
AZ EURÓPAI EGYÜTTMűKÖDÉS FOLYÓIRATA - MEGJELENIK NEGYEDÉVENTE
43.
Idén júliusban immár tizedszer nyílik
meg az olaszországi Cividale del Friuli városkában a MittelFest elnevezésű zenei,
színházi, tánc- és bábfesztivál, melyre a Közép-európai Kezdeményezés tizenhét
tagországa jelezte részvételét. Ezt a hagyományossá vált találkozót már várják
és egyre nagyobb számban látogatják a város, a környezô települések lakói, de az
olasz határon túl élôk is. Az évek során a MittelFest a kelet-közép-európai
civilizáció nagylétének látható jelévé vált, amelyen művészek, írók,
színházi emberek, zenészek találkoznak és ismerik meg egymást, egymás műveit
elôadva, egymás műveire hivatkozva.
A nyitány, az elsô fesztivál nagy visszhangot keltett az egész térségben: három államfô, miniszterek, helyi és országos hivatalosságok vettek részt rajta, és hatalmas, sokfelôl összegyűlt nézôsereg. Az ünnepélyes megnyitó élénken él a nézôk emlékezetében, csakúgy mint a zárórendezvény, Dante Isteni Színjátékának éjszakai elôadása, melynek jelenetei a város különbözô terein játszódtak.
Az 1992-ben tartott második fesztivál, mely az igazgatótestület legidôsebb tagjának vezetésével valósult meg, Franz Kafka alakjának állított emléket. Azoknak az estéknek és elôadásoknak az emlékei sem halványulnak bennünk. Nehéz idôszak következett, s volt egy pillanat, amikor a fesztivál sorsa megpecsételôdni látszott. De túlélte a veszélyt, sôt új erôre kapott, s olyan sikereket ért meg, mint 1998-ban, amikor bemutatták a Claudio Magris híres regénye, a Duna alapján készült, a késô éjszakába nyúló elôadást.
Olasz elôadásokat idéztünk föl, de az együttműködés jegyében a MittelFest befogadott egy sor Budapestrôl, Pozsonyból, Zágrábból, Ljubljanából, Belgrádból, Bécsbôl, Krakkóból, Szófiából, Tiranából, szóval a térségbôl mindenfelôl érkezô színházi és zenei elôadást. Hogyan is felejthetnénk a pillanatot, amikor az Illusion comique elôadásán egyszer csak meteorológiai léggömbök emelték el s vitték az ég felé az egész díszletet, vagy a magyar és a horvát táncszínház forró pillanatait!
Minden évben a térség kultúrájának egy-egy
központi témája került színre, égetô aktualitásukról tanúskodjon néhány cím:
Háború és béke, Identitás, Átmenetek, Elmenni és visszatérni. A fesztivál
légkörében a résztvevôk fokozottan átélték tevékenységük fontosságát, s ez
nemcsak öntudatukat erôsítette, hanem barátságokat szült, melyek az évtized során
egyre szorosabbá váltak, és kiállták az elszakadások, a lakhelyváltozások, az
elválások próbáját is. Az idô során ezek a szálak csak erôsödtek, s nem
gyengültek, ahogyan az egyes országok kulturális jelenlétének intenzitása sem
lanyhul.
Úgy gondolom, hogy az a tekintély, amelynek a földgolyó e részén a kultúra s a művészet örvend, valóban példa lehet. A sokféle művészi kifejezésmód, a helyi színekbôl kikevert sokféle egyetemesség itt még ma is éltetô erôvel bír.
A MittelFest ebben a szellemben született és járja útját immár tíz éve.
Hogy mi lesz az elkövetkezendô tíz évben, nehéz megmondani. Bizonyára lesznek megújító pillanatok, születnek új megfogalmazások. A fesztivál ma tizenhét országot fog át, ami nagy növekedés az induló öthöz képest. Újra kell gondolni a szervezést is, és szükség van friss és eredeti ötletekre. Nem lehet köszönô szó nélkül szólni az értelmiségiekrôl, a művészekrôl, a hivatalos szervekrôl, a nyilvánosság munkásairól: az ô tevékeny közreműködésük adta a fesztivál összetartó erejét.
Munkánkat olykor külsô és belsô nehézségek hátráltatták, de mindent összevéve elégedettek lehetünk azzal, amit sikerült megvalósítanunk. Amikor a friuli városkában, mint minden július végén, az idén is felhangzik a részt vevô tizenhét ország nyelve, újra átélhetjük, mit jelent a tapasztalatok találkozása, hogyan sűrűsödik egybe az a sok minden, kicsi és nagy, amit Közép-Európa megterem; Közép-Európa, mely egykor egyik szülôje volt annak, amit ma modern világnak nevezünk. Ebben a szellemben üdvözöljük a MittelFest minden ismert és ismeretlen barátját.
Copyright© Európai Utas-2001