Magdás Istvánnak hívnak, 1985 május 21-én születtem Marosvásárhelyen. A családom egyik tagja sem népművész, de még a távolabbi gyökereim sem voltak azok. Apám meg nagyapáim valamelyest értettek az ácsmunkához, de ez Erdélyben nem ritka jelenség. Az iskolában mindig is szerettem rajzolni, és a kézműves tevékenységek is foglalkoztattak, azonban nem volt egy olyan személy aki engem szaktanácssal ellásson a művészetek terén.

Életem eddigi legnagyobb fordulópontja a Bolyai Farkas Elméleti Líceumi éveim voltak. Egyik osztályfőnöki órán Bandi Dezső, népművész és népoktató, egy rövid előadást tartott a magyar népművészetről. Innen kezdődött minden. Négy évig alkottam a Bandi Dezső által vezetett Paniti Barta Sándor Népismereti Faragó Önképzőkőr-ben.Ezekben az években elsajátítottam a fafaragás mesterséget, az asztalos munkában is jártas lettem, de belekostóltam olyan kézműves tevékenységekbe is, mint a csontkarcolás vagy a kerámia. A legértékesebb talán, amit Bandi Dezső nyújthatott, az a népművészet iránti szeretet és a hovatartozásunk megbecsülése. A lelkünkre kötötte, hogy ne hagyjuk elkápráztatni magunkat az anyagiaktól, mert igen jelentős különbség van a népművészet és a giccs között.

A legtöbb alkotásom az önképzőkörön belül készült, ezek főként használati tárgyak, de szobrokat, bútorokat is készítettem. A faragásaimban próbáltam feleleveníteni mondáinkat, népmeséinket, és a népi élet egyszerűségét, naívságát. A faragásaim túlnyomó részében megjelenik a csodaszarvas és a turulmadár, amelyeket az eredetmondáinkból merítettem. Több székelykapu faragásában is résztvettem, kopjafákat is faragtam,  ugyanakkor egy általam faragott milleniumi kereszt a marosszéki Ákosfalva bejáratát díszíti.

Számomra népművésznek lenni nem kis hivatás, így életcélom közé tartozik ennek a művészetnek a megóvása, az „életben” tartása, és nem utolsó sorban a továbbadása a jövő nemzedék számára.

 
 

MAGAMRÓL | ELÉRHETŐSÉG | FAFARAGÁS | ÉKSZEREK | HASZNLATI TÁRGYAK | SZOBROK | DOMBORMŰVEK
BÚTOROK | KOPJAFÁK | EMLÉKMŰVEK | CSONTKARC | METSZETEK | SITEMAP