1999. 04. 09.

 

Megkezdődött az eljárás

A szlovák parlament ma hajnalban megszavazta Ivan Lexa, a titkosszolgálat volt igazgatója mentelmi jogának felfüggesztését. Ezzel lehetővé tette a nyomozó hatóság számára a bűnvádi eljárás megindítását. A belügyminisztérium néhány órával később bejelentette: megtörtént Lexa ellen a vádemelés. A vádemelésről szóló értesítés birtokában a parlament a jövő hét elején megkezdheti a vitát Lexa előzetes letartóztatásba helyezésének engedélyezéséről. A mentelmi bizottság tegnap nem javasolta az engedély megadását, a bizottság álláspontja azonban csak ajánlás a képviselők irányába. A korábbi szkeptikus vélekedésekkel szemben megfigyelők ma valószínűnek mondták, hogy a parlament beleegyezését adja a letartóztatáshoz. A parlamenti hangulatváltozáshoz feltehetően hozzájárult az a hír, hogy a rendőrség a titkosszolgálat további négy korábbi munkatársát őrizetbe vette az ifjabb Michal Kovác elrablás ügyében folytatott nyomozás kapcsán.

Nyolcvanmillió a menekülteknek

Nyolcvanmillió koronát különít el a szlovák kormány a koszovói menekültek megsegítésére a költségvetési tartalékalapból. Ebből fedezi majd annak az ötszáz menedékesnek az ellátását is, akiknek szlovákiai befogadását lehetségesnek tartja. A kormányszóvivő ugyanakkor nem zárta ki, hogy a befogadandó menedékesek száma később még emelkedhet. A parlamentben Mikulás Dzurinda kormányfő ismételten kiállt a kabinet eddigi, a NATO-t támogató álláspontja mellett, amire az ellenzék rendkívül élesen reagált. Az ellenzéki képviselők felszólalásaiból nem hiányzott a hazaárulás vádja sem.

Meciar meggondolta magát

Vladimír Meciar a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom jelöltjeként indul a közvetlen elnökválasztáson - erősítették meg hivatalosan Pozsonyban. Mint emlékezetes, az elveszített tavalyi választások után Meciar bejelentette: visszavonul, és többé semmiféle közéleti, állami posztot sem kíván betölteni. A potenciális elnökjelöltek számára ma éjfélkor jár le a jelentkezési határidő. Az ismertebb jelöltek mindegyike már a délután folyamán leadta a házelnök titkárságán a támogató aláírásokat tartalmazó íveket. A házelnöknek hét napon belül ellenőriznie kell a támogató aláírások hitelességét, a jelentkezők csak ezt követően tekinthetők hivatalos jelölteknek.