|
XIV. évfolyam, 34. (673.) szám |
2004. augusztus 24. |
| címoldal |
| Szent István-napi ünnepségek a Kárpát-medencében |
| Esély az autonómiára és a kettős állampolgárságra |
| Augusztus huszadikán, illetve a következő egy-két napon szerte a Kárpát-medencében államalapító szent királyunkra emlékezett a magyarság. Az ünnepségek hagyományosan Budapesten, illetve az anyaországban összpontosulnak, de az elmúlt évek tapasztalata nyomán egyre inkább Erdélyben is elterjed a meghitt ünneplés, akárcsak a március 15-ei. Kolozsváron immár hatodik alkalommal szervezték meg a Szent István-napi néptánc-találkozót, amelybe bekapcsolódott számos Kolozsvár környéki kalotaszegi település, ugyanakkor színpompás rendezvények színhelye volt a Székelyföld is, elsősorban Háromszék. |
Legyünk Szent Istvánnak valódi tisztelői – erre hívott fel Erdő Péter bíboros, prímás Budapesten a Szent István-bazilika előtt tartott hagyományos augusztus 20-i ünnepi szentmisén. “Abban próbáljuk őt követni, ami a lényege volt az életének és a tanításának. Hagyjunk fel a kilátástalan és önző gondolkodással. A lényegeshez ragaszkodjunk, és legyünk a reménység emberei” – mondta az esztergom-budapesti érsek. Beszédében rámutatott, hogy Szent István sziklára, igazi erős alapra építette ennek az országnak, ennek a népnek az életét, jövőjét. Erős alapra építette a maga és családja életét is: kereszténységet hozott az országba. “Évszázados fájdalmak és ellentétek terhét oldhatja békévé az igazságot kereső és megértő emlékezés, az önmagunkat és másokat is értékelni tudó kiengesztelődés” – mondta a bíboros, hozzátéve, hogy fáradságos dolog volt ez Szent István korában, s ma sem történhet meg igazi önfegyelem és áldozatos igyekezet nélkül. A bíboros kifejtette: a belső és külső gyógyulás, megújulás, megtérés volt a nagy feladat Szent István korában is. Erdő Péter a szentbeszédet megelőző köszöntőjében kiemelte, hogy az egyház és a magyarság jelenleg sok szempontból hasonló időket él, mint Szent István korában. Aggasztóan kevés gyermek születik, a lakosság száma fogy, Magyarország népessége egyre idősebb, s a házasság és a család válsága különösen mélynek tűnik. “Ebbe a sok értéket hordozó, de gyakran eltompult, néha csüggedt és a pillanatnak élő közegbe kell elvinnünk magyar népünk számára az evangélium örömét és reménységét, a többi népekkel egy családdá forrasztó szeretet üzenetét, ahogyan Szent István király tette” – mondotta a bíboros. A határon túli magyarok által lakott terület akkor indulhat meg felfelé, ha a magyar gazdaság magára talál, és “otthon mi kilábalunk a gazdasági válságból” – hangoztatta Orbán Viktor Lendván. A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnöke a szlovéniai városban részt vett és beszédet mondott a Szent Katalin római katolikus templom előtti téren megtartott Szent István-napi ünnepségen. Az Európai Unió nem a magyar történelem célja és nem a Szent István-i mű beteljesedése, hanem eszköz a magyarság fennmaradására – mondta Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke a budai Várban, a Szent István-szobornál tartott ünnepi beszédében. Szent Istvánra emlékeztek Balatonfüreden is. Az ünneplők kinyilvánították: Szent István nemcsak rendszerteremtő államalapító, de rendszerváltoztató férfiú is volt. Szent István műve több mint ezer évig ellenállt minden ostromnak – figyelmeztetett Duray Miklós. A Magyar Távirati Iroda tájékoztatása szerint az író-politikus, a felvidéki Magyar Koalíció Pártjának alelnöke hozzátette: a nemzet, az ország és az állam állapota nem olyan, amilyennek Szent István ránk hagyta. Éppen ezért egy Szent István-i művel mérhető feladat áll előttünk, a nemzet határokon átívelő újraegyesítése. – Ez a munka már elkezdődött, hála a rendszerváltozásnak és hála két miniszterelnöknek, Antall Józsefnek és Orbán Viktornak. Reméljük, hogy az elkezdett mű, az elkezdett munka rövidesen folytatódhat – foglalta össze mondanivalóját Duray. A készdiszentléleki Perkőn népes zarándoksereg, számos egyházi méltóság jelenlétében tartották meg az államalapító királyunkra emlékező hagyományos búcsút, amelyet a Duna Televízió élő adásban közvetített. Az oltárhegyen lévő kápolna előtt elhangzott ünnepi szentbeszédében Berszán Lajos gyimesközéploki esperes Márton Áron püspök példájára hivatkozva hangoztatta az áldozatvállalás szükségességét, de a gyermekvállalás fontosságára is utalt. Mint mondta: Szent István minket nem öngyilkos nemzetnek nevelt, hanem azt akarta, hogy megmaradjunk és éljünk. Nekünk szükségünk van arra, hogy birtokoljuk ezt a történelmi földet, számunkra itt jövőnek is kell lennie, de a jövőért – Isten és Szent István előtt – mi vagyunk a felelősek – idézi a beszédből a Háromszék. Sepsiszentgyörgyön is bensőséges ünnepségen emlékeztek Szent István királyunkra. A délelőtti istentiszteletek és szentmisék után a város magyarsága a belvárosi Szent József-templom kertjében gyülekezett, ahol felavatták Vargha Mihály képzőművész Szent István-mellszobrát. A történelmi egyházak vezetői megáldották az alkotást. Szent István most már közöttünk van, az ország-építő király példájának kell lebegnie a szemünk előtt, valahányszor elmegyünk a belvárosi plébánia kertjében emelt szobor előtt – hangzott el az intő szó. A rendezvényen részt vett Garamvölgyi György Fidesz-képviselő is, aki Puskás Bálint RMDSZ-szenátorral közösen tartott későbbi sajtóértekezletén többek között elmondta: újra kell építeni a Fidesz és az RMDSZ közötti viszonyt. Kolozsváron és Kolozsvár környékén a Heltai Gáspár Alapítvány szervezte meg immár hatodik alkalommal a Szent István-napi néptánc-találkozót, amelyre erdélyi, felvidéki, drávaszögi és dél-bánáti magyarokat, magyarországi svábokat, horvátokat és románokat, szicíliai és campaniai olaszokat, finneket és letteket hívtak meg. Pillich László, a Heltai Alapítvány elnöke elmondta: e sokszínű csapat részese a Szent István királyunk előtti főhajtásnak. Úgy vélekedett, Kolozsvár és környéke maradék magyar népe tanújelét adja annak, hogy igenis birtokában van az önmegtartás erejének, képes őrizni és továbbörökíteni mindazt, ami a Szent István-i örökségből itt a szülőföldön még birtokolható. A színpompás népviseletbe öltözött táncosok Kolozsvár főterén is felvonultak, és a város új polgármestere, Emil Boc fogadta és köszöntötte őket, mintegy jelezve, hogy Funar távozása után a város valamelyest új életet kezd. Szent István királyunk ünnepléséhez kapcsolódik Mádl Ferenc magyar köztársasági elnök Duna televíziós interjúja is, amelyben hitet tett a határon túli magyarság autonómiatörekvése és kettős állampolgársága mellett. Hivatkozott arra, hogy az autonómia ismert európai jelenség, része az európai közgondolkozásnak, jelen van az Európa Tanács, az Európai Unió gondolat- és jogi világában, még akkor is, ha egyelőre viszonylag nehezen érvényesül egyik-másik szomszédos országban. A magyar államfő mégis bizakodó volt az autonómia jövőjét illetően Erdélyben és a Vajdaságban egyaránt. Mádl Ferenc a viták ellenére esélyt lát a kettős állampolgárság intézményének a kiterjesztésére a határon túli magyarok számára. Kitűzte a célt: “a különböző nézetek ütköztetése eredményeként el kell jutni odáig, hogy ezt a könnyített állampolgárságot lehetővé tegyük”. |
| nyomtatási verzió |
| aktuális |
| itthon történt |
Márton Árpád RMDSZ-képviselő, a Háromszéki Szövetségi Képviselők Tanácsának elnöke kijelentette, hogy egyetért a Magyar Polgári Szövetséggel közös előválasztások gondolatával. Egyetértek a javaslattal, de pontosan tudni szeretném, hogy az MPSZ hogyan képzelte el ezt a kérdést. A helyhatósági választások előtt is tárgyalásokra hívtuk az MPSZ-et, de visszautasították a meghívást – mondta a képviselő. Megjegyezte: a megválasztott jelöltek valamennyien az RMDSZ képviselői, illetve szenátori listáján kell hogy induljanak. SZNT–RMDSZ választási szövetség bejegyzéséről nem lehet szó, mert akkor a parlamenti bejutási küszöb 8%-ra emelkedne. Hasonlóan nyilatkozott július végén Puskás Bálint Hargita megyei szenátor is. *
Románia képe rosszabb a nemzetközi sajtóban, mint egy évvel ezelőtt – derül ki a Románia a Világban Kulturális Egyesület és a Kommunikációtudományi Intézet közös tanulmányából. A tanulmány készítői Magyarországgal és Bulgáriával hasonlították össze az ország sajtóvisszhangját, és arra a következtetésre jutottak, hogy Romániáról sokkal negatívabb kép alakult ki, mint a másik két országról. A pozitív jellegű írások a NATO-tagságról, a Bulgáriával közös integrációs erőfeszítésekről, a sportsikerekről és a passzív gazdasági piacról szóltak. Ezt leszámítva Romániát a szegénység, a korrupció, a szervezett bűnözés és a cigányokkal szembeni intolerancia országaként mutatják be. *
A gazdasági növekedés üteme idén elérheti a 6,5%-ot, ami egy százalékponttal magasabb az év eleji előrejelzésnél a mezőgazdasági termelés jóvoltából – közölték az Országos Előrejelzési Bizottság képviselői. Az újraszámolt növekedés csupán becslés, mivel a bizottság még nem kapott meg minden félévi adatot az Országos Statisztikai Intézettől. *
Bulgária és Moldova Köztársaság után a világ összes országa közül Romániában lesz a legnagyobb népességfogyás 2050-ig – jósolja jelentésében egy amerikai kutatóintézet. A jelentés szerint Európa össznépessége 8%-kal, 614,56 millióra csökken a jelenlegi 668 millióról, az Egyesült Államoké ellenben 43%-kal nő ugyanezen időszak alatt, elérve a 419,9 milliót. Jelentős hanyatlás várható a lélekszámban Közép-és Kelet-Európa országaiban. Bulgária népességzsugorodását 38%-osra, Moldováét 28%-osra, Romániáét 27%-osra, Magyarországét pedig 25%-osra jósolja az amerikai kutatóintézet. *
Gheorghe Funar bejelentette: elfogadná a miniszterelnöki tisztséget. Úgy látszik, elégedetlen a népességfogyás ütemével. Faragatlan vicceivel ő a minisztereket is képes volna elüldözni az országból. |
| nyomtatási verzió |
| otthon történt |
Kém over – e címen kommentálta a FIDESZ honlapja Medgyessy Péter lemondását. A demokratikus Magyarország ötödik, egykoron D 209-es fedőnevet viselő miniszterelnöke, miután nem tudott megegyezni a kormányátalakítás kérdésében a kormánypártokkal, s legfőképpen a Csillag István leváltásába bele nem egyező SZDSZ-szel, beadta feltételes lemondását, amit a kormányzó erők feltétel nélkül, rekordgyorsasággal elfogadtak. Az MSZP elnöksége a folytonosságot képviselő Kiss Péter, eddigi kancelláriaminisztert javasolta kormányfőnek, a választmány ülésén viszont a nemrégiben leváltott Gyurcsány Ferenc is elégséges szavazatot kapott a jelöltséghez, miközben a testület egyöntetűen kiállt a kettős jelölés mellett. Így a párt szerdai rendkívüli kongresszusa dönti majd el, hogy a két jelölt közül ki fogja kormányozni Magyarországot a 2006-os választásig hátralevő időben. *
“Nincs feje, nincs kormánya, nincs vezetése Magyarországnak. Ehelyett van egy bukott miniszterelnök, egy bukott kormány és egy elbukott kormányprogram, valamint zűrzavar, kapkodás, posztok közötti huzakodás és bizonytalanság” – mondta Orbán Viktor az augusztus 20-i ünnepségen Nyergesújfalun, ahol felavatta az államalapító Szent István király szobrát. A Fidesz elnöke beszédében kiemelte, hogy “miközben az önjelöltek egyre hosszabb sora kígyózik a bársonyszék felé, itt áll előttünk az egyre súlyosabb válsággal küszködő magyar gazdaság.” *
Wekler Ferenc szabad demokrata országgyűlési képviselő felajánlotta lemondását parlamenti alelnöki posztjáról – közölte Kuncze Gábor, múlt szombati budapesti sajtótájékoztatóján. Az SZDSZ elnöke elmondta: a kérdést a parlamenti frakció fogja tárgyalni. Kuncze arra a kérdésre, hogy mi a véleménye Wekler Ferenc szándékáról, azt válaszolta, ha valaki le akar mondani, azt nem tudja megakadályozni. Wekler ügye (a politikus szőlőültetvény-telepítés címén százmilliós nagyságrendű vissza nem térítendő állami támogatást vett fel) tarajos hullámokat vert az SZDSZ háza táján, Bauer Tamás és Gusztos István rendkívüli országos tanácsi ülés összehívását kezdeményezte az ügyben (ezt az illetékes testület egyébként visszautasította), Eörsi István író pedig kilépett a pártból. A Wekler-kérdésben még a koalíció házi humorújsága, a Hócipő is elítélően nyilatkozott. Wekler lemondását a frakció vélhetően elfogadja majd, s ezzel pont kerül e szégyenletes ügy végére. |
| Pápaffy Endre |
| nyomtatási verzió |
| Hajdani ellenállók találkozója |
| Elhunyt bajtársaikra emlékeztek Nagyváradon augusztus 7-én és 8-án az 1956-ban megalakult Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetének tagjai, amely a magyarországi forradalom hatására jött létre. |
Az SZVISZ-esek kamaszos fellángolással, nemes szándékkel és gyerekes fejjel egy világot akartak megváltani. Világmegváltás nem lett, de tömeges letartóztatások igen, annak ellenére, hogy a szervezet feloszlott. A tagokat a szocialista társadalmi rend ellen elkövetett bűncselekményért hadbíróság elé állították. A 209-es törvény alapján a vádlottakat 15–25 évig terjedő szabadságvesztésre, kényszermunkára ítélték. Ezzel teljes vagyonelkobzás járt, és 10 évig a polgári jogok megvonása. A törvény alapján halálbüntetést is szabhattak volna ránk. Az állambiztonsági szervek belekevertek az ügybe két magyartanárt és két mesterembert is, azért, hogy igazolhassák a magyar iskolák bezárását. A vád szerint nem szocialista szellemben tanították, nevelték diákjaikat, tanoncaikat. A kolozsvári katonai törvényszék összesen 540 év szabadságvesztést rótt ki az 59 vádlottra, 9-9 évet minden fiatalra. 3-4 év után az 1964-es közkegyelem felmentett a hátralevő évek letöltésétől. Lehetővé tette számunkra, hogy a kötelező katonai szolgálatot a vasutak, közutak építésénél, kőkitermelésnél teljesítsük, a Román Népköztársaság katonai egyenruhájában folytatva a kényszermunkát. Az SZVISZ által kezdeményezett eszméket a román nép 1989-ben valósította meg a diktatúra megbuktatásával. Letartóztatásunk óta 44, szabadulásunk óta 40 év telt el. Az elmúlt évtizedekben a SZVISZ-esek közül sokan visszaadták lelküket teremtőjüknek. Értük mondott emlékmisét Tempfli József megyéspüspök, valamint Veress Kovács Attila ref. lelkipásztor. A liturgia és az istentisztelet után a lelkipásztorok megemlékeztek az elhunytakról, majd Sárközi Endre tanár úr mondott beszédet. Kun tanár úr emlékbeszédében felidézte: annak ellenére, hogy nem volt tagja a szervezetnek, 25 évi kényszermunkára ítélték dr. András Ágoston magyartanárral együtt. A számukra előkészített színházi per oka az volt, hogy az ifjúságot magyarságszeretetre, emberségre nevelték, házi olvasmányként pedig magyar történelmi regényeket ajánlottak a diákoknak. Abban az időben a gondolkodás nagy bűnnek számított – emlékezett a tanár úr –, a gondolkodó ember pedig veszélyesnek, ezért el kellett távolítani a társadalomból, a szocialista Románia börtöneibe kellett zárni őket. Az elvtársak szerint a gyerekeket átnevelő intézetbe kellett helyezni, hogy teljes mértékben készek legyenek alávetni magukat a kommunista román hatalom agymosó politikájának. Beszéde végén a 82 éves tanár elnézést kért volt tanítványaitól, hogy ez alkalommal letegezte őket. Mint mondta, annak idején még a 16 éves fiatal lányokat is magázta, mert minden hajadonban egy jövendőbeli magyar anyát látott. Az idős tanár nagy távolságot tett meg azért, hogy láthassa tanítványait és szólhasson hozzájuk. A tanár úr szavai után egy tasnádi volt SZVISZ-tag, akit 18 évesen 15 évi kényszermunkára ítéltek, emlékezett volt rabtársaira és a szomorú múltra. Az emlékműsort Meleg Vilmos nagyváradi színművész szavalata élénkítette. A megható ünnepélyt nemzeti imánkkal zártuk. |
| Bikfalvy György |
| nyomtatási verzió |
| II. Ybl Nemzetközi Alkotótábor |
| 2004. augusztus 29 – szeptember 7. |
A tábor célja: a kulturális örökségvédelem, a tudatos gondolkodás kialakítása, a műemlékvédelem, az ingatlan kulturális örökséget védő szakterület, a kastélyok és kúriák megismerésén, óvásán, védelmén keresztül felhívni nemzeti kulturális örökségünkre, amely európai örökség kincse is, a jövő szakembereinek figyelmét, a különböző országokból érkező fiatalok közötti európai párbeszéd megteremtése, az eltérő nyelvterület, kultúra és eltérő színvonalú szakértelem és képzés közös nevezőre hozása, kultúrhistóriai értékeinket bemutatva megfelelni a “minőségi országbemutatásnak”. Az alkotómunka három részből áll: elmélet, gyakorlat és ezek eredményét bemutató kiállítás. Ingyenesek az elméleti előadások, ingyenes a gerlai tábor a főiskolai és egyetemi hallgatóknak (szakmai segédanyagok, utazás és szállás), az étkezés önköltséges, térítéses. Támogatók: Arcadom Rt., Nemzeti Kulturális Alapprogram, Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma. Jelentkezés: www.ymmf.hu/egyesulet e-mail: ybl@axelero.hu telefax: 481 0656 postacím: 1119 Budapest, Fogócska u.11. 2004. augusztus 24. |
| nyomtatási verzió |
| vesztésre állva |
| Vezérhangya |
| Az ebül szerzett jószág tipikus esete |
| Számos népi bölcsesség jut az ember eszébe ezekben a napokban, hetekben, hónapokban, amikor az MSZP és az SZDSZ jól megérdemelt mélyrepülését követjük figyelemmel. Például: aki hazudik, az lop is. Hazudták, hogy a Fidesz 23 millió román vendégmunkást zúdít Magyarországra, hazudták, hogy az erdélyi magyarok csődbe juttatják az egészségügyet, ha nem az ún. baloldal kerül hatalomra, lassan hazudták, hogy mindenki megértse, hogy nem lesz gázáremelés stb. |
Miután telehazudták a választási kampányt, loptak is szavazatokat az autóbuszokkal a helyszínre szállított bugyuta választókkal és számtalan hasonló agitátormódszerrel, amelyet később a politológusok mélyrétegi szervezettségnek neveztek “szakszerűen”. A 2002. májusi álmatlan éjszakákért úgy is vigasztalhatjuk magunkat, hogy lám, újfent bebizonyosodik, hogy Isten nem ver bottal, az ebül szerzett jószág ebül vész el stb. Sajnos, egy másik közmondás továbbfejlesztett változata is jellemzi a helyzetet: a legszebb öröm a káröröm, de haszontalan, értelmetlen, sehova sem vezet. A műveletlenségében Ceauºescuhoz hasonlító Medgyessy válsága után jön egy másik Kiss-szerű (KISZ-szerű?) miniszterelnök vadonatúj kormányával, amely lop is és hazudik is, például ilyesmiket, hogy nem volt gázáremelés, a 23 millió román csak téves jóslat volt, az egészségügyet mégis az erdélyi magyaroknak juttatott négy aszpirin vitte válságba és nem a kormánypártokhoz közel álló befektetők kapzsisága stb. stb. És ami számunkra még fájdalmasabb: pesszimista számítások szerint további másfél év áll a rendelkezésükre, hogy erősítsék az RMDSZ trónbitorlóit pénzzel, befolyással, “jószomszédság-politikával”, újabb mérhetetlen károkat okozva az erdélyi és általában a határon túli magyarságnak. Az MSZP és az SZDSZ bukása még azért az alávalóságért sem méretarányos büntetés, hogy az RMDSZ önkinevezett vezetőit diktatórikus vezetési módszerekre bátorították. A baloldali magyar hatalmi háttér nélkül a kis lépések politikusai (akik egyébként hétmérföldes csizmában járnak az egyéni gyarapodás útján) nem merték volna eltávolítani Tőkés Lászlót az RMDSZ vezetőségéből. Az más kérdés, hogy erre alaposan ráfizethetnek. Mint ahogy arra is, hogy vérszemet kapva össze-vissza csapkodnak, többek között meggondolatlanul feljelentik a székelyudvarhelyi szoborparkot. Ui.: Senki se gondolja, hogy nem ismerjük el az MSZP és az SZDSZ politikusainak kormányzási képességeit. Hogyne, készséggel elismerjük egyetlen vívmányukat, és javasoljuk annak rögzítését a rekordok könyvében. Elérték, hogy Augusztus 20-ára miniszterelnök nélkül maradt az ország, majd a néhány nappal korábban megbukott gyermekügyi miniszter lett az egyik reményteljes miniszterelnök-jelölt. Amennyire kimutatták foguk fehérjét a nemzeti ügyekben, meglehet, hogy ez az ünneprontó fegyvertény is szerepelt valamelyik ötéves vagy száznapos tervükben. |
| Nits Árpád |
| nyomtatási verzió |
| Szoborper és igazság |
| A tárgyilagos tájékoztatás az újságírás alapvető követelménye. A tények elhallgatása az igazság elferdítésének, az olvasói vélemény manipulálásának fegyvere. |
A Hargita Népe újságírója két alkalommal is beszámolt a székelyudvarhelyi szoborpark ellen indított perről, melynek “politikai színezete van”. Csakhogy egyáltalán nem mellékes, hogy milyen. Az írásokból megtudhatjuk, hogy a prefektúra pert indított az udvarhelyi polgármesteri hivatal ellen, mivel – úgymond – törvénytelenül állíttatták fel a város központjában levő parkban a tizenegy magyar történelmi nagyság és két szimbolikus alak, Csaba királyfi és a “vándor székely” alakját megörökítő szobrokat. A hír olvastán jogosan sajoghat a bús székely-magyar szív, háboroghat a nemzeti érzületében sebzett lélek. Hát már megint le akarja dönteni szobrainkat a román hatalom, mint tette azt a két világháború között, amikor az erdélyi városok tereiről eltüntették Kossuth, Bem apó vagy Rákóczi szobrait? A sok ezer újságolvasó nem tudja, nem tudhatja, hogy az eljárást nem a prefektúra kezdeményezte. A pert Borbáth István udvarhelyi RMDSZ-es magyar városi tanácsos, RMDSZ frakcióvezető feljelentése alapján indították el. Ez az “apróság” a fent említett írásokból valahogyan kimaradt. Való igaz, hogy az RMDSZ csúcsvezetése sem örült különösebben a szoboravató ünnepségnek. Markó Béla fanyalogva nyilatkozta, hogy a szobrok száma tizenhárom, pontosan annyi, mint az aradi szoborcsoporté, s ez mégiscsak bántó a vértanúk szemszögéből nézve. Hargita megye újonnan megválasztott tanácselnöke, Bunta Levente (szintén udvarhelyi lakos) pedig nemes egyszerűséggel jelentette ki a marosvásárhelyi RMDSZ SZKT ülésén, hogy “Székelyudvarhelyen nincs szükség olyan szoborparkra, ahol Csaba királyfi Orbán Viktorhoz hasonlít!” Hogy milyen volt a legendák Csaba királyfija, nem tudhatjuk, de a róla készült szobor egy csöppet sem hasonlít a Székelyföldön nagy népszerűségnek örvendő volt magyar kormányfőhöz. Ezek a tények, ez az igazság. A véleményalkotás pedig a független szellemiségű, gondolkodni tudó olvasók joga. |
| Papp Kincses Emese |
| nyomtatási verzió |
| Az egypárti vakság |
“Hát az RMDSZ vezérei igencsak el vannak tájolódva, ha már olyan nagyjainkat is, mint Csaba királyfi, Bethlen Gábor, Szent László, Bethlen István, Báthory István és Fráter György, támadják” – mondotta a vonaton velem együtt utazó székely atyafi. Majd utána megjegyezte, hogy a családja tagjainak voksait éppen ezért az RMDSZ-esek elvesztették. Ő is tudja, hogy a szoborparkkal csak annyi volt a baj, hogy a szobrokat a Szász Jenő polgármester által vezetett Székely Alapítvány kapta adományként Magyarországról, és a FIDESZ elnöke, Orbán Viktor jelenlétében avatták fel. Erre a városi tanács RMDSZ-frakciójának vezetője, Borbáth István mindjárt személyesen jelentette fel a magyar városházát a román prefektusnál azzal, hogy nem teljesültek a műalkotás felállításához szükséges törvényes feltételek, hiszen két szobor túl közel került egy ferencrendi templomhoz. Majd a törvényszék mondja ki, hogy ez-e a helyzet vagy nem, egyelőre hagyjuk a bírákra a döntést. De aligha tévednék, ha azt mondanám, hogy ha a szoborcsoportot nem az MPSZ, hanem az RMDSZ égisze alatt állítják fel, akkor semmiféle gubanc nem lett volna. Borbáth Istvánt sem bántotta volna semmi. Hogy az RMDSZ-esek politikai meggondolásokból állították történelmi nagyjainkat a vádlottak padjára, az mindenki előtt világos. Elvakult dühükben minden eszközzel meg akarják akadályozni annak elismerését, hogy az erdélyi ügyekről másként gondolkodó magyarok is vannak. Olyannyira, hogy erejükből ez alkalommal önálló lépésekre, terveik valóra váltására is telik. De ezekkel a lépésekkel csak arra hívják föl a figyelmet, hogy nem csupán az egész szerkezetében, ténykedésében mára már lemerevedett, az egypárti reflexeket továbbéltető szövetség létezik Erdőelvén, amely még a saját történelmi személyiségeinket gyalázó tettekre is képes, ha egyes vezetőinek érdeke úgy kívánja. Hiszen lassanként csak egy céljuk van: hatalmon maradni! A szoborpark ügye azonban csak az utolsó a sorban. Az elmúlt időszakban egész sorát láthattuk ilyen tetteiknek. Emlékezzünk csak arra, hogy a másként gondolkodókat miként távolították el az RMDSZ vezetőségéből, és ültettek minden fontosabb helyre hozzájuk lojális – értsd, nekik lekötelezett – embereket, hogyan gátolták meg a számukra veszélyesnek tűnt személyek – mint például Kincses Előd – honatyai székért való indulását, miként alakítottak ki egy érdek- és dacszövetséget, teljesen mellékesként kezelve a demokrácia szabályait, hogy ügyvédi fondorlatokkal hogyan távolították el az UPE tagjait az udvarhelyi városi tanácsból, és a helyhatósági választások előtt miként torpedózták meg az MPSZ jelöltjeit, hogy ne indulhassanak. Példák tömkelegét sorolhatnánk annak bizonyítására, hogy miként taszították, tolták ki a nem velük egyengondolkodókat nemcsak az RMDSZ peremére, hanem a szövetségből is. Éppen a napokban hallom, hogy milyen támadásokat indítottak a Hargita megyei Garda Dezső képviselő ellen, akinek csak annyi a “bűne”, hogy székely testvéreinek vissza akarta szerezni és vissza is szerezte a közbirtokossági erdőket. Állítom, hogy ha ő nem kerül be a törvényhozásba, akkor az erdők visszaadásának törvénye egészen másként szólna, hiszen Garda volt az, aki – olykor a magyar társainak rosszallása közepette – csökönyösen kiállt a közbirtokosságok visszaszolgáltatása mellett. Kollégáinak többsége nem is hallott a székely közbirtokosságról. Mások pedig azért merkelnek rá, mert nem engedte az erdőt letarolni, s ellenőröket hozott ki, akik megállapították, hogy nem egy határban törvénytelenül irtották az erdőt. Kétségtelen, Garda az RMDSZ egyik legjobb képviselője, aki a választóiért cselekedett. Olyannyira, hogy megvalósításaival dicsekednek a szövetség vezérei. Bár boldog-boldogtalannak osztogatták, Garda az egyetlen, aki megérdemli az Ezüstfenyő jelvényt. Több RMDSZ-es számára azonban kényelmetlen ember lett. Igyekeznek is holtvágányra terelni. Az esetről csak azért írtam hosszabban, mert ez a legutóbbi példa, hogy becsületesen dolgozó, de elveik mellett kitartó embereket félretolnak. Hogy ennek lesz még párja, abban bizonyos vagyok. És abban is, hogy a napokban elfogadásra kerülő általános választási törvényben megint benne lesz majd néhány cikkely, amely valamiképpen megnehezíti az RMDSZ-en kívüli magyar szervezetek számára az indulást. A hamis egység jegyében nem szeretnék, ha a köznép Erdély-szerte megtudná, hogy a hatalomhoz közel kerülve rég nem a köz-, hanem az önös érdekek irányítják az RMDSZ vezéreinek – tisztelet a ritka kivételnek – cselekedeteit, tetteit. |
| Román Győző |
| nyomtatási verzió |
| magyar önrendelkezés |
| Nem Orbán, hanem Năstase kampányol |
| Nem Orbán Viktor folytat választási kampányt, hanem az, aki őt ezzel vádolta, vagyis Adrian Năstase román miniszterelnök – fejtette ki a Krónika kérdésére Révész Máriusz, a Fidesz – MPSZ szóvivője. |
Adrian Năstase miniszterelnök úr figyelmét alighanem elkerülte, hogy Magyarországon az elkövetkező majdnem két évben nem lesznek választások, így választási kampányról sem beszélhetünk – jelentette ki az erdélyi napilapnak Révész Máriusz. A Krónika annak kapcsán kérdezte őt, hogy a román miniszterelnök a közszolgálati rádió szombat esti hírműsorának adott nyilatkozatában azt állította: Orbán Viktor saját kampánycéljaira használja fel a romániai magyarságot. Năstase nyilatkozata a volt magyar miniszterelnöknek, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnökének a közelmúltban Romániában tett kijelentéseire vonatkozott. “Az olyannyira légiesített határok miatt Orbán Viktor bizonyára nem vette észre, hogy kilépett Magyarországról, és belépett Romániába, és azt hitte, hogy Romániában is folytathatja választási kampányát” – így Năstase. A román kormányfő szerint Orbán magyarországi jövendő választási győzelme érdekében akarja felhasználni a romániai magyarokat. A Krónikának adott nyilatkozatában Révész Máriusz rámutatott: nem a Fidesz, hanem éppen a kormányzó román Szociáldemokrata Párt (PSD) az, amely kampánycélokra akarja felhasználni a romániai magyarokat. “Năstase miniszterelnök úr arra számít, hogy nyilatkozataival az őszi romániai választásokon beseperheti a magyarellenes szavazatokat” – világított rá a szóvivő. Révész leszögezte: a határon túli magyarok ügyében a Fidesz álláspontja nem változott. “A romániai magyaroknak járnak mindazok a jogok, amelyeket az Európai Unió kisebbségei élveznek, ideértve a területi autonómiát” – mondta, majd hozzátette, hogy a Fideszben úgy látják: a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó igény teljesen jogos, és ez az autonómia Románia uniós csatlakozásának idejére megvalósítható. Ennek érdekében a romániai magyaroknak és a magyarországi parlamenti pártoknak össze kell fogniuk – vonta le a következtetést Révész. |
| nyomtatási verzió |
| Népszavazás autonómiaügyben |
| A Magyar Polgári Szövetségnek Szász Jenő elnök úrnak Székelyudvarhely |
Igen tisztelt elnök úr! A Székely Nemzeti Tanács, 2004. április 24-i Határozatának megfelelően, népszavazást kezdeményezett Székelyföld autonóm régió törvény általi létrehozásáról. A Székelyföld Autonómia Statútumára vonatkozó törvénykezdeményezés Románia Képviselőháza és Szenátusa általi visszautasítása arra késztette a székelyföldi autonómiatörekvések képviseletével felruházott Székely Nemzeti Tanácsot, hogy indítványozza: a Székelyföldön 76 százalékos többségben levő magyar nemzeti önazonosságú lakosság a közvetlen demokrácia eszközével, referendum révén fejezze ki közakaratát Székelyföld autonómiájára. A 2000/3. sz. Törvény előírásainak megfelelően, a helyi népszavazás kiírása, szervezése a helyi hatóságok hatásköre. A törvényes lehetőségekkel élve, a Székely Nemzeti Tanács határozatának megfelelően, a Széki Székely Tanácsok megyei szintű népszavazást indítványoztak Kovászna és Hargita megyében és helyi népszavazást a történelmi Marosszékhez tartozó helyi közigazgatási egységekben. Tekintettel arra, hogy a Magyar Polgári Szövetség szabályzatában kiemelt helyet foglal el a székelyföldi autonómiatörekvések támogatása, amelynek szellemében az MPSZ és az Elnök úr következetesen cselekszik, kérem Elnök urat és a Magyar Polgári Szövetséget, hogy a rendelkezésére álló politikai eszközökkel támogassa az SZNT indítványát: a népszavazást Székelyföld autonómiájáért! Megkülönböztetett tisztelettel, |
| Dr. Csapó I. József, elnök |
| nyomtatási verzió |
| A referendum célja |
A Széki Székely Tanácsok, valamint a Székely Nemzeti Tanács áprilisi határozatai értelmében folyó év augusztus 18-án az illetékes Széki Székely Tanácsok elnökei beadványt iktattak Kovászna és Hargita megye Tanácsánál, valamint több Marosszékhez tartozó önkormányzatnál, amelyben kérik népszavazás kiírását Székelyföld, mint autonóm területi-közigazgatási egység sarkalatos törvény általi létrehozása érdekében. A 2001/215. sz. Helyi Közigazgatási törvény 20. szakaszának megfelelően, a községek, városok, megyék közigazgatási határait csakis törvény által, ezen közigazgatási egységek polgárainak népszavazással való előzetes konzultálása alapján lehet megváltoztatni. A népszavazásról szóló 2000/3. sz. Törvény 13. szakasza (3) bekezdésének értelmében a községek, városok és megyék területi határainak megváltoztatására vonatkozó törvénytervezetek vagy törvénykezdeményezések Parlament elé terjesztését meg kell hogy előzze az illető területi-közigazgatási egység lakosainak konzultációja népszavazás révén. Ilyen esetekben a népszavazás megszervezése kötelező. A referendum célja: népszavazás arról, hogy az illető közigazgatási terület lakójaként akarja-e Székelyföld, mint autonóm területi-közigazgatási egység sarkalatos törvény általi létrehozását és azt, hogy a jelenlegi közigazgatási terület, amelyben él, ezen új egységhez tartozzon? A népszavazás javasolt időpontja 2004. szeptember 26. |
| Ferencz Csaba, tájékoztatási alelnök |
| nyomtatási verzió |
| sokszínű válság |
| AZ ERDÉLYI MAGYAR KEZDEMÉNYEZÉS RMDSZ-PLATFORM MEMORANDUMA |
Az Erdélyi Magyar Kezdeményezés (EMK), az RMDSZ keresztény-nemzeti platformjának elnöke MARKÓ Béla úrral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökével folytatott 2004. július 2-i egyeztető megbeszélése során szükségesnek mutatkozott, hogy az EMK írásban rögzítse az RMDSZ 2004. évi képviselőválasztási programtervezetével kapcsolatos álláspontját. Platformunk jelen Memorandumát MARKÓ Béla elnök úr személyes kívánságára fogalmaztuk meg. Platformunknak jó oka lett volna távol tartania magát a tárgyalástól, illetve memorandumkészítéstől, mert az EMK megalakulásától, 1992 márciusának idusától máig közérdekű akcióit, kezdeményezéseit, megszólalásait, a bel- és külföldi sajtó útján közzétett írott dokumentumait a MARKÓ Béla elnök úr által vezetett közképviseleti és érdekvédelmi szövetségünk hivatalos írott meg elektronikus dokumentumai következetesen elhallgatták, elhallgatják. Ez történt olyan közösségi jogsérelmek esetében, mint amilyen a Székelyföld központi irányítással, katonaság, csendőrség, rendőrség, román egyházak betelepítésével történő románosítása, illetve a magyarellenes koncepciós pörökben ártatlanul elítélt és bebörtönzött székelyek ügye, csakúgy, mint a nemzetstratégiai jelentőségű autonómia- meg kettősállampolgárság-követeléseink nyilvánosságra hozása esetében. Mindezen tények ellenére, önzetlen közéleti felelősségtudatunktól hajtva vállaltuk a nézetegyeztetést, sőt vállaljuk vonatkozó diagnózisunk és terápiás igényeink írásba, memorandumba foglalását is. *
Megállapítjuk, hogy nemzeti közösségünk társadalma az immár több mint nyolc évtizede kezdődött kisebbségi küszködésének legsúlyosabb belső válságát éli át. Ennek elsődleges oka, hogy a romániai magyar nemzeti közösséget ma rendkívül kiélezett belső ellentétek szabdalják egymás ellen feszülő, egymást gyűlölő részekre. Ma súlyosabb a baj, mint volt a kommunista diktatúra terrorja idején átélt válságos időkben, mert akkor nemzeti közösségünk túlnyomó többsége, noha véleményének nyílt kifejezésére egyáltalán nem nyílt lehetősége, hangját sehol sem hallathatta, egységes volt az elnyomó hatalommal szemben: istenverésének tekintette, kollaboránsait, haszonélvezőit megvetette, és okkal reménykedett a diktatúra egészének közeli bukásában. Míg ma, amikor az európai közösség a romániai demokrácia megerősödését és a lakosság túlnyomó részét sújtó leszegényedés megállítását, illetve az egyre általánosabbá váló és elmélyülő korrupció megfékezését szorgalmazza, mindezeknek a jogos, “európai” igényeknek teljesülésére még csak reményünk sincs a közeljövőben. Az ország egész társadalmát megosztó ellentétek keretében a romániai magyar nemzeti közösséget károsító ellentétek feloldására csekély az esély, mert a kommunisták “hőskorszaká”-ra emlékeztető gyűlölködés vált úrrá nemzeti közösségünkben a különböző és többnyire keresztényietlen, karrierista csoportosulások között. Nem csökkenti, hanem növeli gondjainkat, hogy anyaországunk politikai torzulásai és feszültségei megjelentek, és anyagilag érdekelt ágensekre, képviselőkre találtak a romániai magyar nemzeti közösség közéletében. Nyilvánvaló tény, hogy közképviseleti és érdekvédelmi szövetségünk, az RMDSZ csúcsvezetése a szavazóbázisától eltávolodva, különösen 1996, a CIORBEA-kormányba lépés óta gyakran mutatkozik a bukaresti politika nyílt kiszolgálójaként. Közismert, hogy az RMDSZ-csúcsvezetés útja 1996-ban vált el, kanyarodott el és vezet egyre messzebb a romániai magyarság, mint autonóm nemzeti közösség megmaradását biztosító úttól. A csúcsvezetésnek a romániai magyarság belső önrendelkezéséről, a háromszintű autonómia kivívásáról, illetve az EMK által egy évtized óta követelt ún. kettős állampolgársági igényről való nyilvánvaló lemondása perspektívátlanságba és az RMDSZ egyre elmélyülő erkölcsi-politikai válságához vezetett, amely tovább mélyíti a nemzeti közösségünk egész társadalmát szétszabdaló ellentéteket, ellenségeskedéseket. 1996 óta tette teljhatalmúvá a “neptuni álmát” valóra váltó és mindössze 5 tagú csoport az anyagilag meg karrierjükkel hozzájuk kapcsolódó kliensei támogatásával az Operatív Tanácsot Szövetségünkben. 1996 óta ez az 5 személy következetesen vezeti Szövetségünket az önfeladás útján. A példa az “átkosból” való: a hajdanvolt kommunista pártokban oly sokat emlegetett “demokratikus centralizmust” gyakorlatba ültető központi bizottsági politikai titkárságok “jól bevált” gyakorlata. Ismeretes, hogy az RMDSZ erkölcsi-politikai válságának egyes állomásain, az ún. paktumok megkötése során az Operatív Tanács lemondott nemcsak Szövetségünk autonómiaprogramjáról és a kettős állampolgárság követeléséről, hanem önálló külpolitikájáról is, sőt utóbb – az ILIESCU-csoporttal paktálva – nemegyszer szembefordult még a jogállamiság igényét vállaló román demokratikus ellenzékkel is. Ismeretes, hogy ennek a “tájba simuló” Operatív Tanácsnak egyre inkább tehertétellé vált az Erdélyi Magyar Kezdeményezés RMDSZ-platform tiszteletbeli elnöke, TŐKÉS László, aki Szövetségünk szatmárnémeti kongresszusáig, a megújulást remélve egyre türelmetlenebbül követelte az Operatív Tanácsban, a Szövetségi Képviselők Tanácsában és Szövetségünk kongresszusain a tisztességesen, európai normák szerint megtartott belső választásokat, azaz a romániai magyarság politikai akaratának érvényesítését, az egész RMDSZ-szavazótábor megkérdezését az 1996 óta járt operatív tanácsi tévútról. Mit kíván most az Erdélyi Magyar Kezdeményezés? I.
Tekintettel arra, hogy a bukaresti kormány az uniós csatlakozás kényszerétől hajtva 1998 óta foglalkozik az ország közigazgatásának területi átszabásával, mégpedig a romániai magyar nemzeti közösség érdekeinek figyelembe vétele nélkül, sőt ezen érdekeket sértve, fontosnak tartjuk, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség jelenlegi csúcsvezetése haladéktalanul foglaljon állást ebben a sorsdöntő, a tömbmagyarság létét érintő kérdésben, mégpedig az ország nyilvánossága előtt. A bukaresti kormány magyarellenes ún. regionalizálási törekvésének mielőbbi kivédése céljából és Szövetségünk érvényes Programja önrendelkezésünket illető követelésének valóra váltása érdekében az EMK, az RMDSZ keresztény-nemzeti platformja minden bel- és külföldi akciót támogat, amely kiáll nemzeti közösségünk háromszintű autonómiaprogramja megvalósításáért, elsősorban a tömbmagyarság megmaradása feltételének, az etnikai alapú területi autonómiának megvalósításáért a Székelyföldön, a Partiumban és Kalotaszegen. Ezért vállalta föl az EMK elnöksége, és nyújtotta át MARKÓ Béla elnök úrnak, hatékony támogatását igényelve a román törvényhozás elé tárás folyamatában a BAKK Miklós által kidolgozott autonómiastatútum-tervezetet: Kerettörvény a nemzeti közösségek személyi elvű önkormányzatáról. Megállapítjuk, hogy az érvényes RMDSZ-programban szereplő háromszintű autonómiakövetelésünk nem lehet semmiféle alku tárgya az RMDSZ és a román politika között. Az EMK különösen sürgető feladatnak tartja, hogy az RMDSZ jelenlegi csúcsvezetése autonómiánk ügyében érdemi tárgyalást kezdeményezzen és folytasson az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vezetőségével. Ugyancsak fontosnak tartjuk, hogy ez ügyben tisztázó megbeszélést kezdeményezzen az alakulófélben levő Polgári Szövetség képviseletével, amely a nyilvánosság előtt felvállalta az RMDSZ háromszintű autonómiaprogramját. – Egyébként kalandor felelőtlenség, közösség elleni bűn lenne megfeledkezni a Sabin GHERMAN nevéhez fűződő pártalapítási kudarc józan konzekvenciájáról: a mai Romániában csekély esély mutatkozik új párt vagy politikai szerveződés törvényes bejegyzésére, különösen ha az nem a hagyományos román nemzetstratégiát kívánja szolgálni. Tekintve, hogy az anyaországi ún. jobboldali vezető politikusok, tehát a nemzeti elkötelezettségű pártok vezetői újabban kivétel nélkül a kettős állampolgárság intézményes bevezetésének elkötelezettjei lettek, kívánatosnak tartjuk, hogy a jelenlegi budapesti kormányoldallal ez irányú tárgyalásokat kezdeményezzen az RMDSZ csúcsvezetése, igen nagy szükség lenne az ún. baloldali politikusok nemzeti elkötelezettségű részének támogatására, hogy a magyarság az alanyi jogon járó kettős állampolgárság vonatkozásában fölzárkózzék az ún. utódállamok politikumához és politikai gyakorlatához. Mindezekért elengedhetetlenül fontosnak tartjuk, hogy az RMDSZ 2004. évi választási programjában kiemelt helyet kapjon a kettős állampolgárság iránti erdélyi magyar igény. II.
Az elmúlt évtized során a Romániai Magyar Demokrata Szövetség működésében sokszor súlyosan sérült a demokrácia egyik alapelve, a választhatósági jog. Szégyenletes tény, hogy – a diktatúrában általános eljárást követve – eddigi gyakorlatával az RMDSZ csúcsvezetése kizárta Szövetségünk tagságának túlnyomó többségét a különböző tisztségekbe való jelölésből: ma valójában csupán egy igen szűk réteg választ, az RMDSZ tagságának egésze pedig csak szavaz. Nyilvánvaló, hogy a törvényhozók (képviselők, szenátorok), az önkormányzati vezetők (polgármesterek, helyhatósági tanácsosok), a kormányzati tisztségviselők (államtitkár-helyettesek, minisztériumi osztályvezetők stb.) jelölése nem maradhat ezután csupán a jelenlegi csúcsvezetés és annak bizalmát élvező területi szervezeti vezetők kiváltsága! A vonatkozó jelölési folyamat haladéktalan kiterjesztésének indítványozását várjuk Szövetségünk készülőfélben levő választási programjától. Azt várjuk, hogy ezután az utóbbi néhány esztendőben egyre erősebben megmutatkozó “politikai pártarculat” helyett a Romániai Magyar Demokrata Szövetség újra a romániai magyar nemzeti közösség egészének közképviseletét és érdekvédelmét szolgáló valódi szövetséggé váljon. Vitathatatlan tény, hogy az ún. független önkormányzati magyar tisztségviselők többsége nem ellensége nemzeti közösségünknek, hanem közösségi érdekvédelmünk harcosa, ezért sorozatos támadtatásuk a Szövetség jelenlegi csúcsvezetése által méltánytalan és igazságtalan. Egy számukra különösen hátrányos választási törvény által kialakított helyzetben szerezték meg a választók bizalmát, aminek konzekvenciáit a velük szemben megbukott RMDSZ-jelölteknek, illetve Szövetségünk vezetésének ajánlatos levonnia. Ezért elvárjuk, hogy valamennyiünk szövetsége, az RMDSZ égisze alatt társadalmunk legerősebb és leghatékonyabb intézményrendszerének, történelmi egyházainknak, a ténylegesen működő kulturális és egyéb civil szerveződéseknek, akárcsak az elsorvadásra ítélt RMDSZ-platformoknak, joguk legyen törvényhozókat és kormányzati tisztségviselőket jelölni. A gyűlölködő torzsalkodás helyett ideje lenne valamennyiünknek megkeresnünk az egymástól elválasztó tényezők helyett azokat, melyek összekötnek, összeköthetnek bennünket. III.
Mindezek érdekében biztosítani kell végre az egészséges, demokratikus hatalommegosztást Szövetségünkben: el kell választani egymástól az ún. törvényhozói hatalmi szférát a végrehajtóitól és az ellenőrzőitől. Tekintve, hogy Szövetségünk a romániai magyar nemzeti közösség egészének közképviseletét vállalja, szakítani kell azzal a torz gyakorlattal, mely szerint egy szűk csoport jelöli ki a képviselőket és szenátorokat, illetve azzal, hogy ezeket a jelöléseket az illető képviselők és szenátorok fizetett alkalmazottjai végzik, az RMDSZ területi szervezeteinek tisztségviselői minőségükben. Újabb torzulása intézményi demokráciánknak, hogy ugyanezek az alkalmazott személyek alkotják, mégpedig alkalmazóikkal, az általuk megválasztatott képviselőkkel, szenátorokkal együtt az RMDSZ vezetésének bázisát. És elsősorban ugyancsak nekik kellene – mint területi szervezeti tisztségviselőknek – ellenőrizniük a kenyéradó gazdáik, a képviselők meg szenátorok törvényhozói tevékenységét. Mindezekért elvárjuk, hogy az RMDSZ csúcsvezetése végre tűzze ki a tömbmagyarság területi szervezetei számára kötelező érvénnyel az egy évtizede indokolatlanul halogatott, esélyegyenlőségen alapuló, titkos, általános, álló urnás belső választások pontos időpontját. Székelyudvarhely, 2004. augusztus 18. |
| AZ EMK ELNÖKSÉGE |
| nyomtatási verzió |
| álomlátás |
| Tízéves az “aesk”! |
| “Másképpen kommunikálunk” |
| Szücs László, a nagyváradi Ady Endre Sajtókollégium igazgatója hangsúlyváltásokról, felemás társadalmi megítélésről, kereslet és kínálat különbözőségéről. |
– Sok ez a tíz év vagy kevés egy újságíróképző esetében? – Ha arra gondolsz, hogy tapasztalatok leszűrése, akkor már van mit kezdeni vele. Tíz év alatt sokat változott a sajtónk, úgy érzem, a tanításban is más hangsúlyoknak kell érvényesülniük, mint az alapítás idején. Elég, ha csak arra gondolunk, tíz éve még nem tudtuk, mi az, hogy e-mail, mire jó az internet. Másképpen kommunikálunk. – Milyenek voltak az úgynevezett hőskor évei? – Ugyan a kezdetektől volt több-kevesebb rálátásom az AESK-ra, bentről figyelve előadóként, illetve kívülről szemlélve, mint a MÚRE akkori területi megbízottja. Ami nagyon fontos volt, hogy a kilencvenes évek közepén a hazai magyar sajtónak nagy szüksége volt képzett fiatalokra, s ennek az igénynek eleget tudtak, tudtunk tenni. Ma már egyrészt jóval szerényebb a szerkesztőségek felvevő képessége, másrészt manapság rengeteg a képzési forma, több a hely, mint a lehetséges hallgató. – Kiknek a neve fémjelzi a sajtókollégium egy évtizedét? A teljesség igénye nélkül: igazgatók, tanárok, diákok... – Az alapító igazgató Stanik István volt, aki nem csupán a képzőt indította útjára, hiszen kulcsszerepet játszott a Bihari Napló, a Krónika, az Erdélyi Napló, majd az Erdélyi Riport indulásánál is, s a sort még folytathatnám. Őt Fleisz János történész követte, majd Kinde Annamária vette át az AESK-t, akinek a tanácsaira ma is számítok. A tanárok esetében mindig az volt az egyik legfontosabb szempont, hogy az illető szakterületnek maga is tekintélyes művelője legyen. Tehát mondjuk a riportról az beszéljen, aki ebben a műfajban a legjobbak közé számít. A hangsúlyt a képzés gyakorlati oldalára helyezzük ma is. Végzettjeink jelentős hányada dolgozik ma is a sajtóban, alig van olyan hazai magyar szerkesztőség, ahol egy vagy több végzett sajtókollégista ne dolgozna, ne dolgozott volna. – Két éve állsz a Sajtókollégium élén. Időközben nemrég a MÚRE egyik alelnökévé választottak. Gondolom, ez jó hatással lesz az AESK jövőjére is... – Ha arra gondolsz, hogy bizonyos kérdések esetén több lehetőségem van a beleszólásra, akkor igen. Egyébként sajtókollégiumi teendőimet igyekeztem korábban is különválasztani egyéb minőségeimtől. – Mit kínál a sajtókollégium a következő tanévre? Milyen tartalmi változások várhatók? – Az úgynevezett intenzív levelezői szakot hirdettük meg, mely a két tanév során három-három felkészítőt foglal magában. Az utóbbi időben e képzési forma iránt tapasztaltuk a legélénkebb érdeklődést. Ősztől valószínűleg a korábbiakhoz képest egy-két tantárggyal csökkentjük a tantárgyak számát, hogy a legfontosabb tárgyakra koncentrálhassunk. Erősíteném a képzés gyakorlati jellegét, hiszen mindig ebben voltunk erősebbek. Növelni kívánom a rádiós-televíziós ismeretek óraszámát, több műfajgyakorlatot végzünk majd, s nagyobb súlyt fektetünk a szakosításra. Örülnék annak, ha a szakma részéről az eddigieknél több jelzés érkezne arra vonatkozóan, hogy mire tartanának igényt, mit tudjon az a fiatal, aki az AESK oklevelével a zsebében állást keresve kopogtat be a szerkesztőségekbe. – Egyes vélemények szerint túltermelés van a romániai magyar újságíróképzésben... A végzős évfolyamok mintegy hány százalékából lesz újságíró? – Érdekes kettősség figyelhető meg. Egyrészt valóban sokan végeznek valamilyen médiaszakember-képzőben, s kevesükből lesz újságíró. Persze nem is mindenki alkalmas erre a pályára, még a jó vizsgaeredmények sem feltétlenül predesztinálnak erre. Ugyanakkor mostanában is gyakran keresnek meg szerkesztőségek azzal, hogy küldjünk hozzájuk embert, ám a kínálat és a kereslet nem mindig találkozik egymással. Ebben sok tényező közrejátszik: hiába biztatom a székelyföldi fiatalt, hogy menjen a partiumi napilaphoz dolgozni, ahol állást kínálnak, kevesen vállalkoznak a környezetváltásra, s lakás, egzisztenciális háttér nélkül mit is kezdjen az a fiatal egy idegen városban a felkínált nem túl magas fizetéssel? – Egyfelől: milyen reményekkel jönnek a fiatalok? Másfelől: szerinted mit ér ma az ember, ha újságíró? – Egyfelől: még ma is különös vonzereje, varázsa van az újságírói szakmának sok fiatal számára, másfelől... Másfelől, társadalmi megítélésünk már nem olyan, mint tíz-tizenöt éve, bár egy legutóbb megjelent hazai felmérés adatai igen hízelgőek. Az anyagi megbecsültségről nem is szólva. Az érdekvédelem terén nem bizonyultunk hatékonynak, ám ez a téma már inkább MÚRE-szerepvállalásom felől közelítve tárgyalandó. Ugyanakkor annak, aki szereti ezt a hivatást, mindezek ellenére megéri újságírónak lenni. – Mit mondanál a fiaidnak, ha egyikőjük azzal állna eléd, hogy: apa én is firkász szeretnék lenni? – Azt mondanám neki, fiam, nem vagy normális, belül viszont örülnék egy kicsit. Vagy tán nem is kicsit. |
| Fábián Tibor |
| nyomtatási verzió |
| Intenzív levelező tagozatos újságíróképzés |
A nagyváradi Ady Endre Sajtókollégium kétéves intenzív levelező tagozatos újságíróképzése hat, egyenként ötnapos felkészítő időszakot foglal magában, a tanmenet összesen 240 órát tartalmaz (2004. november, 2005. február, 2005. május, 2005. szeptember, 2006. január, 2006. március). A felkészítők során 150 óra elméleti képzésről, 30 óra szakosító képzésről, 40 óra gyakorlati képzésről gondoskodunk, továbbá 20 órányi tantárgyvizsga egészíti ki a tanmenetet. A szóbeli és írásbeli záróvizsga időpontja 2006. június. Hallgatóink a következő szakosítások közül választhatnak az általános újságírói képzés mellett: sajtófotó, egyházi újságírás, olvasószerkesztés-korrektúra, laptördelés-tervezés, médiamenedzsment. Utóbbi szakosítás esetében a szakosító képzés óraszáma 60, az általános újságírói elméleti képzés ennek megfelelően 120 óra. Az elméleti képzésben szereplő tantárgyak: műfajismeret (16 óra), televíziós újságírás (14 óra), rádiós újságírás (14 óra), internetes sajtó (8 óra), laptervezés-tördelés (14 óra), szociológia (8 óra), jogi, gazdasági, közigazgatási ismeretek, (16 óra) médiaetika (8 óra), sajtótörténet (8 óra), világkultúra (12 óra), kommunikációelmélet (12 óra), sajtónyelv és stilisztika (12 óra), sajtófotó (8 óra). A választható szakosításban szereplő tantárgyak (zárójelben a tervezett óraszám): Sajtófotó: vizuális kultúra (8 óra), sajtófotó-ismeret (14 óra), digitális fotózás, képfeldolgozás (8 óra). Egyházi újságírás: vallásfilozófia (12 óra), egyházismeret (12 óra), egyházi sajtóismeret (12 óra). Olvasószerkesztés-korrektúra: nyelvi gyakorlatok (12 óra), korrektúra-jelhasználat (4 óra), szövegelemző gyakorlatok (14 óra). Laptördelés-tervezés: tipográfiai ismeretek (6 óra), tördelői programok (8 óra), laptördelési gyakorlatok (16 óra). Médiamenedzsment: médiamarketing (12 óra), médiajog (8 óra), reklám (12 óra), lapterjesztési ismeretek (8 óra), intézményszervezés, ügyvitel (8 óra), etikett (8 óra), pszichológia (4 óra). A gyakorlati képzés során hallgatóink műfajgyakorlatokat végeznek, továbbá az egyes tantárgyakhoz, illetve szakosításokhoz kötődő gyakorlati képzést (szerkesztőségi látogatás, tőzsdei látogatás, stúdiógyakorlat, helyzetgyakorlatok) nyújtunk. Hallgatóink a felkészítők közötti időszakokban az előadókkal e-mail útján kommunikálhatnak, illetve rendelkezésükre áll az AESK gazdag szakkönyvtára és jegyzetanyaga. A kétéves képzés tandíja 300 eurónak megfelelő lej, mely maximum 6 részletben fizethető be vagy utalható át a befizetés, illetve az átutalás napján érvényes jegybanki árfolyamon. Az Ady Endre Sajtókollégium által kibocsátott oklevelet elismeri, illetve pecsétjével ellátja a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (Románia), valamint a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (Magyarország). A képzést lezáró vizsgán mindkét szervezet képviselője jelen van. A Sajtókollégium kérés esetén ajánlólevéllel látja el hallgatóit, s a hazai magyar sajtóműhelyek irányában közvetítői szerepet vállal a munkát keresőknek. |
| nyomtatási verzió |
| Ne szólj rossz időben, rossz helyen! |
Ha időnként összehoz a sors földimmel, az asztalosmesterrel, az otthoni patakokról beszélgetünk, idézgetve a mélyebb álomba merült forrásokat. Tudtam róla mindig, hogy nagyhangú, szabad szájú, bátor álmodozó, aki az általa igaznak, törvényesnek érzett gondolatok mellől nem tágít egy arasznyit sem, verheti, korbácsolhatja a sors, az élet kíméletlenül. Ezt hozta magával a Hargita illatával, erdőinek zúgásával együtt a vándorbotra akasztott és vállra dobott tarisznyában, azon a bizonyos hamuba sült pogácsán kívül. Ezúttal nem velem beszél, sorstársával cserélgeti véleményét, szigorú fegyelemmel fogalmazott mondatokban, és olyan szavakkal, melyeknek messzire csobbanó visszhangjuk van. Nem a szülőföld patakjairól, forrásairól, a fellegeket botlasztó helyekről beszél, hanem a szólásszabadságról. Állítólag, csapkod bele keményen a levegőbe, nálunk, itt és most szabad a szó, nem tépheti szárnyát senki, csapkodhat az igazság, az őszinteség irányába. Csak arra kell vigyázni, hogy a beosztott ne vitatkozzon rossz időben a valós tények felé mutogatva fellegeket taposó főnökével. De rossz időben szólt mégis szaktársai előtt, hogy hallja, akinek hallania kell, hogy megbocsáthatatlan bűn fejet hajtani egy nagyobbacska szelet kenyérért, bűn hallgatni, fulladásig nyelni a megkeseredett szavakat. Várta, hogy lesz majd egy-két bátrabb közülük, aki a szavai mögé áll, akiből nem térítették rossz irányba az őszinteséget, és nem küldték betegszabadságra a bátorságot. Várhatta, mert úgy rebbentek tovább mellőle a vele azonos jászol mellé kötöttek, mint az össze-vissza hangoskodó verebek, ha parittyakövet röpít közéjük a rakoncátlan gyermek. Egyedül hagyták a maga nagy igazával, azok léptek el mellőle, akik a munkának, a mindennapok megaláztatásainak abban a cipőjében járnak, melyet ő is koptatgat. Mert a félelem – szívja robbanásig tele mellét levegővel – hatalmas úr, különösen akkor, ha a gyávaság, a bamba beletörődés kezdi rakosgatni az emberbe a maga fészkét. Így volt ez, mióta társa ember az embernek, és így maradt napjainkig. Az igazságért kiálló nem számíthat csak saját magára. Már-már saját magára sem! Most aztán kanalazza azt a bizonyos fekete levest az üres fazékhoz koccanó kanállal, és azzal a felismeréssel, hogy a mai napok szólásszabadsága sem ér többet a tegnapok szólásszabadságánál. Pár évvel ezelőtt a szádat verték lilára, feketére, most olyan gondokat terítenek rád takaró helyett, hogy kiver alattuk az elkövetkező napok hideg verítéke. Kékre, lilára vert szájjal oda lehetett állni a munkapad mellé. Feketére nyomorított élettel az ember a gúny, a lekezelés, a kitaszítottság megalázott szolgája lehet csupán. Ezekért a “szolgálatokért” nem jár bér, a kínosan elcsordogáló éveket sem írja be senki a munkakönyvbe... |
| Gúzs Imre |
| nyomtatási verzió |
| a lélek ünnepe |
| AZ ISMERETLEN WASS ALBERT |
Minden embernek lehetősége van arra, hogy a halála után is éljen. Ez sarkalatos hitbeli és egzisztenciális kérdés. Még a népies hiedelemre is igaz ez, hogy aki szeretett, és akit szerettek, az nem múlik el. Mert a nyom nem vész el. Megígérem, hogy nem arról a Wass Albertről szólok, aki megosztja a közvéleményt. Nem arról az íróról beszélek, akinek a neve hallatán ilyen vagy olyan vélemény röppen a levegőbe. Még csak nem is a szépíróról, akitől már nem vehető el a halhatatlanság. Most egy emberről kell szólnom, akivel nemrégen találkoztam. Egy éppen olyan emberről, mint te vagy én. Arról a különleges életéről vallok, amely nem olvasható a mostanában megjelenő életrajzban. A Charley hurrikán előtti hetekben meglátogattam a czegei Wass család archívumát. Háromszintes családi ház roskadásig telve könyvekkel és kéziratokkal. Ez így van rendjén, nincs ebben semmi meglepő. Talán inkább áhítatkeltő volt a hely. Mintha az író lelkéből itt maradt volna egy jókora szelet, és ott lebegett volna a levegőben. Sokkal inkább meglepett más valami – és még ma is hatása alatt tart. Több ezer fényképet néztünk át, hogy egy készülő könyvhöz a legmegfelelőbbeket kiválasszuk. Megfakult képeken az ezerarcú Erdély, a gyermekkor mesés színhelyei, a szentgotthárdi kastély kertje és a korabeli vadászatok jelenetei láthatók, és persze marosvécsi csoportképek. Aztán a németországi évekből családi képek sokasága. Végül sok száz fénykép az ohioi és floridai éveket örökíti meg. A múlt egy-egy feledhetetlen pillanata. Egyik szebb, mint a másik – ahogy a fiak felcseperednek, ahogy az írót a magyar közösségek egy-egy csoportja körülveszi. Ami leginkább feltűnt: a népes családról rengeteg felvétel van. Csoportképek a kertben, az asztal körül, a templom előtt, a családtagok erdei kiránduláson, a férfiak puskával vagy horgászbottal a kézben. Családi események, látogatások emlékei az unokák, majd a dédunokák növekvő táborával. Egyik levelében humorosan örökíti meg az író ezt az életképet: “Harmincketten gyülekeztünk egybe Jézus születését s egymás iránti szeretetünket ünnepelni. Micsoda karácsony volt! A hét dédunoka egy teljes héten át fáradhatatlanul győzte a lármát, s olyan felfordulás volt, hogy azt se tudtuk, jövünk-e vagy megyünk? Újév teltével napokba került, míg megleltük magunkat, s otthonunkba visszatérhetett a munkára való csönd és békesség.” (Megkésett köszönetmondás, kézirat, 1983.) Kicsit korábbi időben a húsvétot szintén a népes családi körben ülték meg, a lakelandi református templom néhány padsorát betöltve. Az akkori lelkipásztor ezt a beszámolót írta a jeles családi alkalomról: “A Jordán folyó vizével kereszteltük meg Czegei Wass Albert gróf, kiváló amerikai magyar költő-írónk két fiának (Huba és Géza) gyermekeit s Huba feleségét templomunkban. Hat évvel ezelőtt elődöm, Nt. Novák Lajos eskette Wass Hubát amerikai feleségével templomunkban. Azóta megjárta Vietnámot. Amerikai hadseregünk hivatásos tisztje lett. Ez évben, már mint őrnagy, az amerikai katonai akadémia (West Point) tanára volt, amikor írt és arra kért, hogy két gyermekét s feleségét templomunkban szeretné megkereszteltetni – ahol esküdtek is. Öccse, Géza, a gainesville-i egyetem erdészeti tanára, szintén arra kért, hogy az ő kisfiát is aznap kereszteljük meg. (Megjegyzés: később öccsük, Miklós, és az író nevelt lánya, Anne is ott kereszteltette leányát.) A nagy rokonságú s szerteszét ágazott Wass család 33 tagja volt együtt aznap templomunkban. A keresztség szolgálata után az egész gyülekezet együtt vett úrvacsorát a Wass család tagjaival. Utána egyházunk asszonyai igen kedves közebédre, valódi »keresztelési lakomára« hívták meg az ünneplőket. Feledhetetlenül megható volt ez a találkozás. Wass Albert gróf ősei Erdélyi Magyar Református Egyházunk főgondnokai voltak. Ő maga külföldre bujdosott magyar íróink egyik legkiválóbbja. Úgy ő, mint fiai, bárhová sodorná is őket az élet, mindig jó magyarok s testvéreink maradnak. Wass Albert kis gyülekezetünk tagja, dacára annak, hogy templomunktól 125 mérföldre lakik.” (Balogh István lelkész: Beszámoló, Bethlen Naptár, 1976, 291–292.) Mostanában levelekkel lep meg a Wass család. Többnyire személyes emlékezések és vallomások érkeznek. Csak töredékeket idézek belőlük. “Papit mindig meg lehetett találni – és mindig jelen volt az életemben, amióta megszülettem, a halála napjáig. Papi tanított meg halászni és flörtölni. Tőle tanultam, hogy kell figyelni a neszekre, és hogy kell hangtalanul járni az erdőben. Arra is ő tanított, hogy az időseket és gyengéket védeni kell. Belém plántálta a természet szeretetét, az élet és halál tiszteletét. Tőle tanultam azt is, hogy a szabadság nem olyasmi, ami csak úgy magától adatik. Mivel nem mindenkinek a kiváltsága, ezért úgy kell tekinteni, mint egy legbecsesebb kincset. Ő volt az egyik legnagyszerűbb ember, akit az életben ismertem. Áldottnak vallom magamat, hogy az életem része volt.” (Suzi Sanborn, az író unokájának levele: Papi, 2004. augusztus 17.) Az író nevelt lánya, Anne ezt írta: “Kezdetben nehezen fogadtam el úgy, mint apám helyett apámat, de hamar közel került mindannyiunkhoz. Boldog vagyok, hogy ismerhettem, és megoszthattam velük az életet. Amikor a könyvkiadás elkezdődött, Papi és anyám sok ezer mérföldet utaztak az USA-ban és Kanadában. Legtöbbször lányom, Suzi is velük ment. Gyakran elkísérte őket Géza és Miklós, valamint fiaim, Michael, Jack és Kirk. Soha nem felejtem el azt az utat, amikor a magyar közösséget meglátogattuk Torontóban és Montreálban. Mindenütt olyan szeretettel fogadták Papit, hogy nem győztünk csodálkozni. Sokat énekeltünk az úton. De ha csak tehettük, kértük, hogy meséljen. Amikor Vancouver mellett a hegyek között táboroztunk, a fiúkat megtanította arra, hogy a gyors pisztrángokat hogy kell megfogni. Minden nap sült halat reggeliztünk, és élveztük a vadon romantikáját meg a halászat kalandját.” (Anne Sanborn Atzél, Emlékeim Papiról, 2004. augusztus 3, 5.) Az író egyik fia leírta édesapja utolsó hét évének történetét. Mindössze néhány mondat hadd álljon itt belőle, amely az ismeretlen Wass Albert-képek bizonyságát erősíti: “A legemlékezetesebb vadászatok a George-tó mellett folytak. Az utolsó ilyen emlék 1991-hez köthető. Ekkor apám már a 83. évét taposta, de még mindig képes volt arra, hogy ő vezesse a csapatot. A vadászatot nem az ölés kedvéért, hanem az erdők békességes csendjéért szerette. A napfelkeltét, a madarak hajnali énekét, a köd felszállását, ahogy fától fáig nyomultunk, ahogy a nap sugarai a fák ágain keresztülvilágítottak, a hajnali harmatos füvet – szemmel láthatóan élvezte. Sajnos ennek a meghitt közös kalandnak vége szakadt. Nem vihettük ki többet apát a kedvenc erdőibe, a vadonba. Új felesége, Mary kívánalmainak kellett eleget tennie, és azt mondhatom, hogy a családdal való kapcsolata is ennek áldozatul esett. Mary kinyilvánította már a kezdetben azt az állítását, hogy apa soha nem szerette a gyerekeket, és nem kívánja, hogy családi együttléteken ott legyen a nagy gyereksereg. Azelőtt csak egy telefonhívás elég volt, és megjelentünk. Most, ha felhívtuk őket, Mary legtöbbször arra hivatkozott, hogy papi fáradt. És ha mégis elmentünk, legfeljebb rövid ideig beszélhettünk papival, de a gyerekeink meg voltak fosztva a régi meghitt együttlétektől, amikor hallgatták nagyapjuk híres történeteit – télen a kandalló körül, nyáron a kis medencét körülülve.” (Czegei Wass Géza: Wass Albert utolsó hét éve, emlékirat, 1998. március.) Ez tűnt fel legjobban. Nincs egyetlen csoportos családi kép azokból az évekből, amikor Mary lett a ház asszonya. A képeken az író arcáról eltűnt a mosoly. Minden szép és örömteli együttlét megszakad az 1990-es évekre: megkevesbedtek a nagy családi ünnepek. Az öregkori betegségek, gyengeségek, de különösen az önző új feleség megrontotta az addigi hangulatos idillt. Nemcsak a család, de a barátok is ki voltak tiltva a házból. Minden emlék, amely Elizabethre és a közös boldog családi életre emlékeztetett – száműzve volt a házból. Egy ember élete alkonyra fordult. Szomorú tragédiát sejtetnek a változások. Ez mind le van írva az emlékiratokban. Olyan kifejező ezekből egy életkép: “A családhoz tartoztak mindig a kutyák. Ahogy papi mondta: abból ítélheted meg egy ember jellemét, ahogyan a kutyája viszonyul hozzá. Most olyan furcsán esett a látvány: utolsó kutyája, Pajtás a bejárat előtt árván hasalt. Ezt csak az érti, aki tudta, hogy azelőtt más volt a helyzet az astorville-i házban. A kutya csak akkor hasalt a teraszon, ha a gazdája is ott tartózkodott, és a lábainál hevert. Mi ehhez voltunk szokva: a kedvenc kutya a gazdája mellett telepedett le, nem pedig kirúgva a ház elé. Ugyanez történt papi macskájával is: Impy kivert macska lett, aki azelőtt papi ölében heverészett.” (Czegei Wass Géza, uo.) Nagyon szívhez szóló részleteket lehetne még idézni. Ennek az írásnak nem célja a még ki nem adott írások feltárása. Annak is eljön az ideje. Most csupán az a fontos szándék vezetett, hogy színesebb és hitelesebb képet adjak az emberről, akit körülvett családja szeretete, és aki nagyon szerette a családját. Aki mást állít, az alaptalanul és egyoldalúan próbálja beállítani a dolgokat. Ezt határozottan kijelentem, mert nem másodkézből vett információkat tudok. És nem csupán az író depressziós pillanataiban papírra vetett bizalmas közlésekre hagyatkozok. Ő maga mondta nevelt lányának, hogy minden leírt panaszát már másnap megbánta. És azt soha nem feltételezte volna, hogy kufárlelkű könyvkalandorok egy évtized múlva kinyomtatják, és az író családja ellen véres kardként meglobogtatják. Méltatlan képet adnak ezzel az íróról, akit nem ismernek jól, ezért nem ismertetnek jól. Egy ember világa a családja vallomásai tükrében is meglátható. A Wass család őszinte összetartása az apjukhoz való ragaszkodás jele még ma is. A magvetése aratásának ezer jelét hamarabb láttam, mint az árulkodó dokumentumokat a sok tucat fényképen. És meg vagyok győződve, hogy szebb családi életet nem kívánt az író magának, mint ami körülvette. Az utolsó évek traumáit nehéz kitörölni a lélek redői közül. Viszont felemelő az a tudat, amit az író egész családja hordoz és egy emberként kifejez: ott van papi, ahova vágyott, ahol szeretett lenni. És csak szeretet veszi körül. Többé semmi és senki nem választhatja el őt azoktól, akiket szeretett, és akik szerették és szeretik. Miami, 2004. augusztus 18. |
| Lukácsi Éva |
| nyomtatási verzió |
| csendőrség |
| Irán lehet Amerika következő háborújának célpontja |
Az Egyiptomban 1952-ben hatalomra kerülő Nasszer elnök és az általa életre keltett pánarab mozgalom, mely szép számmal talált követőkre Marokkótól Jemenig, nagy fenyegetést jelentett az Egyesült Államok mindenkori barátjára, Izraelre nézve, így az amerikaiaknak fokozottan szükségük volt egy megbízható közel-keleti szövetségesre. Irán és Amerika barátsága a 60-as években, a hatalmas olajkincsek feltárása idején érte el csúcspontját, a haszonból Izrael támogatására is jócskán jutott. A sah Iránjában azonban hatalmas ellentétek húzódtak a vezető, világias elit és a nyomorgó néptömegek között, melyeket a Szafak, a perzsa titkosrendőrség tartott állandó rettegésben. Az elnyomott nép megváltóként tekintett a száműzetéséből 1979-ben hazatérő Komeini ajatollahra, aki iszlám forradalmat kirobbantva letaszította trónjáról a sahot, és egy emberként állította maga mellé az elnyomott tömegeket. A sah menekülni kényszerült, de bárhova is ment, mindenütt tüntető tömegek fogadták. Jellemző módon amerikai szövetségese is cserbenhagyta az egykori uralkodót, még a menedékjogot is megtagadta tőle. A radikálisan síita Komeini és pániszlám mozgalma Nasszeréhez hasonló népszerűségre tett szert, nem csupán az arab, de az egész iszlám világban. Komeini hivatalosan soha nem töltött be világi pozíciót, viszont a forradalom befejezését követően, magas rangú vezetőként még a parlamentnél is nagyobb hatalommal bírt. Az Egyesült Államok nem nézte jó szemmel a vallási vezető térnyerését, illetve a tényt, hogy a hatalmas olajkincs – és a korábban a sahnak juttatott csúcstechnológiájú fegyverek – a radikális vezető felügyelete alá kerültek. Amerika új közel-keleti szövetségesét a szomszédos Irak vezetőjében, a világi Szaddam Husszeinben találta meg, aki washingtoni ihletésből háborút indított Irán ellen. Számos egykori iráni titkosszolgálati ügynök vándorolt ekkor Irakba, akik Husszein mellé állva egykori hazájuk ellen fordultak, és rakétáikkal Teheránt lőtték. Ezek a terroristák a mai napig békében élnek Irakban, és az amerikai kormányzat sem törekszik felkutatásukra és felelősségre vonásukra. Bár a perzsa ország megtörésére tett kísérlet elbukott, az Egyesült Államok továbbra sem adta fel szándékát, és diplomáciai úton napjainkig folyamatosan támadja Iránt, ahol Komeini halála ellenére a mai napig az ajatollah által létrehozott rendszer van életben, és az egykori forradalmi vezér kultikus tiszteletnek örvend. Amerika az egykori, Szovjetuniót bekerítő stratégiából tanulva igyekszik Iránt is szövetséges országokkal körülbástyázni, ami Afganisztán és Irak lerohanásával, valamint Törökország NATO-taggá – és majdan EU-taggá – tételével nagyrészt már sikerült is. Bár napjainkban Iránban több legális párt is működik, gyakorlatilag két nagy párt dominál és verseng egymással. Mindkét csoportosulás az iszlám irányzatot képviseli, azzal a különbséggel, hogy egyik a mérsékeltebb, míg másik a “forradalmibb” áramlatot testesíti meg. Jelenleg a mérsékeltebbek adják a kormány többségét, miközben a parlament sorait zömben radikálisok töltik ki. A kisebbségi kormányzás miatt számos nyugati elemző jósolt már kormányválságot a perzsa országban, és szemlélte értetlenül annak elmaradását, ami nyugati szemmel nézve valóban érthetetlen. Fontos azonban tudni, hogy a két domináns párt politikája valójában csupán diplomáciai irányultságában különbözik, így a belpolitika nem vált ki indulatokat a társadalomból, mely egyébként is igen homogén, és teljes mértékben támogatja vezetőit, akik – az amerikai hiedelemmel ellentétben – szabad választások útján kerülnek pozícióikba. Igencsak szúrja a Fehér Ház szemét, hogy Irán a környező arab országokban élő síita lakosság révén komoly befolyással bír a térség országainak bel- és külpolitikájára. Irakban a legvallásosabb síita vezető, Al-Szisztáni ajatollah például több százezer hittársával egyetemben eredetileg iráni származású, és politikáján erősen érezhető az otthoni hatás. A két leggyakoribb vád, melyet Irán nyugati ellenségei sztereotípiaként sulykolnak az emberekbe, az elmaradottság, és ami mára szinte klisévé vált, a nők elnyomása. A perzsa országban valójában a nemzeti bevétel nagy hányadát infrastrukturális és tudományos fejlesztésekre költik, és az egyetemek sorain mára szép számmal vannak jelen fiatal lányok is, akiknek emellett aktív sportolásra is lehetőségük nyílik. A nők elnyomásának mítoszát azonban leginkább az a tény cáfolja meg, hogy az országnak több női minisztere is van. Nincs azonban min csodálkozni, mivel az amerikaiak olyannyira nincsenek tisztában a Közel-Kelet ügyeivel, hogy zömük arab országnak titulálja Iránt, holott az országban az arab lakosság pusztán három százalékot tesz ki. Ez persze nem meglepő. Emlékezetes, hogy Bush elnök egy korábbi beszédében keverte India és Pakisztán fővárosát, ami igencsak nagy baki, lévén hogy két egymással szembenálló atomhatalomról van szó, majd pironkodva kért elnézést az érintettektől. Az egyetlen dolog, melyet az Iránt bíráló médiumoknak nem a fantáziája szült, az iráni nép Amerika-ellenessége. Ami egyébként teljes mértékben érthető, mivel az amerikai érdekeket szolgáló iraki–iráni háború során több mint egymillió perzsa esett el. Emellett a nyugati világot elárasztják az Iránt és az iráni embereket démonikus gonoszként bemutató amerikai mozifilmek. Az irániak továbbá igen rossz szemmel nézik a hazájukat állandó jelleggel érő diplomáciai támadásokat, melyek napjainkban igencsak megsokasodtak, mert a Husszein-rezsim bukását és Líbia irányváltását követően Szíria, Libanon és Irán maradt az egyedüli, palesztin ügy mellett kiálló közel-keleti ország. Az iraki hadjárat kezdete előtt Bush elnök még nagy hévvel támadta Iránt is. Az iraki kudarc azonban némileg visszafogta az elnököt, aki úgy látszik, átmenetileg lemondott arról, hogy katonai erővel hajtsa igába az egykori Perzsiát, mely a maga katonai potenciáljával, nehéz, hegyi terepével és hetvenmillió lakosával, mely – az irakiakkal ellentétben – egy emberként áll ki a fennálló rendszer mellett, jóval nagyobb falatot jelentene az amerikaiak számára, mint Irak. Ennek ellenére, ahogyan az Irak elleni offenzíva és az afganisztáni hadjárat is az amerikaiak nagy, világuralmi tervének egyik szeletét képezi, nem kizárt, hogy a távolabbi jövőben Irán is a világ csendőrének áldozatai közé fog tartozni. |
| Sayfo Omar
(A Magyar Demokrata nyomán) |
| nyomtatási verzió |
| Levelek Európából |
| Egy szurkoló elfogultságai |
| Drága velem szurkoló barátaim! |
Korai még az olimpiáról írni, pláne úgy, hogy mire e levelet olvassátok, már túl is lehetünk az egészen, de ami ma megesett, azt mégiscsak a sport ugrasztotta ki a bokorból, s talán nem értelmetlen máris leírnom. Öregesen szurkolom át ezeket a napokat. Már nincsenek idegeim mindent végignézni. Mikor érzem, hogy szorít valami a mellkas tájékán, kikapcsolom a képeket, s később csak bele-belepillantgatok. Szégyen, nem szégyen, másként már nem megy. Pedig 1952 óta minden olimpiát végigszorongtam. A negyvennyolcast még csak tudomásul vettem, afféle gyermek módjára. A többit tudatosan, mint a történelemtől frusztrált, és az élet más területein elégtételt kereső magyar. De mikor magyar arany sorsa román bíró döntésén múlik – szóval az már sok nekem. Annyiszor megtapasztaltam, hogy ilyenkor mi várható, s annyiszor igazolták félelmeimet. Egykor a vízilabda volt kedvenc vadászterületük (Mărculescu volt talán a neve annak a hírhedt bírónak, aki elvett tőlünk egy aranyérmet, és még sok borsot tört az orrunk alá), de a vívást sem vetették meg (Vintilă?), s ezúttal is itt álltak bosszút – órákon belül – egy tőlünk elszenvedett vereségért. Most azonban másról beszélnék. A vízilabdázók elkezdték szereplésüket. Nehezen alakult az eredmény, nem bírtam már nézni. Nyugtatónak átkapcsoltam egy semleges csatornára. Ott a Forma 1 Magyar Nagydíj utolsó körei voltak műsoron. Hamarosan be is fejeződött. A képernyőn feltűntek a megszokott Schumacher-képek, de ezúttal számomra új formában. Körötte ugyanis ott lebzseltek a macherek is. A szolgálatkész Magyarország – önreklámot fölös mennyiségben igénylő – kormányából ott állt a miniszterelnök és a külügyminiszter. A két nagy vesztes adta át a díjakat a két nagy győztesnek. Hogy Európa szemében kinek kell itt megtisztelve éreznie magát, az magától értetődően ordított a képről. Éreztem, hogy mikor rajtuk nevetek szomorúan, azt is el kell fogadnom, hogy a kontinens meg rajtunk mosolyog. Mert máshol is van úgy, hogy államférfiak adják át a díjakat, de az valahogy mást jelent az én szememben. S talán sokan mások is így vannak vele. Még azt is elfogadom, hogy elfogultnak nevezhetnek. Jogos, bár rajtam kívül álló oka van e rajtam belül álló érzésnek, de ahogy ott állt ez a két figura, mint a magyarság alázatos képviselői, ahogy feneküket behúzva, mégis a lehető legtöbb műsoridőt kiszorítva maguknak lekúsztak – a pezsgősugár elől – a képernyőről, az nekem nem tetszett. Megalázva éreztem magam magyarként. Ismétlem, ez lehet, hogy nem teljesen tárgyilagos, de érzem, hogy elfogultságom viszont teljesen jogos. Az én számomra e két ott ácsorgó ember “tartalmazta” azt is, amit csak mi tudunk. És ezzel az aurával együtt látom őket, bárhol jelenjenek meg. Ezekben a percekben nem volt jó nekem magyarnak lenni. Pedig a rendezés példás volt, a Hungaroring szép, a további versenyek lebonyolítására szóló szerződést – amely mégiscsak az országot reklámozza – meghosszabbították 2011-ig stb. Mi több, azt is tudom, hogy később egy bárhonnan jövő másik magyar államférfi – számomra esetleg elfogadhatóbb – is adhat át díjakat. És akkor majd nem leszek elfogult és elfogódott. Ez van. De eljött a kora este is. És egy kétgyermekes magyar anya, aki – Csenge nevű leánykájának megszülése után – Sydneyben az első aranyérmünket nyerte, s aki azóta szült egy Luca nevű újabb kisleányt is, most megismételte akkori sikerét. Kedvesen, szerényen örült. Olyanféle sportember ő, aki megérett a kivételesen nagy sikerekre. Aki együtt tud élni azokkal, és képes természetesen örvendeni. Ez volt a 150. magyar olimpiai aranyérem. Azt is tudjuk, hogy az egy főre eső aranyérmek dolgában vezetünk a világban, s még egy darabig vezethetünk, hacsak meg nem marad ez a (sport)kormányzat, amelyiknek ez nem érdeke. Mint ahogyan nem érdek a magyar oktatás közismerten jó színvonalának megőrzése sem. És nem érdek a kis magyarok születése. Sőt. Nézem a képernyőt. Most másként szorít az a valami, nem vaskézzel, hanem bársonyosan. És ezekben a percekben már jó magyarnak lenni. Nagy Tímea kétgyermekes magyar anya, kétszeres olimpiai bajnok, a győzelem pillanatában hálás pillantást vetett az égre. Most csillogó szemekkel áll a dobogón. És énekeli a himnuszt. Végre egy itthoni magyar, aki úgy énekli a nemzeti imát, ahogy azt mi otthon megszoktuk. Vajon ezeknek a manapság kellemetlen apróságoknak mekkora szerepe van abban, hogy éppen ő nyerte az idei olimpia első és minden idők 150. magyar aranyát? Tudjuk, hogy mai vezető irányzatok szerint nem jó, ha túl nagy sikerek erősítik a magyar keblek tüzét. Csak éppen annyi kell, amennyi a politika népszerűsítésére felhasználható. Meg a politikusok megmutatására. Telefonon szólnak nekem – közületek sokan láthatták is –, hogy a bajnoknőt egy interjúban megkérdezgették vallásos hitéről, melyet nem tagadott meg. Erről tehát szabad kérdezősködni. Ez nem tartozik a másság kategóriájába. Ami tulajdonképpen, úgy is magyarázhatjuk, hogy jó. Most azonban Nagy Tímea újabb nagy napja van. Késő este írom e sorokat. Ne a rosszal foglalkozzunk. Drága, kedves Tímea! Ugye most majd szül még egy kis magyart? Tehetségest, zseniálisat, mint amilyen Ön. Lehet akár három a kislány. S aztán még elgondolkodik azon, hogy Pekingben is lesz egy olimpia. Milyen telhetetlen lehet egy gyáva szurkoló, vallom be némán, csendesen. És nagyon jól érzem magam. A délutáni szégyenkezés már régen tovaszállt. |
| Szász István Tas |
| nyomtatási verzió |
| olimpia |
| Miért a magyarok? |
Lehet, van, aki felteszi a kérdést, miért a magyar csapatról írok? Erről volt kollégám jut eszembe, aki az idei román– német és magyar–brazil futballmeccs másnapján az eredmény felől érdeklődött. Kikaptunk – válaszoltam –, de legalább rúgtunk egy gólt a világbajnokoknak. Hogyan? – kérdezett vissza, hiszen mi a németekkel játszottunk. És elmondta, hogy a “mi”, az nem jelentheti a magyar válogatottat, elvégre Romániában lakunk. Mi a románok vagyunk, nekik kell (?) drukkolnunk, hiszen lojálisnak kell lennünk hazánkhoz, az képvisel ugyanis bennünket. Nem ecsetelem, mit válaszoltam minderre, de nekem az előbbi nyomós okok ellenére mégis a magyar sport áll közelebb a szívemhez. Lehet, azért, mert a magyar nemzethez tartozónak érzem magam. Vagy azért, mert a tízmilliós kicsi ország sportnagyhatalomnak számít. Talán azért, mert az elmúlt évek román sportközvetítői mindig kárörvendően mosolyogtak a magyar sikertelenségeken, és ha lehetett, akkor lehetőleg a magyar csapatok ellen szurkoltak (holott semlegeseknek kellett volna lenniük). Vagy talán azért, mert ritka volt az olyan román bíró (és itt nyilván nemzetközi mérkőzésekre gondolok), amelyik semleges tudott maradni, ha magyar versenyzőt kellett elbírálnia. Legutóbb éppen most, az athéni olimpián háborodott fel (no nem a világ) a magyar küldöttség. A kardozók egyéni döntőjéről van szó, ahol Nemcsik Zsolt 14–13-as vezetésnél a győzelemhez szükséges utolsó tust ugyan bevitte (ráadásul tisztán – állítják a szakemberek), de a román bíró éppen ellenkezőleg ítélt (még együttes találatot sem, amely ugye olimpiai aranyat jelentett volna). Vagy akár azért, mert amikor Szabó Kati, Lázár Szabó Réka olimpiát vagy vb-t nyer, akkor őket “românca noastrá”-nak titulálják, máskor viszont maradunk számukra bozgorok. Nos talán egyik is, másik is hozzájárult ahhoz, hogy ne a román sporteredményekkel foglalkozzam, hanem a magyar csapatoknak szurkoljak, ergo róluk írjak. Szeretném, hogy egyre több érem kerüljön a nyakukba, hogy egyre többször lendüljön magasba a piros-fehér-zöld, és hangozzék fel a Himnusz. Nem elfogult nacionalizmus ez, hanem egészséges nemzettudatból fakadó érzés, önazonosságunk megélése. Létezésünkről és megmaradni vágyásunkról szóló híradás. |
| Somogyi Botond |
| nyomtatási verzió |
| Aranyat dobott |
A vasárnap késő este befejeződött kalapácsvetés döntőjében Annus Adrián 83,19 méteres dobásával megszerezte Magyarország harmadik aranyérmét, s egyúttal begyűjtötte a magyar atlétika 10. olimpiai elsőségét. Volt miért izgulnunk tegnapelőtt este a tévékészülékek előtt. A magyar számnak kikiáltott kalapácsvetés döntőjében két magyar is érdekelt volt, a szombathelyi dobóiskola két tehetsége próbálta maga mögé utasítani a világ legjobbjait. A 23 éves Pars Krisztiánnak ugyan nem sikerült (a pontszerző hatodik helyen zárt), de Annus Adrián a harmadik körben 83 méter fölé dobta a kalapácsot, s ez, mint később kiderült, az aranyat jelentette számára. Annus különben végig egyenletesen teljesített, hiszen egyik dobása 80 m fölött, a többi 82 méter fölött volt. Sem a világbajnok fehérorosz Tyihon (aki bronzérmet szerzett), sem a félig (erdélyi édesanyja révén) magyar nagy vetélytárs, az olimpiai bajnok japán Kodzsi Murofusi nem tudta túlszárnyalni. A két legyőzött egyaránt elismerően beszélt Annus teljesítményéről. “Adriánt ma nem lehetett legyőzni, nagyon erős volt” – szögezte le Tyihon. “Gratulálok Annusnak, megérdemelte az aranyérmet” – mondta Murofusi. Annus Adrián folytatta a magyar kalapácsvetők dicsőséges olimpiai szereplését, ebben a számban a kilencedik ötkarikás érmet szerezte, az ötödik aranyat. Előtte utoljára a pályafutását idén befejező Kiss Balázs állhatott a dobogó legfelső fokára 1996-ban Atlantában. Annus egyben a magyar atlétika 10. olimpiai bajnoki címét gyűjtötte be (11 ezüst és 17 bronz a további mérleg). Remélhetőleg a tegnap lapzárta után véget ért diszkoszvetés döntője után újból örülhet a magyar atlétika. |
| (Somogyi) |
| nyomtatási verzió |
| Csalódások és remények |
| Úszóarany nincs, de az aranyak nem úsztak el |
Túl vagyunk a 28. olimpiai játékok felén. Vasárnap utoljára fognak aranyérmeket osztogatni a görög fővárosban, este pedig a záró rendezvény következik. Hamar elszállt az idő, mint ahogy néhány éremesélyünk is. Vérmes reményeink közül egyesek csalódást okoztak, mások (igaz, kevesen) hozták a tőlük elvárt eredményeket. Azon nyilván senki nem csodálkozott, hogy teniszezőink az első fordulóban kiestek, azon sem, hogy az ázsiaiakkal megtűzdelt mezőnyben az asztaliteniszezők is helyezetlenül zártak, de még azon sem, hogy vitorlázóink is gyengén szerepeltek, illetve a korábban világbajnokságon rendkívül jól szereplő Bodrogi László kerékpározó csak a 74., illetve 22. helyet “szerezte meg”. Úszás Annál inkább csalódást okozott a 31 fős úszócsapat, hiszen újabb “hagyomány” szakadt meg. Az orosz fővárosban 1980-ban rendezett olimpia óta ugyanis minden ötkarikás játékon a magyar úszók legalább egy aranyérmet szereztek. A legnagyobb csalódást nem is a korábban lábtörést szenvedett Cseh László okozta, hanem az “ezüsthölgynek” titulált Risztov Éva, aki legjobb eredményének egy negyedik helyet mondhat magáénak (négyszáz vegyesen). A korábbi világversenyeken több ezüstérmet szerző 19 éves versenyzőtől mindenki érmet várt, de a “nagy elvárás miatt nem tudott kimagaslót nyújtani”. Annál inkább dicsérhető a 15 éves Gyurta Dániel, aki esélytelenként előbb a döntőbe került, majd ott másodszor is megelőzve a 200 mellen világcsúcstartó Brandon Hansont, ezüstérmet nyert. Vívás Felemásra sikeredett vívóink teljesítménye is. Nagy kudarcnak számít ugyanis a férfi kardcsapat ötödik helye, mint ahogy az újból esélyesnek kikiáltott női párbajtőr csapaté is, amelyik ugyancsak az 5. helyen zárt. Vívósportunk azonban nem maradt újabb érem nélkül, hiszen férfi párbajtőrcsapatunk az ukrán, valamint a világbajnok orosz csapat legyőzésével a döntőbe került, ahol azonban a mindig mumusként elkönyvelt franciákat már nem tudta megállítani. A két veteránnal (Kulcsár Krisztián és Kovács Iván már a barcelonai ezüstcsapatban is vívott) felálló párbajtőr válogatottól ez is rendkívül szép és ugyanakkor meglepő eredmény. Sportlövészet Még nagyobb örömteli meglepetést szerzett Igaly Diána. Míg Sidi Péter többszörös világbajnok és Joó Éva többszörös Európa-bajnok sportlövők korán búcsúztak a küzdelmektől, addig a Sydneyben bronzérmet szerző koronglövő Igaly szinte hibátlan teljesítménnyel maga mögé utasította a mezőnyt, és megszerezte a magyar csapat második aranyérmét. Küzdősportok Rendkívül csalódottak voltak az ökölvívó csapat vezetői, hiszen bokszolóinknak nem sikerült érmet szerezni. Ez a szakág számára elég fájó valóság, hiszen a moszkvai olimpia óta minden ötkarikás játékon legalább egy érmet hozott a magyar ökölvívó csapat. Bosszankodtak cselgáncsozóink is, akik ugyancsak helyezetlenül zártak. A bosszankodásra különben az adott okot, hogy az olimpiai és világbajnok Kovács Antal első mérkőzésén minimális vereséget szenvedett japán ellenfelétől – a bírók jóvoltából. A japán versenyző igazságérzetét tanúsítja magaviselete is: az olimpiai faluban elfordult, és nem mert szembenézni “Atom Antival”. A több éremért utazó súlyemelő válogatottunk végül egy ezüstéremmel térhetett haza a görög fővárosból. Sem a korábbi világ- és Európa-bajnok Likerecz Gyöngyi (75 kg), sem az Eb-ezüstérmes Varga Viktória (+ 75 kg) nem állhatott fel a dobogóra, bár mindkettőtől éremre számítottak a szakemberek. Nem így Krutzler Eszter, aki nemcsak a súlyt, hanem az esélyesség terhét is elbírta, és a 69 kg-os súlycsoportban a világcsúcsot emelő kínai mögött megszerezte a magyar súlyemelő csapatnak az ezüstérmet. Labdajátékok Csalódásnak lehet nevezni a magyar női vízilabda válogatott korai búcsúját. Bár a hölgyek fogadkoztak indulás előtt, ez az olimpia nem az övék volt. A dobogóra is esélyesnek tartott csapat négy mérkőzésből csak egyet nyert, Kanada ellen, azt is nehézkesen. Így csak az ötödik helyért játszhat majd. Annál inkább belelendültek a férfiak, akik eddig minden mérkőzésüket megnyerték, elsők a csoportban, és a Kemény-fiúk nagy valószínűséggel már az elődöntőben vannak, s esélyeshez méltóan készülnek a címvédésre. Eddigi minden mérkőzését (igaz, gyenge ellenfelekkel szemben) megnyerte női kézilabda válogatottunk is. A Mocsai-csapat nyugodtan készülhet a negyeddöntőkre. Meglepetést szereztek a Skaliczki-tanítványok, akik óriási csatában legyőzték az Európa-bajnok németeket, s ezzel csoportjukban a második helyet szerezték meg. Ők az általában kiszámíthatatlanul és más stílusban játszó Korea csapata ellen vívnak majd negyeddöntőt. Kiknek szoríthatunk még? Tegnap kezdődtek a kajak-kenu selejtezők. Angyal Zoltán szövetségi kapitány három arannyal boldog, kettővel elégedett, eggyel nagyon szomorú lenne. Mi szurkolók azonban lehet, hogy többet várunk. Ma kezdődik a birkózás, drukkolhatunk a 120 kg-os Deák Bárdos Mihálynak, aki kötöttfogásban próbálja bizonyítani tudását. És ne feledkezzünk meg öttusázóinkról sem. A híres Sports Illustrated magazin szerint mind Vörös Zsuzsa, mind pedig Balogh Gábor aranyéremre esélyes. Marad a magyar sportban egyre inkább felvetődő kérdés: bírni fogják-e az esélyesség terhét? |
| S. B. |
| nyomtatási verzió |
| Külhoni arany |
| A Világszövetség elnöke telefonon köszöntötte az Athéni Olimpiai Játékok első külhoni magyar bajnokát |
A magyar származású, ausztrál színekben versenyző Balogh Suzanne hétfőn szerzett aranyérmet a lövészet női trap számában, ezzel ő lett az athéni játékok első külhoni magyar olimpiai bajnoka. A versenyző 1973-ban az új-dél-walesi Orange városában született, Balogh István és Esther gyermekeként. Az ausztrál lövészsport első női olimpiai bajnoka 15 évesen, magyar édesapjától tanult meg lőni, jelenleg a Canberra International Clay Club versenyzője. Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke telefonon gratulált Zsuzsannának remek eredményéhez, amellyel az olimpiai arany mellé a Külhoni Magyar Sportcsillagok Díját, a Szervátiusz Tibor alkotta Boldogasszony-szobrot is kiérdemelte. Az MVSZ 1998-ban alapította a díjat, amelyet a Külhoni Magyar Sportcsillagok I. Világtalálkozója keretében adtak át először. A kitüntetést korábban elnyert kitűnőségek között van Balázs Jolán kétszeres olimpiai bajnok magasugró, Silai Ilona olimpiai ezüstérmes középtávfutó, Szabó Katalin négyszeres olimpiai bajnok tornász, Hunyadi Emese olimpiai bajnok gyorskorcsolyázó és Bölöni László százszoros román válogatott labdarúgó. Az MVSZ szeretné a kitüntetést még a játékok ideje alatt Athénban átadni az olimpiai bajnoknőnek. |
| MVSZ Sajtószolgálat |
| nyomtatási verzió |
| agora |
| Ki fél a székely autonómiától? |
Az autonómia, az önkormányzat kérdéskörét sokan és sokat emlegetjük, szóban és írásban egyaránt, csak éppen a megvalósítása hiányzik. A többségiek úgy félnek tőle, mint ördög a tömjénfüsttől, magyarjaink egy része pedig az egységet félti tőle, vagy kijelenti, hogy így is van elég autonómiánk, netán most épp annak megvalósításán munkálkodunk. Meg aztán ilyen szlogeneket hallani: A Székelyföld autonómiája elképzelhetetlen! Egyszóval: nem is olyan egyszerű az autonómia kérdése. A fogalom azt jelenti, hogy az államon belül egy területnek vagy népcsoportnak törvényileg biztosított részleges önállósága van. Az Akadémiai Kiadó 1968-as Kislexikona szerint az önkormányzat, az autonómia jelentése: a helyi szervek felhatalmazása meghatározott feladatok önálló képviseleti szervek útján történő intézésére. Hogy ne legyek ennyire ósdi, szintén az Akadémiai Kiadó által 1975-ben megjelentetett Magyar értelmező kéziszótárban ez olvasható: autonóm az, aminek önkormányzata van. Az önkormányzat címszó alatt pedig ez szerepel: az állam valamely egységének önálló, saját hatáskörű intézkedést biztosító közigazgatási helyzete. Valamely testületnek, közösségnek az a joga, hogy ügyét önállóan intézheti. (Biztosan számtalan forrásmű létezik e fogalomkörben, de szegénységem folytán csak ennyi áll rendelkezésemre.) Az előbb vázoltak alapján kies hazánkban nem beszélhetünk önkormányzatról. A többségiek rémálma ellenére is szükség van a Székelyföld önkormányzatára. Az elmúlt 80 évet leszámítva a Székelyföld soha nem tartozott román közigazgatás alá. Soha nem is kérte ezt a székelység. Ezt azok kényszeríttették ránk, akik mit sem tudtak a székelyek történetéről. A trianoni trauma kiheverhetetlen nemzeti betegségünk, amivel együtt kell élnünk. Persze, hogy ez sokaknak kapóra jött, és a kiváltságokat mai napig változatlan formában fenn akarják tartani. Rajtunk múlik, hogy a világ szabadabbá válásával ebbe belemegyünk. Aki kicsit is konyít a történelemhez, jól tudja, hogy a Székelyföld a századok során rendelkezett egy jól meghatározott önállósággal. Ezt szeretnék az ott lakók visszakövetelni, hogy maguk rendelkezhessenek saját sorsuk felett. Ha ez megvalósulna, az egész erdélyi magyarság motorjává válhatna a Székelyföld. Nem kell őket félteni az önkormányzattól. Ha autonómiájuk működni fog, sokan visszatérnek az innen távozottak közül. A székelység gazdasági felemelkedése az egész ország hasznára válik. Addig is, amíg az önkormányzatiság megvalósul, rendezni kellene a székelység sok száz éves birtokviszonyait. Semmi esetre sem Bákó vagy Neamþ megye új birtokfondorlataival. Remélhetőleg nem sikerült eltüntetniük az ősrégi birtokíveket! |
| Vér István,
Szilágykraszna |
| nyomtatási verzió |
| “Az ország hollófekete” |
| nyomtatási verzió |
| “Az ország hollófekete” |
Rokaly József Dilettáns magyarfaló c. cikkét érdemes elolvasni. Az írás végén ez olvasható: “rendet kellene teremteni...” Igen, rendet kellene tenni. De hol, kinek, hogyan? Amikor a román anyanyelvű történelemtanár azt kérdezi: miért tanítjuk az iskolákban a románok történelmét Mircea cel Bătrântől. Ha az államelnökségre pályázó személy megkérdőjelezi a szólásszabadságot. Ha a Legfelső Semmítőszéki Ügyészség megállapítását ellenzi egy képviselő. S ne is említsük a kötélrevaló Gyuri ármánykodó, zaklató, immár törvényre is jutó nemzet- és állampolgár-ellenességeit. A felsorolt “kilengések” felső körökből erednek. Találó a helyzetre a költő megállapítása: “Az ország hollófekete, / Gyászbokréták a fellegek...” (Olosz Lajos: Hit nélkül) Kisebbségbe hullásunk élménye cseng ki ezekből a sorokból. Hol vannak a cikk végén említett “tisztánlátók”? Úgy tanultuk, tanítottuk egykoron, hogy a történelem – valóság. Mikor hagynak fel a mitikus szemlélettel? Messze áll mindez az igazi történelemtől. Gomba módra épülnek a hagymakupolás templomok. Semmi kifogásom a templom ellen. De a legtöbb esetben a magyarok ellenében, ellenünk épülnek. Jó lenne statisztikát vezetni a templomok látogatottságáról... Megjegyzendő, hogy a “kereszténynek született” román nép első bibliáját magyar nyomdában nyomtatták ki. Sajnos nemcsak nyelvészeink, hanem mi magunk is elkéstünk a Zeno Millea-szerű dilettánsok megcáfolásával. A többségiek gyakran hangoztatják a Millea-féle álértelmezéseket. Az ilyesmire fogékony ifjú nemzedék már “bevette” és magáévá tette a Millea-érveket, ezeken nőtt fel. Évtizedekkel ezelőtt mondogatta egy idős, érett gondolkodású barátom: – A gyávaság korszakában élünk, és főleg éltek, Bandi fiam! Sokat gondolkodtam ezen a kijelentésen... Gyenge ez a menetelés az EU felé. Így nem lenne szabad belépni! Gratulálok, tisztelt Rokaly József! |
| Mérai András,
Zilah |
| nyomtatási verzió |
| Múlt heti kérdésünk |
| Vajon sikerül-e az RMDSZ-nek lebontatnia a székelyudvarhelyi szoborparkot? |
Plesa Vas Magda, Kolozsvár: Nem hiszem, hogy ekkora szégyentelenségre lenne képes az RMDSZ. Ha mégis megtennék, akkor azt a kis deszkát is elfűrészelnék maguk alatt, ami még fenntartja az önérdekvédelmi szövetséget. A székelyudvarhelyi szoborpark máris megpecsételte az RMDSZ sorsát a november 28-i választásokon. Azért sem sikerül lebontani, mert szerintem a székelyek élőláncot alkotnak majd a szoborpark körül. De ha mégis nekirugaszkodnának a lebontásnak, akkor olyan “kilépés-zápor” zúdulna az RMDSZ ernyőjére, hogy a csúcsvezetőség végleg elázhat. Kiss László, Szatmárnémeti: Szerintem Markóék idejében rájönnek, hogy az egyik udvarhelyi aktivistájuk mekkora bakot lőtt. Bármennyire gyűlölik is Szász Jenőt és az MPSZ-t, nem hinném, hogy a csúcsvezetőség zöme egyetértene egy ilyen akcióval. Rémálmaimban sem tudnám ezt elképzelni, de ha mégis bekövetkezne, akkor a választások idején nagyon sokan messze ívben elkerülnénk a szavazóurnákat. Szmolka László, Kolozsvár: Ez önmagában egy szörnyű hír, hogy a magát magyar érdekvédelmi szervezetnek tartó RMDSZ az amúgy is teljesen ellehetetlenített köztéri magyar szoborállítás ellen harcol, illetve a már felállított szobrokat akarja eltávolítani. Most azt a látszatot akarják kelteni, hogy a prefektúra révén a román hatalom próbálja eltávolítani a szoborcsoportot, miközben ennek eltávolítását már hetekkel ezelőtt elkezdték, amikor egy székely RMDSZ-hátramozdító azzal utasította el a szoborparkot, hogy a vándor székely szobrát Orbán Viktorról mintázták. Megvallom őszintén, roppant szégyellem magam, hogy eddig is az RMDSZ-re szavaztam. Ha tárgyalnak, ha nem az MPSZ-szel, én és a családom biztosan nem fogjuk többet ennek a szervezetnek az embereit bejuttatni a román parlamentbe. Toducz Endre, Mikháza: A neptunos RMDSZ bebizonyította az elmúlt tíz év alatt, hogy képes lebontani kétszázezer, két lábon járó erdélyi magyar “szobrot” is. Eddig Tőkés püspököt vádolták azzal, hogy feljelentette az RMDSZ-t, most pedig ők jelentették fel a román hatóságoknál az egykori erdélyi magyarok néhány rendes vezetőjének a szobrát. Vajon mikor fogják már feljelenteni a feljelentőket is? Szoborparkot csak a neptunos RMDSZ-nek szabad protokollumoznia, az MPSZ-nek tilos szoborparkot építeni? Remélem, az udvarhelyieknek sikerül megvédeniük szoborparkjukat és méltóságukat. |
| nyomtatási verzió |
| Heti kérdésünk |
| Mi a véleménye arról, hogy az RMDSZ ismét államelnök-jelöltet akar állítani az őszi választásokra? Megfelelőnek tartja erre Frunda György szenátort? |
| nyomtatási verzió |
| Crimatex Kft |
| bérbe ad vagy elad közművesített termelő és raktározási területeket és irodákat, 50 hektár földterülettel. Arad, Nagyvarjasi út, 14-es km, 7 km-re a nyugati nemzetközi kerülőúttól. Tel.: 0257/279-707, 0257/270-033 |
| nyomtatási verzió |
| Már az olasz fagyi sem a régi |
Megkopott az olasz fagyi hírneve hazájában: a fogyasztóvédők arra figyelmeztetnek, hogy a nyalánkság szezonról szezonra drágább, miközben a cukrászok “mesterien” kispórolják belőle a drágább összetevőket és alapanyagokat. Itáliában egy tölcsér fagyi – a kis lapátkával feltornyozott, kiadós, 12-13 dekás kenetek számától függően – 1,4–3 euró ezen a nyáron, míg a pohárkás adag akár 4,5 eurót, azaz több mint 1100 forintot is kóstálhat. A tölcséres fagyi mindössze 58 százalékkal drágult három év alatt, az euró bevezetését követően, a kelyhek viszont 94 százalékkal drágábbak, s a pincér közreműködésével szállított édességért már 142 százalékkal kell többet fizetnie az olasz honpolgárnak, illetve a Rómába látogató turistának. A Codaconsnak, az olasz fogyasztóvédők egyik szervezetének elnöke, Carlo Rienzi felháborítónak tartja az áremelkedéseket, hiszen a fagyiba kerülő alapanyagok és összetevők ára alig növekedett az elmúlt években. Az önköltség minimálisan emelkedett, ezért csakis spekulációnak lehet minősíteni az olasz fagyi csillagászati árát – vélekedett Rienzo. Adatai szerint a talján fagylalt önköltsége mindössze 1,7 százalékkal nőtt az elmúlt három évben, a tejszín ára is csak 2,6 százalékkal emelkedett. A tölcsérek ugyan 9 százalékkal lettek drágábbak, de ez sem indokolná a megdöbbentő árdrágítást. A fogyasztóvédők szerint ezt a fagylaltosok meg is spórolják a minőségen és a mennyiségen, s a híres portéka silányulása az igazán aggasztó tényező. Emellett a vevők ki vannak szolgáltatva, hiszen idén a gyümölcsök és a hűsítőként kínált dinnyeszeletek ára még a fagylalténál is nagyobb mértékben emelkedett. Az olasz fagylaltosok és cukrászok az alapanyagárak és az adók, a rezsi emelkedésére, illetve a fagylaltkészítés munkaigényességére hivatkozva szállnak vitába a fogyasztóvédőkkel. Érveik szerint az euró bevezetésével 30-40 százalékkal lett magasabb a pisztácia, a kakaó, a tejszín és más alapanyagok ára. Az igazi, az olasz mesterek által legkedveltebb szicíliai pisztácia kilójának ára immár elérte a 24 eurót, de a cukrászok szerint az ínyenc fogyasztó hajlandó megfizetni a minőséget, s ezért elfogadja a drágább fagylaltot. A római fagylaltosok állítása szerint az adagokon viszont nem spórolnak, már csak azért sem, mert azt a vevő azonnal észlelné, s a konkurenciához pártolna át. |
| nyomtatási verzió |
| Kelkáposzta-főzelék vagdalttal |
Hozzávalók: 1 fej kelkáposzta, 35 dkg burgonya, só, kömény, ételízesítő, bors, majoranna, fűszerpaprika, 1 dl olaj, 5 dkg liszt. A vagdalthoz: 50 dkg darált hús, 2 db zsemle, 1 db tojás, 1 dkg fokhagyma, só, bors, fűszerpaprika, olaj a sütéshez, zsemlemorzsa. Elkészítés: A bográcsba beletesszük a kelkáposztát és a kockára vágott burgonyát. Ételízesítőt, majorannát, őrölt köményt szórunk rá, s felöntjük vízzel. Ügyeljünk a víz mennyiségére, éppen csak ellepje, hogy ne kelljen sok rántást készíteni. Amíg fő, hozzáláthatunk a vagdalthoz. A darált húst összekeverjük a pirított hagymával, a tejbe áztatott zsemlével, a tojással, sóval, borssal, petrezselyemzölddel. Kis pogácsákat készítünk belőle, s forró zsiradékban megsütjük. Ha valaki magyarosan szereti, kevés pirospaprikát is tehet bele. Amikor a káposzta megfőtt, berántjuk. Mi most magyaros rántást használunk. Az olajban a lisztet zsemleszínűre pirítjuk, a finomra vágott, üveges hagymát beletesszük, valamint a pirospaprikát is, vízzel oldjuk rubin színét. |
| nyomtatási verzió |
| Elefántkényeztetés Alaszkán |
Maggie a jeges Alaszkán marad, de rajongói követelése nyomán mostantól ridegtartás helyett kényeztetésben lesz része. Az anchorage-i állatkert vezetősége a napokban úgy döntött, hogy a 22 éves vastagbőrűt az állatvédők nyomása dacára sem szállíttatja át egy délebbre fekvő amerikai állatkertbe, mert félő, hogy az érett korú elefánthölgy megszenvedné az utazást. Inkább Maggie jelenlegi életkörülményeinek javításáról határoztak. Az igazgatói utasítás szerint Maggie ketrecének cementpadlóját szőnyeggel fedik le, hogy kíméljék az állat körmét, és ápolóinak ezentúl naponta többször is “beszélgetniük” kell gondozottjukkal, hogy ne érezze magát olyan magányosnak. Maggie depressziós. A szakértők többsége azonban egyetért abban, hogy bármilyen jó szándék vezérli is az állatvédőket, követelésük teljesítése több kárt okozna védencüknek, mint hasznot. Az anchorage-i állatkert igazgatósága arról is gondoskodni kíván, hogy a kemény alaszkai télben Maggie ne legyen mozgáshiányra kárhoztatva, mert az szintén nem tesz jót neki. Hamarosan elefántméretű mozgójárdát építenek ketrecébe, ahol ezentúl kedvére kocoghat unalmas téli napokon. |
| nyomtatási verzió |
| A világ legkisebb hala |
Alig hét milliméter hosszú a világ legkisebb gerinces állata, amelyet nemrégiben sikerült azonosítaniuk amerikai tudósoknak. A kutatók az ausztráliai Nagy-korallzátony környékén élő uszonyost tömzsi csecsemőhalnak nevezték el, hivatalosan azonban Schindleria brevipinguisnak keresztelték. A faj első példányát 1979-ben gyűjtötték be, de akkor még nem szenteltek különösebb figyelmet a fonálszerű élőlénynek. H. J. Walker amerikai halbiológus évekkel később kimutatta, hogy egy eddig nem ismert fajról van szó. A ritka és szinte észrevehetetlen csecsemőhalból eddig mindössze hat példányt találtak. A faj hímjei 7 milliméteresek, a nőstények valamivel nagyobbra, 8,4 milliméterre nőnek. Az apró hal élete rövid, alig két hónap, így egy év alatt több generáció is felnő, ami nagyban elősegíti gyors alkalmazkodását a környezethez. |
| nyomtatási verzió |
| Arany aranyérem |
Éles bírálatok érték hazájában a thaiföldi miniszterelnök-helyettest, miután hazavitte Udomporn Polsak női súlyemelő olimpiai aranyérmét Athénból. Az internetes fórumok tele voltak az eseten megütköző véleményekkel, az újságok pedig azt állították, hogy Szuvat Liptapallop, a sportügyeket felügyelő miniszterelnök-helyettes szolgalelkűen Thakszin Sinavatra kormányfő kedvében akart járni azzal, hogy a bajnoknő érmét idő előtt hazavitte és megmutatta neki. Liptapallop azzal védekezik, hogy saját pénzén tömör aranyból akar érmet készíttetni a versenyzőnek. |
| nyomtatási verzió |
| Viccek |
A skótot megkérdezik, hogy miért rúzst ajándékozott a barátnőjének. – Azért – feleli a skót –, mert ezt kis részletekben visszakapom tőle. *
A beteg skótnak porokat ír az orvos, és meghagyja, hogy öt napon keresztül vacsora előtt vegye be őket. Pár nap múlva visszamegy a skót az orvoshoz. – Bevette a porokat? – kérdezi az orvos. – Csak hármat. – És miért nem mind az ötöt? – Mert kétszer nem vacsoráztam. *
Egy skót házaspár lekési a menetrendszerű repülőgépet, de szerencsére találnak egy pilótát, aki hajlandó őket a célállomásra ezer pennyért elvinni. – Az túl sok! – alkudozik a skót. – Vigyen el a feléért. – Lehet róla szó – mondja a pilóta –, de meg kell ígérnie, hogy egy szót sem szól, különben marad az ezer penny. A skót megígéri, és beszállnak. A pilóta nyaktörő mutatványokat csinál, és várja, hogy mikor szólal meg a skót. De az csak hallgat. Mikor leszállnak, a megbeszélt helyen a pilóta megkérdezi: – Egyszer sem érezte úgy, hogy kiabálnia kell? – De egyszer igen – válaszolja a skót –, mikor kiesett a feleségem! *
– Papa – meséli lelkesen a skót kisfiú –, az éjjel azt álmodtam, hogy találtam hat pennyt! – Rendben, fiam, megtarthatod! *
Egy nagyothalló skót elhatározza, hogy hallókészüléket vásárol. De mivel minden ilyen szerkezet nagyon drága, elhatározza, hogy inkább egy darab drótot dug a fülébe, a másik végét pedig a szivarzsebébe. – Ez mire jó? – kérdezi az öccse. – Arra, hogy jobban halljak! – Na ne viccelj! Ettől nem fogsz jobban hallani! – Már hogyne! Amint meglátják az emberek a drótot, rögtön hangosabban beszélnek hozzám! |
| nyomtatási verzió |
© Erdélyi Napló - 2004