AZ EURÓPAI EGYÜTTMűKÖDÉS FOLYÓIRATA - MEGJELENIK NEGYEDÉVENTE
49.

Kovács István
BARANGOLÁSOK A LENGYEL ÁRVÁBAN

Kép: Jablonkai lakóház a felsô-zubricai skanzenben

A magyar turisták, miután Chy´znénél átlépik a szlovák–lengyel határt, szinte kivétel nélkül meg sem állnak Krakkóig. Kevesen vannak tudatában annak, hogy még mintegy tizenöt kilométeren át az 1920 elôtti Magyarország legészakibb szegletén, Felsô-Árván (Orawa Górna) vágnak át, s Podwilknél lépik át a történelmi emlékezetben szaggatottan húzódó lengyel–magyar határt. A magyar etimológia a szlovák horavával (hegyes vidék) magyarázza az árvai táj nevét, míg a lengyel szerint az orawa a régi szláv nyelvben azt jelentette, hogy zúgó folyó. Folyónak ugyan csak a Fekete-Árva tekinthetô, de tény, hogy a terület települései patakok mentén – Zubrica pataka, lipnica pataka, Chy´zne pataka – alakultak ki.
E történeti tájban olyan kiemelkedô kulturális, néprajzi, szakrális téren eligazító háromszögelési pontok találhatók, amelyek érdemesek arra, hogy több órát, esetleg több napot szenteljünk nekik. Vagyis magyar turista számára a lengyelországi barangolás ne Krakkóban kezdôdjék, hanem – kedvcsinálóként – az Árvai Néprajzi Parkban (Orawski Park Etnograficzny), amely Felsô-Zubricában (Zubrzyca Górna) található. Ez a falu könnyen elérhetô. Mielôtt Jablonkát Krakkó felé menet elhagynánk, az utat mintegy kettéhasítja az Árvában feltűnôen népszerű Nepomuki Szent János szobrának határvigyázó tekintete. A bal felé kanyarodó út Felsô-Zubricába vezet. Fényes Elek még azt írja 1851-ben Pesten napvilágot látott alapvetô munkájában, a Magyarország geographiai szótárában, hogy itt „1177 kath. 33 zsidó lak., kik elszórt házakban laknak”. Említést tesz a község „nagy urasági sörfôzdéjérôl” és vászonkereskedésérôl is. Az „elszórt házak” mint települészerkezet meghatározás máig helytálló, mert mind Alsó-, mind Felsô-Zubrica az út mentén lazán sorakozó portákból áll, s az utóbbi mintha megriadna a határában 1725 méter magasra emelkedô Boszorkányhegytôl (Babia-gurától), a település közepén kettéváló út Jordanów felé forduló ágán terjeszkedett tovább északnak. Az Árvai Néprajzi Park azonban a késôbb mind meredekebben a Babia-gurán átvágó fôút bal oldalán terül el – Felsô-Zubrica részeként.

Kép: A Moniak-udvarház konyhája

Az Árvai Néprajzi Park Lengyelország elsô, háború után (1955-ben) alapított skanzenje. Létrejöttében az árvai, podhalei és zakopanei muzeológusok, etnográfusok, helytörténészek mellett meghatározó szerepet játszott a Moniak-család, amely 1937-ben a Lengyel Államkincstárra íratta 1784-ben emelt udvarházát és a hozzá tartozó gazdasági épületeket. A Moniak-család Árva megyei ôsérôl, Andrzej Moniakról 1619-ben történik az elsô okleveles említés, amikor letelepedési szerzôdést kötnek vele és hat másik családdal. Az alig lakott Felsô-Árva benépesítésében a vármegye északi szomszédságából – Zator, Lanckorona és Ţywiec vidékérôl – hozott lengyel telepesek is jelentôs szerepet játszottak. Behívásukat, támogatásukat Thurzó György Árva megyei örökös fôispán is szorgalmazta. Késôbb a magyar hatóságok nem tettek különbséget a lengyel telepesek és a szlovákok nyelve között: Fényes Elek idézett földrajzi szótárában minden árva megyei szláv falut, községet „tótként” jelöl. Konfliktust a lengyel betelepülôkkel az jelentett, hogy a lengyelek katolikusok voltak, a vármegye örökös fôispánjai – a Thurzók és a Thökölyek – pedig a XVII. század elsô felében protestánsok. Az utóbbiak esetenként vallásuk megváltoztatására akarták kényszeríteni a lengyeleket. A lengyelek I. Lipót császárban-királyban találtak befolyásos szövetségest, aki az ellenreformációban játszott kiemelkedô szerepéért az 1670-es években nemessé tette Mateusz Moniak soltész-falubírót és családját. A skanzen által felkeltett érdeklôdés mágneses pontja a Moniak család évszázadokon át érintetlenül hagyott portája, berendezése. A Moniakok mindvégig a falu elöljárói maradtak. Az érdeklôdô az almáriumon, íróasztalon elhelyezett fényképeken, dokumentumokon magyar nyelvű szövegekre bukkanhat.
A skanzen célja Felsô-Árva építészeti, gazdálkodási kultúrájának, tárgyi néprajzának, vallási szokásainak, mindennapi létének bemutatása. Itt látható az ôrségi kástura emlékeztetô 1838-nan épült jablonkai lakóház. Jellegzetessége a lakótér fölötti emelet, amely éléstárul, magtárul szolgált, s ahová a ház homlokzatán húzódó karzatszerű „függôfolyosóról” lehetett bejutni. Chy´znébôl „hozták át” a XIX. század derekán épült lakóházat, Podwilkbôl a XIX. század végérôl származó Fehér korcsmát, Felsô-Zubrica más és más szegleteibôl a harangtornyot és a korabeli portákhoz tartozó „fatörzs-méhlakásos” méheskertet. Az Emilia Rutkowska igazgató asszony irányítása alatt ma is terjeszkedô, újabb és újabb megmentett objektumokkal gazdagodó skanzen nem holt tér, hanem élettôl lüktetô múzeum, ahol nemcsak árvai általános és középiskolásoknak rendeznek helytörténeti, kultúrhistóriai foglalkozásokat, hanem a magyar vendégekre is számítanak.

Kép: A tíz parancsolat betartására intô képek az orawkai templom karzatán

Visszatérve Jablonkába folytathatjuk utunkat Krakkóba, de néhány kilométer után megállhatunk az orawkai templomnál, amely Lengyelország egyik legszebb műemlék fatemploma, s esélye van rá, hogy a világörökség része legyen. A Keresztelô Szent Jánosról elnevezett templom 1659-ben épült, s Felsô-Árvában az orawkai plébánia lett az ellenreformáció központja. (Kivételezettségére utalhat a Fényes Elek által említett tény is: „Itt a plébánusnak van joga pálinkát méretni.”) Az orawkai templom kazettamennyezetét és falait 1711-re festette ki Antoni Tuszyƒski mesterrel Barna Gábor plébános. A festmények nagy része magyar szenteket ábrázol. Az oltár jobb oldali elôterének falain látható Szent István, Szent László, Szent Imre és Szent Erzsébet, míg egy bal oldali festmény az életét a legenda szerint Polában remeteként bevégzô Salamon királyt is szentnek tünteti föl. A karzat feljáratánál az érdeklôdô Hedvig királynôt és Kinga hercegnôt is felfedezheti a szentek sorában, jóllehet II. János Pál csak az 1990-es évek második felében avatta ôket szentté. Az orawkai templom népi „fafreskói” azt dokumentálják, hogy már életükben azok voltak. A templomkertben két magyar pap sírja is látható: az egyik Várzély Mátéé, a másik Vitkay Pálé. Az utóbbi évtizedben Vitkay pál több mint egy évszázados síremléke eltűnt, s érthetetlen módon egy modern kô került a helyére Pawe Witkay felirattal. Remélhetôleg Várzély sírköve a helyén marad, s nem változik a neve Warzelyre.
A nagy költséggel folyamatosan renovált, restaurált orawkai templomban több órát is eltölthet az ember – különösen az olyan készséges és művelt plébános társaságában, mint a Krakkóból származó Marek Mynarczyk atya.
A XVIII. század végén rajzolt katonai térképek még máshol, a patakvölgyekben rajzolták a fô útvonalakat, amelyeket a XIX. század elején helyeztek át a hegygerincre. A hajdan határátkelôhelyként számon tartott Podwilk legismertebb famíliája a Divéky család, amely 1760-ban került Árvába, s telepedett le Podwilken. 1849 májusában az ô udvarházukba rendezte be néhány napra fôhadiszállását a Jablonkai-hágón át Magyarországra betörô orosz különítmény parancsnoka, Zassz tábornok. Négy évtizeddel késôbb elôkelôbb vendéget (és nagyobb örömmel) fogadhatott a falai között: Mednyánszky Lászlót, aki több grafikával viszonozta házigazdái szeretetét.

Kép: Lakószoba a Moniak-udvarházban

A család legjelesebb képviselôje, a történészként ismert Divéky Adorján még mint a tresztenai gimnázium tanulója 1893-ban a Kis Lap című képes gyermekújság XVL. kötetében közölt díjnyertes pályaművével mutatkozott be tollforgatóként. Írásának címe: Ahol én Lakom. Podwilk. Leírása száztíz esztendô múltán helytörténeti dokumentum: „helységünk igen szétszórt. Minden parasztnak a háza körül van az összes szántóföldje és így könnyen elhihetô, hogy az 1800 lakásból álló község egy mérföld hosszúságúra kiterjed. A parasztok szegényes, nagyobbára két szobából álló kis faházakban laknak. Kôház itt alig van; a plébániaépületet és három korcsmát kivéve valamennyi ház fából való. … Vadregényes helyeirôl sokat írhatnék, ha valami híres író volnék; de mint afféle kis diák csak azt írom, amit szívem sugal és érez, azt t.i. hogy én ehhez a szegény kis falucskához nagyon vonzódom s nagyon szeretek itt lakni.” Ma már alig találni itt faházat – tehetnénk hozzá…
Divéky Adorján már az elsô világháború elôtt kitűnt lengyelbarátságával. Ismerte a század elejének minden kiemelkedôbb lengyel politikai személyiségeit, többek között Józef Pisudskit és a történész Jan Dŕbrowskit is. Szinte természetesnek vehetô, hogy ô volt a kísérôje annak a magyar lôszerszállítmánynak, amely éppen 1920. augusztus 15-én, a Vörös Hadsereggel Varsónál vívott döntô csata elôestéjén érkezett meg a lengyel fôvárosba. Az is érthetô, hogy amikor a megalakuló csehszlovák állam és Lengyelország között 1920-ban konfliktussal fenyegetô vita folyt Felsô-Árva hovatartozásáról, Divéky Adorján a lengyelek mellett kötelezte el magát. Ennek jegyében a két világháború közötti idôszakot Lengyelországban, Varsóban élte le. Elsôsorban a XIX. századi magyar–lengyel kapcsolatokkal foglalkozott, de több tanulmánya, közleménye jelent meg a XVI. század lengyel históriájáról, művelôdéstörténetérôl is. Olyan levéltári forrásokat jegyzetelt ki, másolt le, amelyek eredetije a második világháború alatt megsemmisült. Kár, hogy az udvarház az 1970-es években leégett, s a mindent elemésztô lángok között értékes dokumentumok hamvadtak el. Az újjáépített Divéky-kúria kertjében néhány több évszázados fa ôrzi már csak a hajdani magyar nemesi világ emlékét.
Érdemes benézni a podwilki templomba is. Nemcsak azért, mert oltárát kétfelôl Szent István és Szent László szobrai strázsálják. Az ô jelenlétük minden árvai templomban felfedezhetô. A hajdani protestáns fatemplom helyébe 1767-ben emelt kôtemplom fôoltárának képe Szent Mártont ábrázolja, mégpedig lovon. Valószínűleg emiatt sokat bosszanthatták a podwilkieket, mert utóbb a „rendhagyó” oltárképet eltakarták a Szűzanya képével.
Az árvai tájnak jellegzetessége az utak mentén, templomkertekben, temetôkben álló keresztek, határvigyázó szentek és szentháromság-szobrok. Ezek feltehetôen morva kôfaragó mesterek műhelyeibôl kerültek ki s terjedtek el Árvában és podhaléban a XVIII. században. A Varsó közelében lakó, de örökké úton lévô Antoniak házaspár nagy odaadással és szakértelemmel restaurálja ôket, kutatja történetüket, keresi hozzájuk a magyarországi adalékokat.
Felsô-Zubricát, Orawkát és Podwilket megismerve bizonyára kedvünk támad arra is, hogy hazafelé tartva körbenézzünk Felsô-Árva fôvárosában, Jablonkában is, amely sokáig a lengyelországi szlovákság egyik központja volt. Temploma a XIX. század elején épült, s a településen több olyan jellegzetes árvai tornácos emeletű éléstáras ház található, mint amilyent a zubricai skanzenben láttunk.

Kép: Felsô-zubricai méhes

A krakkói Teológiai Akadémia könyvtárosa, Jan Bednarczyk atya hívta fel a figyelmemet a Kis-Lipnicában (Lipnica Maa) található Szent István király plébániára. Kis-Lipnicába a határ felé menet Jablonka központjában jobbra kanyarodva lehet eljutni. A Sybiec patak völgyében elnyúló község plébániatemploma valóban Szent István király nevét viseli. A helybéliek nemrégiben még augusztus 20-án ünnepelték patrónusukat. Utóbb az ünnepnap áttevôdött Mária Mennybemenetelének munkaszünettel egybekötött ünnepére, augusztus 15-re.
Olyan plébánia, amely Szent István nevét viseli, Lengyelországban több is van. Kis-Lipnicán kívül Wrocawban, Varsóban, Cz´stochowa közelében is. De egyik sem fekszik olyan szép és csendes helyen, mint a többnyie nyolc hónapon át hófödte ormú Babia-gura lábainál elterülô csendes Kis-Lipnicában, ahol akár több napon át is pihenhet és elmélkedhet az ember.
Chy´znénél abban a tudatban hagyjuk el Lengyelországot, hogy az 1972-ben alapított Plébánia Múzeumot is érdemes megnézni. A határon átkelve néhány kilométer után Tresztena fôterén lehetünk, amelynek gótikus-reneszánsz eredetű templomába betérve is Szent István és Szent László királyok által ôrzött fôoltárral találjuk magunkat szembe… És egy új, másik országban folytathatjuk árvai barangolásunkat…

CopyrightŠ Európai Utas-2002