Mivel az internet-használók nem lapvásárlók, ők más módon járulhatnak hozzá az Erdélyi Napló fennmaradásához, mégpedig adományokkal. A kiadó euroszámláján minden adományt köszönettel fogadunk: SC Kalauz SRL, Banca Transilvania, Cluj, cont:RO70BTRL01304202941257XX, cod SWITT BTRLRO 22, Románia.

Romániai olvasóink havi 5 lejért rendelhetik meg lapunkat a kiadóban, egyévi előfizetés 60 lej.

Külföldre (bárhová) három hónapra az előfizetés díja 15 euró, egy évre 60 euró. Ezt az összeget a fenti bankszámlaszámra kell átutaltatni, majd pedig e-mailen vagy levélben jelezni a pontos lakcímet, amelyre a lapot küldhetjük. Az összegnek a számlánkon való megjelenése után kiadónk minden kedden postázza a friss lapszámokat. Kérjük, jelezzék, ha valamelyik számot a posta nem kézbesítette, és ne felejtsék el megújítani a lejáró előfizetéseket!

A múlt héten, Marosvásárhelyen a Területi Elnökök Konzultatív Tanácsának ülésén született arról döntés, hogy az RMDSZ megyei szervezetei szeptember 8-áig kell véglegesítsék a parlamenti jelöltlistákat. Markó Béla a TEKT ülése után tartott sajtóértekezleten, pénteken elmondta: az RMDSZ megyei szervezetei július második felében és augusztusban intenzíven dolgoznak majd annak érdekében, hogy a megszabott határidőig véglegesítsék a megyei jelöltlistákat.

Az RMDSZ elnöke rendkívül rossznak nevezte a jelenlegi, egyéni körzetes választási rendszert, amely álláspontja szerint sok bizonytalansági tényezőt „visz be” a választási folyamatba, az új jogszabály ugyanis jelentős mértékben a véletlenre bízza, ki jut be és ki nem a parlamentbe. Markó szerint a rossz rendszer miatt helyenként nem az egyéni körzetben első helyezést elérő jelölt, hanem a második, vagy akár harmadik helyezett jut be, így egyik párt sem lehet bizonyos arról, hogy mely jelöltjei szereznek majd mandátumot a törvényhozásban. Emiatt az RMDSZ országszerte több mint négyszáz „parlamentképes” jelöltet akar állítani. A TEKT döntése értelmében a jelölési kritériumok szakmai és politikai jellegűek lesznek: a jelöltnek vállalnia kell az RMDSZ programját, szakmailag jól felkészült kell legyen, ugyanakkor idegen nyelveket kell beszélnie.

Az RMDSZ csúcsvezetősége gyakorlatilag kizárta az MPP ajánlatát a választási koalíciót illetően. Markó kéthetes gondolkodási időt adott az MPP vezetőinek arra, hogy vállalják-e az RMDSZ által ajánlott „belső koalíciót”. A szövetségi elnöke szerint „nem látjuk, miért kellene hónapokat várni: lehet, hogy kapós nagyon a menyasszony és sokat kell kérlelgetni, de most nem ilyen helyzet van. Az RMDSZ nem egy sóhajtozó, óhajtozó kérő, amely megvárja, amíg a menyasszony megtárgyalja a szüleivel, a barátnőjével, hogy elfogadja-e az ajánlatot. Volt egy tisztességes ajánlatunk, nem az RMDSZ, hanem az erdélyi magyarság érdekében, nem kellene ezen heteken át gondolkodni.

Lapunk kérdésére Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt országos elnöke továbbra is fenntartja az RMDSZ–MPP koalíció fontosságát. Elmondta: koalíciós összefogás esetén csak Hargita és Kovászna megyében összejönne a bejutási küszöbhöz szükséges a 6 képviselői és 3 szenátori mandátum. Amennyiben a két párt külön indul, ez már kérdésessé válik, mivel megoszlanak a szavazatok. Szász szerint megalapozatlan az RMDSZ magyarázkodása a választási törvény értelmezéséről, ami miatt az RMDSZ számára nem elfogadható a választási koalíció. Mint fogalmazott, a jelenlegi egyéni körzetes választási rendszer az RMDSZ–MPP kivételével gyakorlatilag minden kispártot kizár a versenyből, hiszen nincs esélyük ennyi körzetben mandátumot szerezni.

Kérdésünkre, hogy miért elfogadhatatlan az MPP számára felajánlott belső koalíció, az MPP elnöke úgy fogalmazott: egy ilyen megoldás teljesen hátrányos lenne az MPP számára. A kampányban elveszítené önálló arculatát, minden statisztika és híradás az RMDSZ-ről szólna. Szász szerint az RMDSZ attól fél, hogy ha koalíciós partnerként az MPP bejut a parlamentbe, rövid idő alatt megerősödne, ami az RMDSZ-nek nem érdeke.

Szász Jenő mégis optimistán nyilatkozott a megegyezés lehetőségéről. Szerinte a koalíció előbb-utóbb létre fog jönni, mert semmiféle észérv nem szól ellene.

A tábor idén is az RMDSZ minisztereinek, parlamenti képviselőinek és EP-képviselőinek kínált felvonulási területet. Ha nem is lényegesen, de idénre már nőtt a tábor iránti érdeklődés is. Igaz, a sajtótájékoztatón bejelentett mintegy négyszáz fős részvétel messze alatta marad az „igazi” tusnádfürdői tábor látogatottsági mutatóinak, az induláskor tapasztalt néhány lézengő résztvevőhöz képest az RMDSZ számára idén ez is óriási eredmény. A romániai magyar adófizetők zsebéből a táborra fordított hatalmas pénzösszeg még mindig kevés eredményt hoz, azonban a politika iránt érdeklődő fiatalok vagy újságírók az EU-táborban azokat is meghallgathatják, akik amúgy nem jönnek el a Fideszhez közelálló táborba, vagy meg sem hívják őket.

(Példa erre Sógor Csaba esete, aki úgy tűnik, valamennyi erdélyi jobboldali elkötelezettségű tábor szervezői számára kegyvesztett lett, amióta az ő szavaival élve „bejuttatta az RMDSZ-t az Európai Parlamentbe”.

Kelemen: az államfő döntheti el a jövő kormány sorsát

Az idei tábor számos előadása közül kiemelésre érdemes Kelemen Hunor RMDSZ-ügyvezető elnök előadása az új román választási rendszerről. Kelemen szerint az új választási rendszer nem vezet el a politikai osztály reformjához. Mint fogalmazott, az őszi parlamenti választásokon érvényes törvény a népszerű és jelentős anyagi hátérrel rendelkező jelölteknek kedvez, nem a fiatal és szakképzett, hozzáértő politikusoknak, akik ugyan nem tettek szert a parlamenti bejutáshoz szükséges népszerűségre, de akik a politikum valódi reformját megvalósíthatnák. A tábornyitón elhangzott Politikai perspektívák: mi várható a politika háza táján 2008 után? című előadásában részletesen kitért az őszi parlamenti választásokon hatályos választási törvény újdonságaira, a jelöltállítás lehetőségeire és a várható választói részvételre, és beszélt a parlament várható összetételéről, ennek alapján pedig a számba vehető kormányalakítási perspektívákról.

„Nem volt szükség a választási rendszer reformjára” – szögezte le az ügyvezető elnök, aki szerint a 2004 után bizonyos civil szervezetek részéről jövő, a sajtó által is felkarolt és erősített nyomás hatására alkották meg a politikai pártok az egyéni választókerületes rendszerre vonatkozó törvénytervezeteiket. „A kormány által elfogadott, és az RMDSZ által is támogatott változat olyan vegyes választási rendszerre vonatkozott, amelyben a parlamenti mandátumok felét az egyéni választókerületek, a másik felét pedig országos lista alkotta volna. Ennek a rendszernek az volt az előnye, hogy – az arányosság elve alapján – lehetővé tette volna a kis pártok parlamenti bejutását. Ezen kívül pedig megteremtette volna azt a lehetőséget, hogy az országos listára olyan emberek kerüljenek, akikre amúgy szükség van a parlamentben, egyéni választókerületet azonban nehezen tudnának megnyerni” – mondta Kelemen Hunor, aki szerint a törvény végső változata általában, és valamennyi párt esetében az „ismert és pénzes” jelölteknek kedvez, akik semmiféle pártfegyelemre nem hallgatva, könnyen korrumpálhatóvá és megvásárolhatóvá válnak.

Kelemen szerint a politikai pártok és alakulatok nagy része véletlenül sem tudja megállapítani, hogy jelöltjei melyik választókerületben szerezhetnek mandátumot, és az is megtörténhet, hogy olyan kerületből jut be a párt jelöltje, ahol az illető a jelöltek közül a legkevesebb szavazatot szerezte meg. Úgy vélte, az RMDSZ valamivel előnyösebb helyzetben van, ugyanis – a magyar lakosság földrajzi megoszlása alapján – 60-70 %-ban megállapítható, jelöltjei hol szereznek mandátumot.

Az ügyvezető elnök a választások utáni kormányalakítás esélyeiről is elmondta véleményét: „A Parlamentben várhatóan egyetlen pártnak sem lesz többsége, ezért többpárti koalíció várható a kormányalakításkor, a kisebb politikai alakulatok – így az RMDSZ – a mérleg nyelvét jelentik majd. Egy másik – kevésbé kedvező változat – a kisebbségi kormány. Az is elképzelhető, hogy az államfő, ismerve affinitását egy bizonyos párt iránt, azt a bizonyos pártot kéri majd fel a kormányalakításra, kisebbségi kormányt erőszakolhat ki, amelyet a parlament második próbálkozásra akár meg is szavazhat. Ebben az esetben már most fogadni lehet arra, hogy a következő parlament bárkit, akár az itt látható tusnádfürdői ásványvizes üveget is megválasztja kormányfőnek, hiszen olyan személyekből fog állni, akik nem kockáztatják meg a törvényhozó testület feloszlatását, mert előrehozott választások esetén nem szereznének újabb mandátumot” – fogalmazott borúlátóan Kelemen Hunor arra a változatra utalva, ha az RMDSZ nem kerülne kormányba ismét

Markó: az erdélyi magyarságnak nem 85 %-ra, hanem 100%-ra van szüksége

Markó Béla a „Reform és folytonosság az erdélyi magyar politikában” című előadásában ismét az RMDSZ nagyszerű választási eredményeit értékelte. Markó magabiztosan állította, hogy az egyedüli nyertes az RMDSZ, következésképpen nem vált kétpólusúvá a romániai magyar politika, a magyar közösségen belül nincs igazi kettészakítottság, annak dacára, hogy sokan próbálták ennek ellenkezőjét elérni.

Markó magyarázata szerint a helyhatósági választások eredményei azt igazolják, hogy az igazi reform, a változás, a fiatalítás nem a Szövetségen kívül, hanem a szervezeten belül zajlik. Mint mondta, egy belső számítás szerint az RMDSZ önkormányzati jelöltjei átlagban legalább tíz évvel fiatalabbak a versenypárt jelöltjeinél, a fiatalítás eredményességét mutatja ugyanakkor az is, hogy az RMDSZ három jelenlegi minisztere között kettő ma is a MIÉRT tagja, és ugyanez az arány az államtitkárok esetében is.

Markó kitért az MPP-vel folytatandó párbeszédre is, amelyet nagyvonalúan a „Szövetségen kívüli csoportokkal folytatandó együttműködésként” határozott meg. Markó magabiztosan állította, hogy az RMDSZ egymaga is bejutna a Parlamentbe. Úgy vélte, az RMDSZ-nek, az erdélyi magyarságnak nem 85%-ra, hanem 100%-ra van szüksége, amikor fel kell lépnie a parlamentben vagy az EP-ben: ezért ajánlottak tárgyalópartnereknek egy belső koalíciót, azt, hogy az RMDSZ-en belül arány szerint alakítsanak ki közös listát, amelynek keretében mindenki megőrizheti identitását, önálló arculatát.

Felvonulnak a győztesek

Az EU Tábor utolsó nagyelőadásán a 2008-as helyhatósági választások RMDSZ-es jelöltjei vettek részt, a téma a kampánystratégia volt.

„Itt nagyon sok nyertes van, és úgy tűnik, hogy én vagyok a vesztes” – kezdte felszólalását Borbély László közmunkaügyi és területrendezési miniszter, marosvásárhelyi polgármester-jelölt. Borbély szerint azért nem nyerte meg az RMDSZ Marosvásárhelyt, mert még mindig nem sikerült megtörni az etnikai konfliktust. Elmondta, hogy a kampány tervezése már tavaly novemberben elkezdődött, de “az döntött Vásárhelyen, hogy ,sajnos, az ellenfelek szemérmetlenül csaltak.”.

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, elmondta, hogy a választásokon „nem egy párt nyer, hanem a másik párt veszít, és így történt ez most is”. Hozzátette, hogy Sepsiszentgyörgyön különösen erős RMDSZ ellenes hangulat uralkodott az utóbbi néhány évben, ezért a politikai ellenfeleknek viszonylag könnyű volt kidolgozni kampánystratégiájukat – az már más kérdés, hogy sikertelenül alkalmazták.

Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke elmondta, hogy idén főleg a falvakra koncentráltak, mert ott 15 százalékkal magasabb a szavazási hajlandóság. „A jelöltnek kell hinnie abban, hogy meg tudja nyerni a választást. Volt olyan RMDSZ-es jelölt, aki nem hitt abban, hogy nyerhet, és el is vesztette a választást.”

Csehi Árpád a Szatmár Megyei Tanács elnöke a Szatmár megyei kampányról beszélt: „Úgy kezdtük a kampányt, mint a magyar labdarúgók: gyenge kezdés után erős visszaesést tapasztaltunk. Később azonban kemény munka árán, mégis sikerült megnyerni a választást Szatmár megyében, rengeteg román szavazatot is begyűjtve. Csehi magabiztosan állította, hogy ezzel „a nacionalista hangvételnek vége – és nemcsak Szatmár megyében, hanem egész Erdélyben is.”

A Hargita megyei kampányról Korodi Attila, környezetvédelmi miniszter, Hargita megyei kampányfőnök szólt. Elmondta, hogy egy nagyon fiatalos, dinamikus kampányt tudnak maguk mögött, aminek megvolt a hatása. „Bebizonyítottuk, hogy tudunk úgy nyerni, hogy nem dobálózunk Trianonnal és autonómiával, hanem elég az, ha az itteni emberekről beszélünk.”

Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető alelnöke szerint a „ központi vezetés azért jó, hogy ha elveszítjük a választásokat, legyen kit szidni, ha pedig elfogy a pénz, legyen kitől kérni.”

Az Unió a fiataloknak kedvez

Szombat délelőtt az EU-táborban a román pártok és az RMDSZ EP-képviselői tartottak előadást. Románia az EU-ban témával. Titus Corlăţean (PSD), Monica Iacob-Ridzi (PD-L), Csibi Magor (PNL), Sógor Csaba valamint Winkler Gyula az RMDSZ EP-képviselői ) voltak jelen.

„Az uniós tagság előnyeiből elsősorban a fiataloknak kell részesülniük” – jelentette ki Monica Iacob-Ridzi, aki elmondta, fontosnak tartja, hogy az ifjúság érdekeit képviselje. Beszámolt arról, hogy kezdeményezték: a román kormány kiegészítő ösztöndíjakat biztosítson az európai ösztöndíjjal külföldön tanuló diákoknak.

Titus Corlăţean szerint az uniós tagság elsősorban a lehetőséget jelenti, jobb tanulási és jobb munkalehetőséget, ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy ez azt jelenti, hogy csak a kompetencia, a felkészültség számít.

„Azt kellene mindannyiunknak eldönteni, hogy az európai vagy a nemzeti konstrukciót választjuk” – fejtette ki Csibi Magor, kiemelve, hogy a romániai európai parlamenti képviselők, pártállástól függetlenül, megmutatták már az első hat hónapban, hogy vannak olyan fontos kérdések, amelyekben össze tudnak fogni.

„A kezdőknek az az előnye, hogy van kitől tanulni, azonban az a kérdés, hogy az uniós integrációban Románia melyik példát követi. Szlovákia például gazdasági szempontból sikertörténet, az emberi jogok területén viszont súlyos a helyzet” – mondotta Sógor Csaba. Az RMDSZ EP-képviselője szerint jó volna, ha Románia a kisebbségvédelem területén a jó példát követné majd.

Winkler Gyula szerint a mobilitás az uniós tagság egyik nagy előnye, azonban rávilágított ennek árnyoldalára is. A hivatalos statisztikák szerint 1, 8 millió romániai dolgozik külföldön, a reális szám azonban meghaladja a 2 milliót. A közösség, különösen, a magyar közösség szempontjából ez nagy probléma, hiszen általában a legjobban felkészült emberek mennek el külföldre dolgozniWinkler szerint arra kell törekednünk, hogy ne szakember-exportőrök, hanem tevékenység importőrök legyünk. Olyan befektetőket kell idevonzani, akik a termelésben érdekeltek és akkor a szakembereknek is vonzó lehet az itthon maradás. Vannak már olyan ágazatok, ahol ez megtörtént, például az IT&C, mondta, aki statisztikai adatokat idézve jelezte: jelenleg 100 ezer az el nem foglalt munkahelyek száma és ez az elkövetkezőkben félmillióra nőhet.

Fodor Gábor: erősíteni kell a Sapientiát

A tábor főszervezőjének, a MIÉRT-nek a meghívására Fodor Gábor az SZDSZ elnöke július 11.-én találkozott Dávid Lászlóval a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektorával és Tonk Mártonnal a Sapientia EMTE kolozsvári karának dékánjával a tusnádfürdői EU táborban.„Új helyzet van, új helyzetbe került az SZDSZ is, át kell gondolnunk a kapcsolatokat, az Erdélyt érintő kérdéseket” – mondta Fodor. Fodor nemzetpolitikai szempontból az erdélyi magyar oktatás kérdéskörét kulcsfontosságúnak nevezte. Az SZDSZ elnöke szerint a „Sapientiát erősíteni kell”. Korodi Attila miniszter, a MIÉRT alelnöke kissé szkeptikusan fogalmazott, amikor visszakérdezett: „Hogyan tud az SZDSZ a Sapientiának segíteni?”

Sógor Csaba az EU-tábor egyedüli autónomistája

Sógor Csaba Európai Erdély, erdélyi Európa című előadásában elmondta, hogy az erdélyi magyarság képviselőjeként minden megvitatandó kérdésnél az jut eszébe, hogy az erdélyi magyarságnak miért nincs ugyanúgy autonómiája, mit a más országokban élő kisebbségeknek. Hozzátette: „amellett, hogy a mi sajátos erdélyi problémáinkat próbáljuk eladni, jó azért európai kérdésekre is választ adni.. Kitért arra, hogy 88 év után sem tudnak a román honfitársak megbízni az erdélyi magyarokban, ez pedig úgy itthon, mint az európai parlamenti munkában is észrevehető. „A belügy, a külügy, a pénzügy és hadügy még mindig tabu számunkra. El kellene gondolkodjon Európa, hogy valami nincs rendben ebben az országban.”

Sógor Csaba nem hazudtolta meg egykori önmagát: az EU-táborban szinte egyedül foglalkozott érdemben az erdélyi magyarság autonómiatörekvéseivel. Az EU-tábor előadásaiból gyakorlatilag kimaradt ennek a fogalomkörnek az érdemi tárgyalása. Akárcsak az RMDSZ közel két évtizedes napi politikájából.

Szerda

Eredménytelenül zárult a szakszervezeti tömbök képviselői és Călin Popescu-Tăriceanu kormányfő közötti megbeszélés, amelynek fő témája a minimálbér emelése volt. A találkozón mindössze annyiban sikerült megállapodniuk a feleknek, hogy jövő héten ismét tárgyalóasztalhoz ülnek, és meghívják a Román Nemzeti Bank képviselőit is. A szakszervezetek a hét folyamán sztrájkőrséggel és tüntetésekkel tiltakoztak a kormány azon döntése ellen, hogy július elsejétől nem emelte meg a minimálbért. Az érdekvédelmiek azt szeretnék, ha ez a jelenlegi 500 lejről 540 lejre emelkedne. A miniszterelnök azonban többször is hangoztatta: nem ez a megfelelő időpont a béremelésre, ugyanis az intézkedésnek inflációgerjesztő hatása lenne.

A tegnapi megbeszélés után Călin Popescu-Tăriceanu elmondta: a kérelmet jogosnak tartja ugyan, de a béremelést a gyorsuló infláció semlegesítené, így a vásárlóerő tovább csökkenne. Hangsúlyozta: felelős magatartást vár el az érdekvédelmi szervezetektől, hiszen az egészséges gazdasági növekedés érdekében a fizetésekre vonatkozó döntéseket nem szabad nyomás alatt hozni, tájékoztat a Háromszék.

*

Nemcsak a hadsereg lőtt Temesváron a tüntető tömegbe 1989 decemberében, mégiscsak voltak úgynevezett terroristák – derül ki a fegyveres erők levéltárából származó iratból. A dokumentumot a bukaresti Legfelsőbb Igazságszolgáltatási és Semmítőszék hozta nyilvánosságra a vádlottak, a volt honvédelmi és az egykori belügyi tárcavezető ügyvédeinek kérésére.

A Temesvárra kivezényelt katonai egységek műveleti naplója szerint a mészárlást elsősorban a Szekuritáte, a Milícia és a Különleges Terrorista Erők emberei követték el. Közülük többen az úgynevezett vegyes megtorló egységek tagjai voltak, mások elvegyültek a katonák között. Míg a hadsereg egységei csak figyelmeztető lövéseket adtak le, addig ők célzottan lőttek, főleg a katonai sortüzek leple alatt.

Mindez részét képezte a Szekuritáte előzetes tervének, amelynek célja az volt, hogy a halottakért a felelősséget a hadseregre hárítsák. Most kiderült az is, hogy a megtorló akciókban olyan csapatok is részt vettek, amelyeket a hadsereg vezetői sem tudtak azonosítani.

A temesvári zavargásokat kapitalista országok érdekeit szolgáló terrorista elemek robbantották ki – állapítja meg végül a hadsereg most nyilvánosságra hozott műveleti naplója.

*

Az RMDSZ megyei operatív tanácsa elutasította Szőcs Dénes fellebbezését, így végérvényessé vált: Vargyas alpolgármestere többé nem a szövetség tagja, ezért a törvény értelmében hamarosan mandátumától és az önkormányzatban betöltött tisztségétől is meg kell válnia. Szőcsöt azért jelentették fel társai, mert megbocsáthatatlannak tartották, hogy elfogadta az Magyar Polgári Párt jelölését az alpolgármesteri tisztségre.

Szőcs Dénes elmondása szerint a gyűlésre nem kapott meghívót, mindössze az eredményt közölték vele. A határozat ellenére bízik abban, hogy az RMDSZ eláll attól a szándékától, hogy megfossza mandátumától. „Markó Béla elnök úr is folyton arról nyilatkozik a sajtóban, hogy az MPP-vel ki kell egyezni, és a közösség érdekében együtt kell velük működni — mondta Szőcs. — Hasonlóképpen gondolkodom én is, viszont engem, aki a szövetség tagja vagyok, és tagságomat komolyan is gondolom, ki akarnak zárni. Meggyőződésem, az RMDSZ vargyasi szimpatizánsai sem gondolják úgy, hogy a keménykedés lenne esetemben a megoldás. Ha így lenne, nem biztosítottak volna annyian támogatásukról” — nyilatkozta a Háromszéknek.

*

Románia konszolidált költségvetése az idei év első öt hónapja után a GDP 0,39 százalékának megfelelő hiányt regisztrált – derül ki a Gazdasági és Pénzügyminisztérium adataiból. Előzőleg, az első négy hónap után a költségvetésben még a GDP 0,2 százalékának megfelelő többletet mutattak ki.

Az idei évre a kormány kezdetben 2,7 százalék költségvetési hiányt tervezett, márciusban azonban, az idei első költségvetés-kiegészítéskor 2,3 százalékra módosította a célértéket. A kabinet júliusban egy második költségvetés-kiegészítést is tervez. Varujan Vosganian gazdasági miniszter azonban úgy nyilatkozott, hogy ez már nem befolyásolja az idénre megszabott célértéket, tájékoztat a Krónika.

Csütörtök

Beismerő vallomást tett csütörtökön a kolozsvári törvényszéken az érettségi kapcsán Máramaros megyében kipattant korrupciós botrány egy nappal korábban vizsgálati fogságba helyezett két gyanúsítottja. Virginica Meda Leordean igazgatónő és Ileana Mirela Botici 33 éves végzős diák a kihallgatás során bevallotta, hogy több mint száz tanulótól gyűjtöttek pénzt az érettségiztető bizottság tagjainak megvesztegetése céljából. A Sülelmeden működő, ugyanakkor Máramarosszigeten is oktatást biztosító Gheorghe Pop de Băseşti magániskola igazgatóját 29 napos előzetes letartóztatásba helyezte a törvényszék, míg Botici szabadlábon védekezhet.

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) csütörtökön közölte: az igazgatónő ellen befolyással való üzérkedés és kenőpénz felkínálása, míg az esti tagozatos diák ellen befolyásvásárlás és befolyással való üzérkedésben való bűnrészesség gyanújával indítottak bűnvádi eljárást. A nyomozóhatóság szerint Botici közreműködésével Leordean összesen 106 ezer lejt (fejenként ezret) gyűjtött össze a végzős hallgatóktól, akik a megvesztegetésbe bevont mintegy negyven felvigyázó tanártól jelentős segítséget kaptak az írásbeli vizsgák során. Különben az ügyészség egyelőre nem hozta nyilvánosságra, kik a további érintettjei a korrupciós botránynak, az azonban bizonyos, hogy Virgil Ispas kolozsvári egyetemi tanárt, a máramarosszigeti érettségiztető bizottság elnökét gyanúsítottként idézték be. Miközben korábban az igazgatónő még azt állította: a lakásán folytatott házkutatás során lefoglalt 70 ezer lej és 1750 euró bankkölcsönből származik, csütörtökön már elismerte a csúszópénz eredetét. Hozzátette: „áldozati báránynak” tekinti magát, tettével pedig csak a diákjain kívánt segíteni.

*

Az Országos Statisztikai Intézet néhány napja közreadott egy tájékoztatást arról, mekkora az összjövedelmünk háztartásonként, személyenként, s az is kiderül, mire költjük azt. Talán nem meglepő, hogy egy romániai család bevétele felét élelemre költi, fizetése kétharmadát pedig alapvető szükségleteinek kielégítésére fordítja. A statisztikákból az is kiolvasható, hogy kultúrára, kikapcsolódásra, pihenésre összesen – a cigaretta és szeszes italok árát nem számolva – legtöbb havi 78 lej jut családonként.

2008 első négy hónapjában egy átlagos háztartás havi összjövedelme 1998 lej volt, ami személyenkénti 685 lejt jelent, vagyis a kétszáz eurót sem éri el. Az átlagot a városi 2294 és a vidéki 1615 lejes jövedelemből számolták ki. Érdekes, hogy a fizetés a lakosság bevételének mindössze ötven százalékát teszi ki. A másik 50 százalékba egyéni vállalkozói, tulajdonjog után származó, mezőgazdasági és egyéb jövedelmek sorolhatók. Városon 42 százalékkal jobban keresnek az emberek, mint vidéken, ahol bérük java részét mezőgazdasági termelés után kapják. Átlagosan számítva a legnagyobb bérek a pénzügyi tanácsadói ágazatban (3636 lej), a legkisebbek pedig a fafeldolgozásban (697 lej) vannak, tájékoztat az Udvarhelyi Híradó.

*

Európa legelégedetlenebb polgárai Romániát, és két szomszédját, Magyarországot és Bulgáriát lakják – derül ki a 69. Eurobarométer felmérés nemrég közzétett adataiból. Az európai közösségben rendszeresen végeznek egységes közvélemény-kutatást, az egyes országok eredményeit összesítik, illetve összevetik.

A 2008-as tavaszi felmérést a 27 tagországon kívül a tagjelölt Horvátországban, Törökországban és Macedóniában, illetve Ciprus törökök lakta felében is elvégezték. Romániában március 25-étől egy hónapon keresztül gyűjtötték az adatokat összesen 1019, 15 évnél idősebb személytől. A kérdések a személyes életkörülményekre, reményekre, az ország megítélésére, az EU-ról alkotott véleményre, az intézményekbe és hatóságokba vetett bizalomra vonatkoztak. Számokkal is bizonyított összefüggés mutatkozik a pénzzavar és az elégedetlenség között. Bulgáriában a lakosság 78, Romániában 64, Magyarországon pedig 60 százalékának okoz gondot a havonta érkező rezsiszámlák kifizetése. Ezzel párhuzamosan a bolgárok 59, a hazaiaknak 47, a magyarországiaknak pedig 52 százaléka elégedetlen saját helyzetével.

Ennek ellenére – a svédek után másodikként – Románia lakossága a legderűlátóbb a jövőt illetően: 44 százaléknyian bíznak abban, hogy jövőre jobban fognak élni (a svédek fele hiszi ugyanezt). A svédek ugyanakkor, a dánok, a finnek és a hollandok mellett a legelégedettebb európai polgároknak is bizonyultak (tízből legalább kilencnek a helyezte megfelel a saját elvárásainak). Érdekes, hogy a portugálok háromnegyedének gondot okoz a számlák fizetése, ennek ellenére ez kevesebb ötven százalékukat készteti elégedetlenségre, és nem panaszkodnak az írek, a ciprusiak és a csehek sem. Fontos észrevétel, hogy az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest a romániai lakosság 9 százalékkal nagyobb arányban (53 százalék) gondolja úgy, hogy jó irányba fejlődik az ország.

Változatlanul kétharmadnyian bíznak az Európai Unióban (ez 15 százalékkal magasabb, mint az uniós átlag), és meggyőződésük szerint inkább használt, mint ártott a csatlakozás. A hazai közintézmények iránt változatlan a bizalmatlanság, bár 5–7 százalékos emelkedés látszik fél év alatt. A legkevésbé a pártoknak (18 százlék), a parlamentnek (22 százlék) és a kormánynak (25 százlék) hisznek, nem sokat adnak az igazságszolgáltatásra (28 százalékos bizalom) és a rendőrségre (38 százlék) sem (ez utóbbi uniós átlaga például 63 százlék).

Továbbra is a hadsereg élvezi a legtöbb megkérdezett bizalmát (70 százlék), de látványosan nőtt (10 százalékkal) a sajtó hitele: a tévének 70 százaléknyian hisznek, a rádiónak pedig ennél egy percenttel többen. Nem vigasztaló, hogy a magyarországiak hozzánk hasonlóan bizalmatlanok a közintézmények iránt, ráadásul a sajtónak sem hisznek.

Az általános mutatókat és a lakosok országképét figyelembe véve Románia leginkább Litvániával, Lengyelországgal, Szlovákiával és Bulgáriával mutat hasonló képet, és legjobban Németországtól, Hollandiától, Finnországtól, Ausztriától és Belgiumtól különbözik, írja a Reggeli Újság.

Péntek

Budapesten Tőkés László és Járóka Lívia európai parlamenti képviselők kezdeményezésére kerekasztal-megbeszélésre került sor a magyarországi és a határon túli cigányság ügyében. A tanácskozáson a cigányság képviselői és a romákat érintő kérdések szakértői vettek részt. Farkas Flórián, Ékes Ilona, Soltész Miklós országgyűlési képviselők mellett a találkozó meghívottjai között volt Balog Zoltán képviselő, az Országgyűlés Emberjogi és Kisebbségügyi Bizottságának elnöke, Széles Gábor vállalkozó, a Magyar Gyáriparosok Szövetségének tiszteletbeli elnöke, valamint Rostás-Farkas György költő, a Cigány Tudományos és Művészeti Társaság elnöke.

A kerekasztal-megbeszélés résztvevői szerint a magyarországi cigányok társadalmi befogadása elsőrendű fontosságú nemzetpolitikai ügynek számít, amelyet nem szabad a pártpolitikai manipulációk szintjére lealacsonyítani, és az „oszd meg és uralkodj” elve alapján a mesterséges társadalmi feszültségkeltés eszközévé tenni.

A tanácskozás résztvevői szerint a cigányügy olyan nemzetstratégiai kérdés, mely a határok feletti nemzetegyesítés politikájának is szerves részét képezi. Az Alkotmány 1. cikkelyének értelmében, Magyarország a határon túlra szakadt magyar cigányság sorsa iránt is felelősséggel tartozik. A romakérdés nem utolsósorban egyike a politikai elsőbbségek (prioritások) közé tartozó európai ügynek, melynek képviseletét – az Európai Roma Stratégia keretében – Kárpát-medencei magyar európai parlamenti képviselők is elsőrendű hivatásuknak tartják.

A megbeszélésen konkrét javaslatokat fogalmaztak meg a kormány számára: nevesített roma célú támogatások; a pénzeket hatékonyan ellenőrző rendszer felállítása; a cigány munkanélküliség kérdésének kezelése, körzeti megbízottak kinevezése a falvakban fokozódó feszültségek enyhítésére.

*

Cătălin Predoiu igazságügyi miniszter szerint az Európai Bizottság továbbra is monitorizálja Romániát az igazságügy terén. Ahhoz, hogy az Európai Bizottság ne ellenőrizze folyamatosan Romániát, az összes szakintézménynek együtt kellene működnie – mondta Predoiu pénteken, miután aláírta a Román–Francia Jogászok Egyesületének alapító dokumentumát Henri Paullal, Franciaország romániai nagykövetével együtt.

Bár Románia monitorizálása folytatódik, nem szabad figyelmen kívül hagyni az előrelépéseket sem, tette hozzá Predoiu. Az igazságügyi miniszter a haladás jeleként említette az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség megalakulását, illetve a törvénykönyvek véglegesítését és vitára bocsátását.

Hétvége

Mircea Geoană PSD-elnök a PSD és a PC Országos Tanácsainak együttes ülésén kijelentette, ha a két párt kormányra jut, 1000 lejre emelik a minimálbért, nyolc UEFA-stadiont, 1 000 kilométernyi autópályát, s ráadásnak 1000 km vasutat építenek. A leendő PSD–PC kormány-program javaslatot arra alapozzák, hogy a jövedelemadó megmarad a jelenlegi 16 százalékos szinten. Geoană szerint 10 százalékos adót kellene fizetniük azoknak a személyeknek, akiknek jövedelmük alacsonyabb az országos átlagbérnél, azok pedig, akiknek jövedelme meghaladja az átlagbért, 16 százalékos adót fizessenek.

Ennek a folyamatnak a végiggondolására és egy cselekvési tervre vonatkozóan nincsenek elképzelések. A tüneti kezelésen túl nem lelni nyomát a távlati kibontakozásnak, a társadalmi és gazdasági élet valamennyi területére kiható leépülés következményeit felmérő odafigyelésnek, adekvát megoldásoknak. Gondoljunk csak az egyre romló munkaerő-utánpótlásra, a szociális ellátás fokozódó gondjaira. A – romániai viszonylatban – két évi gyermeknevelési szabadsággal együtt járó anyagi juttatás az anyaság megbecsülésének kifejeződése lehetne, ha a két év leteltét a gyermek felnőtté-válásáig tartó hatékony kormányzati támogatás követné, vagy a több gyermeket felnevelő anyát hasonló jogok illetnék, mint a bármely más hívatást főfoglalkozásként folytató személyeket. Az adókedvezmények, a fiatalok fészekrakását elősegítő rendelkezések annyira jelentéktelenek, hogy nem fokozzák a gyermekvállalási kedvet. Nevelési rendszerünkben és a magatartás-formáinkat meghatározó szellemi-erkölcsi életünkben a család, mint nemzetfenntartó közösség, mint társadalmi alapsejt nem kapja meg az őt megillető helyet. Kezd elterjedni a közgondolkodásban és közbeszédben a defetista és pesszimista beletörődés, miszerint ezen a helyzeten nem lehet már semmiképp változtatni, beteljesül Herder jóslata, előbb-utóbb eltűnünk a térképről, és 2200-ban eltemetik az utolsó magyart. Ennek a közhangulatnak a kialakulásában döntő felelőssége van a tehetetlen, ún. „megélhetési” politikusoknak és a társadalmi közérzetet negatív irányba alakító, mondhatni deformáló szellemi-művészeti áramlatoknak, köztük elsősorban a divatos hedonista szemléletet propagáló médiumoknak. Mondhatnók, hogy ez több mint felelősség: ez már bűn. Nem akadt még egyetlen olyan miniszter vagy parlamenti képviselő, aki azt mondta volna, hogy mindezen bajokra van egy nem is lehetetlenül nehéz megoldás: anyagi, szervezési, nevelési eszközök összehangolásával és maximális hatékonyságú bevetésével el kell érni, hogy 2,1 százalék legyen a termékenységi index.

Erre pedig azonnal pénzt, szervező-végrehajtó kapacitást kell létrehozni a legfelső törvényhozási szinttől a helyi önkormányzatok szintjéig.

Így már biztosítva van a népesség reprodukciója, az egészséges társadalmi élet alapfeltétele.

Kiragadva a számos reményveszejtő ok, akadály, jelenség hínárjából azt az egy tényezőt, hogy írd és mondd: 2,1 százalék, vagyis kettő egész egytized százalék megmaradásunk együtthatója, bűvös száma ! – már nem tűnik lehetetlennek, mindaz, amit a kishitűek, a gyámoltalanok a gyávák, az önfeladók „lehetetlennek” tartanak.

A kormányzási-országvezetői vetésforgó szereplőiről azonban mindegyre Churcill lényeglátó megállapítása jut az ember eszébe, miszerint a politikusok mindig a következő választásokra gondolnak és csak az államférfiak azok, akik a következő nemzedékekre gondolva cselekszenek. Megállapíthatjuk keserűen, hogy nincsenek, avagy alig vannak államférfiaink. Mármost akkor mit tegyünk mi, akik távol vagyunk a makrotársadalmi, nagypolitikai eszközök igénybevételének lehetőségeitől?

Az a fajta válasz természetesen szóba sem jöhet, hogy mélabúba, halálváró hangulatba zuhanva várjuk a véget. Ha tudjuk azt, hogy nemcsak a lét (és nem mindig elsődlegesen) határozza meg a tudatot, hanem a tudat a létet és a tudat a magatartást, akkor már alapos és reális lehet a reményünk, arra nézvést, hogy kilábalunk ebből a demográfiai válságból és lesznek újabb és újabb nemzedékeink, akik tovább viszik mindazt, amit az elmúlt ezredek során az emberiség asztalára mi, magyarok letettünk.

Gyakran emlegetik, hogy a törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalom mellett és után a modern korban kialakult a negyedik hatalom: a média hatalma. Újságok, rádiók, televíziók, újabban az internet rendkívüli hatást gyakorol társadalmi folyamatok alakulására. Kormányokat buktatnak, újakat segítenek hatalomra, életstílust, divatot diktálnak. – Ideje, hogy beszéljünk az ötödik hatalomról: a civil világ hatalmáról, a polgári szerveződésekben halmozódó hatalmas energiákról, amelyek a jövőben egyre inkább meghatározóvá válnak-válhatnak.

A Magyarok Világszövetsége által kezdeményezett Reménység Házai, a NOE – Nagycsaládosok Országos Egyesülete –, az online Demográfiai Fórum, a Nagycsaládosok Erdélyi Szervezete, az Erdélyi Családsegítő Szervezet, az Életfa, a Kismamaklub, a Várandósok Klubja, a Magyar Mozgássérültek Társaságának Leányanyákat támogató Programja, a Magyar Ifjúsági Tanács, az Erdélyi Magyar Ifjak, az Áldás-Népesség Mozgalom – mindezek az első lépéseit jelentik annak a hosszú, nem könnyű, de reális és végigjárható útnak, amely kivezet a jelenlegi siralomvölgyből. Amely útnak addig kell tartania, amíg egy igazi hazafi, egy államférfi kiáll a parlament szószékére és sürgős, rendkívüli törvénytervezetet terjeszt elő az előbb elmondottak értelmében… És hogy ez az államférfi mielőbb kiemelkedjen a némaságból, szót emeljen és cselekedni kezdjen, nekünk, civileknek kell fáradhatatlanul követelnünk ezt a törvényt, az ÉLET TÖRVÉNYÉT, a MEGMARADÁSUNK TÖRVÉNYÉT egyre hangosabb szóval, mindaddig, amíg feljut a magas törvényhozás füléig. Nem lehetetlen, hiszen volt már hasonlóra példa!

Számunkra, civil személyek számára az a feladat marad, hogy felhagyjunk a siránkozással és hirdessük, terjesszük magánéletünkben, környezetünkben, szervezeteinkben, egyházainkban, munkahelyünkön, pártunkban, családunkban: nincs vége a magyarok történelmének, hanem újabb napfényes lapjait írhatjuk… És ez kizárólag rajtunk múlik, kizárólag a mi kitartásunkon a mi akaratunkon, elhatározásunkon, hazaszeretetünkön és reménységünkön, hitünkön, amely nem egy világcsodát művelt eddig a históriában…

Az MDF kormány idején, 1993-ban a magyar parlament egy alkotmányjogilag igencsak aggályos törvénymódosítást fogadott el, melynek értelmében ún. önkényuralmi jelképeket, konkrétan „horogkeresztet, SS-jelvényt, nyilaskeresztet, sarló-kalapácsot, ötágú vörös csillagot vagy ezeket ábrázoló jelképet” tilos terjeszteni, nagy nyilvánosság előtt használni, továbbá közszemlére tenni. Hadd idézzük a törvénymódosítás indoklását: „a XX. század szélsőséges politikai eszméi Európában és Magyarországon a hatalom erőszakos megszerzése és kizárólagos birtoklása útján olyan diktatúrákat hoztak létre, amelyek semmibe vették az emberi jogokat és magyar állampolgárok tömeges kiirtásához vezettek. Az Országgyűlés abból kiindulva, hogy az említett szélsőséges eszméket magukénak valló államok, szervezetek, mozgalmak jelképeinek használata fájó sebeket szaggat fel és összeegyeztethetetlen alkotmányos értékeinkkel” alkotta meg a törvényt.

A jobboldal bennfenntesei (akik közül nem mindenki örvendett az új törvénynek) már másfél évtizeddel ezelőtt is tudni vélték, hogy a konzervatív kabinet azért hozta meg e törvényt, mert elébe akart menni annak, hogy az előbb-utóbb hatalomra kerülő másik oldal esetleg csak a náci jelképeket tiltsa be, tudván tudva, hogy azok újraengedélyezéséért szalonképes politikai erő aligha folytathat harcot. Az aszimmetria pedig, mely egyébként több civilizáltnak mondott európai államban uralkodik napjainkban, méltatlan, igazságtalan és történelemhamisító, mert azt sugallja, hogy a kommunista eszmerendszer és politikai gyakorlat elfogadhatóbb lenne, mint a náci eszmerendszer és politikai gyakorlat.

A törvényt több ízben is alkalmazták, többször a nevetségességet súrolva, mint például a kommunista rendszerből és annak mai utódaiból gúnyt űző, s mind cégtábláján, mind belső dekorációjában vörös csillagot használó Marxim nevű kultuszkocsma esetében. Hasonlóan abberált eljárás volt az is, amikor a radikális jobboldal EU-ellenes plakátjait azért tiltották be, mert szerepelt rajtuk a horogkereszt és a vörös csillag, holott világos és egyértelmű volt a negatív konnotáció: a plakát nemet mondott mind a nácizmusra, mind a kommunizmusra, mind az EU-ra.

Sajátos, nem várt fordulatot vett az ügy a minap, amikor a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság kimondta: a magyar Büntető Törvénykönyv említett szakasza ellentétes az Európai Emberi Jogi Egyezménnyel. A döntésre annak kapcsán került sor, hogy a Munkáspárt alelnökét, Vajnai Attilát a Fővárosi Bíróság elítélte a vörös csillag viseléséért, Vajnai pedig nem hagyta a dolgot annyiban és Strasbourgig ment vélt vagy valós igaza keresésében.

Akár ünnepelhetnénk is a strasbourgi ítéletet, mint a szólásszabadság győzelmét, ha nem élnénk a gyanúperrel: a magas európai bíróság vajon ugyanígy ítélt volna, ha SS jelvény vagy horogkereszt adta volna a per alapját? Most a magyar parlament lépéskényszerbe került. Két lehetősége van: eltörli az egész 269/b szakaszt a BTK-ból vagy csak a vörös csillagra való utalást emeli ki a törvényszövegből. Az első döntés helyes és elvszerű lenne: ma egyik rendszer sem restaurálható, egyik jelkép sem jelent önmagában veszélyt senkire, s a szólásszabadság alapjoga sérül amennyiben bárkinek törvényileg írják elő, hogy milyen jelvényt hordhat és milyet nem.

Félő azonban, hogy a második variáns valósul meg (a strasbourgi bíróság ítéletének balliberális kommentálása egyébként ezt vetíti előre) s Magyarországon is törvényi legitimációt kap a két emberellenes rendszer aszimmetrikus kezelése. Ez viszont azt üzenné, miként Rózsa Flores Eduardo vonatkozó írása találóan leszögezi, hogy „a vörös csillag alatt legyilkoltak nem érnek annyit, mint akiket a horogkereszt, vagy a nyilaskereszt alatt gyilkoltak meg”.

A helyhatósági választások sok cirádás kortesbeszéde között elsikkadt egy olyan téma, amely hosszú, és talán nem is olyan hosszú távon a székelyföldi magyarság „tömbségét” fenyegeti: a regátiak szépen lassan felvásárolgatják a viszonylag olcsó telkeket, ingatlanokat. A jelenség még nem általános, de egyre gyakrabban üti meg román szó a fülünket patinás üdülőhelyeken, ahol a kiszolgáló személyzet és a tulaj bukaresti hadarással, moldvai vagy éppen oltyán tájszólásban értekezik. Nem csoda, hogy ez így alakul, hiszen a székelyföldi megyéknek az erdők fogytával nincs komlyabb gazdasági potenciáljuk. Egyetlen lehetőségük éppen a turizmusban rejlene, és ez kezd kifolyni a kezeik közül. Az elmúlt évek gyakorlata azt igazolja, hogy a komoly befektetők széles ívben elkerülik a Székelyföldet, és igazuk is van, hiszen messze esik a főbb útvonalaktól, repülőterektől, stb. Ráadásul hideg is. Az egyetlen vonzerő az olcsó munkaerő és az alacsony telekár, amit egyesek ki is használnak. Persze nem a komolyabb vállalkozások létrehozására, hanem a gyorsabb és könnyebb vendéglátó-iparban húzzák ki az egyetlen szőnyeget a helyiek lába alól. Bár a székely pityóka legendája még él, egyre több gazda adja fel ezt a megélhetési lehetőséget az uniós megszorítások miatt. A csíkszeredai piacon csak moldvai krumplit lehet kapni, és mivel az itteniek zöme tömbházban lakik, hát ezt vásárolják kilóra. Persze falun meg lehetne venni sokkal olcsóbban a sokkal ízletesebb helyi termést zsákszámra, de hát hol tárolja az ember?

Aki anyagilag megszorul, jobb híján eladja a földjét. És itt véget ér a székely virtus, hiszen az adásvételkor már nem számít a vevő nemzetisége, az viszi a telket, aki többet fizet.

Idén tavasszal barátságos horgásztanyára tértünk be a Bucsin tövében. Kedves magyar asszony nyitott kaput a panzió mellett, még a kiskutya is magyarul vakkantott néhányat, amúgy a tisztesség kedvéért. Távozáskor vettük észre a táblát: a telek eladó. A háziasszony az okát is elárulta: a gyerekek kirepültek, a férje nemrég meghalt, nem bírja egyedül ellátni a fogadót. Ahhoz pedig kevés a bevétel, hogy alkalmazottakat fogadjon. Ilyen egyszerű. Nemrég ismét arra jártunk, a házon, kapun lánc, lakat. A szomszédoknál érdeklődtünk, mikor jön haza a gazdasszony. „Az már soha – mondták, eladta a házat valami brassói rományoknak.”

Senkinek sem lehet megtiltani, hogy túladjon a házán, a földjén. Azt sem lehet megszabni, kinek adja el. A jelenség azonban aggasztó, és inkább erre kellene figyeljenek az autonómia-harcosok, ahelyett, hogy egymásra acsarkodnának. Az elrettentő példa ott van a szomszédban: Magyarország nyugati részét már rég felvásárolták az osztrák sógorok, az északit pedig mostanság kezdik vásárolgatni a tótok. A folyamat megállítására szemlátomást nincsen orvosság, s ha ez így van, akkor talán egy generáció sem kell ahhoz, hogy a Székelyföld etnikai térképe gyökeresen megváltozzék. Valamit tenni kéne, mert teli torokból bömbölni a „porlik, mint a sziklát” nem elég. A román közszolgák, rendőrök és katonatisztek szolgálati lakással idecsalogatott ezredei után, itt állnak a civilek a Székelyföld kapujában, teli pénztárcával. Erre odafigyelni sem a következő román koalíciós partnereket puhító RMDSZ-nek, sem a frissen megalakult és önmagát kereső MPP-nek nincs ideje. Nem is lehet, hiszen itt egyfolytában kampány van, ahogyan azt találóan egy EP-képviselőnk megfogalmazta.

De közben félő, hogy amit nem tudott elérni az etnikai tisztogatás terén Ceauşescu bácsi, azt eléri majd a kapitalista ingatlanpiac.

– Az erdélyi nyarak évről évre közéleti, zenei, képzőművészeti és tucatnyi más témájú szórakoztató, kikapcsolódást nyújtó táborok egész sorát kínálják. Ezek között a Bálványosi Nyári Szabadegyetem talán a legrégebbi, hiszen közvetlenül a rendszerváltás után indult. Idén új szervezőkkel, de a már megszokott vonalvezetéssel lép ismét színre. Hogyan ítéled meg: megújulásra, megújításra szorult a tábor?

– Részben igen, hiszen ami 18 éve zajlik, abban időnként akaratlanul is változásra van szükség. Mégis, aki végignézi a programot, rájön arra, hogy mindaz, ami Tusványost jellemzi, továbbra is a helyén van. A megújulás elsősorban a szervezőcsapatra vonatkozik és egy teljesen új, friss arculatra, amelyben viszont a meghagytuk az alapelemeket. Amikor a szervezéssel megbíztak, nem az volt a cél, hogy mindent átrajzoljunk, hiszen az eddigi kiírásokból sok mindent érdemes volt megtartani, vagy hasonló módon folytatni.

– A tábor kezdetektől fogva a Fideszhez közelálló politikusok, szakemberek, különböző közéleti személyiségek kedvenc találkozóhelye volt, és maradt ma is. Mindeközben Magyarországon, de immár Erdélyben is kialakultak a Fidesz holdudvarán kívül álló jobboldali személyiségek, közszereplők, akik a legnagyobb ellenzéki párttól eltérően többek között hangsúlyosabb nemzetpolitikát követelnek az anyaország és a határon túli magyarság bevonásával. Lesz-e feléjük is nyitás?

– A program kialakításában is törekedtünk a sokszínűségre, és továbbra is igyekszünk megjeleníteni a magyar–magyar, illetve a magyar–román párbeszédet, az érdembeli viták folytatását. Ezekre meghívást kapott több magyarországi és határon kívüli magyar párt képviselője is. A Székely Nemzeti Tanács képviselői szintén szerepelnek a programunkban. A meghívottak közt ugyanakkor nemcsak politikusok, hanem társadalomkutatók, politológusok, szociológusok vannak, akik nem minden esetben vallanak hasonló nézeteket az elemzés vagy a további tervezés kapcsán.

– A Tusványos a román–magyar, és a magyar–magyar párbeszéd egyféle műhelyeként indult. Az utóbbi években az erdélyi magyar-magyar párbeszéd fontos színterévé is előlépett. Mekkora ezeknek a kerekasztal-beszélgetéseknek a közéleti, politikai hozadéka?

– Nyomon követhető, hogy ami általában Tusványoson a magyar (nagy)politikusok részéről elhangzik, arra gyakran még jó ideig visszautal a sajtó, az elemzők, olykor az illető politikus is. Mindez azért, mert ott mindenki kicsit oldottabb, közvetlenebb módon fogalmaz, jobb üzenetek jutnak el a közélet iránt érdeklődőkhöz. Idén két választás közt vagyunk. Megjegyzem, éppen ezért a program összeállításában nehezebb dolgunk volt, mert bizonyos politikai szereplőket választási időszakban nehezebb meggyőzni arról, hogy elfogadják meghívásunkat. A helyhatósági választások elemzése fontos szerepet kap a szabadegyetemen, ugyanakkor a várt megegyezés esélyeiről is több szó esik majd. A péntekre tervezett Tőkés–Markó találkozónak éppen ezért kiemelt jelentősége van, akárcsak a magyar nemzetpolitikáról szóló beszélgetésnek is. E beszélgetések hozadéka pedig elsősorban az adott szereplőktől függ.

– Az idei program a bőség zavarába hozza az érdeklődőt, sok a párhuzamos rendezvény, ugyanakkor a kerekasztal-beszélgetések helyenként túlzsúfoltak előadókkal. A kívülállónak az az érzése, hogy esetenként sokkal több a meghívott, mint amit az egy-két órás rendezvény és a közönség elbír. Lesz-e idő élő párbeszédre a közönség tagjaival?

– A kínálat sokszínűsége egyszerre kifejez egyfajta igényt és lehetőséget is, hiszen ki-ki megtalálhatja azokat a programokat, amelyek érdeklik. A változatosság gyönyörködtet – szokták mondani –, a programok komolyabb és lazább műfajokat ötvöznek, így reméljük, hogy mindenki talál a maga számára megfelelőt.

A programban helyenként valóban több meghívott is szerepel, ám az általános gyakorlat szerint egy-egy rövid felvezető után a közönség kap szót, melyre az illető meghívottak igyekeznek választ adni, avagy elkezdődik egy eszmecsere. Természetesen itt igencsak fontos szerep hárul a moderátorra, aki ügyesen kell bánjon a megszabott idővel.

– A Kárpát-medencei nemzeti oldal, a jó ideje ellenzékbe szorult magyarországi jobboldal anyagilag ínséges időket él. Gondolom, nincsenek pénzbőségében a szervezők sem. Hogyan sikerül előteremteni az évről-évre növekvő költségeket?

– A szervezéshez szükséges anyagi fedezetet pályázati úton, illetve a szabadegyetem támógatóinak révén próbáljuk biztosítani. Ezt több szervezet próbálja összegyűjteni, nem kis erőfeszítéssel.

Beszélgetés Koszta Istvánnal Huszártörténet című könyvéről

Nem mindennapi olvasmány jelent meg a csíkszeredai Tipographic nyomdában. Koszta István Huszártörténet címmel közzétette, jegyzetekkel ellátta és megírta a magyar királyi marosvásárhelyi 9. honvéd huszárezred történetét levéltári dokumentumok, emlékiratok, naplók, szemtanúk vallomásai alapján. A könyvet dr. Balla Tibor hadtörténész és dr. Pál-Antal Sándor történész, levéltáros lektorálta. A 488 oldalas kiadványt gazdag Melléklet fejezet egészíti ki. A könyvet Budapesten, a kézirat elkészítését támogató Hadtörténeti Múzeumban mutatták be. A szerzővel a könyv létrejöttének körülményeiről beszélgettünk.

– Egy gazdasággal, kisebbségtörténettel, politikatudományi kérdésekkel foglalkozó újságíró egyszer csak hadtörténeti könyvet tesz az asztalra. A Huszártörténet sokévi munka eredménye. Mi a témaválasztás története?

– Családi megbízással indul. Németországban élő kisebbik lányom arra kért – lévén már csak én maradtam itthon a szülőföldön –, hogy írnám meg a család történetét, szeretnének visszatekinteni a gyökerekig, ha már nem is tudnak visszajönni. A család fogyóban van Erdélyben. Az Apafi Mihálytól kapott armálisban (csak címert, de birtokot nem adományozó nemesi levél) görög eredetűnek feltüntetett család Biharban telepedett le, de az armálist már Hunyad megyében hirdették ki. Katonanépek voltak, de adott a család néhány kiemelkedő intellektust is. Őket szerettem volna megtalálni, hogy jelezzem időben a család történetét. Legutolsó a nagyapám volt, aki részt vett huszártisztként az első világháborúban. Azzal a gondolattal kezdtem kutatni, hogy archívumban találok majd dokumentumokat, amelyek utalnak a tevékenységére, hiszen tudtuk, hogy többször kitüntették, hadban viselt dolgaiért vitézzé avatták.

Felmenőink már nem élnek, tehát levéltárakban próbálkoztam és eljutottam a Budapesti Hadtörténeti Intézetbe. Ott első kérésemre elővették nagyapám törzslapját és egy vékonyka barna borítékot, amely tartalmazta a vitézségét bizonyító iratokat. Öröm volt persze olvasni galíciai és ukrajnai „vitézkedését”. Megírtam a kért vázlatos családtörténetet, viszont addigra megfogott és nem hagyott a téma. Mert ha már kiderült, hogy ő a szamosújvári 4. század tisztje volt, akkor meg kellett keresnem annak is a dokumentumait. Összegező irat, tanulmány nem jelent meg erről az ezredről, kivételt képez a Magyar huszár c. kiadvány, romantikus ki-kicsoda a ‘30-as évekből, visszaépítendő az elveszített önbizalmat. Itt jelent meg Péczeli László jegyzésével egy vázlatos összegzés az ezredről, amely hősiesen vállalta a küzdelmet (igaz 90 százaléka ott maradt a fronton), egyszóval romantikus kiszínezéssel.

– Az ezred 4. századánál vagyunk Szamosújváron, amely a 9. honvéd huszárezred részét képezte. Ez viszont marosvásárhelyiként ismert a történelemben. Hogy kerekedett ki a történet, hiszen a könyv erről szól?

– Szerencsém vagy kutatói kitartásom volt nagyobb, nem tudom, de a hadtörténeti levéltár munkatársainak baráti együttműködése révén megtaláltam az ezred iratait egy zugban. Kilencven éve senki elő nem vette, feldolgozása azt jelentette, hogy megszámozták az 1,4 f. méter anyagot és dobozolták. Az egyik dobozban találtam egy harcinapló-részletet, ami 1914. augusztus 14-től követi éppen annak a 4. századnak az útját, amiben nagyapám is szolgált.

– Hadd vessek közbe egy kérdést: laikusként hogy igazodott el ezekben a hadtörténeti dokumentumokban, hiszen ezeket nyilván katonák írták katonáknak, a maguk szaknyelvén.

– A naplórészletet, amiről beszéltem összemásolták egy másik naplórészlettel. Ugyanennek az ezrednek az utász szakaszparancsnoka azonos keltezéssel kezdődő harci naplójának a részleteivel, ami 1914. novemberig követi az eseményeket. Filológusként természetesen visszacseng az embernek a Kossuth–Széchenyi párhuzamos napló, bár tartalmilag semmi köze a kettőnek egymáshoz. Az első gondolatom mégis az volt, hogy a két naplórészletet úgy ahogy van, egy kis irodalmi bevezetővel összefésülöm és kiadom olvasmányként, mint kuriózumot. Csakhogy ott volt a többi doboz is, találtam jó néhány egyéb iratot, ezrednaplót, hadműveleti iratot, ami kiegészítette, értelmezte a két rövidke naplórészletet. És itt kezdődött a hadtörténet. 1916-ban fogságba esett az ezred, ez az év, illetve az előtte levő időszak nagyon hiányosnak tűnt. Folytatnom kellett a kutatást. Ahhoz, hogy értelmezzem a dokumentumok szövegét, és rendbe rakjam a saját fejemben, meg kellett kérdeznem a szakembert. Két hadtörténész szakember foglalkozik az I. világháború-témával: dr. Balla Tibor levéltárvezető-helyettes Bécsben, a másik dr. Pollmann Ferenc a Budapesti Hadtörténeti Múzeumban. Megkaptam dr. Ballától azt a kötelező bibliográfiát, amit elöljáróban el kellett olvasnom, tizenegy könyv volt ez akkor, ezek segítettek fogalmi eligazodásban és általános tájékozódásban. Balla Tibor A Magyar lovasság története 1914-ig című könyvét sűrűn idézem könyvemben, ott, ahol fogalommagyarázatról van szó. Mi az, hogy század, kikülönítés, szakasz, elővéd, utóvéd, lövegfedezet, sorolhatnám vég nélkül, mert még a csákó vagy ruházat színe is fontos. Összességében hatévi kutatói munkám van a megjelent könyvben.

– Következett tehát a néhány hónapos tanulmányozási időszak, amikor eljutott oda, hogy a két naplót beépíthette egy levéltári dokumentumanyagba. A huszártörténet két könyvből áll, két napló, két „főhős”. Kikről van szó?

– Az egyik, mondjuk hogy „főhős”, Ehrlich Géza, aki hadnagyként kezdte pályáját a szamosújvári századnál, a Ludovika Akadémia elvégzése után. Resicabányai születésű, majd a család Szászvárosra költözik, tehát erdélyi család. Azért tartom fontosnak, mert ritka a tényleges tisztek között az erdélyi család, jóllehet a könyvemben is megtalálni az erdélyi történelmi családok fiait. Megjegyzendő, hogy ők tartalékosok voltak. (Az 1914-es nyári és őszi eseményekben a lovas ezredek felderítő és hírszerző feladatokat végeztek a keleti hadszíntéren. Legendák születtek az augusztusi hősies lovasrohamokról, valójában tragédia volt, elpusztult az 5. honvéd lovashadosztály és a 11. is, amelynek része volt a 9. honvéd huszárezred, maradandó veszteségeket szenvedett. A tisztek 60 százaléka a harctéren maradt, be kellett tehát hívni a csapatvezetési tapasztalatokkal nem rendelkező tartalékosokat.)

– Ehrlich Géza viszont a második világháborúban is részt vett, sőt megérte a hadifogságból való hazatérése után az 1956-os forradalmat. Ki a másik hős?

– Maczky Emil századost az 5. kassai honvéd huszárezredtől vezényelték át, kétévi szolgálat után a 9. honvéd huszárezredhez, ahol oktató tevékenységet is folytatott. Az utászszakasz parancsnoka volt az elvonuláskor, 1914. augusztus 10-én. A szakasz ezredközvetlen volt (az ezredparancsnokságnak alárendelt). Az ő harci naplójának részlete színesebb, mint az Ehrliché, mert amolyan gourmand (ínyenc) volt, rafinált élvezője a konyhaművészetnek, aki rendkívül színesen írja le még az olykor sovány, szegényes tiszti étrendet is. Egyébként hevesi származású, apja Heves megye főispánja, országgyűlési képviselő volt. A háború után visszavonul birtokára gazdálkodni majd főispánságot szerez megyéjében, később Miskolcon. Ez vezet élete tragédiájához majd 1945-ben, amikor gyilkosság áldozata lett.

– Aki kézbe veszi a könyvet, nehezen tudja letenni. A kiegyezéstől a világháború végéig követhető a huszárezred története és vele együtt két erdélyi város – Marosvásárhely és Szamosújvár – századfordulós társadalmi élete, áttételesen Erdély története. A könyvet szerzőként úgy határozta meg, hogy az elfelejtett marosvásárhelyi honvéd huszárezred regényes története. Valójában műfajilag minek tekinthető?

– Magam sem tudtam eldönteni, hol azt mondom regényes történet, máskor egyszerűen ezredtörténet, kultúrtörténeti összefoglaló, dokumentumkötet, mert mindez együtt van benne. Fontos volt az első könyvben Marosvásárhely, mert el kellett mondani az ezred előtörténetét. 1868-ban megjelenik a véderőtörvény, amely kimondja, hogy a honvédséget fel kell állítani, önálló magyar hadseregként, magyar vezényszavakkal, annak mintájára, ami már megvolt, nevezetesen a császári és királyi minta, amihez 1913-ig igazodott a honvédség. El kellet helyezni tehát az ezredet, amelyet előtörténete Marosvásárhelyhez köt, hosszú vajúdás után 1890-ben lett a neve magyar királyi marosvásárhelyi 9. honvéd huszárezred, addig csak 9. honvéd lovasezred volt.

Építkeznek, laktanyát alakítanak ki. A tiszteket polgároknál kvártélyozzák el. Ennek kapcsán elmentem a Maros Megyei Állami Levéltárba, ahol szerencsés találkozásom volt Pál-Antal Sándorral, aki mindent tud Marosvásárhelyről, és aki azonnal elővette a marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal Műszaki iratait, mert emlékezetből tudta, hogy látott ott valamilyen laktanyával kapcsolatos rajzokat. Valóban megtaláltam a laktanya építésének eredeti terveit és leírását és egy későbbi laktanya építési megállapodást 1914-ből, amit már nem sikerült megvalósítani. Kikerekedett a huszárezred létének a meghatározása, körbeírása Marosvásárhelyen. Korabeli lapok is beszámoltak a jelenlétéről. Versenyekről, társasági életről, sőt pletykákról, párbajról, adósságról, kaszinói estekről, hiszen ha már egy huszár megjelent valahol, arra oda kellett figyelni, már az egyenruhájánál fogva is.

– Említette a marosvásárhelyi levéltéri dokumentumokat. Egészében a háború előtti és utáni időszakot miből lehetett felépíteni?

– Minden kutató munkájának az eredménye véletlenek sorozata. Szinte hihetetlen az a történet, ahogyan egy nyíregyházi barátom révén további adatokhoz jutottam. Ő földrajztanárként turistacsoportokat vezet Erdélyben, Máramarostól Székelyföldig. Pár évvel ezelőtt jelent meg egy Huszárlexikon, amelynek egyik szerzője nyíregyházi. A tusnádfürdői Bálványosi szabadegyetemen találkoztam a barátommal és mondom neki, hogy szeretnék találkozni Bene Jánossal, aki a könyv szerkesztője és a múzeum munkatársa. Erre odavezetett a kirándulócsoport egyik tagjához és bemutatott bennünket egymásnak. Emlékezetből megadta Ehrlich Géza Budapesten élő lányának címét, legközelebbi utam tehát oda vezetett. A család jóvoltából vehettem kézbe Ehrlich Géza emlékiratait, benne részleteiben a század története a kezdetektől a kiparancsolásáig. Így állt össze az első könyv teljes egészében: laktanyaépítés, huszárélet, korabeli sajtódokumentumok, vagyis Marosvásárhely és Szamosújvár társadalmi, gazdasági élete a századfordulón, az ezred köré fonódó története a két városnak.

– A történet háborúval folytatódik és ez már a második könyv témája.

– Ausztria–Magyarország hadvezetése 1914 augusztusában valamennyi lovashadosztályát a keleti hadszíntéren távolfelderítésre vetette be. Emlékezetes nyílt ütközetekre került sor, kijózanító tapasztalatokkal, hogy majd többszöri átszervezésre kerüljön sor, végül 1918 májusában Bukovinából, ahol végre egy sikeres éve volt az ezrednek, levezényelik az olasz frontra, ahonnan megfogyva ugyan, de teljes fegyverzettel novemberben kerül vissza Erdélybe, nehezen értelmezhető körülmények közé. 1918. december közepén kiparancsolják és Debrecenben gyülekeztetik az ezredet, amelynek csak a pótkerete vészelte át a magyar haderő elrendelt öncsonkítását. A két utolsó évi háborús részvétel, a sikerek és félsikerek, az átszervezés, hétköznapi történetek is kiolvashatók a levéltári dokumentumokból, ha azokat értelmezni tudja a kutató. A viszonylag teljes kép kialakításához azonban hatalmas anyagot kellett hozzáolvasni. Lényeges tudni azt, még mielőtt a könyvet kezébe veszi az olvasó, hogy a háborús fejezet sem a Nagy Háborúról szól, hanem az ezredről és az ezred embereinek a dolgairól a négy háborús év alatt, meg az otthoni (vagyis marosvásárhelyi és szamosújvári) polgári háborús hétköznapokról is!

– Gazdag képanyag tartozik a könyvhöz. Honnan jutott hozzá?

– A Hadtörténeti Múzeum fotótárában jutottam hozzá, szintén szerencsés véletlenek során. A 9. honvéd huszárezred fotóalbumát sikerült megtalálni egy leltározás nyomán, ami nem rég került a múzeum tulajdonába, báró Rudnyánszky Gyula Budapesten élő lánya adta át megőrzésre. Rokonaik is most láthatták először azokat, akik a képeken láthatók. Továbbá el kell mondanom, hogy széleskörű levelezést folytatok. Sok embert megkerestem, azokat, akik valamilyen összefüggésben szerepelnek a dokumentumokban. Megjelent a sajtóban egy felhívásom, kérésem arra, hogy ha valamilyen forrással rendelkeznek jelentkezzenek. Sokan jelentkeztek a leszármazottak közül. Tőlük is kaptam sok értékes anyagot, egy részét be is építettem, de korántsem teljes. A megtalált dokumentumanyag 60 százalékát képezi a könyv. Pár nap múlva találkozom Kő Pál Kossuth-díjas szobrászművésszel, aki Maczky Emil unokaöccse, és aki felajánlotta segítségét a család történetének feltárására. Vagy, Németországból jelentkezett a Klajnik Attila, aki a család 30 db. korabeli, rekonstruált fotóját küldte el most, a budapesti június 6-i civil bemutató után, mert csak most sikerült vele találkozni. És még sokan, mások, akiket név szerint is megemlítek a könyvben. Tehát ez egy továbbélő anyag.

– Hadtörténésszé vált?

– Nem tiltakozom ellene, amióta a Hadtörténeti Intézet munkatársai társaságában azzá avatott a szűk szakma és dr. Pollmann Ferenc hadtörténész, könyvem civil bemutatóján válogatott és népes közönség előtt azzal kezdte méltatását, hogy rácáfolva könyvem egyik szerénykedő sorára hadtörténésznek nevezett és hosszan ki is fejtette, hogy miért. Június végén Veszprémbe már ebben a minőségben kaptam meghívást egy levéltári rendezvényre. Nyilvánosan hadtörténésszé avattak a hadtörténészek, mint Mátyást királlyá a Duna jegén. Erre büszkébb vagyok, mintha valamiféle oklevélben igazolnák, hogy intézményesen ez a végzettségem. Van más, elég.

– Kinek ajánlja a könyvét elolvasásra? Mikor lesz erdélyi bemutatója?

– Mindenkinek, akit érdekel Erdély társadalmi élete, eseményei a boldog békeidőben és az első világháború idején. Sajnos drámaian szomorú a történet vége. A könyv olvasása közben tehát egy régen elmúlt korszakba repülünk vissza, képzeletbeli időutazás során. Lapjain megelevenedik a boldog békeidők magyar társadalmának kiemelkedő és jól ismert szereplőinek számító, színes aranyzsinóros egyenruhában és pompás lovakon felvonuló huszártisztek hangos sarkantyúpengéssel és lovagias párbajokkal, látványos őszi manőverekkel, díszfelvonulásokkal, a garnizonban rendezett bálokkal és lovasversenyekkel, az úrilányokkal folytatott flörtökkel és hódításokkal tarkított világa. Bepillanthatunk továbbá egy lovas csapattest a dicsőséget és a végső bukást egyaránt megélt nyalka és büszke huszárjainak háborús mindennapjaiba. Ismétlem, hadtörténeti, kultúrtörténeti, társadalomtörténeti vonatkozásain és utalásai révén számos erdélyi történelmi magyar család és fiaik – akiknek leszármazottai ma is élnek – dualizmus kori sorsát, szerepét, némelyikük teljes életútját is nyomon követhetjük. Függelékben van egy rész a háborús Marosvásárhelyről. Névsorok is. Bízom benne, hogy nem csalódik az, aki kézbe veszi.

Ha megengedi, a reklám helyén elmondom, hogy a könyv terjesztőjének (a csíkszeredai Pallas-Akadémia kiadó és bolthálózat) szándékai szerint ősszel indulunk el vele a kötelező találkozóra. Előbb Marosvásárhelyre, Szamosújvárra, majd tovább. Miért ősszel? Merkantil oka van természetesen, de van egy igen objektív oka is. Addig talán sikerül elkészíttetni azt a két emléktáblát, amit szándékaim szerint az ezred marosvásárhelyi és szamosújvári laktanyájának falára, ha nem is ünnepélyesen, de méltó rendezvényen föltehetünk.

Mint egy szépen csengő harang szólt a hívás: gyertek Erdélyből elszármazottak és szimpatizánsok, találkozzunk a kivételes szépségű Dunakanyarban Verőcén, a Csattogó völgyben, háromnapos fesztivál keretében, június 27–29 között. Messziről, közelebbről jöttek a székelyek: Amerikából, Ausztráliából, Ausztriából, Tirolból és a világ más tájairól sok-sok székely férfi és szépasszony, akik ma díszíthetnék Erdélyt, ha otthon lennének. Jöttek más tájakról: Partiumból, Mezőségről, Kalotaszegről elvándoroltak és benépesült három napra Verőce szépséges erdélyi tájhoz hasonló mezeje. A főrendező a történelmi hangzású névvel rendelkező verőcei polgármester, Bethlen Farkas gondoskodott arról, hogy ez a fesztivál a lehető legszebb élményt nyújtsa az idelátogatóknak.

A rendezvény mottója: „Őseidnek szent hitéhez, / Nemzetséged gyökeréhez / Testvér te ne légy hűtlen soha.”

Ennek a szellemében léptek fel jelentős előadóművészek és együttesek: Tamás Gábor, Pitti Katalin, Erőss Zsolt, dr. Varga Tibor, a Kormorán, Szkítia, Ördögborda és az Elevenek. Mindenkit sajnos nem sorolhatok fel, mert hosszú a sor. Mesemondók gyönyörű előadásai színezték a palettát, a Benedek Elek játszóház, a Nemez zenekar tették „erdélyiesebbé” a hangulatot. Hiányzott viszont a meghívottak sorából Kalotaszeg, melyet egyedül én képviseltem, mint író, és Kovács Pali Ferenc, mint bútorfestő. Pedig a mérai híres legények és a világon egyedülálló szépségű pártás leányok külön bűvöletbe ejtették volna a messziről jötteknek.

Jelen volt a rendezvényen Wass Albert három fia is, akik meséltek apjukról, annak szokásairól, és így sokan közelebb kerülhettek a nagy prózaíróhoz, a tiszta nemzettudattal rendelkező költőhöz.

A Balánbányáról jött táncegyüttes előadása lenyűgöző volt. Felelevenítették egykori bányászsorsom (1970–72) ebben a városban, és került közöttük ismerős is.

A jelenlévők zömét a székelyek tették ki. Megdöbbentem, mennyien elmentek a Hargita tájairól szerte a világba. Találkozhattam egykor Erdélyben népszerű színésznőkkel: Széles Annával, Sebők Klárával, Keresztes Ildikóval, akik díszvendégként voltak jelen a fesztiválon. De nem lehet felsorolni a jelenlévőket, hiszen sokan-sokan voltak. Sok-sok értékes magyar ember, akik nemcsak emlékezni jöttek Erdélyre, de megélni a magyar sors új kihívásait, amelyeket ez a mai, kaotikus világ áraszt az életünkre. A fesztivált támogatók sora szinte végtelen. Nem sorolhatom fel, mert az élmény olyan szép volt, hogy koptatná a varázsát, ha pénzről, anyagiakról írnék. Meggyőződésem, hogy a támogatók sem azért adták a pénzt, hogy önmagukat népszerűsítsék, hanem azért, hogy a magyar lelkület emelkedjék, s megpróbáljunk elődeink erkölcsi-etikai nagyságához méltó életvitelt, tartást, önbecsülést vinni az életünkbe, éljünk bárhol is.

Soós Sándor az idei EMI-táborról

– Az erdélyi nyarak egyre inkább az egymást érő táborokról, ifjúsági programokról szólnak. A vakáció kezdetével tucatnyi program, könynyűzenei, komolyzenei, régizenei választék, kézműves foglalkozások, politikai és minden más közéleti előadás várja a hasznos kikapcsolódásra vágyó fiatalokat. Ilyen bőséges választék ellenére az EMI-tábor évről-évre nagyobb közönségsikernek örvendett. Szerinted mi ennek a magyarázata?

– Valóban így van, egyre több embert mozgat meg a táborunk. Első évben 1000, másodikon 2500, harmadikon több mint ötezren voltak. A tábor fogalmat lassan kinőttük. Szerintem azért vonzó, mert eredeti. Nem úgy kezdtük az elején a szervezést, hogy megnéztük, mi van máshol és lekoppintottuk, még csak nem is kértünk mások tapasztalataiból. A magunk elképzelése szerint, magunkfajta embereknek, azaz a magyarságért tenni akaróknak egy nekünk kedves programot állítottunk össze. Nemcsak a szórakozás hívja a résztvevőket, akik ráadásul nem egy politikai tömb köré csoportosulók, és nem is csak a fiatalokat, hanem a magyarokat szólítja meg az EMI-tábor. Előadásokban, koncertekben, mindenben azt próbáljuk éreztetni, hogy ünnep ennyi magyarnak együtt lenni. Történelmünkből okulunk, nemzetpolitika szintjén próbáljuk tervezni a jövőt, barátságokat kötünk, kapcsolatokat építünk. Így mindannyian megtaláljuk a helyünket és feladatunkat a társadalomban. Talán ez az, amiben több a mienk a többi tábornál: a résztvevők kikapcsolódva, de feladattal, tenni akarással mennek haza.

– Más erdélyi magyar közéleti tábortól eltérően az EMI-tábornak nincs akkora sajtóvisszhangja, mint amit a felsorakoztatott előadók, és előadások megérdemelnének. Ugyanakkor a román sajtó egy része a tábort igyekszik eleve a szélsőségesség skatulyájába bezárni. Sikerül-e ezt a képet mind a magyar, mind a román sajtóban oldani?

– Lassan kezdik megszokni az EMI-től idegenkedő sajtóorgánumok is, hogy vagyunk, tényezők vagyunk és írni kell rólunk. Sőt, kezdik felfedezni az értékeket. Ha megnézik a tábor programját, akkor hamar talál mindenki, így az újságíró is a maga számára érdekes előadást. Tény, hogy mi civilszervezetként nem tudunk úgy hatni rendezvényünk megszervezésekor a sajtóra, mint azok a politikai pártok által támogatott szervezetek, amelyek a többi tábort, fesztivált szervezik. Ezért meghirdetéskor más lehetőségekkel is próbálunk élni. Reméljük, hogy idén tábor után többet fognak írni az eseményről, hiszen neves előadók, nagy koncertek lesznek.

A románokról is annyit mondhatok, hogy kezdik megszokni az igazságot. Egyre kevesebb és gyengébb erejű támadás ér. Első két évben a hatóságok és a román sajtó is teljes intenzitással próbálta akadályoztatni, lejáratni táborunkat. Írtak mindenfélét, hogy paramilitáris tábort szervezünk, hogy Románia integritására törünk... Tavalyra már lecsillapodtak, idén szerintem még inkább visszafogják magukat. Talán rájöttek, hogy egy igaz érv mellé csak igaz érvet lehet tenni, s ha ilyen nincs, jobb a hallgatás.

– Zömmel különböző szakterületek elkötelezett művelői adnak elő a táborban. Más közéleti tábortól eltérően kevés a politikus, RMDSZ-politikus egy kivételével nincs is, de Magyarországról is ritkán hívtok meg politikusokat. Hasonló, közéleti táborok szervezésénél vannak, akik arra esküdnek, hogy fontos a különböző vélemények ütköztetése, különben az évről-évre ismétlődő hasonló érvek elsekélyesedhetnek. Mi erről a véleményed?

– Erdélyben van már egy ilyen és egy amolyan politikai hátterű fesztivál. Jó pár éve minden évben megmondják a nagy igazságot, de évközben nem láttunk előrelépést, nem láttunk következetes cselekvést, következetes érdekképviseletet. Mi nem a pártpolitikában bízunk, hanem a nemzetpolitikában. Ehhez tartozik a nyelvhasználat kérdése, az önrendelkezés ügye, a keresztyén értékrend, a gyerekvállalás... Ezekről szól legfőképp az EMI-tábor.

– Minden tábornak vannak súlypontosabb előadásai, amelyek eleve nagyobb érdeklődésnek, nagy közönségsikernek örvendenek. Melyek ezek az idei EMI-táborban?

– Minden évben kiválasztunk egy mottót. Kezdtük négy éve a Teleki Pál idézettel: „Merjünk magyarok lenni!”, 2006-ban az ’56-os szabadságharcra emlékezve: „Aki magyar, velünk tart!” jelszóval, tavaly az önrendelkezés témáját boncolgatva gróf Széchenyi István idézetével folytattuk „Tőlünk függ minden, csak akarjunk!” Idén Wass Albert év van, így az író élete és munkássága kiemelt helyet kap a programban. Nemzetpolitikai szempontból idén a nyelvhasználat ügyét hangsúlyozzuk. Ezt a két nagy témát egy Wass Albert idézettel fogalmaztuk meg: „Legyen Erdély újra, ami volt!”

Előadásokat nem emelnék ki, hiszen a teljes programot kellene elmondanom, de hogy minden témakörből kiemeljek valakit, jelen lesz Wass Albert fia, Endre, a legendás aranycsapatból Buzánszky Jenő, Jókai Anna író, Böjte Csaba atya… Ajánlom a honlapunk böngészését, ahol nemcsak a nagysátor programját, hanem a gyereksátor, kézműves sátor, filmsátor, ökumenikus sátor, EMI-sátor, borsátor programját is megnézhetik: www.emitabor.hu/erdely

– Beszéljünk kissé a zenei választékról. Az előző évek felhozatalához képest hogyan ítéled meg az idei kínálatot? Tapasztalataid szerint melyek azok a zenei műfajok, amelyek a legtöbb látogatót vonzzák?

– Idén minden este van egy széles körben ismert és közkedvelt együttes, így szerintünk jobbra sikeredett a zenei kínálat. Jelen lesz a Beatrice, Kárpátia, Ossian, Ismerős Arcok, Bikini, Vágtázó Csodaszarvas, Szilaj Dobkör Belső-Magyarországról. Erdélyből a kolozsvári Knock Out, a baróti Transylmania, a csíki Role és a NemEz. Kárpátaljáról a Credo együttes és Délvidékről a B-Terv zenekar. Így nemcsak a minőségi zenéről beszelhetünk, ha a zenei kínálatot végignézzük, hanem a Kárpát-medencei képviseletről is. Zeneileg is egyesül a nemzet. Továbbá nemcsak a fiatalok kedvenceit hívtuk, hanem az idősödő generációnak tetszőt is. Tehát nem csak a fiatalokat várjuk, hanem minden magyart korosztálytól függetlenül.

– Az EMI-t jobboldali, nemzeti elkötelezettségű szervezetként nem kényeztetik el a támogatók, sem a közalapítványok, sem a magáncégek. Sikerül-e önfenntartóvá tenni az EMI-táborokat, illetve honnan számítotok támogatókra?

– Sajnos minden évben nagy fejfájást okoz a szervezőknek a tábor költségvetéséhez szükséges pénzösszeg előteremtése. Pályázataink nagy részét, ahova az „érdekképviseleti szervezetünk” keze eljut, kerethiány miatt elutasítják.

A tábor még nem önfenntartó. Mivel főként a fiatalokat akarjuk elérni, nevelni, ezért nem szabhatunk magas belépési árat, hogy megengedhessék maguknak ezt a pár napot. Ezért nem elégséges a belépőkből begyűlt összeg, elég sok támogatásra is szorulunk. Minden magyar érzelmű vállalkozóra számítunk, minden adományt szívesen fogadunk.

A Pilis hegység szakrális szegletében, a Dunakanyarban, Verőce melletti Csattogó-völgyben működő rendezvény számos programmal bővült. A tisztelt látogató az eddig megszokott íjászaton, harci tornán, lovagláson, egyéb sport- és kézműves foglalkozásokon, rovásírás-oktatáson kívül részt vehet néptáncoktatáson, igénybe veheti az ősi magyar természetgyógyászatot, gyógymasszázst, életmód-tanácsadást. Idén is fellépnek a magyar nemzeti zenekarok legnevesebb képviselői, valamint sor kerül a hagyományos történelmi előadásokra és nemzetpolitikai fórumokra is.

A HVIM rendezvényének legfontosabb célja a Kárpát-haza magyarságának egyesítése a trianoni határok felett és az ifjúság nemzeti öntudatának gyarapítása. A legfiatalabb korosztály képviselői ezért kiemelt foglakozásban részesülnek. E célból létesült idén a Hat Kör-játék, valamint a Körkerengő elnevezésű építmény, ahol a gyerekek a magyar hagyományokkal, rovásírással ismerkedhetnek.

A felnőtt korosztály is bőven válogathat a főként rockopera-jellegű előadásokban, mint Szakács Gábor: Rákóczi él című zenés történelmi zeneműve. Herczeg Flóra népdalénekesnő az István a király című rockoperából ad elő részleteket. Évszázadok harci táncait mutatja be a Táncoló korok című előadás a Veszprémi Megyer Sarja lovas hagyományőrző társulat előadásában. Természetesen sor kerül a minden évben fellépő délvidéki Magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház legújabb darabjának bemutatására is: Magyar Piéta – Az őszödi köztársaság címmel.

További információk és program a www.magyarsziget.hu és www.szentkoronaradio.com internetes portálokon találhatók.

Első nap:

Bauer Mihályként mutatkozik be az egykori Margitta környéki plébános, jankai tanítópár fia, magas, karcsú, fiatalos, ősz hajú kísérőnk. Neve hallatán a mögöttünk ülő gyermekgyógyásznő ámulva ismeri fel egyetemi kolleganőjének fivérét!

„Misi” az ókori Róma városának látható, fellelhető emlékeit és a korai kereszténység hitét, méltóságát közvetítette számunkra érzelmektől fűtött, szenvedélyes, mély belső átéléssel tolmácsolt ismertetőjével. Remekül felépített előadásának központi gondolata, ismétlődő mottója: „Minden út Rómába vezet!”

A Domitilla-katakombák és a föléje magasodó templom a Vatikán államhoz csatlakozó területenkívüliséggel bír Róma viszonylatában. A félelmetes, hideg odúkban, kilométeres folyosókon tett barangolás Misi földijeinek ajándékul felajánlott, szakavatott, emlékezetes előadása nyomán a régmúlt idők őskeresztényei előtti tiszteletadássá nemesedett.

Megrohantak a Sienkiewicz Quo vadis című remekművének olvasásakor átélt, keresztény vértanúkat idéző események. Mekkora nyereség, hogy találkozhattunk a régen élt és bizonyságot tett őskeresztények világának torokszorító helyszíneivel!

A mélyben falfestmények, Krisztust és az apostolokat formázó karcolások, madárkák, növények rajzai, nevek és feljegyzések, mindent átjáró nedvesség.

A felszínen, a katakombák szájánál épített templomban neokateketikus szertartás modern gitárzenével.

Ez a gyalogtúra nem maradt számunkra csupán egyszerű fizikai teljesítmény. Szellemisége kísérni fog ezután, mindig…

Második nap:

Terdik Sebestyén, a fiatal, mackójárású, erdélyi gyökerekkel büszkélkedő, örmény származású görög katolikus pap, művészettörténeti, régészeti és filmművészeti stúdiumokkal felvértezve, mosolyogva ült be közénk a buszba.

Kitűnő felkészültséggel, és egyéni hangvételű, kedves, pajtáskodó modorában tolmácsolta nekünk, a középkori és a modern Róma üzenetét: az élő, mozgalmas Róma képét, nem feledve megemlíteni Ady ide vonatkozó versét.

A mindent ismerő nagy poéta Nyárdélutáni Holdfény Rómában című verséből kiviláglik, hogy szerette, értékelte, és élvezte Rómát:

„Diadalok s romok, / Nap s Hold közé beszőve / Hányatom az időbe / Róma sürög – forog/ (…) Áldom a nyüzsgő Rómát, / Mindennek átfogóját.”

Észrevettük, hogy idegenvezetőnk kimondottan törekedett a hazai és váradi jellegzetességek bemutatására. Útközben bevallotta: nem szokott magyar csoportot vezetni, erdélyieket pedig végképp nem. Tudása, igyekezete lekötelez bennünket.

A via Giulian áthaladva felhívta figyelmünket egy tekintélyes palota homlokzatára, a Frankói Vilmos, nagyváradi kanonok által létrehozott, egykori Magyar Történelmi Intézet, a gróf Klebelsberg Kunó által alapított Collegium Hungaricum székházára. Azt már csak testvérek közt, egymásnak elevenítettük föl, hogy 1937-ben, egy időben élvezte vendégszeretetét három, később világhírűvé lett erdélyi képzőművész: Buday György, Gy. Szabó Béla és Pirk János.

A Pantheonban hosszan elidőztünk Raffaello emlékhelye előtt. Maradt időnk az ott látható modern kristálysírokat is megtekinteni: az egyesített Olaszország első uralkodójának, II. Victor Emmanuel és a trónon őt követő Umberto lenyűgöző márványszarkofágjait. Csoportunk több tagja beírta magát Umberto emlékkönyvébe, melyet díszes lovag felügyelt.

Figyelem! Ez az Umberto nem azonos a gróf Edelsheim-Gyulai Ilona, a kormányzó-helyettes özvegye által emlékirataiban emlegetett, a portugáliai Estoril száműzetésében élő, koronát-vesztett uralkodóval!

A Pantheon ismertetése közben zúdult Rómára a később oly sok mindent befolyásoló eső. Eleinte, mondhatni, szinte demonstratív célt szolgált. Vezetőnk bíztatására örömmel visszasiettünk a hatalmas épületbe, megnézni, hogy csorog be óriási nyitott kupoláján az eső. Gyorsan megállapítást nyert az is, hogy a Nagyváradon alkotó Vágó fivérek által épített (ma egyetemként használt) Csendőriskola egyik csarnoka éppúgy fizikai kísérletezésre van kiképezve, miként itt elmesélték nekünk az ingával történt nevezetes tudományos művelet egykori bemutatását.

Az Angyalvárat a Szent Péter térrel összekötő via Conciliazione sugárúton végig vert bennünket a porzó zápor. A tér csodás oszlopcsarnokában várakozva, csendben figyeltük a járókelőket: sok a reverendába öltözött, modern diplomatatáskát lóbáló, mobiltelefonozó, beszélgető, csoportokba tömörülő pap.

Mi is sajnálkozva idéztük fel, hogy a II. Vatikáni Zsinatig a Collegium Germanico Hungaricum részében még Pázmány Péter bíboros alapította papneveldéjében tanuló növendékek megkülönböztető, vörös reverendát hordtak fekete övvel, ezért a rómaiak „főtt rákoknak” nevezték őket. Ez a kedves színfolt a `60-as évek óta sajnos már eltűnt. Rossz időben, zuhogó esőben ácsorogtunk, lemaradt társainkat várva. Csoportunk néhány élelmesebb tagja időközben sárga és kék esőköpenyt vásárolt valamelyik környező utcai bódéban. Irigyeltük is végig őket…

Lassan araszoló sorban haladva, csurgó ernyők közé szorítva, készülődtünk a Vatikáni Múzeumban való bejutásunkra. Moszkvában, a Lenin-mauzóleumba való bebocsáttatásunk ünnepélyesebb és fegyelmezettebb volt: végig a gyönyörű Alekszandrovszkij kerten, a Kreml falai alatt, a kitárulkozó vörös tér távlataiban gyönyörködve…

Sebestyén meglepett bennünket a modern idegenvezetés gyakorlati bemutatásával is: a Vatikáni Múzeum termein keresztül fülhallgatós rádión irányított minket az elképzelhetetlen zsúfoltságban. Így jutottunk hozzá a látott műkincsek közvetlen megismeréséhez, a tumultus és annak ellenére, hogy vezetőnk több teremnyi távolságból dirigálta a libasorban utána tülekedő, vágtatva nyomába szegődő turistákat.

Az ő hangjára figyeltünk fel a térképterem festett kincseire, a Raffaello kartonjai alapján szőtt falkárpitok történeteit is szemmel tudtuk követni a fülünkbe duruzsolt magyarázatainak köszönhetően. Ennek az elmés kis készüléknek a figyelmeztetésére sikerült felfedeznünk, egy pillanatra bár, a híres Laokoón szoborcsoportot egy belső udvar átszelése közben, rengeteg turista takaró gyűrűjében. A csoporttól való leszakadás valós veszélyének tudatában álltunk csak egy másodpercre meg…

A technika hátulütője nem sokkal ezután mégis jelentkezett, utolért bennünket is: egyik társunk készülékének eleme lemerült és egy másokra vonatkozó irányváltoztatási parancsot magára véve, belekeveredett egy idegen csoportba, tőlünk elmaradva, távoli folyosón gyalogolt nélkülünk tovább.

A Sixtusi Kápolnában nyilvánult meg, mindezek ellenére, ennek a talpraesett módszernek az életképessége: bár a terem leírhatatlan zsúfoltsága és mozgalmassága a Nyugati pályaudvar hangulatát árasztotta, vezetőnk nyugodt, szakszerű, méltóságteljes magyarázata nyomán sikerült elvonatkoztatni a való világ megannyi kártékony jelenségétől és a hely magasztosságának megfelelő lelki szintre hangolódhattunk.

Sebestyén is megajándékozta csoportunkat egy különleges kitérővel: végigvezetett a Szent Péter Bazilika altemplomán, a pápai temetkezések szent grottáján. Alázattal hajtottunk fejet VI. Pál, XXIII. János, I. János Pál, II. János Pál sírhelye előtt. Egy karnyújtás, azon túl helyezkedik el a „Magyarok Nagyasszonya”, a vatikáni Magyar Kápolna. Sóvárogva néztünk abba az irányba, de tudtuk, csak délelőttönként lehet látogatni. Nem baj, most már ismerjük a helyet, ahol a magyarok dicsérik Rómában az Urat… A Szent Péter Bazilika jutalma a jelen hű váradi zarándokainak a vesperás volt, a helyszínen éneklő kórus gregorián zenéje.

Michelangelo Pietája előtt állandóan óriási tömeg, mindenki fényképez. Lenyűgöző. Az emberi alkotás tökéletessége. Áhítattal pillantottunk felé.

Városunk Pieta szobrának hányattatása ködlik fel bennem: szinte láthatatlanná álcázva, a Barátok Templomának falához szorítva. Milyen méltóságteljes volt régen, a Mizeri templommal átellenben levő teret uralva, impozáns fasor húzódott mögötte. Sohasem kerül már vissza az őt megillető helyre?

Befejező része jövő heti lapszámunkban

Mióta várunk már arra, hogy végre megszülessen itt Erdélyben a magyar–magyar kerekasztal… vagyis, az egymással való tanácskozás, baráti beszélgetés. Eddig még nem történt meg. Az egypártrendszer akkor sóhajtotta az utolsót, mikor a Magyar Polgári Pártot bejegyezték. Akkor mi is sóhajtottunk, mondván: hála legyen a jó Istennek! Az RMDSZ is nagyon jól látja ezt, de „belátni” képtelen. Ugyanis valamit látni vagy belátni, két külön fogalom. Ha belátnák, akkor Markó Béla nem mondta volna, hogy: „a vetélytárs RMDSZ ellenes kampányt folytatott.” Mi az, hogy „vetélytárs”? Tehát a Magyar Polgári Pártot nem fiatal testvérpártként, hanem ellenfélként kezelik. Miért? Magyar a magyarnak feszül, amit mi már halálosan meguntunk. Ádáz viadal folyik itt, ezért nem megy szavazni sok-sok magyar ember, vagy ha elmegy, akkor a pecsétet nem a 18 éve uralkodó, öröknek hitt RMDSZ-re üti, hanem merőben máshová… A magyarságot nem az MPP osztotta meg! Dehogy! Rég megoszlott az erdélyi magyarság, mégpedig az RMDSZ „csúcsvezetése” miatt. Más arcokat, más embereket kellett volna már nagyon rég az élre állítaniuk, mert a jelenlegieknek nem hiszünk, nem élvezik a magyarság nagy részének a bizalmát. Pszichikailag teljesen meg lehet magyarázni, hogy nehéz lelépni a csúcsról, hiszen az érdekeik oda kötik Markó Béláékat a kormányhoz, a legmagasabb polcokhoz. De vajon a nemzet érdekei nem fontosabbak-e? Most ütött az óra, mikor keresztény módon kezet foghatnánk, mint a nagy testvér a kisebb testvérrel, és megszülethetne az igazi egység, amire vár a magyarság. És ha kell, akkor mind az RMDSZ, mind az MPP merjen operálni a „személycsere késével”, hogy belevaló politikusokat lássunk, akikben bízunk, és akik szavazáskor maguk mögött tudják a magyarságot.

A „csakazértis” maradni akarás mindig rossz vért szült! 15 százalék magyar az MPP-re szavazott, és ez a százalék még dagadni fog és akkor mi lesz? Jönnek az őszi parlamenti választások, azok a „félelmetes, névre szólók”, és ha nem jön ki az 5 százalék, akkor megint a Magyar Polgári Párt lesz a Markóéktól „kiátkozott vetélytárs”? Akkor a kormányban lévő bársonyszékek üresen fognak tátongani, mert hiányozni fognak a magyarok… Még pár hónap és itt az ősz.

Már nem időszerű a sokat hangoztatott mondás, hogy: „nem kell ódzkodni az RMDSZ-től, mert nekünk csak ez van”. Szó sincs most erről. Van nekünk az MPP is, amellyel együtt kellene dolgozniuk. De persze nem úgy, hogy az RMDSZ üti a taktust, hanem a nemzeti oldalt képviselőket „partnereknek” kell tekinteniük. Kitől kell félnünk ma, ha a gyereket nevén akarjuk nevezni? Szász Jenő még azt mondja, hogy: „félnek az emberek az egypártrendszerből fakadó helyi megtorlásoktól”. Szász úr! Ez még viccnek is rossz! Igaz lenne, hogy magyar a magyartól féljen? Ennyire elsatnyultunk volna? Hihetetlen! Ugye milyen óriási meglepetést okozott Markó Bélának, mikor Tőkés Lászlót bejuttattuk az Európa Parlamentbe? Úgy meglepődött, hogy gratulálni is elfelejtett a püspök úrnak… Aztán jöttek az álszentek, akik azt mondták, hogy a papok ne politizáljanak, csak imádkozzanak. De mi örülünk, hogy ott van a püspökünk, hiszen az ő révén hallatja szavát az egyház is! Ő az, aki azon dolgozik, hogy XVI. Benedek pápát meghívják az EP-be, hogy ott felszólalhasson. Teszi ezt akkor, mikor Kósáné Kovács Magda, Magyarország posztkommunista képviselője arcátlanul támadja a pápa személyét, és az egyházat, és fő gondja Kósánénak a homoszexuális élettársi kapcsolatok bejegyzése… „Kevély ember orvossága a megaláztatás”, mondja a közmondás. Utoléri ezeket az Isten keze előbb-utóbb: Tőkés László megbeszélést sürget Markó Bélával és Szász Jenővel is. Még van egy kevés idő az őszi választásokig. Együttműködés kell, és a felajánlott kerekasztal-megbeszélés csodákat tehet. Ha lenne politikai akarat, akkor megvalósulhatna közös erővel a keresztény alapokra helyezett nemzeti képviseletünk. Ezért imádkozunk most, a választás előtt, hogy az átkozott gyűlölködést tegyék félre, és kizárólag egyre fogyatkozó nemzetünk sorsával foglalkozzanak politikusaink. Vállalják most a bölcs tanácskozást, amely végre nem egymás lebecsülésén, hanem egymás megbecsülésén alapszik. Az erdélyi magyarság érdeke és elvárása: amennyiben a kevélység az esztelenséggel párosulva elhomályosítja a tárgyaló felek józan ítélőképességét, akkor az őszi választás nem hozza meg az 5 százalékos eredményt. Hála az égnek, nincs már „egykepárt”! Két párt van, és ezeknek együtt és egyszerre kell lépniük, mégpedig külön listán! Ha a jóindulat átveszi a vezérszólamot, bízhatunk a sikerben. Tehát: ne rúgják fel most a kerekasztalt!

Belső-magyarországi testvéreink iránt érzett szeretetünkből és aggódásunkból kifolyólag örömmel értesültünk arról, hogy Önök külföldre készülnek. Legalább addig is megkímélik liberalizmusba öltöztetett nemzetellenességüktől az otthoniakat, amíg a következő választáson el nem tűnnek a palettáról – gondoltuk. Aztán láttuk, hogy az Önök első „külföldi” útja ide hozzánk, Erdélybe vezet. Az Önök szemében külföld, ami magyar föld volt ezer éven át, s amit az Önök szellemi elődei vesztegettek el.

Urak (e megszólítást kérjük merő tartalom nélküli formaságnak tekinteni), Eörsi kollégájuktól megüzentük 2004. december 5-e után, mi a véleményünk az olyan politikai erőkről és politikusokról, akik saját népük ellen uszítanak. Véleményünk – és a megalázott, megtagadott erdélyi magyarság véleménye – azóta sem változott; nem vagyunk SZDSZ-esek, akik az ún. rendszerváltás idején még állampolgárságot ígértek az elszakított magyaroknak, utána meg hallani sem akartak róla.

Fodor Úr, Eörsi Úr, Szent-Iványi Úr és Társaik!

Az Önök jelmondata, hogy nem kell exportálni a politikát a határokon túlra. Nos, az Önök „politikáját” különösképpen nem kell (sem más pártét – nemzetpolitikára várunk hatvan éve). Az rendjén volna, hogy találkoznak, majd a kampányban együttműködnek Markó Bélával, aki ugyanakkor és ugyanannyira támogatja az erdélyi magyar autonómiát, mint és amikor Önök, azaz választások előtt és sajtótájékoztatókon. Az is rendjén volna, hogy a kis Markók közpénzből támogatott, érdeklődés híján belső használatra szervezett EU-táborában barátkoznak a hasonszőrűekkel, hiszen összenő, ami összetartozik. De az nincs rendjén, hogy Önök ugyanakkor erdélyi látogatásnak is nevezik útjukat. Mert az itteniek előbb látnák a hátuk közepét, mint Önöket.

Tudják, miért? Mert Önök valóban külföldiek itt. Mindaz, amit Erdély jelképez és jelképezett a századok során, idegen értékek véletlenszerű halmaza az Önök számára. Megjegyezzük, otthon ugyanúgy külföldinek számítanak nemzetidegen elveikkel.

Úgyhogy legyenek szívesek, ne „látogassanak” ide, ne kezdjék el lerombolni azokat a bástyákat, melyek eddig meg tudtak tartani bennünket közösségként. Itt tisztelik történelmünket, kultúránkat, értékeinket. És nem tisztelik az olyanokat, akik ezek ellen dolgoznak.

Ajánljuk tehát, hogy egyeztető üzleti megbeszélésüket a haza- és nemzetárulás béréről ott tartsák meg itteni kollégájukkal, ahol nem szenynyezik be Erdély erkölcsiségét, hiszen mi itt tiszta környezetet akarunk. Javasoljuk az igazi külföldet, például Bukarestet, ott folyamatosan zajlik a nemzeti tőzsdézés, és Markó elnök úr is otthonosan mozog.

Üdvözlettel, jó utat kívánva,

az Erdélyi Magyar Ifjak elnöksége nevében

Nem lesz kitelepítő vonat

Hivatalos helyről vett információ alapján néhány nappal ezelőtt megírtuk, hogy a lakásügyi kormánybizottság hatásköre megszűnt és a múlt hét szerdáján az utolsó kitelepítő vonat elment. A rendőrség szerint kilátás van arra, hogy még egy kitelepítő vonat elinduljon. Ennek ideje pontosan még nincs meghatározva, azonban minden valószínűség szerint a jövő héten el fog indulni. Információink szerint ezzel a vonattal csakis önkéntes jelentkezők távozhatnak el. (Ellenzék 1920. I. 28.)

Kivándorlási hiénák Erdélyben

Néhány nap óta az erdélyi városokat és falvakat ügynökök keresik fel, akik Amerika számára kőműveseket és munkásokat igyekeznek toborozni. Azok az ígéretek, amelyekkel az ügynökök a férfiakat kivándorlásra igyekszenek csábítani a következők: a kivándorló hozzátartozói elutazása előtt, kétezer dollárnyi összeget kapnak, melyet ezután a kivándorló béréből fognak levonni. A kilátásba helyezett bérek, a dollár jelenlegi árfolyama mellett nagyon csábítóak.

(1920. II. 21.)

Távozó kolozsváriak

Szombaton délután hat órakor ismét egy kitelepítő vonat indult el Kolozsvárról. A vonatot, amely 16 kocsiból állott, Nagyváradon külön mozdony várja. A kitelepítő vonatot a MÁV Biharkeresztesen veszi át s onnan már továbbítja Budapestre. A vonaton Kolozsvár társadalmi életének egész sereg kiválósága hagyta el a várost.

(1920. IV. 20.)

Kitelepülő vonat

Szombaton délután 7 órakor hagyta el Kolozsvárt egy 28 kocsiból álló kitelepülő vonat. Az expatriáltak egy része önkéntes távozó volt, a másik része kiutasított. A vonat osztrák és porosz vasúti kocsikból állt, valószínűleg azért, hogy a határon simán átmehessenek. A kiutasítottak vonatán utazott dr. Dékány Ferencz, ny. főszolgabíró és még számosan, körülbelül száz személy.

(1920. IV. 27.)

Húszezer embert akarnak kitiltani Kolozsvárról

A Kitelepítő Hivatal tegnap kezdte meg működését a Majális utcában. A bejelentési lapok felülvizsgálata nyomán a lakókat majdnem kivétel nélkül kiutasították. A háztulajdonosokat épp úgy, mint a bérlőket. Azokat, akinek a nagyapja is itt lakott épp úgy, mint akik két hónappal ezelőtt költöztek be Kolozsvárra. Egyébként Guţiu kormánybiztos kijelentette: aki bizottság előtt kijelenti, hogy román állampolgárnak tekinti magát, az maradhat. A kormánybiztos legalább húszezer embert akar eltávolítani Kolozsvárról.

(1920. VIII. 8.)

Magyarok, maradjatok!

Minden héten, amikor összeállítjuk a kiutasítottak névsorát, megismételjük a felhívást: Ne menjetek el innen magyarok. Maradjatok. Az erdélyi magyarság intézményei és minden kultúrkoncepciója az államhoz kapcsolódott azelőtt. Most azonban gyámolító nélkül maradt, saját erejére van ráutalva, saját szorgalmából, saját képességeivel, saját eszközeivel kell erdélyi kultúrfeladatait megvalósítani. Minél többen mennek el, annál nehezebb, annál kritikusabb azok helyzete, aki itt maradnak. Aki itt született, itt nevelkedett, annak szent kötelessége, hogy akkor itt legyen, amikor a magyarságért nélkülözni és szenvedni kell.

(1920. VIII. 14.)

Új alapokra helyezik a kiutasításokat

Az evakuáló bizottság második ülésén Bucşan államtitkár is megjelent. Az ülés elején Sándor József udvari tanácsos írásbeli nyilatkozatot olvasott fel. Rámutatott arra, hogy a rendelet 1. c. pontja a román állampolgárság felvételéről beszél. Ez tévedés, mert a kisebbségekre vonatkozó szerződés 3. és 8. pontja szerint minden itt lakó volt magyar állampolgár, a román ajkú is, minden formalitás nélkül teljes jogon román állampolgár.

(1920. VIII. 24.)

Kiket utasítanak ki?

A kitelepítő hatóságok végre felhagytak azzal a tarthatatlan álláspontjukkal, hogy az állampolgárság címén távolítsák el Kolozsvárról a magyar lakosság jelentős részét. A magyar sajtó egységes tiltakozásának eredménye volt Bucşan belügyi államtitkár közbelépése, aki megakadályozta, hogy a békeszerződés rendelkezésének megsértésével a város magyar lakosságát ez a súlyos sérelem érje.

A tisztességes elemeket kiüldözték, a spekulánsokat mindig is védelmükbe vették és ezek kibújtak a kiutasítások alól. Ha becsületes lakáspolitikát akar a hatalom csinálni, legelőször kivétel nélkül távolítsa el Kolozsvárról a kétes elemeket, s csak ezután folytassa tovább munkáját.

(1920 VIII. 28.)

Még mindig repatriálnak

A téli idő beálltával az utazás kellemetlenségei a fűtetlen vagonokban százszorosan nagyobbak, mint eddig. De mindez nem riasztja vissza az erdélyi magyarság kis rétegét attól, hogy ne repatriáltassa magát. Hiába hangoztatjuk állandóan a jelszót: itt maradni! Hiába mondotta Teleki miniszterelnök: Erdély népe maradjon ott régi lakhelyén. Még mindig vannak, akik önként veszik a vándorbotot a kezükbe, s eltávoznak innen a bizonytalanságba, Magyarországra.

A szombati vonattal ismét nagyobb számú magyar vett búcsút Erdély szent földjétől. Névsora a következő (következik egy hosszú névsor).

Távozásuk érzékeny veszteséget jelent. Az itt maradottaknak csak azt mondjuk: akinek a lehetőség megengedi, hogy továbbra is Erdély lakosa maradjon, ne hagyja itt könynyű szívvel a drága szülőföldjét. A magyarságnak minden kézre, minden észre szüksége van a hatalmas építő munkában. Aki könnyelműen kivonja magát ez alól, az vétkezik nemcsak önmaga, hanem Erdély egész magyarsága ellen is. Ezt senkinek nem szabad sohasem elfelejtenie.

(1920. XI. 11.)

Teleki Pál szózata: maradjatok!

Magyarország és a magyarság nem tarthat el több kivándorlót. Szeretnénk, ha Teleki Pál szavai minél szélesebb visszhangra találnának Erdély és a csatolt részek magyarsága között. Mi számtalanszor hangoztattuk már, hogy minden magyar embernek kötelessége helyben maradni. Csak úgy tarthatjuk és fejleszthetjük az erdélyi magyar kultúrát, ha mindenki megmarad otthonában és két keze munkájával, arca verejtékével tart meg minden talpalatnyi magyar földet és örökíti át szájról-szájra a magyar szót.

(1920. XII. 28.)

Szigorú vámvizsgálat Magyarország felé

A bukaresti sajtó híradása szerint a magyar határ mentén fekvő összes vámhivatalok utasítást kaptak, hogy az utasok poggyászát mindannyiszor a legszigorúbb módon kutassák át, minthogy az utóbbi időben számos, erdélyi múzeumokból lopott műtárgyakat csempésztek át a határon.

(1921. II. 27.)

Kiraboltak egy repatriáló vonatot

A múlt héten repatriáló vonat indult el Kolozsvárról, amely különböző okokból több napig Nagyváradon volt kénytelen vesztegelni. Szerdán éjjel jól felfegyverzett rablóbanda feltörte több vagon ajtaját s a repatriáltakat rengeteg értékes holmijától fosztotta meg. Az asszonyoktól ékszereket szedtek el, s csak ezeknek értéke több százezer lejt halad meg. A nagyváradi rendőrség megkezdte a nyomozást a rablók után, akiknek azonban eddig nem sikerült nyomára bukkanni.

(1921. III. 20.)

Nem korlátozzák a repatriálást

Megemlékeztünk még arról, hogy a repatriáló hivatalhoz a belügyminisztériumtól rendelet érkezett, amely szerint a repatriálást kérők névsorát kéthavonként kell beterjeszteni a minisztériumhoz, vagyis csak a minisztérium hozzájárulása után adható ki a repatriáló engedély. A repatriálások rendjén csak annyi változás történt, hogy minden távozónak repatriálási engedélyére saját kezűleg rá kell vezetnie, hogy visszatelepítése saját kérelmére, minden befolyástól mentesen történik.

(1921. IV. 19.)

Megkönnyítik a határátlépést a határ menti birtokosoknak

A bukaresti fővámhatóságok azok érdekében, akik a határszélen laknak, és akiknek ingatlanjaik közvetlenül a határon túli szomszédos területre esnek, hat kilométeres zónában földjeik művelése céljából szabadon átléphetnek. Ezeknek személyazonossági igazolvány állítanak ki, s ezt a határátlépés alkalmával a csendőrök láttamozzák.

(1921. V. 4.)

Nem szűntetik be a repatriálásokat

Egy nagyváradi lap a napokban azt a meglepő hírt közölte, hogy a magyar kormány most véglegesen rendezni akarja a repatriálások ügyét. Ezért utasította a határon levő közegeket, hogy addig repatriáltakat át ne vegyenek, míg az illető állam készséget nem mutat, hogy az esetleg Magyarországról repatriáltakat szintén át nem veszi s Magyarországra repatriáló vonatokat ne továbbítsák.

(1921. VI. 5.)

Akadályok a repatriálásoknál

Három héttel ezelőtt a magyar és román hatóságok között ellentétek merültek fel a repatriálások kérdésében. Az Erdélyből Magyarországra repatriáltakat a magyar hatóságok nem vették át, mert a román hatóságok megtagadták a Magyarországról repatriált erdélyiek átvételét. A hontalan repatriálók a vagonokban laknak és a környéken lakók jószívűségéből tengődnek.

(1921. VI. 11.)

Magyarország nagyon megrostálja a repatriáltakat

A magyar kormány táviratilag értesítette az aradi hatóságokat, hogy a határon veszteglő repatriáltak közül csak azokat hajlandó átvenni, akik az esküt megtagadták, továbbá azokat, akiknek Magyarországon állandó lakásuk és megélhetésük biztosítva van. Erdélyi illetőségű önkéntes repatriáltakat ezentúl nem fog átvenni. A távirat értelmében száz vagon repatriáltat továbbíthatnak Magyarországra.

(Keleti Újság 1921. VI. 14.)

A magyar külügyminiszter és az erdélyi repatriálások

Bánffy Miklós gróf előterjesztése a román kormányhoz.

Magyar kormánydelegátus Kolozsváron.

Központi repatriáló iroda felállítása.

A repatriálás kérdésében Budapesten a múlt napokban nagyfontosságú tárgyalások voltak, Starcea ezredes román meghatalmazott és Bánffy Miklós gróf magyar külügyminiszter között. A megbeszélések során Bánffy Miklós gróf azt a javaslatot tette a román kormánynak, hogy egyetlen nagy repatriálási hivatalt állítsanak fel Kolozsváron. Ezáltal elejét lehet majd venni annak, hogy olyanok hagyják el repatriálás címén otthonukat, kiket a magyar állam a mostani megszorítások értelmében nem fogad be.

(1921. VII. 20.)

Tragikus határátlépés

Székelyhíd községben a minap a határőrök rálőttek Pekár Imre 57 éves székelyhídi malomtulajdonosra, aki a sötétben át akart szökni a határon. A lövés térden találta. Súlyos sebével másnap beszállították a biharkeresztesi közkórházba, és jobb lábát amputálták. Ünnep szombatján azonban meghalt.

(Ellenzék 1921. IV. 3.)

Akik megbánták a repatriálást

Érdeklődtünk a központi repatriáló bizottság vezetőségénél a repatriálások ügye iránt és azt a meglepő felvilágosítást kaptuk, hogy az utóbbi hónapokban a Magyarországra repatriáltak nagy része vissza akar térni. De nemcsak azok folyamodnak a viszszatéréshez, akik a határon túl vannak, hanem igen sokan itt akarnak maradni azok közül is, akik a repatriálás iránti kérvényüket már beadták, ennek ellenére meggondolták magukat.

(1922 I. 28.)

Egyéni fegyház határátlépésért

Pleisinger Árpád, Stanter József, Sturzenbaum Adolf és Ásvány József kolozsvári és nagyváradi illetőségű lakosok szabályszerű igazolványok nélkül átlépték a román határt, elintézték Erdélyben üzleti ügyeiket, majd ugyanúgy ahogy jöttek, visszatértek Magyarországra. A kolozsvári hadbíróság távollétükben egy-egy évi fegyházra ítélte őket és tizenkét napot tűzött ki, hogy jelentkezzenek és bejelentsék esetleges fellebbezésüket. Amennyiben ezt elutasítják, minden romániai területen található ingó és ingatlan vagyonukat az államkincstár javára befoglalják.

(Keleti Újság, 1922. II. 28.)

A 27 külföldi versenyző mellett a nagyszámú hazai jelentkezők közül kiválasztották azt a 21–et, akik újabb megmérettetésen vesznek részt, három élő adás keretében, amelyeket július 20, 27, és augusztus 3-án sugároznak a Román Televízió 1-es csatornáján.

A hazai versenyzők listája több ismert nevet is tartalmaz, köztük jó néhányan bejutottak az Eurovizió-fesztivál romániai döntőjébe is, de van egy meglepetés is, egy erdélyi magyar, Dancs Annamari.

A kakukk.ro internetes honlap kampányt indít és szavazásra hívja az erdélyi magyarságot, fogjunk össze Dancs Annamariért, és szavazzunk rá, hogy bekerüljön a dalverseny döntőjébe, ezzel pedig méltán képviselheti majd az erdélyi magyarságot.

Szükség van a te szavazatodra is, csupán annyit kell tenned, hogy július 20-án nézd a TVR 1 csatornáját és minél több SMS-el támogasd Annamarit.

A Free me inside című dal a http://www.kakukk.ro internetes oldalról is letölthető.

Magyarország mindig büszke volt szellemi tőkéjére, amelynek megalapozásában a nagy hagyományokkal rendelkező iskolarendszerre támaszkodhatott. Korunk kihívásai azonban számos új oktatási, nevelési kérdést vetnek fel. A tanulmányaink során megszerzett tudás erodálási ideje egyre rövidebb: korábban ismeretanyagunk emberöltőnként avult el, napjainkban ez már években is mérhető. Meg kell tanulni tanulni! De milyen módon? Életünk jelentős részét „iskolapadban” töltjük, nem mindegy, hogy élvezzük-e az ottlétet, vagy csupán szükséges rosszként éljük meg.

A Vizuális Világ Alapítvány az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány számára készített, A tudás hatalma című háromrészes sorozatában részletesen foglalkozik e kérdésekkel. Az első rész a 18 éves korig tartó időszakot öleli fel, azt az életszakaszt, amely meghatározza a felnőttkort. A tanulás technikájának megismerése, a helyes önismeret kialakulása, a pályaválasztás mind ezen időszakra esnek. Eldől, hogy a fiatal a tanulást nyűgnek tekinti-e, vagy élményként éli meg. A második rész a felnőtt korra való tudatos felkészülést, az elhelyezkedést, s az újrakezdést állítja középpontjába. A harmadik, befejező rész pedig az egész életen át tartó tanulás szükségességére hívja fel a figyelmet egy öregedő társadalomban.

Az alkotók több hazai helyszín mellett számos interjút Erdélyben készítettek. Csíkszentdomokoson egy tanulási és viselkedési zavarokkal küzdő gyermekek oktatására szakosodott iskolát kerestek fel, a csíkszeredai börtönben a PHARE támogatással megvalósuló Második esély programról forgattak.

„Én azt tartom sikeres embernek, aki belső kényszerből alkotni és tenni akar, és ez találkozik a szakmájával” – vallja a kamera előtt Dávid László, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora, aki e mondatot egyben útravalóul is szánja végzős tanítványainak.

A tudás hatalma epizódjait a nézők hétfőn (15.40 m2), kedden (16.00 m2) és szerdán (15.45 m2) tekinthetik meg.

Ezzel Magyarország a harmadik lett az Eb éremtáblázatán, az oroszok (3 arany-, 1 ezüst-, 4 bronzérem) és az olaszok után (2–2–3).

Románia a kardozó Mihai Covaliu és párbajtőröző Ana Maria Brânză ezüstérme után, női párbajtőrben a Brânză, Simona Alexandru, Iuliana Măceşanu, Loredana Iordăchioiu csapattal a dobogó legfelső fokára állhatott.

A világranglistán eddig a 80. helyen álló Victor Hănescu nyerte a svájci Gstaadban rendezett salakpályás viadalt. A 27 éves születésnapját egy hét múlva ünneplő román teniszező élete első ATP-tornagyőzelmét aratta, a 389 ezer euró összdíjazású vetélkedő döntőjében a hetedik kiemelt orosz Igor Andrejevet 6:3, 6:4 arányban győzte le. Ellenfele két évvel fiatalabb, és 47 hellyel előbb áll a hagyományos világranglistán. A döntőig való menetelés során is rangos ellenfeleket búcsúztatott Hănescu: sorban a francia Olivier Patience, a horvát Ivo Karlovics, a francia Jérémy Chardy, valamint az ATP-rangsor 10. helyezettje, Stanislas Wawrinka skalpját is megszerezte.

Hănescu korábban egyszer jutott ATP-torna fináléjába, de tavaly Bukarestben nem sikerült győznie a francia Gilles Simon ellenében. Gstaadban nyert még tornát román versenyző, Ilie Năstase 35 esztendővel ezelőtt. Năstase (37 alkalommal), Adrian Voinea (1) és Andrei Pavel (3) sikerei után Hănescu a negyedik román teniszező, aki ATP-tornán trófeát hódít el.

Mind a magyar női, mind a magyar férfi vízilabda válogatott a harmadik helyet szerezte meg a Málagában rendezett Európa-bajnokságon. Mint korábban megírtuk, a magyar férfi válogatott három győzelem után Montenegró ellenében kisiklott, és az eredmények kellemetlen összejátszása folytán akár a továbbjutás is veszélybe kerülhetett volna. Éppen ezért elengedhetetlenné vált a Kemény Dénes szövetségi kapitány irányította válogatottnak a Spanyolország elleni győzelem, és ez végül 8–7-es végeredménnyel sikerült.

A csoportmérkőzések során Románia hiába nyert 14–10-re Oroszország ellenében, a korábbi fiaskók miatt csak az 5. helyen végzett, és már csak a 9–12. helyért folytatott helyosztókon volt érdekelt. Cornel Rusu legényei Szlovákia ellen 7–6-ra nyertek, majd a 9. helyért vívott mérkőzésen az oroszokat másodszorra még magabiztosabban legyőzték, ezúttal 11–6 arányban. Nem sikerült megismételni a tavalyi bravúrt, Románia 5 helyet rontott, és a 9. helyen fejezte be a kontinensviadalt.

Az elődöntőbe jutásért a magyar válogatottak sikerrel vették az akadályt, a férfiak 14–8-ra leiskolázták Németországot, míg a nők 9–7-re Hollandiát. A folytatás azonban már kevésbé volt örömteli, mert a legjobb négy között mindkét együttes egygólos vereséget szenvedett, a lányok is, a fiúk is 8–7-re kaptak ki, előbbiek Szerbiától, utóbbiak pedig a házigazdáktól. Mindkét esetben nyerő pozícióból vesztettek a magyarok.

Így Godova Gábor együttese is csak bronzéremért volt érdekelt, az Olaszország elleni 9–6-os siker szentesítette a harmadik helyet (a nőknél egyébként Oroszország lett a bajnok, miután 9–8-ra legyűrte Spanyolországot). A magyar válogatott keret: Horváth Patrícia, Sós Ildikó – kapusok, Brávik Fruzsina, Bujka Barbara, Drávucz Rita, Györe Anett, Kisteleki Dóra, Pelle Anikó, Primász Ágnes, Stieber Mercedes, Szremkó Krisztina, Takács Orsolya, Valkay Ágnes, Zantleitner Krisztina – mezőnyjátékosok.

A Kemény-fiúkat a bronzmeccsen ismét a horvátokkal hozta össze a sors, a gólokban gazdag mérkőzés a rendes játékidőben 13–13-mal végződött, a hosszabbítást pedig végül 15–14-re nyerték a magyarok. A győztes találat 3 (!) másodperccel a vége előtt született meg, Varga Dénes egy kipattanó labdát pofozott a hálóba. A finálét meglepetésre az Európa-bajnokságon először szerepelő Montenegró válogatottja nyerte, miután hosszabbítás után 6–5-re legyőzte Szerbiát.

A torna legjobb játékosának a magyar Biros Pétert választották. A bronzérmesek névsora: Nagy Viktor, Szécsi Zoltán (kapusok), Benedek Tibor, Biros Péter, Hosnyánszky Norbert, Kásás Tamás, Kis Gábor, Kiss Gergely, Madaras Norbert, Molnár Tamás, Varga Dániel, Varga Dénes és Varga Tamás (mezőnyjátékosok).

Újabb hat szakaszt bonyolítottak le a francia kerékpáros körversenyen, több ízben éllovas-váltást jegyezhettünk. A negyedik, egyéni időfutamos szakaszt Cholet környékén rendezték, a mindössze 29,5 km-es távot a német Stefan Schumacher teljesítette a leggyorsabban, és átvette az összetettben az élen állónak járó sárga mezt. A leghosszabb szakaszon, a Chatolet–Chateaureaux közötti 232 km-es etapon sprintbefutó döntött, a brit Mark Cavendish haladt át elsőnek a célon. A hatodik etapot már a hegyek között bonyolították le, az Aiguarande–Super Besse közötti 195,5 km-es távot az olasz Riccardo Ricco teljesítette a leggyorsabban, ám az 5. helyen beérkezett luxemburgi Kim Kirchen is örülhetett, mert teljesítményével átvette a vezetést összetettben. A hetedik szakaszon spanyol siker született, Luis Leon Sanchez tekerte le legfürgébben a Briude és Aurillac közötti 159 km-et. Ezután következtek a duplázók, a nyolcadik szakaszt (Figeac–Toulouse, 172,5 km) Mark Cavendish, a kilencediket (Toulouse–Bagueres de Bigarre, 224 km) Riccardo Ricco nyerte meg, összetettben Kirchen vezet.

Szomorú hír, hogy már az első doppingesetet is elkönyvelhettük: a Liqiugas versenyzőjének, a veterán spanyol Manuel Beltrannak a szervezetében EPO-t mutattak ki.

A körverseny a Pireneusokban folytatódik.

Változatosan alakult a gyorsasági motoros világbajnokság hétvégi német nagydíja: a Sachsenring pályán megrendezett 10. futamon Talmácsi Gábor (Aprilia) végül elcsípte a dobogó legalsó fokát a 125 köbcentiméteresek vetélkedőjében. A címvédő tavaly megnyerte ezt a versenyt, ezúttal is megszerezte az első rajtkockát, ám startja katasztrofálisra sikeredett, és 10 helyet visszacsúszott. Öt kör után azonban a magyar már az élbolyban motorozott, magabiztosan dolgozta le hátrányát, feljött a hatodik helyre, majd onnan pedig aprózva egészen a harmadikig jutott. Néhány menettel a vége előtt Talmácsinak még a második helyre is esélye lett volna, ám aztán örülhetett, hogy megőrizhette a bronzérmet: az utolsó körben alig tudta visszaverni az angol Bradley Smith erőteljes támadását.

A futamot az összetettben is vezető francia Mike Di Meglio (Derbi) nyerte a német Stefan Brandl (Aprilia) előtt. A Romániát képviselő Robert Mureşan (Derbi) ismét befejezte a versenyt, ezúttal a 23. helyet érte el, azonban továbbra sem szerzett még pontot.

A világbajnoki pontversenyben Talmácsi mostani 16 pontja azt jelenti, hogy a magyar motoros összetettben is felkapaszkodott végre a dobogóra. Hat fordulóval a vége előtt a sorrend: 1. Di Meglio 166 pont, 2. Simone Corsi (olasz, Aprilia) 136, 3. Talmácsi 109.

A negyedliteresek küzdelmében ezúttal két magyar motoros is indult, Tóth Imre (Aprilia) a 17., Györfi Alen pedig a 18. helyen fejezte be a németországi küzdelmet. Tóth változatlanul csak 2 pontot gyűjtött eddig, és ezzel összesítésben a 23. helyen áll – a rangsort egyelőre a német nagydíjon győztes olasz Marco Simoncelli vezeti 164 ponttal.

A csapatok 0–0-s döntetlennel végezték az első félidőt, a másodikban pedig az elmélázó honvédos védők váratlanul izgalmassá tették az összecsapást: a 68. percben Jun kapott labdát, majd 20 méterről hatalmas gólt lőtt. Még gondolkozni sem volt idő a cseh vezetésen, Benjamin a büntetőterületen belül lerántotta Mahmutovicsot, a 11-est az első gól szerzője, Jun végezte el. Rabóczki Balázs – sokat mond a magyar együttes játékáról, hogy a kapus volt a legjobb játékos – bravúrral hárította a büntetőt, a kipattanóra azonban Rosa csapott le, és közelről nem kegyelmezett. A végéig sikerült megőrizni a 0–2-t, így hazai veresége ellenére a Honvéd lépett a következő körbe, ahol ellenfele az osztrák Sturm Graz lesz. A harmadik körben kapcsolódik be a küzdelembe Románia képviselője, a Vaslui-i FC is, ellenfele a meglepetésre belga ellenfelét búcsúztató azeri Neftcsi Baki lesz. Az első mérkőzéseket július 19–20-án, a visszavágókat egy hétre rá rendezik.

A hétvégi mérkőzések érdekessége, hogy a Rosenborg–Ekranas mérkőzésen a házigazdák két utolsó gólját Yssouf Koné lőtte, a színes bőrű csatárt a Kolozsvári CFR 1907 együttese leigazolta, július 31-én csatlakozik a vasutascsapathoz.

Az UEFA-Intertotó-kupa, 2. forduló, visszavágók: Budapesti Honvéd–FK Teplice (cseh) 0–2 – továbbjutott a Honvéd 3–3-as összesítéssel, idegenben lőtt több góllal; Elfsborg (svéd)– Hibernian (skót) 2–0 – továbbjutott az Elfsborg kettős győzelemmel; FC Etzella (luxemburgi)–Szaturn Oblaszt (orosz) 1–1 – továbbjutott a Saturn 8–1-es összesítéssel; Odense BK (dán)– TPS Turku (finn) 2–0 – továbbjutott az Odense kettős győzelemmel; Sivasspor (török)–Grbalj (montenegrói) 1–0 – továbbjutott a Sivassport 3–2-es összesítéssel; Tavrija Szimferopol (ukrán)–Tiligul Tiraspol (moldáv) 3–1 – továbbjutott a Tavrija 3–1-es összesítéssel; Panioniosz (görög)– OFK Belgrád (szerb) – továbbjutott a Panioniosz 3–2-es összesítéssel; Sahtar Szoligorszk (fehérorosz)–Sturm Graz (osztrák) – továbbjutott a Sturm Graz 2–0-s összesítéssel; Rosenborg Trondheim (norvég)–Ekranas (litván) 4–0 – továbbjutott a Rosenborg 7–1-es összesítéssel; KS Besa (albán)– Grasshoppers Zürich (svájci) 0–3 – továbbjutott a Grasshoppers kettős győzelemmel; NK Gorica (szlovén)–Csernomorec Burgasz (bolgár) 0–2 – továbbjutott a Csernomorec Burgasz 3–1-es összesítéssel; Neftcsi Baki (azeri)–Germinal Beerschot Antwerpen (belga) 1–0 – továbbjutott a Neftcsi 2–1-es összesítéssel; Bohemians Dublin (ír)–FK Riga (lett) 2–1 – továbbjutott az FK Riga 2–2-es összesítéssel, idegenben lőtt góllal; Bnei Sakhnin (izraeli)–Renova (macedón) 1–0 – továbbjutott a Bnei Sakhnin kettős győzelemmel.