszter részt vett Bonnban a Nyolcak tanácskozásán is, sôt, a közös megbeszélést megelôzôen tárgyalt Albright asszonnyal, s konszenzusra jutottak. A bonni tanácskozáson mindenesetre a hét fejlett ipari ország diplomáciai vezetôi megegyeztek abban, hogy olyan egyezséget kell megkötni, amelynek alapja a Joschka Fischer német külügyminiszter által javasolt öt pont. Hogy erre az egyezményre mikor kerül sor? Nem tudni. Annyi biztos csak, hogy Solana fôtitkár nyilatkozatában hangsúlyozta: "a szövetség hajlandó elmenni a legvégsôkig", s nem rejtette véka alá, hogy a vezérkar asztalán már ott fekszik — képletesen szólva — a terv a szárazföldi hadmûveletek elindításáról, lebonyolításáról!

Közben, míg a háborús híreket hallgatja, a bombázások hatásáról érkezett képeket nézi a világ, valahogy már nem figyel annyira a koszovói menekültek, elûzöttek szívfájdító tragédiájára. (Ezt használják ki a hazai sajtóban egyes tollforgatók, köztük Ion Cristoiu, aki immár a Cotidianul hasábjain a Jugoszlávia iránti szimpátiában már odáig megy, hogy "teljesen megfeledkezik" errôl a drámáról, sôt, már nemcsak a NATO–t gyalázza, de hazai politikusainkat a szövetség számára tett engedményekért!) Az ENSZ Menekültügyi Fôbiztosságának adatai szerint Koszovó tartományból eddig több mint 700 ezren voltak kénytelenek otthagyni otthonaikat, váltak a szó szoros értelmében földönfutókká! S ezek zöme asszony, gyermek vagy idôs ember. A meglett korú férfiak szinte teljesen hiányoznak. Erre hármas magyarázat is van: vagy valahol fogva tartják ôket, vagy már régebben egy tömegsír rejti maradványaikat, vagy — s ez a jobbik eset számukra — a Felszabadító Hadsereg soraiban harcolnak, bosszút akarnak állni!

Elszántságuk, megátalkodott dühük érthetô. Igazolják a példák. Az UCK fogságába esett 29 éves Szefko Tarovic videóra rögzített vallomásában elmondja, hogy parancsuk volt rá, hogy az albánokat elûzzék otthonukból, menekülésre kényszerítsék ôket. Házaikat kifosztották, majd felgyújtották. Elismerte azt is, hogy megtörtént: nem is nézték üres–e a ház, mikor felgyújtották, így elôfordulhatott, hogy lakói bennégtek. Ami a nôkkel való bánásmódot illeti, magától értetôdô hangon vallotta be, hogy sokat közülük megerôszakoltak. Errôl a CNN hírtelevízióban egy erôszakot szenvedett albán asszony személyesen is nyilatkozott: "Férjemrôl nem tudok semmit. A gyermekemet elvették tôlem, majd késsel kényszerítettek, hogy vetkôzzem le. A gyermekemet féltve, engedelmeskedtem… Az egyik erôszakoskodó fogott hátulról, míg a másik az erôszakot elkövette. Aztán cseréltek… Majd a most teherbe ejtettünk kiáltással otthagytak. A "hôsök" Vojiszláv Seselj vajda, jelenleg szerb miniszterelnök–helyettes félkatonai alakulatának emberei voltak… A cselekmény azon túl, hogy megalázta, megbecstelenítette az áldozatot, a Balkánon azt is jelenti, hogy ezzel a tettesek — megöltek egy férfit. Vagyis hadmûveleti tereppé vált az asszonyi test is, a Milosevics–féle "végsô megoldás" tervében.

Mert az osztrák Profil címû lapban maga Wolfgang Schüssel alkancellár–külügyminiszter ismeri el, hogy az osztrák hírszerzôszolgálat (HNA) még az év elején megszerezte és átadta a Pentagonnak a jugoszláv "végsô megoldás" — amolyan, a nácik Endlösungjára emlékeztetô — tervét.

Ez volt a Patkó–mûvelet. Szerepel benne a január végi katonai elôkészítés, a rambouillet–i konferencia jugoszláv részrôl történô "megtorpedózása"; februárban a mozgósítás megkezdése, a tartalékosok behívása. Március 23–án 252 harckocsiból álló dandárral erôsítették a korábban odavezényelt "rendfenntartókat", akiket tovább erôsítettek volna a március végére idôzített akciókezdésre… Ezt hiúsította meg a NATO március 24–én megkezdett légicsapás–sorozata. Csakhogy Milosevicsék, egy ördögi csellel, ezt is igyekeznek kifordítani, s a koszovói menekültáradatot a NATO számlájára írni, állítván, hogy az albánok a bombák elôl menekülnek. Ezt viszont cáfolja a jugoszláv ellenzék egyik vezetôje, Zorán Gyingyics is, aki kijelentette: "egyedül Milosevics a bûnös a 700 ezer menekült drámájáért és Jugoszlávia lerombolásáért!" A rombolás valóban megdöbbentôen nagy méretû, sok száz millió, több ezer milliárd dollár nagyságrendû. Maga a háború — Montecuccoli óta tudjuk — sok pénzt igénylô vállalkozás; a NATO–gépek bevetése naponta 200 millió dollárba kerül. Egyetlen cirkálórakéta ára 1millió dollár. (Ezzel szemben a repülôrôl a rakéták "potom" 100–600 ezerbe kerülnek.) Egyetlen F—117–es lopakodó–vadászgép ára 45 millió dollár. (Egy ilyen gép pusztult el március 27–én.) Egyelôre azonban a szövetségesek "a pénzüknél vannak", hiszen a Lehman Brothers amerikai bank tanulmánya szerint — mint a l’Express idézi — eleve 20 gép elvesztésével számoltak. (Halkan jegyzem meg, hogy valakinek ez is üzlet. Üzlet a hadfelszerelés–gyártás, üzlet az utánpótlás biztosítása és üzlet lesz a majdani újjáépítés is.) Százezreknek azonban szenvedés, millióknak aggodalom, s egyre elkeseredettebben hangzik a kérdés: mikor lesz már vége, hol van a végsô határ?

Safra Augustin, a Szocialista Munkapárt (SZMP) Szatmár megyei alelnöke, ismertette pártja központi szervezetének április 26–i sajtóközleményét, amelyiket csak a napokban juttatták el hozzájuk. A Sabin Gherman vezette alapítvány törvényesítésével kapcsolatban elmondta, hogy pártjának állásfoglalása szerint a Pro Transilvania alapítvány — melynek a hírek szerint szatmárnémeti fiókja is lesz —, súlyosan veszélyezteti a Román Alkotmányt és a nemzetbiztonságot, továbbá Románia területi egységét is. Az SZMP központi szervezete az alapítvány bejegyzésének megakadályozása érdekében, tiltakozást is benyújtott a bukaresti törvényszéken, Safra Augustin megyei alelnök azonban sem ezt, sem az általa közvetített sajtóközleményt nem kívánta kommentálni.

Labdarúgás, A–osztály

• Olimpia FC — Kolozsvári "U" 0—1

• A szatmári mezônyfölény nem volt elég a három pont megszerzéséhez

• 11–est rontottak a vendégek

• A bíráskodás ismét részrehajló volt

Az ingyenes belépés ellenére — az ôszi mérkôzésekhez viszonyítva —, aránylag kevesen nézték meg pénteken a sereghajtók "rangadóját". Ezen végül is nincs mit csodálkozni, a szatmáriak már hetek óta a padlón vannak, vereség vereséget követ, a drukkerek pedig a meccs helyett más, hasznosabb elfoglaltságot keresnek maguknak. Nem elég, hogy a klub vezetôsége krónikus pénztelenséggel küzd, de a játékosok is felületesen állnak hozzá ahhoz, amit úgy hívnak, hogy futball. Hogy becsület is van a világon, hogy a futballistának, a klubérdeken túl, saját érdeke is, hogy teljes erôbedobással játsszon, ezt sokan nem tudják az Olimpiánál. (És ha már errôl esett szó, teljes mértékben igazat kell adjunk a kolozsvári szakvezetésnek, amelyik 8—10 fiatal játékossal a keretben, tudatosan építi az új diákcsapatot és készül arra, hogy a B–osztályban helytálljon és mielôbb visszatérjen a "felsôházba".)

Tapogatózó kezdés után a szatmáriak ébrednek hamarabb, a 13. percben a kaputól 20 méterre szabadrúgáshoz jutnak a hazaiak, Negrea felemeli a labdát, Chiratcu rásuhintja, az erôs lövés semlegesítése gondot okoz Marne kapusnak. Válaszul Sandru 30 méteres szabadrúgása zúg el Suciu kapuja mellett (18). Miközben az Olimpia átveszi a játék irányítását, az ellenfelek védekezésre és veszélyes ellentámadásokra rendezkednek be, és ezt jól csinálják: a 25. percben Mihai kihagyja az addigi legnagyobb gólhelyzetet, az ötös sarkáról Suciuba lövi a labdát. A 30. és 32. percben két hasonló jelenet zajlik le a kolozsvári kapu elôtt: elôbb Stanciu remek beadását Chiratcu 6 méterre a kaputól elvéti, majd Chiratcu szenzációs felfutása nyomán Stanciu marad le a beadásról. A 35. percben megszületik a mérkôzés egyetlen gólja: szatmári fölény közepette, egy elôreívelt labdával Ignat meglódul, a Both–csapat védelme valahol középpályán "beragad", Rosoagã nem tudja utolérni a kolozsvári csatárt, aki nagy nyugalommal elfekteti Suciut is és a szatmári kapuba gurít (0—1). Ehhez még csak annyit tegyünk hozzá, hogy ez volt a gólszerzônek a második A–osztályú mérkôzése… Ignat vérszemet kap és három perc múlva újból elviharzik, de ezúttal az elegánsan futballozó Nan utoléri és szereli. A félidô hajrájában Chiratcut ollóba fogják, szabálytalanul szerelik büntetôterületen, de 11–es nincs!

Szünet után nyomósabb oka Both Gabinak van, hogy változtasson a csapatán, s ezt az Olimpia edzôje meg is tette: Rosoagã helyett Prodant, Dragomir helyére pedig Marian Alexandrut küldte a pályára, de mindez alig változtat valamit a játék képén. Támadás támadást követ, de a kolozsvári védelem és a kapus a helyükön vannak, Chiratcu és Alexandru kiismerhetôen mozog, nem kellett különösebb erôfeszítés, hogy a fekete–fehérek lenullázzák az Olimpia–akciókat. Helyzetek pedig voltak: Chiratcu 6 méterrôl megeresztett lövését Stroe a gólvonalról vágja ki (53.), ugyancsak Chiratcu 25 méteres szabadrúgását a kapus kiöklözi (57.), ugyanez lesz a sorsa Cornaci 18 méterrôl rálôtt labdájának (60.), majd egy távoli lövés centiméterekkel kerüli el Marne kapuját (69.). Érdekes jelenetre kerül sor a 76. percben: Mihai Cornaci és Chiratcu "kíséretében" betör a büntetôterületre, a szatmáriak szerelését Helesteanu játékvezetô szabálytalannak véli és a 11–es pontra mutat. A büntetôt Mihai elôször belövi, de a iasi–i bíró megismételteti a 11–est, ezt Suciu már védi. A véghajrában a szatmáriak kényszerbôl is kitámadnak, de ezzel még inkább szellôssé válik az Olimpia–védelem és a gólszerzô Ignatnak kétszer is alkalma van megugrani, az elsô akció után Chiorean kap piros lapot, majd Cornaci szabálytalankodik teljesen fölöslegesen, ezért a szatmári futballista megkapja a második sárgát és természetesen a pirosat is.

A mérkôzés "adatlapja":

Kapu irányába ment lövések: 13—6 (4—2)

Kapura ment lövések: 5—3 (1—1)

Szabadrúgások: 14—21 (10–8)

Szögletrúgások: 7—2 (1—1)

Olimpia FC: Suciu – Szabó (83 Goje), Nan, Cornaci, Rosoagã (46. Prodan), Iodi, Negrea, Dragomir (46. Marian Alexandru), Chiratcu, Stanciu, Chiorean.

Játékvezetô: Anton Helesteanu (Iasi).

x

Az utánpótláscsapat mérkôzésén: Olimpia — Kolozsvári "U" 3–0. Gólszerzôk: Rebegea és Cioloboc (2).

Lãzãreanu Marcel, az "U" edzôi testületének tagja:

Természetesen nagyon örülök csapatunk gyôzelmének, még akkor is, ha ez a sereghajtók "rangadóján" következett be. Mostani sikerünk bizonyítja, hogy jó úton járunk: annak ellenére, hogy az "U"–ból öt alapjátékos hiányzott, a fiatalok bizonyítottak. Az egész játékoskeretünket átalakítottuk, sok fiatal, Kolozs megyei futballistát karoltunk fel, akikkel reméljük sikeresen vesszük fel a harcot a B–osztályban, hogy mielôbb visszakerüljünk az elsô ligába. Becsületesen fogunk küzdeni minden hátralévô meccsen és becsületes játékkal akarunk mielôbb visszakerülni az A–osztályba. Anyagi lehetôségeink korlátozottak, a fiatalítás az egyetlen járható út.

Both Gabi, az Olimpia edzôje:

Számomra nem volt meglepetés a mai vereség. Nagyon szerettünk volna gyôzni saját szurkolótáborunk elôtt, sajnos ez nem sikerült. Az idô telik, de mi még most sem ültünk le, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba. A hullámvölgybôl még most sem tudtunk kilábalni. A szatmári futball megújítása érdekében sürgôsen tenni kellene valamit.

B–osztály 

• Az aradiaknak esélyük van az A–osztályba kerülésre

• Tíz gól Désen

A másodosztály rangadóján az aradiak kemény mérkôzésen gyôztek az ARO ellen és ezzel az UTA–nak megnôttek az esélyei, hogy a következô bajnokságban az A–osztályban szerepeljen. Egy kivétellel a házigazdák gyôztek a szombati fordulóban.

Eredmények:
T. vári — FC Bihor 2—0
ASA — Szebeni Inter 3—0
Dacia — Dévai Vega 2—0
Extensiv — Nagybánya 3—0
UTA — ARO Cãmpulung 2—1
Corvinul — Drobeta 0—0
Motru — Jiul 1—0
Chimica — Apullum 1—0
Dés — Gaz Metan 6—4

A bajnokság állása
1. Extensiv 28 20 4 4 74–23 64
2. UTA 28 16 5 7 55–32 53
3. ARO 28 16 3 8 48–33 51
4. ASA 28 14 2 12 37–34 44
5. FC Bihor 28 13 5 10 31–30 44
6. Gaz Metan 28 13 4 11 47–42 43
7. T. vári Poli 28 13 3 12 48–34 42
8. Szeben 28 13 2 13 41–36 41
9. Corvinul 28 12 4 12 41–45 40
10. Motru 28 11 4 13 36–43 37
11. Drobeta 28 10 5 13 35–41 35
12. Dacia 28 10 4 11 38–43 34
13. Chimica 28 10 4 11 30–45 34
14. Nagybánya 28 9 6 13 32–42 33
15. Déva 28 9 5 14 29–51 32
16. Jiul 28 10 2 16 27–50 32
17. Dés 28 9 4 15 38–50 31
18. Apullum 28 9 4 15 30–43 31

C–osztály 

• Somesul — Sarmasági Minerul 2–0 (0–0)

A Somesulnak, ha nem is egyértelmûen meggyôzô játékkal, szombaton sikerült elszakadnia a kiesôzónától, legyôzve az eddig egyetlen ponttal mögötte loholó Szilágy megyei bányászegyüttest. A szatmáriak az ôszi, sarmasági meccsrôl könnyûszerrel hoztak el egy pontot, az itthoni háromért viszont az azóta megújult csapatnak becsületesen meg kellett küzdeni.

A találkozó kulcsembere a hatfordulós eltiltásáról visszatérô Nastai volt, aki ezegyszer nem fegyelmezetlen magatartásával került a figyelem középpontjába. A Minerul védôi ôt buktatják a 3. percben a tizenhatoson belül, amiért Muntean Sorin marosvásárhelyi játékvezetô gondolkodás nélkül tizenegyest ítél. A hazai lehetôség viszont kimarad, Vesa fölé lövi a büntetôt. Az elsô félidôben Boroséknak nincs is több lehetôségük a gólszerzésre, a Somesul játéka egyáltalán nem meggyôzô. A bányászok szívós akarásával és betonvédekezésével nehéz dolga van a fiúknak. Sôt: a sarmaságiak két alkalommal akár gólt is szerezhetnének, egyszer a kapufa, majd Morar önfeláldozó közbevetôdése menti meg a góltól a szatmári hálót. A térfélcsere után jó ideig nem történik semmi említésre méltó a pályán, de az szemmel látható, hogy a Neumayer–gárda egyre inkább megszállja a vendégtérfelet. Aztán két villámgyors villanás, és két perc alatt máris 2–0. A 76. percben Blãjant ugratják ki a jobb szélen, aki kibújik a védôk mögül, és beadja a labdát, a teljesen tisztán érkezô Nastainak. A csatár nem kegyelmez, kíméletlenül bólint a sarokba az ötösrôl. Középrúgás után a csereként beállt Raþiu magasan ível át a védôkön, a labda annyira pontos, hogy Nastai a tizenhatosról fejeli be a labdát a rosszul kitámadó kapus fölött, aki tehetetlen.

A szatmáriak a 13. helyen állnak, megelôzve a tordaiaktól ellen a hétvégén 1–0–ás vereséget szenvedett aradiakat.

Somesul: Morar –Pop, Boros, Ciuclean, Blãjan, Pascu, Tentes, Lãpuste, Tuturas, Nastai, Vesa. Játszottak még: Ratiu és Szûcs.

Copyright © Szatmári Friss Újság - 1999