FÖL, BÉCSBE!

Európai Utas
AZ EURÓPAI EGYÜTTMűKÖDÉS FOLYÓIRATA - MEGJELENIK NEGYEDÉVENTE
46.

KÖZÉP-EURÓPA KLÍMÁJA
Római beszélgetés Esterházy Péterrel

Ezekben a napokban Esterházy Péter Rómában idôzik, a Roma Tre egyetem és a Magyar Akadémia által szervezett Közép-Európáról szóló konferencián vesz részt. A magyar író a dunai Európa egyik legnemesebb családjának a sarja, a lenyűgözôen kreatív ellentmondások élô szintézise: elmélyült matematikai tudással rendelkezô gróf, liberális demokrata gondolkodó és kifinomult, kozmopolita műveltségű arisztokratikus irodalmi ember, aki meggyôzôdéses híve a politika és a kultúra konvergenciájának. Elôször a konferencia címét adó kérdést tettem föl neki: Létezik-e Közép-Európa?

– Mit is mondjak? Peter Handke szerint Közép-Európa pusztán meteorológiai fogalom. Ez a kijelentés látszólag megszünteti a kérdést. Ám ha a hideg civilizációból jövô eszkimóval vagy a sivatagi civilizáció beduinjával beszélnénk, meglepetésünkre a frappáns megfogalmazás mögött komolyabb igazságra bukkanhatnánk, mint ahogy azt Handke gondolta.
– Mégis, nem gondolja, hogy ha pusztán csak a közép-európai klímáról beszélünk, az lefokozás?
– Nem erôltethetjük rá az akaratunkat a valóságra. Én nem tudom, mi történik Prágában, nem tudom, mi történt a cseh tévéstúdiók elfoglalásával. Ma Közép-Európában nincs tényleges információáramlás.
– Manapság akadozik a kommunikáció, de nem volt ez mindig így. Mit gondol a nagy közép-európai művészeti tradícióról? Ismét aktualitássá válhat?
– Engem személyesen egyre jobban bosszant, amikor a retorikus himnuszokat kell hallanom a Habsburg védjegyű utópia feléledésérôl, Sissi száz virágának állítólagos újjászületésérôl, a közép-európai kulturális sokszínűségrôl. Hogyan lehet mindezt összeegyeztetni a Balkánon eluralkodott erôszakkal, a volt Jugoszláviában az elmúlt években tapasztalt brutalitással? Nagy dunai kozmopolita kultúráról beszélni csupán tetszelgés, provinciális narcizmus. Mert gondoljunk csak arra, mekkora különbség van a kozmopolitizmus igénye és a dunai országok provinciális valósága között! A magyarok számára Ausztria a minta, egy működô Magyarország elérhetetlen ideája: íme, ez a magyar szellemi horizont! Íme, Közép-Európa híres nemzetközi perspektívája! Ez lenne a sokoldalú, soknyelvű kultúra híres nyitottsága, amelyrôl negyven évig nem lehetett beszélnünk? Az utóbbi tíz évben, amikor viszont beszélhettünk volna róla, hallgattunk, már semmi mondanivalónk nem volt, semmit nem tudunk többé mondani. Mégis, én megélem ezt a kulturális valóságot, amelyet Hrabal, Gombrowicz, Kis és bécsi nagynénéim tesznek kézzelfoghatóvá. Mallarmé azt írja, a világ azért van, hogy könyvvé váljék. Gombrowicz kijelenti, hogy az intenzíven megélt valós tapasztalat sürget arra, hogy formába öntsék. Meggyôzôdésem, hogy Közép-Európa azért létezik, hogy egy hatalmas, vég nélküli regénnyé alakuljon át.
– Ez kizár minden kapcsolatot a politika és a kultúra között Közép-Európában?
– Közép-Európában végzetessé válhat, ha egy kulturális területen dolgozó ember politikai elkötelezettséget vállal. Hova jutott Peter Handke a szerbek agresszív nacionalizmusa melletti ôrült kereszteshadjáratával? Közép-Európa mai politikai realitása a még mindig tartó balkáni háborúk valósága. Emiatt a felmérhetetlen tragédia miatt hiányzik a közös nyelv, és tűnik úgy, hogy mindannyian csak hülyeségeket beszélünk. Márpedig a kultúra politika, és a politika kultúra, ám olyan rendkívül finom áttételekkel, amelyeket ma sokkal nehezebb meghatározni és gyakorolni, mint valaha.
– Az új regénye, a Harmonia Caelestis máris irodalmi esemény Magyarországon. Mit mondana róla?
– Megpróbáltam annak a dunai Európának az irodalmi civilizációját ábrázolni, amelyet átszô és mélyen áthat a közép-európai zenei kultúra. A regény két könyvbôl áll, az elsô rész igen rövid családtörténeti részleteket tartalmaz. Minden egyes részlet egy feltételezett ôsömrôl szól, aki kinéz az élet ablakán, és „édesapámnak” vallja magát, hiszen minden ôsünk az apánk, mindegyikben felfedezhetjük azt a kalandot, amely belevetett minket a világ szabadságába. Ezek puszta irodalmi kitalációk, és abból a családi anekdotakincsbôl élnek, amely a szenvedések és lázadások megszakítatlan hagyományának a metaforájává alakul át. A regényes viszontagságok végén arra jutunk, hogy a család egy, és mint ilyen az otthonunkul szolgáló romos világ egyetlen valós eleme. A második könyv összefogottabb, kegyetlenül, realisztikusan behatol a jelen valóság magmájába, annak ellentéteivel, a fel nem robbant, látens konfliktusosságával, amelyek aláaknázzák, feszültté és élénkké teszik a magyar életet.
– Az olasz olvasók évtizedek óta tartó közömbösség után Márai Sándornak köszönhetôen újra felfedezték a magyar irodalmat. Mikor olvashatjuk mi is az ön legutóbbi régényét?
– Ôsszel meg fog jelenni franciául a Gallimard-nál és németül a Berlin-Verlagnál. Ígérem, hogy amint elkészül az olasz fordítás, visszatérek Itáliába.
– Köszönöm. Addig is olvashatjuk az olaszul már megjelent könyveit, a Hrabal könyvét, a Szív segédigéit és a többit.
Marino Freschi

Az interjú az Il Giornale 2001. április 13-i számában jelent meg. A fordítás Vaszócsik Crista munkája