Családias, erdélyi hangulat, falusi környezet várja az ideérkezőket. A nyárádmenti tánchagyományokra, népzenére, népszokásokra, kézműves örökségre épülő táborban a vidék hagyományos szellemi és tárgyi kultúrájával ismerkedhetnek meg a résztvevők.
Nagy szeretettel várunk egyéneket, párokat, csoportokat, korhatár és előképzettség nélkül.
120 EURO / fő a tábor teljes időtartamára, mely tartalmaz minden szolgáltatást és az összes programon való részvételt
Kedvezmények:
A volt szocialista országokból érkező résztvevõk számára, alapítványunk 20 %-os kedvezményt biztosít A romániai és kárpátaljai résztvevõk számára, alapítványunk 50 %-os kedvezményt biztosít Tíz éven aluli gyermekek 10%-os kedvezményben részesülnek Két éven aluli gyermekek díjmentesen részt vehetnek a táborban Romániai és kárpátaljai résztvevők számára 19 fős csoport után a 20-ik fő ingyen vesz részt a táborban A volt szocialista országokból érkező résztvevõk számára 19 fős csoport után a 20-ik és 21-ik fő ingyen vesz részt a táborban Egyéb résztvevők számára 4 fős csoport után az 5-ik fő ingyen vesz részt a táborban A csoportokra vonatkozó kedvezmény csak azoknak érvényes, akiktől 2009. július 1-ig megkaptuk a csoport névsorát
Kérjük töltsed ki a Bejelentkezési lapot ha részt szeretnél venni a táborban!