AZ EURÓPAI EGYÜTTMűKÖDÉS FOLYÓIRATA - MEGJELENIK NEGYEDÉVENTE
45.

HA MAJD BENN LESZÜNK
AZ EURÓPAI UNIÓBAN…

a cikk nyomtatása

– Az Európai Unió mindennapi életének legnagyobb eseménye volt a közelmúltban, hogy a tagországok három kivételével áttértek a közös pénznemre, az euróra. Mindenkit meglepett, hogy ez milyen simán bonyolódott le. De felmerül a kérdés, hogy a három kimaradt mi okból húzódozik. Nyilvánvaló, hogy idôvel rákényszerülnek az euró bevezetésének az elfogadására. Itt, Angliában politikai háttere van a húzódozásnak. A konzervatív ellenzék a britek nemzeti érzéseire apellál, és azt próbálja elhitetni, hogy a közös pénz meg általában minden olyan lépés, ami régi bevált intézmények feladásával jár, a nemzeti szuverenitást csorbítja, a nemzeti jelleg károsodik. Nos, miközben az unió deklarált célja, hogy szélesedjen, tehát a jelentkezetteket egész biztosan felveszik, a mélyülés az, ami a nemzeti jellegre negatívan hathat, s idôvel esetleg az Európai Egyesült Államok szervezete jöhet létre.
– A kérdésed elég bonyolult. Kezdjük az Európai Egyesült Államok gondolatával. Szerintem ilyen képzôdmény létrejöttérôl nincs szó. Idônként felmerül a feltevés, hogy valamikor a távoli jövôben Európa egyesült államok szervezetévé változhat át. Az én életem során vagy az olvasók élete során ilyen egyesülés nem lesz. Európa egész más formátum, mint Észak-Amerika. Kultúrájának másfélék a gyökerei, tulajdonképpen kultúrák sokaságáról van szó, és ezekbôl nem lehet homogenizált, összevont, sűrített államot létrehozni. Épp az a kérdés, hogy milyen legyen az egyesült Európa, milyen szinten legyen egységes, hol maradjon tere a sokféleségnek. Választ erre egyelôre nem is lehet adni, mert Európa változó. Egyes dolgok evidensen egyesíthetôk, mint most ez a pénznem esetében történt, és ennek komoly hatása van lélektanilag is. Viszont biztos vagyok benne, hogy más dolgokkal ez nem megy. De lehetséges, hogy bizonyos kultúráknak áldozatokat kell hozniok a közösség oltárán.
Térjünk vissza egy pillanatra az angol konzervatívokra. Brit helyett itt helyesebb az angol meghatározás, mert Skócia és Wales erôsen Európa-barát. Az angol konzervatívok az elmúlt hat-nyolc év során, Thatcher miniszterelnök asszony lemondása óta egyrészt szerepet vesztettek, másrészt szerepet keresnek. És azt igyekeznek elhitetni, hogy az angol konzervativizmus képviseli az angol nemzetet. Idônként az angol nacionalizmust. Nem akarom eltúlozni a dolgot, de a közelmúlt angol konzervatív pártvezére néhány olyan Európa-ellenes beszédet mondott, ami nem annyira a tartalmában, mint a struktúrájában emlékeztet Milosevics, Corneliu Vadim Tudor vagy Csurka István gondolkodására: „Mi vagyunk a nemzet lelkiségének letéteményesei” – jelentik ki körülbelül.
– A magyar konzervatív párt, a Fidesz, nem ilyen. Hangolódik nemzeti érzelmekre, de elsôrendű feladatának tartja, hogy bevigye az országot az Európai Unióba, és tisztában van azzal, hogy hol van az egészséges nacionalizmus határa, amit veszélyes dolog átlépni. Nem berzenkedik a multinacionális nagytôke magyarországi térfoglalásától, mert úgy látja, hogy ez egyelôre óriási haszonnal jár. Szerinted hol húzható meg a hasznos és a káros nacionalizmus határa egy olyan országban, mint a miénk, amely magát rendszerint kis országnak tekinti?
– Nehéz meghatározni, hogy hol van vége a hasznos nemzeti tudatnak, és hol kezdôdik a káros nacionalizmus. A nemzeti összetartó erô fontos. De a kritériumok változnak idôben is, térben is. Az általad felvetett kisállam-gondolatról érdemes vitázni. Én Magyarországot valóban kis államnak tekintem. Ma már egy olyan ország, amelynek huszonöt millió lakosnál kisebb a népessége, kis államnak számít. Gazdaságilag, politikailag és kulturálisan nem képes felvenni a versenyt egy globális világban. Amikor a Microsoftnak nagyobb az évi bevétele, mint Lengyelország teljes GDP-je, akkor még a 39 milliós lakosságú Lengyelországról is mondható, hogy fontos mint nemzet, a kultúra jelentôs entitása, de hogyan vehetné fel eséllyel a versenyt akár egy európai hatalommal? A Fidesz-kormány egyik erénye, hogy ezt abszolút belátja. Tudja, hogy a lehetôségek igenis nagyon korlátozottak. Történetesen 2000-ben Budapesten voltam augusztus huszadikán, amikor Orbán Viktor valami olyasmit mondott, hogy egy kis állam kevesebbet engedhet meg magának, mint egy nagy állam. És ebben igaza van. Ez ellen lehet berzenkedni, de az alapvetô strukturális pozíción a lázadozás nem változtat.
– Ezért is fontos, hogy a jelentkezôk bekerüljenek az Európai Unióba, amely mint társulás hatalom és erô. Úgy tudom, van egy elméleted arról, hogy formai okokból a ratifikálás lesz lassú folyamat, de azért csak eljön egyszer a nagy nap, amikor az elsô körbe tartozók megünnepelhetik, hogy bekerültek. Mi lesz ezekkel az országokkal, amikor elnyerték az uniós tagságot?
– Tegyük fel, hogy minden rendben megy, és valamikor jövô tavasszal már minden alá lesz írva, parafálva, és készen állnak a különféle szerzôdések. A tízbôl nyolc posztkommunista állam, plusz Ciprus és Málta. A csomag biztosan együtt fog átmenni, mert a ratifikációs folyamat bonyolult, és szerintem ezért a jóváhagyást egy idôpontra fogják összevonni. A probléma abban rejlik, hogy – ahogy én látom – az Európai Unió vezetôi egy év alatt remélik lebonyolítani a procedúrát. Ez azt jelentené, hogy a tizenöt jelenlegi tagállamnak egy év alatt kellene törvényhozásilag jóváhagynia a szerzôdéseket. Ez Nagy-Britanniában viszonylag könnyű, egy nap alatt is el lehet intézni. De vannak olyan tagállamok, amelyekben ez jóval bonyolultabb. Belgiumban például kilenc fórumon kell elôterjeszteni a szerzôdéseket. A kilencbôl csak egy egyszerű: a király.
– Többnemzetiségű, szövetségi országról van szó.
– A központi parlamenten kívül három szövetségi parlament van Belgiumban, s mindegyiknek van két háza.
– Vajon, az Európai Unió szegényebb és újabb tagjai, mint Spanyolország, Portugália és Görögország, elkezdhetnek-e még az utolsó pillanatban valamiféle obstrukciót? Különös tekintettel arra, hogy a befogadandó országok jelentôs segélyt igényelnek.
– A segélyezés a legnagyobb probléma. Most, január végén ismertük meg azokat a statisztikai adatokat, amelyek elárulják, hogy körülbelül mekkora mezôgazdasági támogatást kapnak a bekerülô országok. Jóval kevesebbet, mint a dél-európai viszonylag szegény agrárállamok. Lehet, hogy a spanyolok, akik komoly összegeket veszítenének, megpróbálnak olyan alkut tetô alá hozni, hogy ôk mégis többet kapjanak, és mondjuk, a lengyelek kevesebbet. Felmerül a kérdés, amire most senki sem tud választ adni, hogy ha ez az alku nem jön létre, megvétózzák-e a spanyolok bármely ország felvételét. Szerintem nem fognak élni a vétójogukkal. Kiharcolják, hogy elegendô támogatást kapjanak. Sokkal komolyabb probléma a ciprusi kérdés. Ez nagy bökkenôt okozhat. Ha Ciprus a maga göröglakta déli vidékeivel nem kerül be az EU-ba, akkor Athén esetleg megvétózza az egész bôvítést. E pillanatban úgy látszik, hogy sikerül kompromisszumos megoldást létrehozni, ami arra irányul, hogy az északi, töröklakta ciprusi vidék is valamilyen szinten bekerüljön az unióba. De az unió nem akar egy megosztott Ciprust befogadni. Erre a problémára Budapesten vagy mondjuk Prágában nem nagyon gondolnak.
– A magyar kormány persze azon dolgozik, hogy a támogatások terén egyenlô legyen az elbírálás. De lépjünk egy nagyot. „Hurrá!” – a tíz jelentkezett ország elnyerte felvételét. Mi vár rájuk? Az osztrák példából milyen tanulságokat lehet levonni? Lesz-e nagy munkaerô-áramlás? Mik lesznek az újdonságok?
– Az újdonság elsôsorban az lesz, hogy új keret jön létre. E keretben különféle lehetôségek rejlenek, és nagyon sok függ attól, hogy az új tagországok ezt hogyan tudják kihasználni, kiaknázni. Biztos vagyok benne, hogy lesz munkaerô-elvándorlás, de esetleg mindkét irányban.
Mindenképpen lesz valamiféle tôkeáramlás. Ez legalább ilyen fontos. Például sok külföldi fog házat venni a Balatonnál.
– Hát, ha az ott lévô németek, osztrákok és hollandok el akarják adni a házaikat, akkor ez lehetséges lesz. Mert eladó magyar ingatlan a Balaton körül már alig van.
– Van azért elég sok. Nem feltétlenül a Balaton mellett. Ott amúgy is túl sok a szúnyog. De az eddiginél több tôke fog beáramolni a különbözô tagállamokból. A lengyel–német határon a lengyelek félnek attól, hogy a németek mindent fölvásárolnak. Ezért készülnek olyan szabályozások, hogy mondjuk 30 százaléknál több ingatlant külföldiek ne vehessenek meg. Ha ilyen veszély fenyeget, ezt a korlátozást Magyarországon is biztosan be fogják vezetni. Csehországnak vannak problémái a szudétanémetekkel. Az országban most több a német, mint 1945-ben volt a Szudétavidéken, amikor elűzték ôket. Prága attól fél, hogy a Szudétavidéket a németek egyszerűen visszavásárolják. A sors fintora.
A szabad munkaerôpiac csak lassan fog létrejönni, mert a németek és az osztrákok ragaszkodnak egy hétéves átmeneti idôszakhoz. Más tagállamok azonban, mint például, úgy tudom, Svédország is, elôre kijelentették, hogy akárki akárhonnan jöhet oda dolgozni. Ha az ember a magyarországi munkaerôviszonyokat nézi, azt tapasztalja, hogy a munkavállalók nem nagyon mozgékonyak. Mondjuk, Gyôrött munkaerôhiány van, de Erdélybôl kell munkásokat szerzôdtetni, mert a szabolcs-szatmáriak nem mozdulnak. Nem nagyon félek attól, hogy nagy elvándorlás lesz. Inkább az értelmiség megy majd külföldre, de a szakemberek máris mindenütt jelen vannak. Meglepôen sok magyar dolgozik például a londoni Cityben, nem Magyarországgal kapcsolatban álló vállalatoknál. És felteszem, hogy ugyanez a helyzet Párizsban, illetve Frankfurtban. A magyar munkaerô-vándorlás tehát már elindult. Ám ezek az emberek egy idô után hazatérnek. Olyan Európában élünk, hogy ezen a szinten a munkavállalók ide-oda járnak, itt élnek két évig, ott három évig, és mindenki beszéli a lingua francát, ami a nemzetközi angol. Nem a született angolok nyelvét, hanem ennek a nemzetközi változatát.
Van még egy érdekes jelenség. Akármelyik felvételre jelentkezett országban járunk, azt tapasztaljuk, hogy ott szemellenzôsen közelítik meg Európát. Azt mondják, hogy „mi most belépünk Európába”. Ami persze egy képzeletbeli Európa. Nem látják, hogy nagyon erôs kölcsönösségrôl van szó. Európa is belép hozzájuk. A Brüsszelben már meglévô politikai hatalom át fogja alakítani a helyi politikát. Lesznek nyugat felôl beavatkozások. Aki Angliában él, annak a számára ez mindennapos dolog. „Brüsszel azt parancsolja, hogy…”
– … a sárgarépa az gyümölcs.
– Igen, a sárgarépa azért minôsül gyümölcsnek, mert Portugáliában sárgarépadzsemet fôznek.
– Ezek gazdasági jellegű dolgok. De azért Brüsszel a politikába közvetlenül nem avatkozik bele.
– Közvetve azonban mindenképpen. Például a környezetvédô lobbisták nemzetközi hálózata erôsebben fog dolgozni az új tagországokban, hiszen a régiekben már jelen van. Azt is el tudom képzelni, hogy elôáll egy helyzet, amelyben egy európai nagyhatalomnak, mondjuk Franciaországnak, szüksége van valamilyen ügyben egy szövetségesre. S akkor francia kormánytisztviselôk elutaznak például Budapestre, Prágába vagy Varsóba, és azt mondják: „Álljatok mellénk X ügyben. Mi majd ezt egy adódó szituációban megháláljuk nektek.”
– Olyan hírek terjengenek, hogy a Benelux három kis országa kész lenne összefogni az unióban a visegrádiakkal.
– Nem rossz gondolat. Persze, amikor negyvenötben megszületett a Benelux, egész más volt a helyzet. Akkor a németektôl félni kellett. Ma már, azt hiszem, ez a félelem nem áll fenn. A visegrádi eszmével talán az a baj, hogy a négy állam között nem áll fenn igazi érdekközösség. Viszont úgy tűnik, hogy az unióval folytatott tárgyalások során a posztkommunista országok, legalábbis a delegációik megtanultak egymással jól kommunikálni. Vannak a háttérben egyeztetések, és nem csodálkoznék, ha ezek tovább élnének Brüsszelben. Lesz egy posztkommunista érdekcsoport. Brüsszelben ezek az alkalmi szövetkezések állandó jellegűek.
– Van egy olyan felfogás a posztkommunistának nevezett országokban, hogy mindegy, ki kerül be elsônek, csak az azután segítse a többit. És akkor, amikor már mindegyik felvételt nyert, ez különbözô szituációkban megismétlôdhet. Ha az egyik ország elônyös helyzetbe kerül, segítheti az egész térséget.
– Ez szerintem nem így lesz. Az országok nem ennyire önzetlenek. Attól a pillanattól fogva, hogy bekerültek, másképp fogják majd fel az érdekeiket.
– Ausztria nem nagyon hasonlítható Magyarországhoz, de azért az osztrák beilleszkedésnek biztosan vannak tanulságai számunkra.
– Vannak is, meg nem is. Az osztrák helyzet egyedülálló. A hidegháború következtében ott befagyott a politika. Haider ennek a szüleménye. Az, hogy a szocialisták és a konzervatívok együtt kormányoznak, teljesen megbénítja a társadalom mozgását. A magyarok kövessék inkább a finn példát. A finnek kezdettôl fogva nagyon Európa-barát stratégiát alakítottak ki, ami körülbelül abból állt, hogy mindenre igent mondtak, mindent aláírtak. Nem okvetetlenkedtek, mint a svédek és valamennyire az osztrákok is. És ez nagyon sikeres volt abból a szempontból, hogy a finneket mindenki elfogadja, nagyon bíznak bennük, és nagyon hatékonyan működnek az Európai Unión belül. Ez járható út Magyarország számára is. Magyarország kis ország (kétszer akkora a lakossága, mint Finnországé), de követheti a finn stratégiát, hogy elfogadja az alapfeltételeket, és a legtöbb dologra igent mond. Kétféleképpen lehet megközelíteni az Európai Uniót. A lengyelek csaknem mindent megkérdôjeleznek, tehát a viták még a belépési tárgyalások idején folynak. A magyarok közelebb állnak a finnekhez, az a politikájuk, hogy majd utólag egyeztetnek. Szerintem ez a célravezetôbb.
Sárközi Mátyás

Copyright© Európai Utas-2001