AZ EURÓPAI EGYÜTTMűKÖDÉS FOLYÓIRATA - MEGJELENIK NEGYEDÉVENTE
49.

Gállos Orsolya
HÚSZÉVES A SZLOVÉN
RENDSZERVÁLTÓ LAP

A szlovén átalakulást, bátran állíthatjuk, a Nova revija című folyóirat indította el, melynek elsô száma húsz éve jelent meg Ljubljanában. Az 1982-es év óta sok víz lefolyt a Száván. A város, ahol a lap megszületett, akkor a legészakibb jugoszláv szövetségi köztársaság székhelye volt, 1991 óta a független Szlovénia fôvárosa. Maga az ország több EU-tagállamnál kedvezôbb mutatókkal a csatlakozás küszöbén áll hazánkkal és másokkal együtt. A szerzôk, akik az „új folyóiratot” (szlovénul: „nova revija”) elindították, ma is mértékadó személyiségei hazájuk szellemi és politikai életének, csak idôközben a szlovén közélet más-más pontjára helyezkedtek.

Elitista folyóiratból tömeglap

1980-at írtak, akkoriban Magyarországon is kinyilvánítottak lapalapítási szándékokat (Lengyel Balázséra, Csoóri Sándoréra gondolok). Szlovéniában hat értelmiségi, Tine Hribar filozófus, Andrej Inkret kritikus, Dimitrij Rupel író, Svetlana MakaroviŠc, Boris A. és Niko Grafenauer költôk – utóbbi jelenleg is a Nova revija fôszerkesztôje – nyilatkozatban követeltek egy új folyóiratot. Rengetegen támadták az elképzelést, majd a kulturális kormányzat azt javasolta, vegyenek át egy már meglévô szerkesztôséget.
– Teljesen új lapot akartunk kezdeni – emlékezett a kezdetekre Niko Grafenauer fôszerkesztô. – A hetvenes évek kulturális életét a mozdulatlanság jellemezte, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége meghatározó szerepet játszott a kulturális életben, írók, költôk, egyetemi tanárok kerültek börtönbe. Mint költô a magam útját jártam, de nem volt meg az a kontextus, amelyben szívesen láttam volna a verseimet. Tine Hribar filozófussal kezdtünk foglalkozni a folyóirat-alapítás gondolatával. Pluralista kulturális fórumot képzeltünk, ahol a vélemények párbeszédet vagy vitát folytatnak egymással. A huzavona eltartott két évig, amikor aztán hatvan író és más értelmiségi csatlakozott aláírásával a tervünkhöz, és már elégséges nyomást fejthettünk ki ahhoz, hogy 1982 tavaszán a kulturális kormányzat zöld utat adjon. Sokat gondolkoztunk, mi legyen a neve, de a vitákban mindig csak „az új lapról” – nova revijáról – beszéltünk, s így maradt rajta ez a név.
Bölcseleti és irodalmi folyóiratként a lap filozófiai írásokat, a szellemi és a társadalmi léttel kapcsolatos kritikákat közölt, így óhatatlanul tematizálta a szlovén és a jugoszláv történelmi színtéren zajló eseményeket. A Nova revija a maga nyilvánosságával hozzájárult ahhoz, hogy a szlovén politikai élet differencializálódott és demokratikusabbá vált. A lap munkatársai a nyolcvanas évek derekától azok között voltak, illetve azok közül kerültek ki, akik kialakították a társadalom és az állam demokratikus intézményeit, megalakították a pártokat és a DEMOS ellenzéki koalícióját, bekerültek az elsô szabad szlovén parlamentbe, a kormányba vagy az alkotmánybíróságba. A most húszéves Nova revija kezdettôl fogva fogalom volt, hiszen alapvetôen hozzájárult ahhoz, hogy Szlovénia kiváljon Jugoszláviából, és modern pluralista demokráciává fejlôdjék. A legfôbb fóruma volt ezeknek a törekvéseknek.

Nem volt szükség szamizdatra

A nyolcvanas évek elején tehát, amikor Budapesten leváltják a Mozgó Világ szerkesztôit, Ljubljanában olyan lapot engedélyez a hivatalos kultúrpolitika, mely folyamatosan más véleményen van. Míg Budapesten két nyilvánosság létezik egymás mellett, egymást kizárva, és az egyik oldal szerzôi egzisztenciális kockázatot vállalva, szamizdatokban tárják fel az ország létproblémáit, politikai kérdéseit, Ljubljanában újságárusoknál vehetô meg a hasonló létkérdéseket megjelentetô folyóirat. Szerzôi nyugodtan folytathatják polgári foglalkozásukat. Míg a két nyilvánosság Budapesten csak majd 1988 ôszén ér egészen közel egymáshoz, Ljubljanában ez soha nem létezik, nincs illegális közlés. Ennek okát Drago JanŠcar így vázolta egy ízben:
– Mi a szamizdatot tulajdonképpen nem ismertük, mert Szlovéniában a dolgok valamiképpen mindig artikulálódhattak, legalábbis értelmiségi körökben, egyes folyóiratokban. A színházakban is mindig történt valami érdekes. De csak szűk, zárt csoportokban. A nyolcvanas évek közepétôl, amikor világossá vált, hogy a letűnt rendszer a falhoz van szorítva, hogy nem talál kiutat, egyre több ember csatlakozott ehhez a szűk csoporthoz. Fôként a Nova revija 57., a szlovén önrendelkezésrôl szóló száma után.
Az ellenzéki írók szerint is nagy szerepet játszott a kibontakozásban, hogy a Szlovén Kommunisták Szövetsége mindig liberálisabb volt jugoszláviai és közép-európai elvtársainál. Konfliktusos viszonyban állt a Nova revija csapatával, mégis szinte fej-fej mellett vitték el az országot a független parlamentarizmusig. Vagyis Szlovéniában sem csináltak rendszerváltó forradalmat.
– A szlovén ellenzék a Nova revija  1982-es megjelenéséig politikai szempontból nem artikulálódott, és története voltaképp ezzel a folyóirattal kezdôdött – így Niko Grafenauer. – Nálunk az egy JoŠze PuŠcnik kivételével írói ellenzék létezett. A szlovén párton belül zajlott egy forradalmi átalakulás a nyolcvanas években. Milan KuŠcan volt már a Szlovén Központi Bizottság elnöke, és a Nova revija körüli afférok kapóra jöttek számára a régi gárdával való szakításhoz. Belgrádból is erôs nyomást gyakoroltak a lap és a köréje gyűlô ellenzék felszámolására, de ez a presszió már nem volt elegendô. A KuŠcan vezette szlovén kommunisták is döntöttek már a Belgrádtól való leválásról. Ellenzéki pártok azonban 1989 ôszéig, a Rupel vezette Szlovén Demokrata Szövetség megalakulásáig nem léteztek. A folyóirat már védelmet tudott nyújtani a szerzôk számára, míg korábban, a hetvenes évek elején nem volt ilyen háttér: TomaŠz Salamunt fenyegette, Drago JanŠcart pedig utolérte akkoriban a börtön, a Prespektive című folyóiratot pedig betiltották.

Kis szlovén kronológia

Fôszerkesztônek Hribart és Rupelt javasolták az alapítók. A kulturális kormányzat az elsôrôl, a kizárt párttagról hallani sem akart, végül mégis engedtek, és Tine Hribar jegyezte elsônek a lapot. Aztán jött az elsô botrány, amikor Gojko Djogo bebörtönzött szerb költô verseit közölték. Lehozták egyébként a nyolcvanas években horvát ellenzéki Franjo Tjudman és más jugoszláviai ellenzékiek tanulmányait is. A Nova revija volt sokáig az egyetlen folyóirat nemcsak Szlovéniában, hanem egész Jugoszláviában, ahol az ellenzék megjelenhetett.
Szerkesztôi úgy tartották, a gondolat az írás nem torpanhat meg semmilyen téma elôtt csak azért, mert azok megfogalmazását az állampárt megtiltotta. Vagyis sorra vették a kor tabutémáit, és végül eljutottak a legfôbb tabuhoz, ami nem volt más, mint a szlovénok történelme és sorsa az adott pillanatban, vagyis a Tito utáni Jugoszláviában, az 1980-as években. E kérdéskörbôl született meg 1987 elején az 57. szám, Adalékok a szlovén nemzeti programhoz címmel. Azonnal bibliofil ritkasággá vált, pillanatok alatt elkapkodták, majd több ezer példányban fénymásolták Szlovénia-szerte.
A jugoszláv szövetségi fôügyész bírósági eljárást követelt a szerkesztôk ellen, a szlovén politika viszont kitérô hadmozdulatokkal, a kor nálunk is gyakorolt módszereivel levédte a delikvenseket: „dorgálásban” részesítette, majd leváltotta a fô- és felelôs szerkesztô Niko Grafenauert és Dimitrij Rupelt. Nem tettek komisszárt a lap élére, a szerkesztôségre bízták a megoldást, mely a lap egyik alapítóját, a költô, műfordító Boris A. Novakot bízta meg e teendôkkel. Spomenka Hribar filozófus jubileumi visszaemlékezéseiben ehhez az eseményhez köti a Milan KuŠcan vezette szlovén állampárt nemzetivé válásának és önállósulásának kezdetét és a Belgrádról való leválásról megszületô döntést.

Tíz nap háború

Boris A. Novak mihamar megjelentette a szlovén konzervatív ellenzék kiemelkedô alakja, JoŠze PuŠcnik azon írását, mely az ország történelmében elôször tárta fel a pluralista politikai rendszer tervezetét. A várakozás ellenére a hatalom nem a cikkre, hanem az arra írt glosszára reagált, melyben már a jugoszláv hadseregrôl volt szó. Eszerint a Nyugat stratégiai érdeke, hogy Jugoszláviában a néphadsereg tarsa fenn a rendet.
Az igazi afférok, a politikai perek nem is a demokratikus követelések miatt robbantak ki 1988-tól Szlovéniában, hanem valahányszor a Jugoszláv Néphadsereg érdekei látszottak sérülni. Akkor léptek akcióba a jugoszláv szövetségi erôk, csuktak le négy szlovén ellenzékit. A négyek elleni per aztán olyan nemzeti egységet teremtett, mely elvezetett az önálló és független Szlovénia létrejöttéhez. Mint az 1991. június 25-én kitörô és tulajdonképpen a Szerbia elleni 1999. évi NATO-bombázásokig eltartó háború idején nyilvánvalóvá vált, a hadsereg a legfôbb aktora volt a kilencvenes évek balkáni háborúinak. Mindez azonban már történelem.
1990 márciusában, amikor Közép-Európa a változások forrongásában élt, Önálló Szlovénia címmel készült tematikus szám a legkülönfélébb szaktudósok tollából. Teljes nemzeti programot adtak közre a magyarral csaknem egy idôben tartott elsô demokratikus választások elôtt. A legkiválóbb szlovén gondolkodók, jogászoktól ökológusokig, közgazdászoktól szociológusokig, készítettek tervezeteket az aktuális tennivalókról. Ez a szerzôgárda alakította meg a pártokat ezekben a hónapokban.
Szó szerint a Cankar utcai szerkesztôségbôl indult a népszavazás és a választások programja, ott ülésezett a népszavazást elôkészítô és lebonyolító stáb, ott született meg az ellenzék, a szerkesztôségbôl kerültek egyesek fontos tisztségekbe, például France BuŠcar jogtudós a parlament elnökének posztjára, Dimitrij Rupel a külügyminiszteri bársonyszékbe.
Drago JanŠcar háborús naplójából tudjuk, hogy a háború tíz napjában szinte fôhadiszállásként működött a Cankar utcai szeresztôség. Tán kevesen emlékeznek rá, hogy a legutóbbi hosszú háború Szlovéniában kezdôdött 1991. június 26-án, amikor a Jugoszláv Néphadsereg rátámadt az elôzô nap magát függetlenné nyilvánító Szlovéniára. Az írók az agresszió hírére összefutottak a szerkesztôségben, az 1956-os Budapestre meg az 1968-as Prágára gondoltak, majd rövid tanakodás után faxolni kezdték a tájékoztatókat, a felhívásokat szerte a világba, az írókhoz. Tiltakozást kértek tôlük, és azok tiltakoztak.

A megfelelô és kellemes ellenfél

Spomenka Hribar, az alapító filozófus felesége, a nyolcvanas évek egyik közszereplôje 1984-ben nemzeti megbékélést hirdetett. Tudniilik az egykori szlovén partizánok és az egykori fehér gárda között. Elôször szólt az otthoni nyilvánosság elôtt a szlovénok legsúlyosabb XX. századi traumájáról, a háború után legyilkolt fehérekrôl, és tisztességes temetést követelt számukra. Pontosabban közös obeliszk állítását mindkét oldal elesettjeinek, „A hazáért haltak” felirattal. Persze semmi sem lett az emlékműtervbôl, csak a nagy temetést tartották 1990. július 8-án. Szlovéniában ma ez a kérdés osztja meg a társadalmat a mai napig, Spomenka Hribar pedig nosztalgiával idézi fel a korai nyolcvanas éveket:
– A lap baráti körben született. Hasonlóképpen voltunk máskéntgondolkodók, összejártunk, szép idôk voltak. Megfelelô és kellemes ellenfelünk akadt az akkori politikai rendszerben, és mi alkothattunk, és érezhettük, hogy új világot építünk. Valóban „kellemes” ellenfélrôl beszélhetek, mivel sohasem koppintottak a fejükre, ugyanakkor kifejtettek annyi nemtetszést, hogy azért érzékelhessük a legyôzendô akadályt… És hogy valóban nem babra megy a játék. Igen, akkoriban kitárult a látóhatár, azok az építkezés és a reménykedés évei voltak. Léteztek közöttünk különbségek, de nem voltak láthatóak, vagy nem ébredtünk ezeknek a tudatára.
Spomenka Hribar ma úgy véli, hogy a Nova revija nem állta ki a demokrácia próbáját, abban nem találta meg a helyét. Ma a szlovén közélet megosztottsága nyomja rá a bélyegét, a lap nyilvánvalóan a jobboldal szócsöve, az antikommonizmus jegyében csatázik. Spomenka Hribar azért tartja furcsának ezt az álláspontot, mivel a demokráciában a politikai vezetôk mind a jobb-, mind a baloldalon választások útján kerülnek hatalomra.

Európai kontextus

Dimitrij Rupel író, az elsô és a mostani szlovén kormány külügymisztere a jubileum alkalmával szélesebb összefüggésbe helyezi a húszéves folyóiratot:
– A Nova reviját kezdetben többnyire azok támadták, akik késôbb Szlovénia függetlenségét is ellenezték, és akik ma a szlovén EU- és NATO-csatlakozás ellenlábasai. Pedig ahogy tíz éve jót tett Szlovéniának az önállóság, úgy tesz most jót neki az EU-csatlakozás. Ma más a helyzet, mint 1982-ben, s a mai kihívások mégis ugyanolyan súlyosak, ha nem súlyosabbak, mint az akkoriak. Szlovéniában 1982-ben kezdett olvadni a (nem hatékony, Európa-ellenes) jugoszláv kommunizmus. Ez a folyamat ma fejezôdik be. Ilyenfajta lapok másutt is születtek, elsôsorban Cseh- és Lengyelországban, Wal¸esára és Havelre gondolok. Nálunk azonban soha senki sem lépett fel hozzájuk hasonló módon, a politikát mi ráhagytuk KuŠcanra. Ha visszagondolok azokra az idôkre, felrovom magamnak, hogy túlságosan magunkba mélyedtünk, és sok érdekes dolgot figyelmen kívül hagytunk Kelet-Európában. Ha visszapillantok, nem tudom, miért nem építettünk szorosabb kapcsolatokat az ottani kollégákkal. Önelégülten gondoltuk, hogy mindennek ellenére azért még nekünk megy a legjobban – anyagi szempontból, és mi vagyunk a legbátrabbak Jugoszláviában. A Jugoszláviával kirobbant konfliktus miatt paktumot kötöttünk a kommunistákkal, mely érvényben van a mai napig. A Nova revija mégis hatalmas siker volt. Belôle alapítottunk államot, amely voltaképp igen sikeres – összegez Dimitrij Rupel külügyminiszter.
Húsz év elmúltával elmondható, hogy a hajdani pezsgô szellemi közösség megváltozott, megmerevedett, bezárkózott jobboldali blokkjába. Sokan leszakadtak a hajdan sokarcú, de egységes gárdáról. Mondhatni, hogy a másfél-két évtizeddel ezelôtti hiperaktív rendszerváltó értelmiség Szlovéniában is visszavonult., A hangos politizálástól feltétlenül. A Cankar utcai udvar felvonulási épületébôl a Nova revija klubja lett, és a szerkesztôség ma egy belvárosi ház egész emeletét foglalja el. Gazdag könyvkiadói programot teljesít, és kiadja az Ampak (Ellenben) című kulturális, politikai és gazdasági havilapot. A Nova revijaban ma is elegyesen jelennek meg szépirodalmi és szaktudományi szövegek.
Húszéves története nincs tanulság nélkül azok számára, akik a közép-európai változásokat nem 1990-tôl, hanem az 1980-as évektôl napjainkig, illetve a századvég korszakába ágyazva, szerves folyamatként szeretnék megérteni. Továbbá kíváncsiak arra is, honnan érkeztek, és a változások elsô évtizedében merre folytatták útjukat a rendszerváltoztató erôk. A szlovénok esetében a most jubiláló Nova revija alkalmas e kérdések megválaszolásához. 

Copyright© Európai Utas-2002