AZ EURÓPAI EGYÜTTMűKÖDÉS FOLYÓIRATA - MEGJELENIK NEGYEDÉVENTE
46.
AZ EURÓPAI EGYÜTTMűKÖDÉS FOLYÓIRATA - MEGJELENIK NEGYEDÉVENTE
46.
NE A KAMERÁT OKOLJÁK
Milos Forman a terroristák pusztító cselekedetérôl
– Mit csinált abban a percben, amikor a terroristák megindították a támadást?
– Martinával [a rendezô cseh élettársával] autóztam Connecticutból New York felé. Néhány kilométerrel New York elôtt bekapcsoltuk a rádiót, egy olyan adót, amely soha nem sugároz híreket, csak zenét. Amit hallottunk, attól a lélegzetünk is elállt. Elôször azt hittem, hogy rádiójátékot hallok. Minden olyan abszurdnak tűnt, hogy nem lehetett igaz. A riporterek drámai hanghordozása is ezt a benyomást erôsítette. De aztán a távolban megláttuk a New York fölött szálló sűrű, fekete füstöt. A városba már nem jutottunk be, a manhattani hidat lezárta a rendôrség. Visszamentünk Connecticutba, ahol három éjjel és három napig a tévé elôtt ültem.
– Mit érzett az elsô pillanatokban? Gyűlöletet? Félelmet?
– Különös érzés volt mindezt a tévében látni. Az elsô pillanatokban nem féltem. Több hasonló helyzettel szembesültem már, s nem a tévé által, amikor Csehszlovákiában éltem, és azokat is túléltem. A félelem csak késôbb lopakodott be a tudatalattimba. Az attól való félelem, hogy miféle következményei lehetnek még ennek a tragédiának.
– Biztonságban érzi magát Amerikában? Ezentúl is itt szeretne élni?
– Itt, Connecticutban biztonságban érzem magam, s nem áll szándékomban elköltözni.
– Ön szerint ennek a tragédiának ki a legfôbb bűnöse?
– Nem hiszem, hogy az iszlám és a kereszténység összeütközésérôl volna szó, noha az elsô pillanatban lehet ilyen benyomásunk. A tragédia fôbűnöse szerintem az emberek közti irigység. Amerika egy gazdag ország. Életmódja, a polgári szabadságjogok mértéke és a nemzeti büszkeség némelyekbôl csodálatot, másokból féltékenységet vált ki, ami aztán a fanatikusoknál irigységbe és gyűlöletbe csap át.
– Olyan hangokat hallani, hogy Amerika maga is felelôs a konfliktusért – azáltal, hogy életmódját másokra is ráerôlteti, akik pedig nem vágynak rá. Mit gondol errôl?
– Minden társadalom büszkélkedik a sikereivel: ez normális és emberi dolog. De minden országban vannak olyan egyének – politikusok, közgazdászok és művészek is –, akiknek a siker olyannyira a fejükbe száll, hogy a büszkeséget végül összekeverik az arroganciával. Ez alól Amerika sem kivétel.
– „A világ már sosem lesz olyan, mint korábban.” Ez a mondat gyorsan közhellyé vált. Ön hogyan értelmezi? Azt jelentené, hogy az amerikaiak sérthetetlennek tartották magukat, s azoknak is tekintették ôket, de ma már ez nincsen így?
– Én inkább azt mondanám, hogy a világ olyan, amilyen mindig is volt, és sosem lesz más. Csak a fegyverek válnak egyre tökéletesebbé.
– Ön kiveszi a részét a katasztrófa utáni segítségnyújtásból – mondjuk pénzzel?
– Adakoztunk a Vöröskereszt javára, és a New York-i tűzoltók részére is fogunk. Lenyűgözô volt a profizmusuk és az önfeláldozásuk.
– Mi lesz Hollywooddal? Továbbra is gyártani fogja az erôszakkal teli akciófilmeket?
– Úgy gondolom, hogy amíg az idô el nem tompítja az érzékeket, kevesebb lesz a katasztrófafilmekbôl és azokból is, amelyekben túl sok az erôszak. Ellenben valószínűleg megszaporodnak majd azok a filmek, amelyek a léleknek akarnak kedveskedni, és szórakoztatni szeretnének.
– Van-e a katasztrófafilmeknek részük abban, ami történt?
– Remélem, nem a filmeket és a tévét akarja vádolni azokkal az állati kegyetlenségekkel, amelyeket az emberek a kamera feltalálása elôtt követtek el egymás ellen. Ne okolják miattuk a kamerát ma sem.
– Elképzelhetônek tartja, hogy valaki majd játékfilmet forgat a 2001. szeptember 11-én lezajlott események alapján?
– Nem azonnal. De az idô begyógyítja a sebeket, s a tragédia különbözô aspektusaival bizonyára több film is foglalkozni fog. Már csak azért is, mert ennél drámaibb eseményt Amerika Pearl Harbor óta nem élt meg. S ahol dráma zajlik, oda tartanak a drámaszerzôk is, ki tollal, ki kamerával.
– Nem cinizmus ez?
– Ez nem cinizmus. Természetes emberi kíváncsiságról van szó, amelyet meghatványoz az afölötti döbbenet, hogy miként lehetséges, hogy a rossz mindig sokkal rafináltabb a jónál.
– Ön leforgatna egy ilyen filmet?
– Mindez egyelôre túlságosan eleven és megemészthetetlen számomra, hogysem egy film témájaként gondolhatnék az elmúlt napok eseményeire.
– Hogyan befolyásolja az Amerikát ért terrortámadás az ön munkáját?
– Épp egy kisebb szórakoztató film forgatókönyvén dolgozom, s szinte ámulok, hogy milyen nagy kedvem van hozzá. Már-már szégyellem magam.
Renata Kalenská
Copyright© Európai Utas-2002